Mit jelent „segíteni a Mesternek a
Fá-helyreigazításnál”?
A tanulók egy részének hosszú idő óta van egy
nagyon fontos kérdése a három dolognak a vonatkozásában, amit a Dáfá-tanítványok kell csináljanak.
Nevezetesen hogyan kellene segíteni a Mesternek, például ha a Mester mondott
vagy megállapított valamit, hogy valamit csinálnotok kellene, a tanulóknak egy
része mindig emberi szívvel ítéli meg a Mestert. Úgy vélik, hogy a Mester ezt
így kellene csinálja vagy azt úgy kellene csinálja és így tovább. Nem arra
fordítják a figyelmüket, hogyan kellene ezt jól harmonizálják a Mester szavai
szerint és hogyan kellene konkrét dolgokat elintézzenek. Léteznek még olyan
tanulók is, akik meg akarják változtatni a Mester elképzeléseit. Némely mások
azt beszélik a tanulók közt, hogy az ő saját ötletük ügyes volna. Némelyek
ugyancsak emberi érzületekkel szemlélik azokat a dolgokat, amiket a Mester
mondott, és nem tudják megérteni azokat. Így egy passzív magatartást vesznek
fel. Sőt léteznek emberek, akik azért keresik fel a Mesternek a hozzátartozóit,
hogy támogatást találjanak a különböző cselekvéseik számára. Valójában az, amit
a Mester csinálni akar, a felmérhetetlen égitest Fá-helyreigazítása szükségletének felel meg. Az embereknek a
szintje ugyan alacsony, viszont magas szintek élőlényeinek a visszatükröződése
az alacsony szinteken és az alacsony szintek állapotainak a megjelenítése. Itt
van a Fá-helyreigazításnak a
középpontja is, mindenek koncentrációjának a szintje. Ha úgy is tűnik, hogy a
véleményeid nagyon jók lennének, azok csak az ezen a szinten, ennél a pontnál
és ennél a dolognál való mérlegelések. Hogyan tudhatod te, milyen hatása van
annak, amit a Mester szeretne csinálni, a gigantikus égitest számtalan
szintjére? Tanulóként segíteni kellene a Mesternek a Fá-t helyreigazítani. Csak azt kérdezheti az ember, hogyan kellene
jól harmonizálni azt, amit a Mester bírni akar. Ez éppen az, amit neked
csinálnod kellene. Hogyan lehetne az, hogy a Mester segítsen neked? Hogyan
lehetne az emberi gondolataidat harmonizálni a Dáfá alapján a Fá-helyreigazításnál?
Ezen
üldözés közben sok Dáfá-tanítvány
leesett és nem tudott lépést tartani, csak mert nem értették meg azokat a
dolgokat, amiket a Mester csinál, és emberi érzületekkel ítélték meg a Mestert.
Például sokan gondolják azt: Miért nem lehet ezt az üldözést úgy kezelni, mint
más vallásoknál? Léteznek még más emberi érzületek. A történelemben a
vallásoknak a tulajdonképpeni céljuk az volt, hogy megalapozzák az emberi
kultúrát. Az, amire az emberiség valóban vár, a Dáfá. Csupán a Dáfá-nál
való cselekvési módok a művelőknek a valódi tettei és kifejezései.
Természetesen létezik sok más ok, amiért az ember nem tartott lépést. Valójában
ez mind arra vezethető vissza, hogy nem tudja valóban felismerni a Dáfá-t. Természetesen akkor a helyes
gondolatok sem erősek. Ingadozásoknak veti alá magát az üldözés közben.
Létezik
még egy másik rész. Ők nem tudják eltávolítani a művelésnél a hétköznapi
embereknek azt a rossz szokását, hogy kapcsolatokat vessenek be és hogy a kiskaput
használják. Például, ha nem tudják megtalálni a Mestert és nem tudják
kinyilvánítani vele szemben az emberi érzületeiket, a Mester hozzátartozóit
keresik fel, hogy kikérjék a véleményüket. Visszatérve a tanulókhoz azt
mondják, hogy a Mester hozzátartozói ezt és azt mondták. Gondoljátok át
egyszer, a Mester azért jött a világra, hogy helyreigazítsa a Fá-t és hogy megváltson minden élőlényt.
Képviselhetik-e Őt a hozzátartozói? A Mester hozzátartozói hasonlók hozzátok,
ők is művelők. Bárki is nem műveli jól magát, az nem csinálja meg. A Mester az
emberekhez jött. Hány szülője, felesége, gyermeke és testvére volt neki a sok
életben az embervilágban? Ki képviselheti a Mestert? A Mester pontosan úgy jött
a világba, mint ti. Némelyek közületek azért jöttek, hogy a Mester tanítványai
legyenek. Némelyek azért jöttek, hogy a Mester emberi szülei legyenek, némelyek
azért, hogy testvérek, feleségek vagy gyermekek legyenek. Csak úgy van, hogy ők
a saját konkrét dolgaikat teszik, amiket meg kell csinálniuk, miközben
segítenek a Mesternek, hogy helyreigazítsa a Fá-t. Ők is azon vannak, hogy műveljék magukat. Nekik is az a
problémájuk, hogy csak alacsony szinteken értették meg a Fá-t. Ti a véleményeiket kérdezitek és aztán Fá-ként szemlélitek ezeket. Nem azon vagytok ti, hogy szabotáljátok
a Fá-t? Így ti azon is vagytok, hogy
rábírjátok a Mester hozzátartozóit arra, hogy bűncselekményt kövessenek el a Fá-val szemben. Dáfá-tanítványokként ti tisztában kellene legyetek azzal, hogy csak
a Mester igazítja helyre a Fá-t. Ha a
Mester nincs is többé itt, a Fá
szerint kell cselekedni és nem a Mester valamelyik hozzátartozója szerint. Csak
így vagytok Dáfá-tanítványok és a
Mesternek a tanítványai. Csak így jelenti ez azt, hogy segítetek a Mesternek
helyreigazítani a Fá-t.
Némely
emberek egy hosszú idő óta követték az eretnek honlapokat. Ezek az emberek már
nagyon messze eltérültek a Fá-tól. Ők
segítenek az eretnek honlapoknak, hogy hamis információkat terjesszenek, és
hogy ráadásul szabotálják a Mester hozzátartozóinak az imázsát (hírnevét).
Azonkívül a Mester azt mondta az egyik Fá-konferencián,
amelyet a Dáfá-tanítványok rendeztek,
hogy ne hallgassatok az eretnek honlapokra, ne higgyetek azoknak és ne
olvassátok azokat. Némelyek egyszerűen nem igazodnak ehhez. Ők valóban nagyon
mélyen meg vannak zavarva az eretnek által. Mostanáig némelyek még mindig
ésszerűtlenek. Ha egy ember egy hibás utat járt, elkezdheti elölről. Ha te
hibásan csináltál valamit, eretnek honlapokat terjesztettél, úgyhogy némely
emberek tönkre lettek téve, mit tudsz te akkor csinálni? Mindegyik ember mögött
számtalan élőlény vár a megmentésre. Temiattad soha többé nem lehetnek
megmentve. Mi a teendő? Tudod te, milyen komiszak a következmények? Ha te
semmibe veszed azt, amit a Mester mond, lehetsz te olyan Dáfá-tanítványként megnevezve, aki segít a Mesternek
helyreigazítani a Fá-t?
„Segíteni
a Mesternek, hogy helyreigazítsa a Fá-t”,
ezek nem nagy, üres szavak. Valójában csak néhány problémát említettem meg. Még
sok dolog létezik, amelynél nem hisz az ember a Fá-ban. Dáfá-tanítványként
te ezernyi és tízezernyi évet vártál…; tanulóként egyetlen egy igaz kívánságod
volt, amikor a világra jöttél…; hogy én mint Mester megmenthetlek-e téged és az
összes élőlényt a Fá-helyreigazításnál,
az mind ettől a sorsszerű eseménytől függ.
Li Hongzhi
2011. június 10.
(Utolsó – német – változtatás: 2011.
06. 13)
(A magyar fordítás elkészült: 2011. 06. 14)
(Utolsó – magyar – változtatás: 2011. 06. 14)
A fordítás az alábbi német változat alapján készült:
Was bedeutet es, „dem Meister bei der Fa-Berichtigung zu helfen”?
http://www.minghui.de/jingwen/64992.html
Megjegyzés: Ennek a cikknek a
mélyebb megértéséhez ajánlott elolvasni előbb a Fálun Gong és a Zhuán Fálun
című könyveket, amelyek innen ingyenesen letölthetőek:
https://hu.falundafa.org/falun-dafa-video-audio.html
Fordítók megjegyzése:
Lehetséges, hogy idővel változtatásokat eszközlünk a fordításon a minél jobb
szöveghűség és érthetőség érdekében.