hu.FalunDafa.org
 

Újévi üdvözletek

 

Dáfá-tanítványok a szárazföldi Kínában és Dáfá-tanítványok az egész világon: Boldog új évet! A Yiyou év elkezdődött. Ebben az évben a -helyreigazításnak a hatalmas áramlata változásokat fog hozni az emberiségnek. Ebből az okból kifolyólag ti még jobban kellene csináljátok azt a három dolgot, amit a Dáfá-tanítványok kell csináljanak, és ragaszkodásokat kellene elengedjetek. Ne szemléljétek emberi érzületekkel azt az üldözést, amelyik világosan fel kell legyen ismerve a Dáfá-tanítványok által, és annak a rosszindulatú pártnak az igaz arculatát, amelyik üldöz bennünket.

Mi nem avatkoztunk bele a politikába. Mi nem vonultunk hadba az emberiség ezen valódi szektája ellen, még kevésbé akarunk valamilyen politikai hatalmat bírni az emberiségben. Az üldözés közben tisztában kell legyetek azzal, hogy mi azon vagyunk, hogy megmentsük az embereket a világon, akik tévútra vannak vezetve a pártkultúrán keresztül, mivel az embereknek ez a része olyan nagyon hisz ebben a szektában, úgyhogy még csak az igaz körülményeket sem akarják meghallgatni. Ugyanabban az időben azok a tanulók, akik ebben a tekintetben nem rendelkeznek világossággal, ezáltal tisztán fel kellene ismerjék ennek a gonoszságnak a lényét. Ez is egy emberi érzület, amelyet el kell engedjetek és egy lépés, amelyet meg kell tegyetek a -igazolásnál. Ne emberi nézetekkel ítéljétek meg a -helyreigazítást, valamint a Dáfá-tanítványoknak a művelési formáját. Nektek nem kellene állandóan meghosszabbítanotok a felismeréseitek elmélyítésének a folyamatát egy emberi szív által. Ti azok vagytok, akik az istenséghez vezető úton vannak, mindegyik ragaszkodás egy akadály.      

Az út, amelyet a Mester járat veletek, teljes bizonyossággal egyenes. Remélem, hogy ti mindannyian tiszta fejjel és helyes gondolatokkal megfontoltan a végéig járjátok a beteljesüléshez vezető utat.

 

Li Hongzhi
az első hónapnak az első napján a Yiyou évben
2005. 02. 09

Nyilvánosságra hozva a www.minghui.de honlapon: 2005. 02. 12

 

(Utolsó – német – változtatás:                       2005. 02. 09)

(A magyar fordítás elkészült:              2011. 04. 23)

(Utolsó – magyar – változtatás:          2011. 05. 15)

 

A fordítás az alábbi német változat alapján készült:

Neujahrsgrüße

http://www.minghui.de/jingwen/74.html

 

Megjegyzés: Ennek a cikknek a mélyebb megértéséhez ajánlott elolvasni előbb a Fálun Gong és a Zhuán Fálun című könyveket, amelyek innen ingyenesen letölthetőek:

https://hu.falundafa.org/falun-dafa-video-audio.html

 

Fordítók megjegyzése: Lehetséges, hogy idővel változtatásokat eszközlünk a fordításon a minél jobb szöveghűség és érthetőség érdekében.