FalunDafa.org
smallA bigA ◯

Fei Tian Főiskola: előadás a klasszikus kínai táncról
Li Hongzhi,
2019. július 27-én

Mi a klasszikus kínai tánc? Alapvetően a mozdulatai és a pózai (shēnfǎ)1 ősidők óta nagyrészt olyan technikákból származnak, amelyeket istenségek adtak át a harcművészeteknek. Ezeket a technikákat mind a harcművészetekben (武 wu, mint a wŭshù-ban), mind a táncban (舞 wu, mint a wŭdăo-ban)2 alkalmazták. A klasszikus kínai tánc táncmozdulataiban megjelenő érzelemkifejezést (shēnyùn)3 ellenben főként a hagyományos kínai opera4 mozdulataiból vették át. Kezdetben a klasszikus kínai táncot „operatáncnak” nevezték.

Akkor miért mondják egyesek, hogy a klasszikus kínai tánc egy új táncforma volna, amelyet a Pekingi Táncakadémia fejlesztett ki? Valójában a Pekingi Táncakadémia által tanított tánc mozdulatai és pózai (shēnfǎ) a harcművészetekből és a kínai operából származnak. Ámde azért, hogy ezt a táncformát alkalmassá tegye egy előadóművészeti akadémián való tanításra, és jobban összhangba hozza a táncról alkotott modern elképzelésekkel, a Pekingi Táncakadémia átvette a balett néhány képzési módszerét a tánc alapjaira. Ami a szaltókat és az átfordulásokat (tǎnzigōng)5 illeti, úgy ezek még erősebben gyökereznek a legkülönbözőbb művészeti formákban, amelyek hagyományosan évezredek óta a kínai kultúra részét képezik. Hogy világosan megmondjam: nem a Pekingi Táncakadémia hívta életre a klasszikus kínai táncot. Amit kitalált, az a „klasszikus kínai tánc” elnevezés. Tehát az eredeti „kínai operatánc” elnevezést „klasszikus kínai táncra” változtatta.

A Pekingi Táncakadémia saját maga is elismeri, hogy a táncnál levő érzelemkifejezése (shēnyùn) arra az útra és módra hivatkozik, ahogyan a kínai opera művészei mozognak, és a mozgások és pózok (shēnfǎ) alapelemei főként a kínai operatáncból, valamint a harcművészetekből származnak. És tényleg a kínai opera is kijelenti, hogy a shēnfǎ-ja, a harcművészetekből származik. Tulajdonképpen az opera már a korai ókorban átvette a hagyományos kínai harcművészetek shēnfǎ-ját. Mindez világossá teszi, hogy a klasszikus kínai tánc már régóta létezik, és nem a Pekingi Táncakadémia találta ki.

Akkor miért állítja a Pekingi Táncakadémia, hogy a klasszikus kínai tánc egy új, általa feltalált táncforma? Természetesen nemcsak egyszerűen megváltoztatta az „operatánc” nevet „klasszikus kínai táncra”, hanem egy sor módszert is kidolgozott a klasszikus kínai tánc tanítására. Tényleg ő adta ennek a táncformának az új nevet. Korábban a klasszikus kínai táncot operatáncnak is nevezte, és a balettből vett tanítási módszereket vezetett be. Természetesen ez még nem volt minden; az akadémia formáját is felhasználta a klasszikus kínai tánc tanítására. Korábban Kínában az előadóművészeteket hagyományos módon tanították. A színházi társulatokban a tanítványokat a mesterük6 vezette. Voltak olyanok is, akik egyszerre több tanítványt vezettek, sőt még a több tucat taggal rendelkező egész színházi társulatot is tanították. Lehet, hogy a Pekingi Táncakadémia volt az első, amely bevezette és tanította a klasszikus kínai táncot egy előadóművészeti akadémián. Azok a fiatal diákok, akik később az akadémiára jártak, azonban már nem ismerték ezt a történelmi hátteret. Ehhez jön az, hogy a gonosz Kínai Kommunista Párt szándékosan aláássa a kínai történelmet. Ennek következtében a diákok már nem tudnak semmit a történelmi múltról, úgyhogy azt állítják, hogy a klasszikus kínai tánc egy új táncforma lenne, amelyet az akadémia talált ki. Ez önmagában is tiszteletlenség a történelem és Kína több ezer éves hagyományos kultúrájának az öröksége iránt.

Valójában már a Pekingi Táncakadémia megalapításának az idejében is a tartományok és az előadóművészeti társulatok egész Kínában ezt a fajta kínai táncot használták a tanításukhoz és az előadásaikhoz. Már a 40-es és 50-es években a Zhongnan Művészeti Színház – amelynek akkoriban Guo asszony, a Fei Tian Művészeti Akadémia igazgatója is a tagja volt – ezt a táncformát használta az előadásaiban. Ez még a Pekingi Táncakadémia alapítása előtt történt! Más szóval, a Pekingi Táncakadémia megalapításának az ideje körül Kínában már sok művészcsoport használta a klasszikus kínai operatáncot az előadásaiban.

Mint tudjátok, az összes szakkifejezést, amelyet a Pekingi Táncakadémia a klasszikus tánc tanításában használ – legyenek azok az egyes tánctechnikák nevei és azok követelményei, vagy a shēnfǎ-ban és shēnyùn-ben használt fogalmak –, az operatáncból vették át, éspedig teljesen egybevágóan. Ehhez tartoznak olyan kifejezések, mint Chong és Kao7; Han és Tian8; Ning, Qing, Yuan, Qu9; a három kör alakú mozgáspálya10: a vízszintes kör, a függőleges kör és a nyolcas alakú kör; Shou, Yan, Shen, Fa, Bu11; Liangxiang12; Jing, Qi, Shen13 és sok-sok más dolog. Ennek a táncformának minden alapelvét – ha jobbra akar menni az ember, először balra indul; ha fel akar menni, először lefelé indul; ha hátra akar menni, először előre indul, és így tovább – egy az egyben az operából vették át. Tehát ez azt jelenti, hogy ezeket nem a Pekingi Táncakadémia fejlesztette ki, hanem már kezdettől fogva a klasszikus kínai tánc részét képezték. Amióta most a Pekingi Táncakadémia átnevezte az operatáncot klasszikus kínai táncnak, Kínában mindenki – tehát minden tartomány művészcsoportjai, kezdve a helyiektől a katonai művészcsoportokig, az előadóművészeti csoportok, kezdve az amatőröktől a hivatásosakig, ahogy az összes nagy egyetem és főiskola is, a kínai operaiskolák és színházak kivételével – egymás után klasszikus kínai táncként nevezik meg ezt a fajta táncot.

Ez pedig elvezet minket a Shen Yun-höz és a Fei Tian Főiskolához. Hiszen nem használja szintén mindkettő a klasszikus kínai táncot? Nos, a kezdeti időkben a Shen Yun és a Fei Tian Főiskola azt a stílust és ritmust (yùnlǜ)14 használta, amelyet a Pekingi Táncakadémia tanít a klasszikus tánc tanításánál. A Pekingi Táncakadémia egy rögzített yùnlǜ-t szabványosított a shēnfǎ tanítására. A hozzá tartozó elemek mindazonáltal már sokkal korábban léteztek. A Shen Yun egyszerűen csak az akadémián tanított yùnlǜ-t használta. Értitek, mire gondolok, vagy nem⁈ A Shen Yun és a Fei Tian Főiskola csupán a Pekingi Táncakadémia yùnlǜ-jét használta.

A mai Kínában a klasszikus tánc minden tartományban másképp néz ki. Még a pekingi különböző főiskolák sem használják a Pekingi Táncakadémia yùnlǜ-jét, sőt nyíltan el is utasítják azt. Kínában egyetlenegy előadóművészeti társulat sincs, amely a Pekingi Táncakadémia módszerét használná a saját képzési koncepciójához vagy az előadásaihoz, mivel mindenki a klasszikus kínai tánc saját változatát tartja a legjobbnak. A furcsa ebben az, hogy még a Pekingi Táncakadémia ifjúsági tánccsoportja is a felismerhetetlenségig megváltoztatta a saját klasszikus kínai táncát azzal, hogy egy úgynevezett kortárs kínai stílusú táncot kevert bele. A Pekingi Táncakadémia számára ez valóban egy arculcsapás. Ha még csak saját magadat sem tiszteled, hogyan várhatod el akkor, hogy mások megtegyék? Ráadásul veszik ezt a kitalált dolgot, amit Han-Tang táncnak neveznek, és klasszikus kínai táncként tanítják. És ezt csinálják, ámbár valójában ez semmi más, mint a rókák mozgásai, és ehhez még démoni rezgéseket is tartalmaz. Valóban szomorú látni, hogy mi történik Kína legtekintélyesebb táncművészeti intézményében.

Amikor a Fei Tian Főiskolát akkoriban éppen megalapították, a tanárok a Pekingi Táncakadémia yùnlǜ-jét akarták használni a tanításhoz; így szükséges volt néhány pekingi táncrutint átvenni a saját tanítási céljaikra. Természetesen a Fei Tian használhatta volna a kínai Minzu Főiskolán tanított tánc-yùnlǜ-t is, vagy egy regionális szintű együttes vagy bármelyik tartomány tánc-yùnlǜ-jét, vagy egyszerűen közvetlenül használhatta volna az operából származó tánc-yùnlǜ-t. De mivel a Fei Tian Művészeti Akadémia legtöbb tanára akkoriban a Pekingi Táncakadémia végzőse volt, csak kézenfekvő volt, hogy azt a yùnlǜ-t vegyék át, amelyet ott tanultak. Mindenesetre a Pekingi Táncakadémia yùnlǜ-je helyes volt, és megfelelt a Shen Yun követelményeinek – tehát azt használták a tanításhoz.

Apropó yùnlǜ, a művelés szempontjából a kínai kultúrát az istenek adták át, és az ő felügyeletük alatt állt. Ezért, amikor a Pekingi Táncakadémia összeállított egy tanulmányi programot a klasszikus tánc számára, az istenségek már régóta tudták, hogy a Shen Yun-nek szüksége lesz erre a jövőben. Tehát e mögött a táncforma mögött határozottan egy isteni kéz létezett. A Shen Yun ezt a táncformát használná arra, hogy embereket mentsen meg, és ez bizony nem jelentéktelen dolog. Az emberi kultúra egyre újra ismétlődik. Ezért felvetődött az a kérdés, hogy ez a táncforma összhangban áll-e azzal a kultúrával, amelyet az istenségek jóval a történelem kezdete előtt állapítottak meg az emberiség számára. Tehát mielőtt felhasználáshoz juthatott volna a Shen Yun-nél, hogy az emberek megmentésére használják, először ki kellett hozni. Ebből a szempontból nézve azok, akik lefektették a Pekingi Táncakadémia klasszikus kínai tánc képzési programjára az alapot, csodálatos hozzájárulást tettek hozzá ezzel.

Miután a Shen Yun Performing Arts és a Fei Tian Főiskola most ilyen messzire jutott, nyilvánvalóvá vált, hogy a Fei Tian és a Shen Yun shēnfǎ-ra vonatkozó mércéi időközben teljesen másmilyenné váltak, mint a Pekingi Táncakadémia mércéi. Amit a Shen Yun és a Fei Tian Főiskola akar elérni a klasszikus tánc tanítása révén, teljesen különbözik attól, amit a Pekingi Táncakadémia tűz ki célul. Az előbbiek vissza akarnak térni a hagyomány útjára, és ezt a táncformát – Kína isteni módon átadott kultúrájának a lényegét – újra a legmagasabb szintjére juttatni. Az utóbbi a társadalom lefelé tartó spirálját követi, és eltorzítja a hagyományt, valamint a klasszikus dolgokat azzal, hogy megpróbál modern lenni és a trendet követni. Jelenleg még a kínai stílusú modern táncot, a kortárs táncot és ezt a hamis Han-Tang táncot is felvette a klasszikus tánc tanszék tantervébe és az előadásaiba. Az úgynevezett Han-Tang táncot és a mozdulatait valójában olyan emberek alkották, akiket rókaszellemek irányítanak. Biztosan nem tetszik nekik, hogy ezt hallják, mert ez itt a személyes érdekeiket és érzéseiket érinti meg. Ámde aki ezt a dolgot tanulja, azt egy róka szállja meg. És ha az ember látja, hogy embereknek ártanak, azt nem hagyhatja egyszerűen figyelmen kívül. Ilyen dolgok surrantak be egyenesen az emberek egyetemeibe. Bármennyire is szomorú, ez egyszerűen ehhez a mai korunkhoz tartozik.

Ha meggondoljuk, hogyan állnak most a dolgok – hogy ez most a Pekingi Táncakadémia, a Fei Tian Főiskola vagy a Shen Yun –, akkor azok az alapvető klasszikus kínai táncelemek, amelyeket használnak, azonosak. Csak úgy van, hogy a shēnfǎ követelményei különböznek, az intézmények irányultsága különböző, és – miután a Fei Tian és a Shen Yun meghosszabbította a shēnfǎ-t – a yùnlǜ is megváltozott. Kezdetben a Fei Tian Főiskola és a Shen Yun csak a Pekingi Táncakadémia yùnlǜ-jét használta. De ma a Shen Yun yùnlǜ-je már nem ugyanaz, mint a Pekingi Akadémiáé; valójában a köztük levő távolság idővel nagyon megnőtt.

Mint tudjátok, a Shen Yun időközben már olyan messzire jutott, hogy elérte a tánc shēnfǎ-jának a legmagasabb követelményeit. Ezeket a shēnfǎ-technikákat nemcsak a klasszikus kínai táncban tűzik ki célul, hanem minden táncformában és előadóművészetben. Olyan tánctechnikákról van szó, amelyek után az emberek már az ókortól a jelenkorig kutattak; ez olyasmi, amiről ugyan beszélnek, de senki sem uralja. Ezek képviselik minden táncforma csúcspontját, és „Shen Dai Shou” (a test vezeti a karokat) és „Kua Dai Tui” (a csípő vezeti a lábakat)15 néven ismertek. Ezeknek a technikáknak a kiképzése során a végtagok olyan mértékben megnyúlnak, amit eddig egyetlen más táncforma sem ér el. Még a balettnél és a ritmikus tornánál is szeretnének ezekről a dolgokról tudomást szerezni, és kutatnak utánuk. Hallottak róluk, ámde senki sem tudja tanítani őket, és senki sem tudja, hogyan működik ez valójában. Ilyen a pillanatnyi helyzet, és senki sem tudja, hogyan használja ezeket a dolgokat. De ti mind hallottatok már a „Shen Dai Shou”-ról és a „Kua Dai Tui”-ról. Ezek olyan technikák, amelyeket a Mesteretek hozott nyilvánosságra. A Shen Yun összes táncosa, valamint a Fei Tian Főiskola és a Fei Tian Művészeti Akadémia tanárai és diákjai azon vannak, hogy tanulják és alkalmazzák őket. Azon a képzésen keresztül, amelyet a diákok és hallgatók a kiképzésük során kapnak, a Shen Yun klasszikus kínai táncának a stílusa már más, mint a Pekingi Táncakadémiáé. Alapvetően a Shen Yun a saját táncstílusát, a saját yùnlǜ-jét birtokolja. Ez már tényleg nem ugyanaz, mint a Pekingi Táncakadémiáé. Ha ugyanazokat a táncrutinokat vennétek – mint a Pekingi Táncakadémia videóján, amelyet néhány nappal ezelőtt néztetek meg –, és a Shen Yun shēnfǎ-jával cserélitek fel őket, az egészen másképp fog kinézni. Más szóval a Shen Yun kezdetben annak a yùnlǜ-jét használta, de az idő folyamán rátért a saját útjára. A meghosszabbított shēnfǎ miatt a yùnlǜ időközben a Shen Yun egyedülálló jellemzőjét képviseli. Ez olyasmi, amivel feltétlenül tisztában kell lennetek.

A klasszikus kínai tánc alapvetően valóban egy több ezer éves „klasszikus” kultúra kikristályosodása. A Pekingi Táncakadémia is klasszikus táncnak nevezi; még ő sem kerüli el a „klasszikus” fogalmat. De miért nevezi az akadémia ezt klasszikus táncnak? Miért neveznek egy új, modern táncformát klasszikus táncnak? Ez nem egy ellentmondás önmagában? Ez abban rejlik, hogy az akadémia csupán egy modern tanítási módszert fejlesztett ki erre, miközben minden, ami klasszikus benne, már régóta létezik, és az alapelemei már régóta megvannak. Így van hát ez, vagy nem⁈

A múltban én beszéltem veletek arról, hogy a kínai kultúrát istenségek adták át, és miért egy különleges hely Kína – a kultúrája az istenségek átfogó felügyelete alatt jött létre. És az összes ember az egész világon, függetlenül a fajtól, egykor egy dinasztia népe volt Kínában. A megtestesülésük után mindannyian kétszáz évig Kínában éltek, mielőtt máshol reinkarnálódtak, és így volt ez ötezer éven át. Hogy konkrétan kifejezzem, a világon már mindenki megtapasztalta egyszer ezt a kultúrát. Tehát amikor az emberek, a fajuktól és a nemzetiségüktől függetlenül, megnézik azokat a hagyományos darabokat, amelyeket a Shen Yun ad elő, akkor a meghittségnek ezzel a homályos érzésével rendelkeznek – különösen akkor, amikor azt a kultúrát látják, amelynek a bemutatása a klasszikus kínai tánc segítségével kerül napvilágra. Amikor látják azoknak az egyetemes értékeknek a szemléltetését, amelyeket az emberiség az ősi idők óta birtokol, valamint a hagyományos kultúra gondolkodásmódjának, hitének és szokásainak a bemutatását, akkor mindezt megértik. Ez abban rejlik, hogy ők megőrizték ezt a kultúrát az emlékezetükben. Ezért, amikor a Shen Yun élőlényeket ment meg, az emberek képesek megérteni azt, amit látnak, és meg lehet menteni őket. Ha egy másik etnikumból használnának valamit, annak nem lenne ilyen nagy hatása, és az emberek csak nehezen értenék meg.

Hadd beszéljünk ennek egy másik szempontjáról. A klasszikus kínai tánc hajdankorában, amikor az emberiség történelem előtti idejében az istenségek átadták a kultúrát, ők már tudták, hogy az emberek eltorzítanák a klasszikus táncformát a terjesztés folyamán. Mint tudjuk, az emberek a „haladásba” gabalyodtak bele. Hátra akarják hagyni a nyomukat azzal, hogy valami újat hozzanak létre, kiemelkedjenek a többiek közül, vagy jobban csináljanak dolgokat, mint mások. De ez a fajta gondolkodás megváltoztatja a hagyományt. Mindegy, milyen nagyon változtatsz meg valamit, sohasem lesz olyan jó, mint az eredeti, amit az istenségek adtak át. Lehet, hogy azt gondolod, hogy ez követi a trendet – új, nagyon jó és érdekes –, de nincs lényege, és az istenségek se nem tartják fenn, se nem folytatják. Ez tehát azt jelenti, hogy amikor az istenségek elkezdték átadni a klasszikus kínai táncot, számoltak ezzel a viselkedéssel, és ezért nem adták át közvetlenül, illetve teljes egészében. Egy részét a császári udvarban, egy részét a nép között, egy részét pedig az opera révén adták át, de a valódi shēnfǎ-ját a harcművészetekben őrizték meg.

Mindenki tudja, hogy a történelem során a harcművészetek gyakorlása nagyon komoly dolog volt. A múltban azok, akik gyakorolták, életre-halálra harcoltak, és a csatatéren kellett használniuk. Ha könnyelműen vagy ráadásul helytelenül használtad volna, megöltek volna, és így senki sem merészelt babrálni vele. És ez hatékonyan megakadályozta, hogy megváltoztassák a shēnfǎ-t. Valójában a harcművészetekben használt mozdulatsorok évezredek óta léteznek, és így a shēnfǎ-jukat folyamatosan továbbadták. Ámde aztán a közelmúlt történelmében megjelent a Kínai KP gonosz kísértete; a célja abban rejlik, hogy üldözze a kínai népet és elpusztítsa Kína hagyományait. Mivel a harcművészetek a hagyományos kultúra részét képezik, a gonosz kísértet ezeket is megpróbálja megsemmisíteni. Így gondoskodott arról, hogy az emberek új harcművészeteket hozzanak létre, és egyidejűleg eltöröljék a hagyományos harcművészeteket. Talán néhány művelő, aki a hegyekben él, megtartotta a hagyományos harcművészeteket, és biztosan megőrzött minden alapvető dolgot. De ami a társadalomban tanított harcművészeteket illeti, úgy ezeket a gonosz Kínai KP aláásta, és új harcművészetekkel helyettesítette, amelyek teljesen kiszorították a hagyományos formákat. Mindamellett a hagyományos harcművészetek azok, amelyek évezredeken át megőrizték ezt a shēnfǎ-t.

A nagy-kínai kultúrkörben a különböző művészetek kölcsönösen befolyásolják és kiegészítik egymást, és támogathatják egymást. Például sok művészeti forma átvette a szaltók és átfordulások művészetét (tǎnzigōng), és sokan átvették a harcművészetek shēnfǎ-ját, igaz⁈ És egy másik nagyon fontos dolog az érzelemkifejezés (shēnyùn), amelyet az opera részeként adtak át. A shēnyùn értéke akkor válik nyilvánvalóvá, amikor belső értékeket próbáltok meg kifejezni. Valami olyan egyenes vonalú dologban, mint a balett, nem szükséges belső hozzáállást közvetíteni. A klasszikus kínai táncban ellenben rendelkezned kell ezzel a shēnyùn szemponttal, avégett hogy közvetíteni lehessen a belső érzéseket, és ki lehessen fejezni azokat a dolgokat, amelyeket ki szeretnél fejezni. Ez az a szerep, amit a shēnyùn játszhat, például a Shen Yun-tánctörténetek karaktereinek az ábrázolásában. Ezzel karaktereket ábrázolhatsz; ezzel egy cselekményt közvetíthetsz, és ezzel a Shen Yun képes embereket megmenteni a táncszínház révén. Ebből a nézőpontból szemlélve felismerheted az isteni módon átadott kultúra értékét és jelentőségét.

Az istenségek által átadott kultúrának van egy különleges jellemzője, éspedig az, hogy az istenségek mindig figyelembe veszik a yin és yang egyensúlyát az emberi világban. Ez azt jelenti, hogy egy dolognak egyidejűleg kell pozitív és negatív célt szolgálnia. Így a harcművészetek sem létezhettek egyetlenegy okból, és nem lehettek egyszerűen harcművészetek a saját kedvükért. A wu szónak kettős céllal kellett rendelkeznie (武 a harcművészetre és 舞 a táncra); a kiejtés ugyanaz, de az írásjegyek különbözőek, és egy és ugyanaz a wu még többször is használható. Amikor az istenségek tesznek valamit, az nem csak egyetlenegy célból történik. Bármikor jelenik meg valami új a világban, az dolgokkal kapcsolódik össze minden más dimenzióban. Ezért meg kell fontolni, hogy ez a dolog milyen hatásokat fejt ki mindegyik dimenzióban – tehát mind a magasabb és alacsonyabb szintek dimenzióira, mind a függőleges és vízszintes dimenziókra kifejtett hatásokat. Ha valami új jön létre, csak akkor tud helytállni a világban, ha mindegyik dimenzióban pozitív hatása van, és összhangban lehet minden mással. Ellenkező esetben az a dolog nem fog fennmaradni, és nem fogják sem elismerni, sem továbbadni, mivel azt az istenségeknek kell megerősíteniük. Tehát amikor egy istenség továbbad valamit, nem csak ezt az egy dolgot adja tovább, és minden mást figyelmen kívül hagy. Ki kell egyensúlyoznia az összes kapcsolatot egy nagyon nagy életkörön belül. Ez tehát nem egy egyszerű dolog, igaz⁈ Egyáltalán nem egyszerű dolog.

Amikor a művészeti világban vitatkoznak dolgokról, az néha nagyon szórakoztató lehet. A kínai opera világából való emberek megkérdőjelezik a Pekingi Táncakadémiát, és olyan dolgokat mondanak, mint: „Hogyan állíthatjátok, hogy kitaláltatok egyfajta klasszikus táncot, amikor az egész dolog az operából származik?” És az tényleg úgy van – különösen a shēnyùn –, az operából származik. De akkor a harcművészetekből való emberek azt mondják [az opera embereinek]: „A táncmozdulatok, amelyeket az operátokban használtok, mind a harcművészetekből származnak.” És ez igaz, szinte minden abból származik. Még a shēnyùn (amelyet az operában használnak) is a harcművészetek shēnfǎ-jából fejlődött ki, és ez az eset áll fenn mindennél. Mihelyt egészen végigköveted, eljutsz a harcművészetekhez. Miért beszéltem elsőként a wu kettős használatáról? Ha a dolog mélyére megy az ember, és valóban megérti, mit jelent, akkor ez egy kettős felhasználással rendelkező wu: kulturális vagy művészeti értelemben a táncra használják; harci vagy katonai értelemben a harcra használják. Egy kulturális és egy harci, egy pozitív és egy negatív felhasználás. Tudjátok, pontosan ez annak a rendje és módja, ahogy az emberi kultúra létezik. Ha valamit az embervilágban terjesztenek, akkor teljes bizonyossággal két oldala lesz. Ha valami teljesen jót akarsz elérni, azt nem tudod, mert annak a dolognak egy rossz oldallal is kell rendelkeznie. És ha valami rosszat akarsz előidézni, azt sem tudod, mert ennél valami jónak is kell lennie. Mert az embervilágban egyensúlynak kell léteznie a jó és a rossz között, egyensúlynak a yin és a yang között. Ez megmagyarázza, hogyan jött létre ez a jelenség, és az emberi kultúra pontosan ilyen.

Akkor miért vannak mindannyian – legyen az a mennyben vagy a földön – a gonosz Kínai KP ellen? Mert az istenségek nem ismerik el; nem jó, és nem tartozik ahhoz a fajta gonoszhoz, amelyet az istenségek megengednek. Ez egy elfajult lény, egy szerfelett megvetendő és valóban gonosz szörnyeteg. Számára nem létezik hely a világegyetemben. Ez csak olyasmi, ami a végidőben jött létre, amikor az embereknek sok karmájuk van. Ennél nem is játszik szerepet, milyen szörnyű vagy zsarnoki módon viselkedik. Az istenségek csak arra használják, hogy eltávolítsák azok karmáját, akiknek sok van belőle; és amikor készek ezzel, akkor meg fogják semmisíteni. Mindazonáltal a magasabb szintek alapelveinél, amelyeket istenségek terjesztenek az emberek között, hogy megmentsék őket, ez valami más; őket nem kötik meg az emberi szint alapelvei.

Végső soron az, amiről ma beszéltem, bár tömör, de mégis pontos volt. Nevezetesen, tényleg így jött létre minden. Megértettétek mindezt?

(Az egész akadémia tánchallgatói és tanári kara, összhangban a tanárnak mondott köszönet kínai hagyományával, a következő szavakkal fejezik be: „Köszönjük, Mester!”)

A szövegben szereplő kínai szavak átírása. A különböző átírások nem tükrözik vissza híven a kiejtést.

pinyin népszerű magyar Wade-Giles (angol)
bāzìyuán pacejüan patzûyüan, patzeyüan
bu (bù) pu pu
chong (chōng) csung ch’ung
fa (fǎ) fa fa
Fei Tian Fej Tien Fei T’ien
Guo Kuo Kuo
han (hán) han han
Han Han Han
jing (jīng) csing ching
kao (kào) kao k’ao
Kua Dai Tui Kua Taj Tuj K’ua Tai T’ui
Li Hongzhi Li Hungcse Li Hungchih
liangxiang (liàngxiàng) lianghsziang lianghsiang
lìyuán lijüan liyüan
Minzu Mincu Mintsu
ning (nǐng) ning ning
píngyuán pingjüan p’ingyüan
qi (qì) csi ch’i
qing (qǐng) csing ch’ing
qu (qǔ) csü ch’ü
shen (shēn) sen shên
shen (shén) sen shên
Shen Dai Shou Sen Taj Sou Shên Tai Shou
Shen Yun Sen Jün Shên Yün
shēnfǎ senfa shênfa
shēnyùn senjün shênyün
shou (shǒu) sou shou
Tang Tang T’ang
tǎnzigōng tancekung t’antzûkung, t’antzekung
tian (tiǎn) tien t’ien
wu (wŭ) vu wu
wŭdăo vutao wutao
wŭshù vusu wushu
xìqǔ hszicsü hsich’ü
yan (yǎn) jen yen
yang jang yang
yin jin yin
yuan (yuán) jüan yüan
yùnlǜ jünlü yünlü
Zhongnan Csungnan Chungnan
Zhuan Falun Csuan Falun Chuan Falun
A német fordítás elkészült: 2019. 08. Utolsó – német – módosítás: 2022. 06.
A magyar fordítás elkészült: 2025. 12. 27. Utolsó – magyar – módosítás: 2026. 09. 16.

A fordítás az alábbi német változat alapján készült:

Fei Tian College: Vorlesung zum klassischen chinesischen Tanz

https://de.minghui.org/html/articles/2019/8/26/157347.html

Fei Tian College: Vorlesung zum klassischen chinesischen Tanz | Falun Dafa - Minghui.org

Megjegyzés: Ennek a konferenciának a mélyebb megértéséhez ajánlott elolvasni előbb a Fálun Gong és a Zhuán Fálun című könyveket, amelyek innen ingyenesen letölthetők:

http://hu.falundafa.org/falun-dafa-books.html

Fordítók megjegyzése: Lehetséges, hogy idővel változtatásokat hajtunk végre a fordításon a minél jobb szöveghűség és érthetőség érdekében.

Megjegyzések:


  1. Szó szerint „a test módszere” (身法 shēnfǎ); ide tartoznak a klasszikus kínai tánc legfontosabb pózai és mozdulatsorai.↩︎

  2. A harcművészetet (武, mint a 武術 wŭshù-ban) és a táncot (舞, mint a 舞蹈 wŭdăo-ban) jelölő kínai írásjegyek homofonok; mindkettő harmadik hangsúllyal kiejtett (wǔ).↩︎

  3. Ennek a kifejezésnek az első írásjegye (身韻 shēnyùn) „testet” jelent. A második egy előadó kisugárzására, illetve a kifejezésének a vonzerejére vonatkozik. Az összfogalom a klasszikus kínai tánc belső szépségének, illetve érzelmi kifejezésének a kifejezésére vonatkozik. Ne tévesszük össze a Shen Yun (神韻 shényùn) névvel.↩︎

  4. A hagyományos kínai opera (戲曲 xìqǔ) egy sor előadóművészeti ágat foglal magában. Az egyik jelenleg nyugaton ismert formája a pekingi opera.↩︎

  5. Szó szerint „szőnyegtechnika” (毯子功 tǎnzigōng); ez a kifejezés egy sor szaltó- és átfordulás-technikára utal, amelyet gyakran védőszőnyegeken („szőnyegeken”) gyakorolnak.↩︎

  6. Az itt használt kifejezés (老師傅 lǎoshīfu) egy olyan pozícióra vonatkozik, amelyet hagyományosan egy kis előadóművészeti társulat tagja tölt be. Gyakran tartozik a feladatai közé a teljes színházi társulat vezetése, beleértve a rendezést, valamint a tanítást és a főszereplő szerepét.↩︎

  7. Chong és Kao – A felsőtest átlósan előre (衝 chōng) és átlósan hátra (靠 kào) hajlítása.↩︎

  8. Han és Tian – A mellkas behúzása (含 hán) és a mellkas kidomborítása (腆 tiǎn).↩︎

  9. Ning, Qing, Yuan, Qu – Egy sor követelmény a mozdulatok még esztétikusabbá tételére: forgás (擰 nǐng), dőlés (傾 qǐng), körözés (圓 yuán), hajlítás (曲 qǔ).↩︎

  10. A három kör alakú mozgáspálya – vízszintes körök (平圓 píngyuán), függőleges körök (立圓 lìyuán) és nyolcas alakú körök (八字圓 bāzìyuán).↩︎

  11. Shou, Yan, Shen, Fa, Bu – A karmozgások (手 shǒu), a szemkifejezés (眼 yǎn), a pózok és formák (身 shēn), a szabályok (法 fǎ) és a lábmunka (步 bù) művészi uralása.↩︎

  12. Liangxiang – Póz felvétele (亮相 liàngxiàng).↩︎

  13. Jing, Qi, Shen – A klasszikus kínai táncban megtestesülő vitalitás: szellem, energia, lélek (精 jīng, 氣 qì, 神 shén).↩︎

  14. (yùnlǜ) – Ritmus, ütem vagy érzés (韻律 yùnlǜ), ahogyan a táncban alkalmazzák.↩︎

  15. A test vezeti a karokat (身帶手 shēn dài shǒu); a csípő vezeti a lábakat (胯帶腿 kuà dài tuǐ)↩︎