hu.FalunDafa.org
 

 

Első magyarázat az USA-ban

 

Li Hongzhi

1996. október 5. San Franciscóban

 

Itt ülök, úgy hogy ti mindannyian láthassatok engem. (taps)

Sok ember nagyon messziről jön ide és nagyon korán indultak útnak az autóval. Tudom, hogy pillanatnyilag sok ember gyakorol itt. Mindig is akartam az USA-ba menni, hogy megnézzem magamnak. Különböző okokból eddig nem volt lehetőségem, hogy idejöjjek. Ez alkalommal találkozhatom veletek. Ez szintén a sorskapcsolat. Az szintén sorskapcsolat, hogy ezt az iskolát tanulhatja meg az ember. (taps) Mivel Houstonban egy előadást fogok tartani és ott még több emberrel fogok találkozni az USA-ból, ide is beugrok. Csak így találkozunk mi előzetesen itt. (taps)

Bárhogyan is, némelyek közületek mélyen és némelyek felszínesen értették meg ezt az iskolát és ezt a -t. A felismerési fokok is különbözőek. Mert az, amit terjesztek, a buddhista rendszernek egy művelési módszere. A buddhista rendszernek a szavaival élve az sorskapcsolat, hogy ezt megkaphatja az ember. Pillanatnyilag te még nem tudod, milyen értékes ez. Ha te később felismerted, milyen értékes ez, nagyon szerencsésnek fogod érezni magad. Az alapelvek, amelyeket elmagyaráztam, valamint azok a dolgok, amik a művelésnél vezetnek benneteket, olyan dolgok, amelyek évek százai és ezrei óta senki által sem lettek felfedve a nyilvánosság előtt. Valójában egy még hosszabb időről van szó. A történelem folyamán senki sem magyarázta el ezeket. Ha a művelésről van szó, azt fogjátok gondolni, hogy a múltban egy speciális környezetben Kínában sok művelő létezett. Valójában ők még mindig ott vannak. Még nagyon sok művelő létezik, akik szétszórtan laknak különböző helyeken a világon. Azokon a helyeken is, amelyeken nagyon kevés ember él, művelik magukat néhányan. Ők már egy viszonylag magas életkort értek el. Ők nem jönnek az embervilágba és nem lépnek kapcsolatba hétköznapi emberekkel. Ezért a hétköznapi emberek semmit sem tudnak róluk.   

Minél tovább fejlődik a mai tudomány és technika, minél inkább elismerik az emberek az úgynevezett realitást, annál inkább lemondanak az emberek az igazi történelemről és az emberiség igazi realitásáról. Ha az emberek a modern időkben ezekről beszélnek, folyvást úgy tűnik, hogy ez olyan volna, mintha mítoszok lennének mesélve. Valójában ez nincs úgy. Hiszen kell létezzen egy ok, amiért az őszinte vallások és az ősi legendák több mint néhány ezer éven keresztül át lettek adva. A hétköznapi emberek társadalmában is nagyon sok különböző jelenség létezik, amelyet nem tudunk megmagyarázni. Az ember vagy saját maga ütközött ezekbe, vagy hallott róluk vagy saját maga élte át őket. A mai gondolkodásmóddal és tudományos elmélettel nem lehet megmagyarázni azokat. Ennek az az oka, hogy a tudomány nem olyan messzire fejlett és nem is érheti el azt a színvonalat. Azt mondom, hogy ez mind tényleg létezik. Csak a mai emberek túl erősen hisznek a tudományban, amelyik ellenben nem olyan messzire fejlett. Nem képesek arra, hogy áttörjék a dimenzióknak ezt a rétegét a tudomány segítségével és megismerjék az igazságot.   

Az emberek úgy vélik, hogy a mai tudomány és technika nagyon messzire fejlett volna. Valójában összehasonlítva a világegyetem igaz arculatával ez nagyon alkalmatlan. Az emberek úgy vélik, hogy a számítógép nagyon messzire fejlett volna. Egészen mindegy, milyen messzire is fejlett, nem hasonlítható össze az emberi aggyal. És az emberi agy örökre egy rejtély az emberiség számára. A jövőben a tanulásán és a művelésen keresztül sok embernél fel fog nyílni a művelési energia és ők el fognak jutni a megvilágosodáshoz. Akkor fel fogják ismerni az életet, a világegyetemet és a nagyon mikroszkopikus és nagyon makroszkopikus szinteken levő anyagot.

Tudjátok, hogy az alapanyagok azon a módon vannak összeállítva, hogy a mikroszkopikus részecskék nagyobb részecskék egy rétegét képezik, amelyek megint még nagyobb részecskék egy rétegét képezik és azok megint még nagyobb részecskék egy rétegét képezik, a felszínen levő alapanyagokig. Ez pontosan úgy van, mint amikor neutrinók képezik a kvarkokat, amelyek ugyancsak atommagokat és aztán atomokat képeznek. Az emberiségnek a legfelszínesebb szintjén levő anyagnak a rétege, valamint a molekuláris részecskék a felszínnek a formájában mind különböző még mikroszkopikusabb alapanyagokból vannak összeállítva. A mai tudósok csak a mikroszkopikus részecskék összetételéről tudhatnak. Az csak egy pontot érint a mikroszkóp alatt. Ők a molekulák és atomok létezéséről tudnak a neutrinóig. Ha ez még tovább megy lefelé, semmi sem lehet műszerekkel megfigyelve. Ha létezne egy nagyon nagy nagyítási képességgel és egy nagyon nagy átmérővel rendelkező mikroszkóp, ha nemcsak egy molekuláris részecskét vagy több molekuláris részecskét tudnának megfigyelni, hanem a mikroszkopikus részecskékből álló réteget, akkor az emberek láthatnának más dimenziókat. Sok év óta az emberek egyszerűen nem tudják áttörni ezt a gondolati korlátozást. A megfigyelésnél ők csak a mikroszkopikus részecskék egy pontjára vagy több pontjára figyelnek. Nem törték át ezt a nézetet és nem figyelték meg egy összefüggő egység szempontjából, hogyan néz ki az a réteg, amelyikben a mikroszkopikus részecskék léteznek. Ezek pontosan a másik dimenziók. Ilyen egyszerű ez. Pillanatnyilag ezt egyszerűen nem tudják áttörni. A technika nem is elégséges erre.       

Pont éppen ezt magyaráztam el a modern emberek gondolkodásmódjának és nyelvének a segítségével. Ezek olyan dolgok, amiket az emberek tudni akarnak, de az embereket nem hagyják tudni ezeket. Senki sem nyilvánította ki az embereknek a világegyetem igaz alapelveit. A múltban az embereket szintén nem hagyták tudni ezeket. Mert a mennyei törvények szerint az emberek nagyon magas mennyei szintekről ereszkedtek alá az emberi társadalomba, vagyis a földre, egyik lépést megtéve a másik után. A művelési körben nem ismerik el Darwinnak az evolúciós elméletét. Mert az emberek nem a majomemberektől származnak le. Ezt látták a magas lények és ez ténylegesen stimmel is. A kísérleti tudománynak a felismerései emberi cselekvési módokon keresztül sok hamis jelenséget okoztak. Az emberiség nem is meri áttörni ezeket. Ezekből a nagyon alacsony felismerésekből az emberek látszólag kaptak néhány reális előnyt és tudományos ismeretet, valójában ennek mind egy romboló hatása van az emberiségre, az életre és a világegyetemre. Azonkívül az élőlények sohasem emelkedhetnek meg. Ámbár ez így van, léteznek némely emberek, akik, azért hogy megvédjék a szaktekintélyüket, az úgynevezett ismereteiket és tudásukat megtartják maguknak, úgy hogy a többiek ne múlhassák őket felül és ne érhessenek el magasabb tudást. Ezért léteznek némely dolgok, amik hibásak, amiket ismernek az emberek, de az érzésből kifolyólag megőrzik ezt a fajta esztelen cselekvési módot. A kozmikus arculat zárva marad az emberek cselekvési módja által. Művelés által az emberek valóban megemelkedhetnek. A művelők láthatják az életnek és a világegyetemnek az igaz arculatát és érintkezésbe kerülhetnek ezzel.       

Mivel a mai emberek túl erősen vannak korlátozva a modern tudomány által, az igaz arculat kivétel nélkül babonaként van szemlélve. Valójában, még ha ez babona is lenne, tudósként vagy egy olyan valakiként, aki önállóan tud gondolkodni, az ember szintén fel kellene kutassa, miért babona ez és miért hiszik azt. Pillanatnyilag az emberek alig merik ezt megérinteni. Gondolom, hogy ez az USA-ban talán sokkal jobb. Sok embernek nincsenek ilyen gondolati korlátozásai. Mindazonáltal azon korlátozások miatt, amelyek a mai kísérleti tudomány által vannak okozva, és mivel az emberek bezárták a gondolataikat, ők csak nagyon nehezen tudják felismerni az életnek, a világegyetemnek és az anyagnak az igaz arculatát.   

A művelésen keresztül fel lehet ismerni az igaz kozmikus arculatot, különösen a Fofá-t. De az emberek pillanatnyilag csak a modern tudományban hisznek és úgy vélik, hogy ez mind a teológiához és a valláshoz tartozna és nem volna tudományos. Valójában viszont ez az egyetlen út az emberiség számára, hogy megismerje a világegyetemet. Tudjátok, hogy Einstein életének a későbbi éveiben vallásos lett. Sok ember, aki a tudományban nagyon sikeresnek lett tekintve mások által, a végén vallásos lett. Ők megállapították, hogy az alapelvek, amelyek a vallásban lettek elmagyarázva, azok a még magasabb igazságok. Az emberiségnek a felismerései korlátozottak. Ha a határ túl van lépve, a tudomány tehetetlen. De a Fofá megmagyarázhatja a világegyetem összes jelenségét. Megállapították, hogy az istenségeknek a szavai a magasabb tudomány. Ezért léptek be a vallásokba.    

Természetesen én csigong formájában adtam tovább nektek ezt a -t. Valójában az ebben benne foglalt tartalmak nagyon nagyok. A történelemben senkitől sem lettek elmagyarázva. Én mind elmagyaráztam azokat. Ha te a „Zhuán Fálun” könyvet pontosan el tudod olvasni, meg fogod állapítani, hogy ez valóban nagyon értékes. Ebben nagyon sok mennyei titok van tartalmazva. Ha csak a felszínen is olvassa az ember, nagyon sok hasznot húzhat belőle. A normál emberek fel fogják fogni, hogyan kellene emberként viselkedjenek. Azok, akik nem szeretnék művelni magukat, nem ismerhetik fel a tartalmakat ebben. Ők nem tudják felismerni a magas alapelveket a „Zhuán Fálun”-ban. De a tartalmak, amelyek ebben vannak benne foglalva, nagyon nagyok és eljuttathatnak egy embert a beteljesüléshez a művelésnél. Nemcsak a beteljesüléshez. Hanem ezek egy még magasabb szintre emelhetnek egy élőlényt.

Tudjátok, hogy a művelésnek a dolgai mások, mint a sport. Ha ennek az iskolának a terjesztésénél csak egy lehetőséget akartam volna felkínálni nektek, hogy megacélozzátok a testeteket, nem magyaráztam volna el egy ilyen nagy -t. Én éppen azt szeretném, hogy ti megkapjátok ezt a -t, én éppen a világegyetem igaz arculatát szeretném közölni veletek, úgy hogy te művelhesd magad és még magasabb szintekre emelkedhess és felfelé juthass. Ha a művelésnél ezen a módon tudsz viselkedni, ez a könyv vezethet téged. Így van elérve ez a cél. De azok, akik nem akarják művelni magukat, semmit sem ismerhetnek fel. Miért nem? Az első alkalommal való olvasásnál normális módon be lehet látni, hogy ez megtanítja az embereknek, hogy jó emberek legyenek. A második átolvasásnál ez másképp lesz. Az emberek be fogják látni, hogy ez egy a művelésre való könyv. Ha a harmadik alkalommal olvassa át az ember – ha te valóban megszakítás nélkül háromszor elolvashatod, talán nem akarod többé letenni a kezedből ezt a könyvet. Ha van időd, a kezedbe fogod venni és olvasni fogod. Akkor be fogod látni, hogy ez egy mennyei könyv.

Talán azt is fogjátok látni, hogy az irodalmi oldal szempontjából nézve, a nyelvtan és a nyelvszerkezet nem felel meg pontosan a szabványnak. Mert a mai nyelv, amelyik megfelel a szabványnak, nem foglalhat magába nagyon mély tartalmakat. Ezért én ezt áttörtem és nem azt a nyelvet használtam, hogy elmagyarázzam, amelyik pontosan megfelel a mai szabványnak. Azonkívül sok helyen használtam a kínai nyelvjárást. Mert a szabványosított nyelvvel és szabvánnyal egyes dolgokat nem lehet elmagyarázni. Szintén sok dolog létezik, amelyik a vallásban levő szakkifejezés. Ehhez jön még a művelésről való felismerésekből származó nyelv Kína ősi koraiból. Így én a legnormálisabb, legnépszerűbb nyelvvel, a leghétköznapibb, legegyszerűbb nyelvvel magyaráztam el ezt a nagy -t. Mindegy, hogy az emberek tudnak-e olvasni és írni, ők megérthetik és művelhetik magukat. Mindazonáltal azok az alapelvek, amelyek tartalmazva vannak ebben, nagyon-nagyon mélyrehatóak.

Tudjátok, hogy a művelésnél a következőről van szó: Ha én embereknek az egészségmegőrzésért tanítanék csigongot, akkor elegendő lenne, ha csak arról beszélnék, hogyan kellene lélegezni és a szívet nyugodtan tartani. Az ilyen módszerekkel már el lehet érve a betegségeltávolításnak és az egészségmegőrzésnek a célja. Ha az ember magas szintekre akarja művelni magát, ez mind semmi. Mert az ilyesmi nem tudja magas szintekre vezetni az embereket a művelésnél. Ez pontosan olyan, mint az iskolába menni. Ha te az egyetemre akarsz menni, kell rendelkezz az elemi iskolának, a középiskolának (gimnáziumnak), és a középiskola felsőfokának (líceumnak) egy alapjával. A középiskolában a középiskolának a tankönyveiből tanulsz. A középiskola felsőfokában a középiskola felsőfokának a tankönyveiből tanulsz. Végül az egyetemre mész. Így az egyetem tankönyveiből tanulsz. Ha te az elemi iskola tankönyveivel a kezedben mész az egyetemre, te még mindig egy elemi iskolás vagy, mivel semmit sem tanultál az egyetemtől. Ha te semmit sem tanultál a még magasabb -ból, nem művelheted magad felfelé. Ez azt jelenti, hogy a felfelé való művelésnél a még magasabb szinteknek az alapelveitől kell legyél vezetve.        

A „Zhuán Fálun”-ban nagyon magas tartalmak vannak benne foglalva. De ezek nem mutatkoznak meg a könyvnek a felszínén. Ha megemelkedtél és még egyszer elolvasol egy mondatot ebben, meg fogod állapítani, hogy ez a mondat nem rendelkezik többé az eredeti jelentéssel, hanem egy másik szinten való jelentéssel. Ez garantáltan így van. Egyetlen egy más könyv sem érheti el ezt a színvonalat, mivel az nem a művelésre való könyv és csak a hétköznapi emberek elméleteire korlátozódik. Ez a viszont teljes egészében túllépi a hétköznapi emberek elméleteit. Így viszonylag nagy tartalommal rendelkezik. Végül is a művelésről van szó. A buddhista rendszer szerint az ember hétköznapi emberként kezdi el a művelést. Itt nálam ez a világi művelésének van nevezve vagy az emberi test művelésének. Ebben a szakaszban sok olyan dolog kell legyen elintézve, amelyik meg kellene legyen emelve. Az emberi test műveléséről korábban viszonylag sok lett írva a művelésről szóló könyvekben. Ámbár nem lett nagyon világosan kifejezve, olyan dolgokról lett írva, amiknek közük van ehhez.   

Ha ez a könyv csak a világi -ban való művelésnél vezethetne téged, akkor nem juthatnál túl a három világkörön a művelésen keresztül. Úgy ez a könyv kell tartalmazzon alapelveket az emberi test műveléséről és a három világkörön belüli különböző szintek műveléséről, a három világkörön kívüli alapelvekig. Csak a mindenkori szint alapelveinek az irányítása alatt művelheti magát a művelő a mindenkori szintig. Akkor még magasabb szintek alapelveitől kell legyél vezetve, úgy hogy még magasabb szintekre művelhesd magad. Ez azt jelenti, hogy te csak azoknak az alapelveknek a segítségével juthatsz túl a három világkörön, amelyek túllépik a három világkört. Ez pontosan olyan, mint az iskolába járás, ahogyan elmagyaráztam. Ha ebben nem létezne egy nagy tartalom, egyáltalán nem tudnád művelni magad. Így van ez elgondolva. Mert ez a , amit én ma terjesztek, más, mint az, amit minden más csigong-mester magyaráz el. Ők csak a betegségeltávolításról és az egészségmegőrzésről tanítanak meg néhány dolgot az embereknek. Ezzel nem azt mondom, hogy más csigong-mesterek nem magasak és nem jók. Az nincs úgy elgondolva. Mindazonáltal tudom, hogy pillanatnyilag én vagyok az egyetlen, aki ezt csinálja. Ti olvastátok a könyvet. Sokan tudják már, hogy ezt csinálom. Nemcsak Kínában, hanem az egész világon sem csinálta ezt más. Mert ez nem kis kérdés, hanem arról van szó, hogy embereket magas szintekre vezessünk. Ha ilyesmit csinál az ember, nagyon nagy dolgok vannak megérintve ettől.       

Nagyon nehéz az ortodox -t terjeszteni. Tudjátok, hogy Jézus keresztre lett feszítve, mivel egy ortodox -t terjesztett. Sákjamuni szintén nem talált más kiutat, mint hogy a nirvána útját járja. A hétköznapi emberek társadalmában sok-sok merev nézet létezik. Az emberiség különböző erői, a vallásoknak az erői, sok-sok tényező alakította ki a saját környezetét. Ezeknek a tényezőknek van egy pozitív oldaluk, de egy negatív oldaluk is. Ez a negatív oldal éppen a gonosz erőket képviseli. Az emberi társadalomban minden pozitív dologban van valami negatív tartalmazva, ami károkat okoz az embereknek, elnyomhatja és leverheti az embereket. A rezsimet [politikai hatalmat] és különböző módszereket fog használni, azért hogy elnyomja az embereket. Ezért az ortodox -t terjeszteni a legnehezebb. Ellenben senki sem törődik azzal, ha rossz emberek az eretnek -t terjesztik.

Egy buddha szemében minden élőlény szenvedéseket visel el. Jézus is mondta, hogy nemcsak a barátokat kell szeretni, hanem az ellenségeket is. Mivel ők minden élőlénnyel szemben könyörületesek voltak, meg akarták menteni az embereket a világon. Ha művelőként a személyes művelésnél nem tudod szeretni azokat az embereket, akik a hétköznapi emberek között ellened irányultak, nem lehetsz buddha. Ez valóban úgy van. Mert egy művelő könyörületes kell legyen. A könyörületesség azt jelenti, hogy a hétköznapi emberek minden háláját (háládatosságát) és minden gyűlöletét el kell engedni. Az ember nem ragaszkodik a hétköznapi emberek semmijéhez (semmi dolgához) és nem törekszik a hétköznapi emberek hírnevére és gazdagságára. El kell engedni az emberi érzületeket. A művelésnél mindent könnyedén lehet venni a hétköznapi emberek között. Ezért emelkedhet ki az ember ebből.

Természetesen azok a követelmények, amelyek itt vannak felállítva, talán egy picikét magasak. Mert az, amit én terjesztek, nem egy hétköznapi emberek közötti normál csigong. Ez az igaz művelés. Azonban nem szakadhat el a csigongtól. Miért? Mivel a csigongnak a magas szintjei a művelést képviselik. Az biztosan úgy van. Mindazonáltal azok a csigong-iskolák, amelyek a társadalomban vannak terjesztve, a művelés legalacsonyabb szintjéhez tartoznak. Az egészségre szolgálnak és a cél a betegségeltávolításban és az egészségmegőrzésben rejlik. Még magasabb semmi sem létezik többé. Ezt a dolgot nagyon-nagyon nehéz csinálni. Ezt nem is lehet egy hirtelen ötletből kifolyólag csinálni.

Ezzel azt akartam mondani nektek, hogy nekem nagyon nehéz a -t terjeszteni és hogy nektek is nagyon nehéz ezt megkapni. Az itt jelenlevők között sokan rendelkeznek sorskapcsolattal, sőt bizony talán egy nagy sorskapcsolattal. Némelyek azt gondolják, úgy tűnt, hogy ez nagyon egyszerű lenne, hogy ők úgy egyszerűen meglátták a könyvet vagy úgy egyszerűen értesültek a -ról. Egy véletlen folytán tudták meg, hogy valaki ezt az iskolát gyakorolja. Vagy barátok ajánlásán keresztül természetes módon jöttek a tanulásra. Mert a hétköznapi emberek társadalmának a formája a ködben van. Az lehetetlen, hogy egy halhatatlan hirtelen iderepüljön és megmondja neked, hogy neked ezt a -t kellene tanulnod. Az nem lesz úgy. Különben kitisztították volna a ködöt a hétköznapi emberek társadalmában. Akkor nem létezne többé a megvilágosodás kérdése és nem lenne többé olyan egyszerű művelődni. Úgy tűnik, hogy az ember véletlen folytán került érintkezésbe sok dologgal. Valójában ez mind nem feltétlenül véletlen.       

Kínában én megmondtam a tanulóknak, hogy sok embernek nincs tudomása erről és úgy vélik, hogy ők úgy egyszerűen jöttek a tanfolyamra és hallgatták meg a magyarázatokat. Talán néhány elmúlt életükben vagy még több mint tíz vagy néhány tucatnyi életükben azért viseltek el szenvedéseket, hogy megkapják a -t. (taps) Csak ők nem tudják ezt. Némelyek egyszer már feladták az életüket azért, hogy megkapják ezt a -t. A művelésben nagyon megszívlelendő szavakat mondok, hogy hagyjalak benneteket a jó felé fordulni és hogy vezesselek benneteket, mivel én tudom, kik voltatok ti a történelemben. Azt is tudom, hogy ti nagyon sokat áldoztatok, azért hogy ezt ma megkapjátok. Ha én nem ezen a módon tanítanálak benneteket, adóssá (vétkessé) tenném magam veled szemben.

Természetesen nem olyan könnyen érthetőek a szavaim. Nagyon mélyrehatóak. Valójában az emberek, akik a világon élnek, csak az utóbbi évtizedekben az emberiség felszínén létező dimenzióban történt dolgokról tudhatnak. Mindenesetre az emberi élet nincs megsemmisítve az ember halálán keresztül. Ha az ember a tizennyolc szinttel rendelkező pokolba is megy, még nincs elérve a vég. A még nagyobb bűnökkel rendelkező élőlények még alacsonyabb szintekre fognak esni és ott meg lesznek semmisítve. Ha egy ember elhagyja ezt a világot, csak az a test van lerázva, amelyik a molekulák alapanyagaiból van összeállítva. Az igazi élet abban a szempillantásban hagyja el a testet, amelyikben az embernek ez a bőre az utolsó lélegzetvételt teszi. Mielőtt egy ember meghal, nagyon fél. Valójában, én mondom nektek, egyáltalán nem szükséges félnie. Ha az emberi gondolatok még ott vannak, fél az ember. Az emberi gondolatok olyan gondolatok, amelyek hús-vér sejtekből vannak összeállítva [Az emberi elmét hús-vér sejtek alkotják]. Mihelyt a gondolatok a nyugalmi állapotba jutnak [Ha ez abbahagyja egyszer a működést], hirtelen az az érzése az embernek, hogy újból megszületik és ki van szabadítva. Ez egyfajta izgatottság. Azonkívül a test nagyon könnyű, és nincs többé ellenőrizve a hús-vér test által. A gondolatok aztán szintén mind fel lesznek nyitva. Minden dolgot, amit az ember az egész életében csinált, úgy tűnik, hogy csupán egy perccel azelőtt csinálta meg. Minden megjelenik még a szem előtt és egy kis dolog sincs ennél elfelejtve. Mert az élőlény minden gondolata fel van szabadítva. Nos, ebben a pillanatban az ember tudja, kicsoda ő tulajdonképpen. Aztán azt is egészen világosan tudja, hogy azok a dolgok, amiket az egész életében csinált, jók voltak-e vagy rosszak. Ez pontosan olyan, mint amikor az ember felébred az álmából.            

Természetesen talán még sohasem hallottad azt, amit elmondtam. De ez a tényállás. Ezen a területen sokat tudok és sok dolgot is megfigyeltem. Néha látom, hogy az orvosok még egyre próbálják megmenteni a pácienseket a kórházban, miután a páciensek már meghaltak. A páciens ősszelleme már kijött a testből és elment. A két időtér különböző. Az időnek a gyorsasága és annak a dimenziónak a konstrukciója (szerkezete) másmilyen, mint az emberek dimenziójáé. Mihelyt ki van szabadítva az emberi testből, minden, amit az egész életében csinált, úgy tűnik egyvalakinek, mint pont éppen megcsináltnak, mintha pont éppen szundikált volna. A buddhák is így látják az embereket. A ködben az ember nincs egy világos állapotban. Az emberi élet rövid.

Ez a nektek van továbbadva. Bárhogyan is, ti rendelkeztek a sorskapcsolattal, hogy megkapjátok. Azt gondolom, ha ti egyszer már megkaptátok ezt, a munkátok után és a szabadidőtökben bele kellene nézzetek a könyvbe. Olvassátok egy picikét többet, nézzétek meg egyszer, hogy úgy van-e, ahogyan mondtam. Ha nincs úgy, akkor ne tanuljátok. Ha te valóban pontosan olvasod, nem szükséges semmi többet mondanom, már nem akarod többé letenni a kezedből. Mert akkor láttál még magasabb igazságokat. És te tovább fogod olvasni. Ez túlszárnyalja a hétköznapi embereknek a tudását. Mindenkinek megvan a buddha-természete. Ha tovább olvasod, úgy meg fogod szeretni, hogy nem akarod többé letenni a kezedből és elengedni.

Lehet, hogy ennek a -nak a magyarázatánál a szárazföldi Kínában élő emberek gondolkodásmódját használtam. Ez érvényes ennek a könyvnek az átdolgozására is. Ámbár az USA-ban, valamint a világon más országokban élő embereknél léteznek különbségek a gondolkodásmódban és a módszerekben, hogy dolgokat felismerjenek, ámbár az írott dolog a felszínen levő gondolkodási (gondolati) szerkezetnek, valamint a megértés fokának a szempontjából nézve különböző, a -alapelveknek a tartalmai azonosak a művelésnél. Minden nép minden vidéken és minden országban tanulhatja ezt. Ameddig olvasod, nem léteznek különbségek. Ha tanuljátok, nem is kellene erre figyeljetek. Gondolom, közületek mindannyian el tudják ezt fogadni. Mert ez a dolog nemcsak egy vagy két nap hosszat lett előkészítve, hanem irtózatosan sok év óta lettek megtéve az előkészületek erre a történelemben.     

Ti már tudjátok, hogy egy dolog sem létezhet véletlenül, ami a hétköznapi emberek társadalmában bukkan fel. Minden az égi jelenségek változásai által van okozva. Az emberiség fejlődéstörténetében semmi esetre sem fog egy bizonyos állapot felbukkanni, ha egy elrendezés sem lett megtéve arra. Tudjátok, hogy számtalan magas élőlény létezik. A buddhista rendszerben meg van mondva, hogy mindenütt léteznek buddhák. Egyszerűen számtalan létezik. Azonkívül nemcsak alakkal rendelkező istenségek léteznek mindenütt a világegyetemben, hanem alak nélküli istenségek is. A hétköznapi emberek társadalmában is nagyon sok mikroszkopikus alapanyag létezik. Egészen mindegy, hogy az emberek azokat nyomelemekként vagy a levegőben létező valamilyen elemekként jelölik meg, azok csak olyan dolgok, amiket az emberek felismerhetnek. Létezik viszont még sok mikroszkopikus alapanyag, amit az emberek nem ismerhetnek fel. Minden alapanyag, amelyik a gigantikus világegyetemben lebeg, buddha-természettel rendelkező magas szintű élőlény. Ők mindannyian az embereket nézik. Megnézik maguknak és figyelik őket. Ezért semmi véletlen sem bukkanhat fel az emberi társadalomban.

Ennek a -nak a terjesztése az eget és a földet is megrázta. Pillanatnyilag a hétköznapi emberek társadalmában ez nem ezen a módon fog megmutatkozni. De más dimenziókban [igen]. A történelemben senki sem magyarázta el az embereknek a világegyetemnek az igaz alapelveit. Ez még sohasem létezett. Tudjátok, hogy Lao-ce, Sákjamuni, Jézus és így tovább csak azt a részt magyarázták el, amit ennek a világegyetemnek az alapelvein belül ismertek fel és tanúsítottak (igazoltak). Ők csak a saját felismeréseikről meséltek. Mindazonáltal a kozmikus határtalan. Számtalan buddha létezik, aki felülmúlja a tathágatákat. Az a is sokkal nagyobb, amit felismertek. Léteznek még óriási nagy, alak nélküli élőlények, amelyeknek a szintje messze meghaladja a buddháét, ők is mindannyian birtokolnak buddha-természetet. A világegyetem nem olyan kicsi, mint ahogyan az emberiség a vallásban ismerte fel azt. Az emberiségnek a felismerései csak az emberiségnek erre a társadalmára korlátozódnak. Az emberek úgy vélik, hogy a vallásokban már nagyon nagyok a felismerések, de a még magasabb istenségeknek a szemében azok nagyon-nagyon kicsik.          

Azok az alapelvek, amelyeket elmagyarázok, talán még magasabbak valamivel. Azonkívül én továbbadtam ezeket az embereknek. Ez valóban az első alkalom a történelemben. Azonkívül én ezt az emberi formában, az emberi nyelvvel és a legalacsonyabb művelési formán keresztül tettem meg és ez a legnagyobb dolog. Pillanatnyilag az USA-ban és más helyeken a nyelvek és a környezetek különbözősége miatt nem tanulja olyan sok ember, mint a szárazföldi Kínában. A legtöbben azok közül, akik a szárazföldi Kínában tanulják, valóban művelik magukat. Több mint tíz millió ember gyakorol és műveli magát minden nap. Ha hozzá vannak számolva azok, akik félszívvel vannak a  gyakorlásnál, néhány tucat millióan vannak. Néhány száz millió ember tud a -mról a szárazföldi Kínában. Ha ezt a témát hozzák szóba, úgy tűnik, mintha mindannyian hallottak volna erről. Mindazonáltal nem szeretem, ha ez a belebocsátkozik a politikába. Nem is szabad belevinni a politikába. Ameddig a művelésnek a dolgai politizálva vannak, eretnek -vá válnak. [Amint egy művelésút politikában játszik szerepet, ez gonosszá válik.] A mi -nk csak a nép között lett terjesztve és nem a hivatalos újságokon keresztül. Még csak nyilvános és intenzív reklám sem létezik. Csak a művelők jónak találják és mondják másoknak, hogy tanulniuk kellene ezt. Ha egyvalaki ezt jónak találja, megmondja a családtagjainak, hogy ők is kellene tanulják. Tudjátok, hogyha az ember nem találja jónak, nem is fogja mondani a hozzátartozóinak, hogy ők is kellene tanulják. Ha a hozzátartozók is jónak találják, tovább fogják mondani a rokonoknak és a barátoknak, hogy ők is kellene tanulják. Így lett terjesztve a nép között. A magyarázatánál én a legalacsonyabb szinten kezdtem és fokozatosan értem el a magasabb szinteket. Így magyaráztam két év hosszán át. Végül megint két év hosszán át valóban elmagyaráztam a Dáfá-t. Összesen ez négy év volt. Kínában szinte mindegyik család hallott valamit erről. A külföldön való befolyás is nagyon nagy. Ámbár sokan még nem művelik magukat, már hallottak erről. Délkelet-Ázsiában talán valamivel nagyobb a befolyás, mint az USA-ban. Sok országban lettek szintén asszisztensközpontok, Fálun Dáfá egyesületek alapítva. Gyors tendenciát mutat felfelé.           

Most elmagyarázok nektek egy dolgot. Ahogyan Sákjamuni mondta, ma van a -vég ideje, amelyikben ez nem megy többé. Ez tehát azt jelenti, hogy nem létezik többé . Sákjamuni mondta, hogy az ő -ja nem válthat meg többé embereket a -vég idejében. Természetesen sok szerzetes nem tudja sikeresen művelni magát, mivel nem tudják, hogyan kellene műveljék magukat, nem tudják többé megérteni a szútrákat és nem tudják felismerni többé a szútráknak az igazi értelmét. Ezért nagyon nehéz művelniük magukat. Most ezt sok ember tanulja. Én mondom nektek, az nem véletlen, bármilyen állapot is merül fel az emberi társadalomban. Olyan sok ember tanulja ezt. Fel tud ez merülni az erre előrelátott égi jelenségek nélkül? Én mondom nektek, hogy ennek teljes bizonyossággal megvan az oka.

Az emberiségnél létezik a kölcsönös hatásnak és ellenhatásnak az elve. Ha feltűnik az őszinte, teljes bizonyossággal feltűnik az eretnek is. A másik oldal az, hogy a mai társadalomban különféle eretnek vallások és egy nagy csomó hamis csigong-iskola bukkan fel. A felszínről nézve azok, akik ilyesmit csinálnak, pénzre és hírnévre törekszenek. Valójában sokan közülük talán démonoknak az újraszületései, amelyek összevisszaságba juttatják a világot. Sákjamuni mondta, hogy ő látta a általa való terjesztésénél, hogy az emberi társadalom a mérgek [bűnök] öt fajtájával van teljesen ellátva. Valójában a mai társadalom sokkal bonyolultabb, mint az akkori. Tíz gonoszság (rosszindulat) [bűn] van itt. Sok eretnek vallás is létezik.

Most megmondom nektek, mi semmi esetre sem folytatunk vallást. Ha te jönni akarsz a tanulásra, jössz. Ha nem akarod ezt tanulni, elmész. Ez önkéntes. Tudjátok, ha te kényszerítve lennél, hogy tanuljad, ha neked tanulnod kellene ezt és nem hagynának elmenni téged, miután tanultad, akkor ez valami eretnek dolog lenne. Ha ez egy ortodox , csak az megy, ha az emberek ezt maguktól akarják tanulni. Lehet művelődni, ha egyvalakire rá van kényszerítve a művelés? Ha ez így lenne, ő semmi esetre sem művelné magát valóban. Csak az megy, ha az ember valóban tanulni akarja. Egyáltalán semmit sem használ, ha arra van kényszerítve, hogy itt maradjon. Ilyesmit nem csinálunk. Ha tanulni akarod, tanulod. És én felelős leszek veled szemben. Egészen mindegy, milyen erős a sorskapcsolat, ha te tanulni akarod, én felelős leszek veled szemben. Ha nem akarod tanulni, meggondolás nélkül csinálhatsz más dolgokat.   

Én azzal a céllal terjesztem ezt a -t, hogy közel hozzam nektek (megértessem veletek) a szépet és a jó hírt. Köztetek tényleg sokan léteznek egy sorskapcsolattal, akik meg kell kapják ezt a -t. Ők már mindig is arra vártak, hogy megkapják a -t. Az emberiség eljutott ezen különösen kaotikus időszakig. Az egész társadalom erkölcse lefelé csúszik. Sok ember beszél nagy katasztrófákról. Megmondhatom nektek, hogy pillanatnyilag nem léteznek nagy katasztrófák, amelyekről beszélnek. Mindazonáltal az nagyon veszélyes az emberek számára, ha ez továbbra is ezen a módon rosszabbodik. Miért? Gondoljatok csak utána. Milyenné váltak a mai társadalom emberei? Egyszerűen túl sok romlott jelenség létezik, amelyik nem lehet felsorolva. Miért vannak az emberek emberként megnevezve? Mivel az emberek ezen a világon az emberi erkölcsi mércéket és szabályokat kell kövessék. Ők csupán akkor emberek. Különben nincsenek emberként megnevezve. Nincs úgy, hogyha neked egy fejed és négy végtagod van, akkor te ember vagy. A majomnak is van négy végtagja. Más dimenziókban még nagyon sok élőlény létezik, amelyik hasonlít az emberekre. Ők nem lehetnek emberként megnevezve. Az emberek csak azért emberek, mivel rendelkeznek a cselekvéshez való emberi erkölcsi mércékkel és szabályokkal. Ha az emberek lemondanak az erkölcsi szabályokról, nincsenek erkölcsi szabályaik és hasonlóak az állatokhoz, a menny szempontjából nincsenek többé embereknek tekintve, hanem állatoknak. Akkor ez ijesztő az emberiség számára.     

Miért ijesztő? Gondoljatok csak utána. Itt az emberi dimenzió van. A földgolyó külön az emberek számára lett megteremtve az istenségek által és nem az állatok számára. Ha ez így van, sok rossz ember talán a megsemmisítés veszélye előtt fog állni, mivel ők most minden rosszat meg mernek tenni. Sok jó szívű ember, aki valamivel jobb, szintén velük együtt csúszik lefelé. Manapság, ha egy ember nem is tudja művelni magát, ha én elmesélem neki ezt az alapelvet, ő is felfoghatja majd, mi történik az emberiséggel. Akkor nem fog többé lefelé csúszni velük és nem kell rossz következményeket elviseljen ezért.

Mihelyt elkezdek erről beszélni, nem jutok a végére. Mindig szeretném elmesélni nektek mindezeket az alapelveket. Mivel én még egy konferenciára kell menjek Houstonba, itt csak be szeretnék nézni, itt csak röviden szeretnék találkozni veletek és szeretnék néhány dolgot röviden elmesélni. (taps) Mellékesen még egyszer elmondom nektek, hogy ez a valóban nagyon értékes. Ezt én ellenérték nélkül tanítottam meg nektek. Ez az a felbecsülhetetlen értékkel rendelkező , amelyikről az emberek évek százai és ezrei óta akartak megtudni valamit és amelyik viszont nem lett átadva. Ha te, az értékes dolgok után való törekvésben levő emberként, még csak egy picikét kaptál meg ebből, ha csak egy mondatról is van szó, te azt nagyon nagyra fogod becsülni. Az egész életedben nem fogod elfelejteni. Ha most aztán jön még valami értékes dolog, ha én teljesen a házad ajtaja elé hoztam ezt, ellenben úgy találod, hogy ez olyan könnyen kapható meg és így talán nem becsülöd meg többé. Az emberek hajlanak arra, hogy ne nagyon becsüljék meg azokat a dolgokat, amik könnyen kaphatók meg. De én mondom nektek, nekem nincs más [járható] utam (nincs más út). Nem fogom úgy elrendezni, hogy mindenki utánad kutasson. [Nem akarom, hogy mindenki mindenhova utazzon, hogy engem keressen.] Én ezt mind csak nektek adhatom át (rátok ruházhatom át), úgy hogy ti és még több ember tudhasson meg valamit erről és köthesse meg újból a sorskapcsolatot. Csak így csinálhatom ezt. Hogy ti értékelni tudjátok-e vagy sem, az a ti dolgotok. Ti már ezelőtt megkötöttétek a sorskapcsolatot. Az emberek tudnak elemezni. Nézzétek meg saját magatok, hogy ez az alapelv jó-e vagy sem. Azt gondolom, mindenkinek van buddha-természete. Próbáljátok meg saját magatok felismerni ezt. (taps)       

Némelyek közületek szemmel láthatóan nagyon messziről jöttek ide. Ti nem szeretnétek elmenni.

Tanuló: Mester. Csinálhatunk fényképeket?

Mester: Igen.

Tanuló: Lehet kérdéseket feltenni?

Mester: Igen. De ne túl hosszan. Még egyszer adok nektek egy fél órát. Megválaszolok nektek néhány kérdést. Egy követelményem is van veletek szemben. Csak azokat a kérdéseket tegyétek fel, amelyek tipikusak és amelyek valóban összezavartak téged. Nem kellene feltedd azokat a kérdéseket, amelyeket a könyv olvasásán keresztül megválaszolhatsz. Mert olyan sok ember van. Ha mindegyik feltenne egy kérdést, két óra alatt sem tudnék kész lenni (végezni) ezzel. Rendben van?

Kérdés: Feltehetek egy kérdést?

Mester: Igen, igen.

Kérdés: Már elolvastam a Tanár minden könyvét. Azon is vagyok, hogy a -t tanuljam. Sok barátomnak és rokonomnak is meséltem erről. Sokan közülük a buddhizmusban hittek, sokan a keresztény tanítást tanulták. Szívesen szavaltak mantrákat vagy szívesen mentek a templomba. Nekik az a kérdésük, hogyha most Fálun Gong-ot tanulnak, szabad-e nekik továbbra is mantrákat szavalniuk vagy a templomba járniuk.

Mester: Oké. Megválaszolom ezt a kérdést. Azt kérdezted, hogy emberek, akik más vallásokban hisznek, tanulhatnak-e Fálun Gong-ot és hogy léteznek-e zavarások. Valójában ezt mind már megválaszoltam a könyvben. Most még egyszer elmagyarázom.

A buddhává való művelés nem olyan tudás, ahogyan azt a hétköznapi emberek értik meg. A buddhává való művelés egy nagyon komoly dolog. A világon semmi sem még komolyabb és még csodálatosabb. mint ez. A művelésnél különböző iskolák léteznek. A buddhizmusban is beszélnek arról „nincs második iskola”. Éppen pont azt mondtam, hogy a buddhizmus a -vég idejében található és az ember nem művelheti magát többé olyan könnyen. Miért nem? Mivel a mai emberek nem tudják megérteni a szútráknak a tartalmait. Különösen a modern buddhista szótárakban levő magyarázatok mások az értelem szempontjából, mint azok a szavak, amelyeket Sákjamuni akkoriban mondott. Mit jelentett például a „nincs második iskola”, amiről Sákjamuni beszélt? Hogy a művelésnél az embernek nem szabad megkeverten művelnie magát és két dolgot vagy több dolgot egyidejűleg művelnie. Ha például te a csan iskolában gyakorolsz, nem kellene a jingtu iskolát gyakoroljad. Ha a jingtu iskolát gyakorlod, nem kellene a tiantai vagy a huayan iskolát gyakoroljad. Ha a huayan iskolát gyakorlod, nem is kellene a tiantai iskolát gyakoroljad. A csan iskolát vagy a tantrizmust szintén nem kellene gyakoroljad.     

Miért van ez így? A mai emberek nem értik meg ezt. Ők imádják azt, ameddig az egy buddha. Ameddig az egy buddha, nem ügyelnek arra, melyik iskolából származik és mindenkit imádnak. Ez a legfontosabb okoknak az egyike, amiért a mai szerzetesek nem művelhetik magukat a sikerhez. Valójában mindegyik buddha a saját mennyországát igazgatja. Mindegyik mennyországban létezik egy tathágata. Például Bhaisadzsjaguru az ő Majolika-világát [Lapis Lazuli paradicsomát] igazgatja. A Huayan-világban [Virágfüzér paradicsomban] egy Huayan-tathágata [Virágfüzér-tathágata (Vajrócsana Buddha)]  létezik. A Lótusz-világban egy Lótusz-tathágata létezik. A Szukhávati világban Amitábha buddha létezik stb.. Mindegyik tathágata-buddha a művelési módszereknek a saját sorával rendelkezik. Az alapelveinek az alappontjait a kozmikus alapelvek révén ismerte fel. De egyik tathágatának sincsenek ugyanazok a felismerései és művelési módszerei, mint egy másiknak. Miért? Tudjátok, hogy a buddháknak különböző képességeik vannak és hogy mindegyik buddha valami mást tud. Ez a buddha ezt tudja, az a buddha azt tudja. De ők mindannyian egy szinten vannak. Nekik különböző képességeik vannak. Ez pontosan olyan, mint amikor ti az egyetemre mentek. Te egyetemista vagy, ő is egyetemista. Te természettudományt tanulsz, ő bölcsészettudományt tanul, ugyancsak egyik mezőgazdasági tudományt és egy másik csillagászatot tanul. Mindegyik valami mást tanul. Mindannyian egyetemisták, de különböző dolgokat uralnak és különböző ismereteket (tudást) tanulnak. Én csak egyszerű módon neveztem meg egy példát.    

Ha te, emberként egy bizonyos világba szeretnél menni, – korábban arról beszéltek a buddhizmusban, hogy tegyenek le egy fogadalmat: Én szeretnék a jingtu-világba menni, én szeretnék Amitábha buddhához menni és egyike lenni az ő népének. Vagy én szeretném magam bódhiszattvává vagy arháttá művelni. Miután te letettél egy fogadalmat, a megfelelő iskolában műveled magad. Például, akkor te csak Amitábhának a szútráit olvastad, és csak Amitábha buddhának a nevét szavaltad. Nem volt szabad más szútrákat olvasnod. Ezt úgy hívják „nincs második iskola”. Ha viszont a Huayan-világba [Virágfüzér paradicsomba] szeretnél menni, a „Huayan-szútrákat [Virágfüzér szútrát]” kellene olvasnod és semmi mást. Az emberek úgy találják, hogy ezek mind buddha-alapelvek és előnyösek az emberek számára. Ezek csak az emberek gondolatai. Ha nem ügyelnek erre, ez össze lesz zavarva. Egy szútrában már minden olyan alapelv tartalmazva van, a legalacsonyabb szinttől a magas szintekig, amelyikre egy művelőnek szüksége van. Az emberi ragaszkodás az, amelyik előnyösnek tartja a megkevert művelést.    

Manapság az emberi társadalom be van zárva. Az igaz (őszinte, becsületes) istenségek közül, akik megváltották az embereket, egyik sem törődik még továbbra is az emberekkel. Egészen mindegy, hogy ez azon múlik-e, hogy úgy vélik, a mai emberek túl rosszak volnának, ők nem akarták többé bírni és megváltani őket. Éppen pont azt mondtam, hogy nagyon nehéz nekem ezt a -t terjeszteni. Sok istenség és buddha akadályozza a terjesztést. Úgy vélik, hogy a mai emberek többé nem válthatók meg és nem tarthatók meg. Erről semmit sem tudnak az emberek. Az emberek még azt is hiszik, hogy igazán jól élnek. Az emberek nem tudják, milyen nagy a különbség a mai emberek erkölcse és a korábbi embereké között. Az emberek azt sem tudják, milyen nagy a különbség a menny és a föld között, hogyan szemlélik az istenségek és a buddhák az embereket, milyen tiszta a menny és milyen csodálatosak és nagyszerűek a buddhák.

Az emberek és az égi emberek között egyszerűen egy nagyon gigantikus különbség létezik. Az ég az embervilágban nagyon derűs, csak mert az emberek azzal az emberi szemmel nézik meg azt, amelyik itteni alapanyagokból áll. Ha az emberek képesek lennének arra, hogy a magas szintek szempontjából szemléljék az emberiséget, látnák, hogy az emberi táradalomban fekete hullámok gördülnek, és hogy a karma óriási nagy és nagyon piszkos. Ezért az istenségeknek és a buddháknak az emberekkel szembeni szemléletmódja túlmegy az emberek elképzelésén. Az istenségek és a buddhák az emberekkel szembeni könyörületességükből kifolyólag mentenek meg embereket. Az nincs úgy, hogy a buddha meg fog tartani téged, ha valami jót mondasz neki. Szintén nincs úgy, hogy az istenségek és a buddhák neked fogják adni azt, amit bírni akarsz. Valójában sem az istenségek sem a buddhák nem ügyelnek arra a formára, ami a művelést érinti. Egészen mindegy, milyen nagyon van szorgalmazva a vallás, az nem azonos a műveléssel. Én szintén az emberek számára terjesztettem a Fálun Gong-ot, és nem azért hogy egy vallást terjesszek. Az istenségek és a buddhák nem ismerik el a vallásnak a formáját önmagában, hanem csak az embereket.    

Az emberek mindig azt mondják, milyen jó az a vallás, amelyikben hisznek. Úgy tűnik, mintha ők ennél Buddhát, Jézust vagy Istent óvnák meg. Az nincs úgy. Minél elkötelezettebben vesz részt a vallásban, annál nagyobb a ragaszkodás. Minél erősebb a ragaszkodás, annál messzebb van eltávolodva az istenségektől. A vallás egy olyan művelési forma, amely emberek által lett teremtve. Egészen mindegy, milyen tökéletes a vallás, az nem jelenti azt, hogy az emberek tökéletesen művelték magukat. Ha nagy hangsúlyt fektetnek erre, a buddhák és az istenségek rosszul érzik magukat, amikor ezt látják. A buddhák nem a világban levő formát nézik meg. Mit használ, ha az ember megtért, megkeresztelteti magát és ennek ellenére még mindig a hétköznapi emberek ragaszkodásaival rendelkezik? Ők nem nézik meg az ilyen dolgokat, hanem csak azt, hogy te valóban műveled-e magad. Ha te nem tértél meg, nem is kereszteltetted meg magad és még csak füstölőpálcikákat sem égettél és buddhát sem szavaltál, ha viszont az istenségeknek és a buddháknak a követelményeihez igazodsz és a szilárd művelésnél szorgalmasan haladsz előre, a buddha valóban nagyon örül. Anélkül hogy igényelnéd tőle, megvéd téged, mindenkor utánad néz és segít neked a művelésnél. Az nincs úgy? (taps)       

Némelyek azt mondják: Én nem tudom elengedni a buddhizmusnak a könyveit, a Bibliát vagy a mantráknak a szavalását. Az, amit te nem tudsz elengedni, a vallás. Nincs úgy, hogy te a buddhát nem tudod elengedni. Gondoljatok egyszer pontosan utána, nézzetek pontosan utána, hogy ilyenek-e a mai emberek a vallásokban. Miért nem engedhetnek el az emberek ilyen dolgokat? Keressétek a gyökerét a szívben és nézzetek utána, hogyan szemlélitek ti ezt a dolgot. Némely dolgoknál nem a felszínt kellene megnézzétek. Csak azok, akik valóban művelik magukat, hisznek valóban az istenségekben és a buddhákban. A buddhák ezt szintén így látják. Ők nem is ügyelnek arra, milyen jól van működtetve a vallás. Tudjátok, hogy a történelemben sok ember művelte magát sikeresen. De ők nem feltétlenül a vallásokból jöttek. Sok nagy erénnyel rendelkező ember nem a vallásban művelte magát. Ők mindig magas követelményeket állítottak fel önmagukkal szemben. A gondolataik annál a kérdésnél voltak, hogyan kellene jó emberek legyenek. Ha az ember ezt tartósan, szilárd módon és egyre jobban tudja csinálni, a buddha törődni fog vele. Így eljuthat a beteljesüléshez.    

Én ezt idestova elmagyaráztam, csak azért hogy elmondjam neked, hogy ezáltal jó emberek, még jobb emberek és olyan jó emberek, akik túlmennek a hétköznapi embereken, legyenek. Ha te ezt megcsinálod, egy olyan ember vagy, aki felülmúlja a hétköznapi embereket. Ha még tovább jutottál, egy még magasabb szinten levő élőlény vagy. Az ilyen emberek nem a mennybe kell menjenek, hanem továbbra is a földön maradjanak? Az emberek önzőek. Ők az uralomért harcolnak, hírnévre és gazdagságra törekszenek. Az emberek a földön már mások, mint te. Ilyen az alapelv. Ha ilyesmit mondasz nekik: Egészen mindegy, melyik vallásban, mihelyt az istenségek feladják őket, azok csak a hétköznapi emberek egy társadalmi formája maradnak és azok csak egyfajta társadalmi munka. Ennek tényleg nincs befolyása az igazi művelésre. Mindazonáltal ez a műveléssel szembeni komolyságot is megérinti ennél. Csak ha egy iskolára összpontosít az ember, az az igazi művelés. Ha ő ezt tanulni akarja, tanulja. Mondjátok meg neki, hogy bár ennek nincs befolyása, de a művelés komolyságáról van szó. Mondjátok meg neki, hogy ennek nincs befolyása. Miután elolvasta a könyvet, tisztában lesz vele. (taps)       

Kérdés: Megjegyzem, hogy az öt gyakorlat mellett, amit Ön megtanított nekünk, még létezik a kézmozdulatoknak egy sora. Tehát a kézmozdulatok, amelyeket Ön mutatott.

Mester: Először elmagyarázom nektek, mik a kézmozdulatok. A kézmozdulatok a buddha egyfajta nyelve, egyfajta kifejezési módja. Mert ha a buddhák kifejezik magukat, de ennél nem szeretnének egy nyelvet sem használni, ők kézmozdulatokat csinálnak. A buddhák között a gondolatátvitel is van használva. Egészen mindegy, hogy te a -testemet láttad-e vagy buddhákról vagy bódhiszattvákról álmodtál, ha beszélnek veled, ők nem használják a szájukat. De ennek ellenére hallhatod a hangjukat. Ennél a gondolatátvitel van bevetve. A modern nyelvvel ezt a sztereóhanggal való átvitelnek [a gondolat térhatású továbbításának] hívják. A sok bódhiszattva és arhát számára való -magyarázatnál is gyakran van használva a kézmozdulatoknak a formája. Ez viszont nem olyan, mint a némák jelbeszéde az embereknél. Sokkal szentségesebb ennél és hatalmas ereje van. Pontosan mivel ez a buddha-nyelv, a kézmozdulatok energiát hordoznak (visznek) magukkal és erejük van. Azon élőlények számára, amelyek a buddhák alatt vannak, az, amit a buddha kifejezésre juttat, a . Persze a kézmozdulatok hasonlóak a nyelvhez. A nyelvet [szavakat] így vagy úgy lehet összeállítani. Egy dolog szintén különböző szempontokból lehet elmagyarázva. Így a kézmozdulatok nincsenek lerögzítve. Erre nem létezik szabály. Mindazonáltal a gyakorlatok számára léteznek mozdulatlan helyzetben levő (kivitelezett) kézmozdulatok (kéztartások). Vagyis a mozdulatlan állás (testtartás) a jieyin-pozícióban, például a lótusz-kéztartás, a mozdulatlan gesztusok (tartások) a gyakorlásnál, ezek mind a mozdulatlan gesztusokhoz (tartásokhoz) számítanak. A mozgás közbeni kézmozdulatok (kéztartások) mások, mint a mozdulatlan kéztartások (kézmozdulatok). Azokat a kézmozdulatokat, amelyeket a gyakorlatvideóban a gyakorlatok előtt mutattam be, a tiszta oldalatoknak és a más dimenziók élőlényeinek mutattam be. Ezért nem szükséges megtanulnotok azokat. Mindannyian közületek, akik később buddhává művelték magukat, tudni fogják ezt. (taps)            

Kérdés: Li Tanár, behelyezhet-e Ön ma mindegyikünknek közülünk egy Fálun-t? (taps)

Mester: Én mondom nektek, ameddig te valóban műveled magad, mindegy, hogy itt vagy-e vagy saját magad olvasod a könyvet, te megkaphatod. Még azt is mondom nektek, hogy ti minden esetre nagyra kellene becsüljétek ezt a könyvet. Pillanatnyilag talán még nem tudod ezt megérteni. Ebben a könyvben buddha-alapelvek vannak elmagyarázva. A művelés minden szintje tartalmazva van ebben a könyvben. Valójában a Fofá vezet téged a művelésnél. A művelésnél buddhák és istenségek fognak segíteni neked. Gondoljatok csak utána, kik laknak a mennyben levő sok szinten? Nem az istenségek és a buddhák? Ők nem azok a buddhák, akik még magasabbak, még egyszer magasabbak, sőt bizony még magasabbak? Ezért mondom én nektek, hogy mindegyik jel (írásjegy) ebben a könyvben számtalan egymáson levő buddhából van összeállítva. Egészen a végén a -testem van. Különböző szinteken a Fálun-ok is megmutatkoznak. Miért érzik némelyek nagyon jól magukat, miért van eltávolítva némelyeknél a karma és a betegségek, mihelyt a kezükbe veszik és olvassák ezt a könyvet? Természetesen a karma nincs egyszerre teljesen eltávolítva a művelésnél. Az első alkalommal nem lehet nagyon sok eltávolítva számodra. Csak ha a gondolatok megemelkedtek, lehet egy további rész eltávolítva. Ez a művelésnél való megemelkedésért van csinálva. Ezért ennek a -nak nagyon nagy ereje van. Gondoljatok csak utána, minek szükséges még nekem személyesen behelyezni a Fálun-t? Egészen mindegy, milyen emberek, ha ők valóban akarják tanulni ezt és művelni magukat, meg fogják kapni. A Dáfá az egész világon terjesztve van. Én nem tudok mindenkivel találkozni a világban. Kínában csak azok láttak engem, akik részt vettek a tanfolyamon. Mások, még több tanuló még sohasem látott engem. Mehet az, ha az ember semmit sem kap tőlem a művelésnél, bezárólag a Fálun-nal? Az nem megy. Ezért préseltem bele a képességemet ebbe a könyvbe. Ameddig az ember műveli magát és olvassa a könyvet, mindent megkaphat, amire szüksége van a művelésnél.      

Pillanatnyilag sok tanuló keres fel mindenütt engem. Nem szeretném őket látni. Erre létezik egy ok. Azt szeretném, ha ők szilárd módon művelhetnék magukat. Némely tanulók nem tudnak többé egy nyugodt szívet megőrizni, mihelyt látnak engem. Így zavarva lesz a művelésük. Azt szeretném, hogy nyugodt szívvel műveljék magukat. Az nem elégséges, ha csak a -t terjesztem. Te még meg is kell kapd a -t. Én hagyok időt neked, hogy olvassad és hogy valóban műveld magad. Ezért lehetőleg elkerülöm, hogy találkozzam a tanulókkal. Ha a , amit terjesztek, nem tudná viselni érted a felelősséget, csak mert én nem láthatlak téged, akkor az azt jelentené, hogy hiába csináltam volna meg ezt. Tehát, ameddig te olvasod a könyvet és valóban műveled magad, mindent megkaphatsz ebben az iskolában, amit meg kell kapnod. Ez garantáltan így van. (taps) 

Sákjamuninak a tanítványai az évek százain és ezrein át nem láthatták a mestert és aztán nem a szútrák szerint művelték magukat? Neked, igaz művelőként ez a mindent megadhat, amire szükséged van. Normális módon nem is hagylak téged látni, amikor neked adom a Fálun-t. Ezzel az a ragaszkodás van eltávolítva, hogy csupán akkor akarod tanulni, ha valami adva van neked.

Kérdés: Li tanár. Ön azt mondta, hogy léteznek hamis és igaz csigong-iskolák. Hogyan tudjuk megkülönböztetni a hamisakat az igaziaktól?

Mester: Léteznek hamis és igaz csigong-iskolák. A hétköznapi emberek nagyon nehezen különböztethetik meg őket. Mert a mai embereknek a mércéi, hogy megítéljék a jót és a rosszat, megváltoztak. Ha valóban műveli magát az ember, lassan megkülönböztetheti őket. Tekints a szavakra, amelyeket mondanak. Nekik a szavaik nem őszinte alapelvek, vagy a látszat szerint azt mondják másoknak, hogy jó dolgokat tegyenek. De lényegében becsapják az embereket a pénz miatt. A Fofá művelése nagyon komoly és semmi esetre sem szabad legyen pénzzel összekeverve. (taps) A világon mindent szabad arra használni, hogy pénzt keressenek. De a Fofá-t semmi esetre sem. Szintén léteznek némelyek, akik ezáltal híresek szeretnének lenni. A hétköznapi emberek örökké a hírnévhez és a gazdagsághoz ragaszkodnak. Az ilyen hamis csigong-mesterek eretnek utakra vezetik az embereket. Nemcsak embereket nem tudnak megváltani, hanem tönkre fogják tenni az embereket.    

Valójában a bűneik nem kicsik. Ha egy ember, aki azért jött egy nagyon magas szintről, hogy megkapja a -t, tönkre van téve általa, gondoljatok egyszer utána, milyen nagy bűn az. Egy ilyen nagy rossz dolgot csinált a pénz miatt. Ez a bűn nem lehet megbocsátva a „pénzkeresés” kifogásával. Amikor Kínában felbukkant a csigong-hullám, a csigong-mesterek nagyjában és egészében véve ingyen népszerűsítették a csigongot. De azok, akik manapság bukkannak fel, hamisak és szörnyű rendetlenségben vannak. Mindazonáltal szintén sok csigong-mester létezik, akik kezdetben, amikor előléptek, nagyon jók voltak. Közülük mindenkinél a mellékősszellem műveli magát. Nekik az emberi oldaluk semmit sem tud. Idővel létrejön a hírnévhez és a gazdagsághoz való ragaszkodás. Mielőtt előléptek, a mesterük által lettek megfékezve. A mellékősszellemük is ellenőrzés alatt tartotta őket. Mihelyt előléptek és csináltak néhány dolgot, az emberi oldal nagyon könnyen el lett csábítva a világ hírnevétől és gazdagságától. Mihelyt az után törekedtek, leestek. Ezért nincs többé művelési energiájuk. Betegségeket is el fognak kapni.      

Kérdés: Én szeretném – kérem – megkérdezni a Tanárt, hová fogunk mi, tanulók menni, miután eljutottunk a beteljesüléshez.

Mester: Nekem van egy Fálun-világom. Nagyon sok mennyei világ létezik. Erről elmagyarázhatok egyszer valamit nektek. Sok itt jelenlevő egy nagyon magas képzettségi szinttel rendelkezik a hétköznapi emberek között. Egyszerű módon magyarázom el nektek a világegyetem fogalmát.

Az emberek csak erről az egy dimenzióról tudnak. Ez nem is olyan egyszerű, mint ahogyan a buddhizmusban ismerik fel a tanítványok. Amikor Sákjamuni a világon volt, az alapvető kozmikus elvek alapján sok igazságot igazolt és ismert fel. Az akkori emberek nem dokumentálták azokat. A szútrákban szintén nem lettek feljegyezve. Így azok nem nem lettek hátrahagyva a földön élő embereknek. Csupán 500 évvel azután, hogy Sákjamuni elhagyta a világot, foglalták össze a szútrákat az emberek. Tudjátok, hogy 500 év után nagyon nehéz volt az embereknek, hogy pontosan tudják, mit mondott Sákjamuni akkoriban. Ezek azok a szútrák, amelyek máig át lettek adva. Valójában nagyon különböznek Sákjamuni buddhának az eredeti szavaitól. Mindazonáltal ezekben még mindig tartalmazva van a buddha néhány alapelve. Ezért lehetővé tehetik az embereknek a művelést. Korábban bizony csak ennyit engedtek megtudni az embereknek. Az élőlények ebben a dimenzióban éppen csak ennyit kellene (kellett) tudjanak.     

A világegyetem nem olyan kicsi, mint ahogyan a buddhista szútrákban van leírva. Nem is olyan egyszerű, mint ahogyan a korábbi Tao-művelők mondták. Sákjamuni az arhát -ját magyarázta el akkoriban. Az arhát a legalacsonyabb gyümölcshelyzet minden gyümölcshelyzet között. Természetesen valami még magasabbat is elmagyarázott. De abból csak nagyon kevés lett átadva. Akkoriban Sákjamuni még azt is mondta, hogy a tathágata-buddhák olyan sokan vannak, mint a Gangesz folyóban levő homokszemek, és hogy mindegyik tathágata-buddha egy mennyországot igazgat. Az a terjedelem, amiről ő beszélt, már nagyon nagy az emberek számára. Tudjátok, hogy egy molekula mikroszkopikus részecskékből van összeállítva és hogy az emberek a molekulák és a csillagok [bolygók] között élnek. Valójában a galaxis szintén egy részecske a világegyetemben. És annak a terjedelemnek, amelyik számos galaxisból van képezve, szintén megvan a határa és van egy külső héja. Ez az a világegyetem, amelyről az emberek beszélnek. Valójában ez csak egy kis világegyetem. Mi létezik ezen a kis világegyetemen kívül? A modern tudomány alapján az emberek még csak utána sem mernek gondolni ennek. Erről nincs is elképzelésük. A világegyetem nem is egy nagy robbanás [ősrobbanás] által keletkezett.    

Ezen a kis világegyetemen kívül egy nagyon-nagyon messzi távolságban még léteznek égitestek, amelyek hasonlóak a kis világegyetemhez. Az istenségeknek és a buddháknak különböző szintjeik vannak. Az alacsony szinteken levő buddhák nem láthatják a magas szintekről valókat. Persze a még magasabb istenségeknek és buddháknak a szemében ez is csak egy nagyon-nagyon kicsi terület. Az emberek számára lehetetlen, hogy felkutassák azt. Az emberek tudnak a fénysebességről. De a fénysebesség nem a leggyorsabb. A fény korlátozva van az idő és a tér által. Az idő és a tér is a világegyetemből származó alapanyagokon keresztül van összeállítva. A dimenziókban minden, bezárólag a fénnyel, anyag. Az anyagok minden fajtája rendelkezik energiával. Ti mindannyian a molekulák rétegének a dimenziójában éltek. A levegő, a fa, a víz, a fém, a föld és a kő – minden a molekulák rétegének a részecskéiből van összeállítva. A dimenzióknak ebben a rétegében az emberek nem érezhetik a molekulák radioaktív energiáját, mivel maguk az emberek is molekulákból vannak összeállítva. Valójában a molekuláknak is van energiájuk. Az emberi dimenzióban levő fény szintén rendelkezik ennek a rétegnek a részecskéivel felszínként. Arra gondoltam, különböző dimenziókban létezik a mindenkori dimenzió fénye. Azok az alapanyagok, amelyek különböző dimenzióknak a fényét képezik, szintén különbözőek. Az időnek és a térnek a különbségei miatt valójában a fénynek is különböző sebességei vannak. Ha ezt tovább szemléljük, az atomoknak is van energiájuk. Az atommagoknak még nagyobb energiájuk van. A neutronnak az energiája még nagyobb. Az elektron, a kvark és a neutrinó, egyik a másik után nagyobb radioaktív energiával rendelkezik. Minél tovább megy ez így, annál nagyobb az energia és a radioaktivitás. Az őseredeti anyagoknak olyan nagy ereje van, amelyet az emberek egyszerűen nem tudnak elképzelni. Természetesen az emberek szintén sohasem ismerhetik meg az őseredeti anyagokat.        

Ezzel csak azt akartam mondani nektek, hogy a világegyetem nem olyan felszínes, mint ahogyan az emberek felismerik. Milyen sok különböző nagyságú világegyetem létezik a világegyetemben? Ezek számtalanok. De ha egy kis kozmikus rendszerből indul ki az ember, azt lehet mondani, hogy körülbelül 3000 kis világegyetem a második réteg egy valamivel nagyobb világegyetemét képezi. A második réteg pontosan olyan sok világegyeteme képezi ugyancsak a harmadik réteg egy világegyetemét. Ha ez így megy tovább, az emberek számára nem létezik vég. Ezért mondom én nektek, hogy az emberiség sohasem tudja felmérni, milyen nagy a menny és milyen nagy véges-végül az égitest. Egy tathágata-buddha sem tudja felmérni azt. Egyszerűen túl nagy. Nem olyan, ahogyan az emberiség ismerte fel a meglevő tudás alapján.    

Gondolkozzatok el egyszer a szavaimon, amelyeket pont éppen mondtam. Mit számítanak azok a picike tudományos ismeretek, amelyeket pillanatnyilag ural az emberiség? „Óvoda”. Azonkívül a kísérleti tudomány teljesen tévutakra vezette az embereket. A kísérleti tudomány sok illúziót hozott létre. Ezt talán még nem ismerhettétek fel. Megnevezek egy példát. Az a világegyetem, amelyikről éppen pont beszéltem, a kísérleti tudomány szerint egy nagy robbanás [ősrobbanás] által jött létre. Nem egy illúziót teremtett neked? Minden ember hisz ebben. A kísérleti tudomány szerint az emberek az evolúció útján fejlődtek. Az evolúciós elmélet szerint az emberek majmokból lettek kifejlesztve. Az abszolút nincs úgy. Nem egy téves útra vezetett téged? Az emberek felismerései az anyaggal szemben tulajdonképpen szintén nincsenek rendben így. Maguk az alapismeretek is tévesek. Azonkívül az emberiség ezeken az illúziókon belül teljesen be van zárva az effajta felismeréseken keresztül. Az emberek ezt egyre áthatolhatatlanabbá tették, úgy hogy ezáltal alig van még mozgásterük. Ezáltal teljesen el van takarva ennek a világegyetemnek az igaz arculata. Gondoljatok egyszer utána, ha valaki ebben a környezetben a világegyetem igaz arculatáról beszél, el lehet-e az fogadva a tudomány által? Ez a tudomány már megteremtette ezt a környezetet. Ez teljes bizonyossággal egy ellentétes hatást fejt ki. Ezért, ha az ember még magasabb dolgokról beszél, a tudomány azt babonaként fogja megpecsételni. Ilyen az alapelv.            

Sok ember alakított ki ezért egy merev nézetet. A tudományos törvények és elméletek, amelyek korábbi emberek által lettek megállapítva, például Einsteinnek a relativitáselmélete, a tudomány csúcsaként vannak tekintve az emberek által. A későbbi nemzedékek ezen a kereten belül próbálnak felismeréseket nyerni. Ha valaki egy picikét tovább mer gondolkodni és a kutatásnál ezt egy picikét felülmúlni, némelyek azonnal azt mondják: „Lehetsz-e te még tehetségesebb, mint Einstein?”. Miért van ez így? Az anyagi környezet, amelyik a modern kísérleti tudomány által lett kialakítva, korlátozza az embereket. Ha egy tudós, aki valóban kiváló teljesítményeket nyújt, felülmúlta a korábbi nemzedékeket, észre fogja venni, hogy a korábbi nemzedékeknek a felismerései helyes alapelvek a saját terjedelmükön belül. Ha viszont felülmúlta azokat, észreveszi, hogy azok nem igazságok, hanem még korlátozzák is az embereket. Azok, akik valóban kiváló teljesítményeket nyújtanak és önállóan tudnak gondolkodni, át merik törni azokat. Csak ha áttörte a korábbi emberek korlátozásait, nyújtott az ember valóban kiváló teljesítményeket. (taps)     

Kérdés: Mi idő szerinti sorrendbe raktuk az Ön jingweneit. Megy az?

Mester: Igen. A jingwen (szútra) szónak nincs különleges jelentése. Ha a jingwen eredeti értelméről van szó, az olyan írásokat jelent, amelyeket gyakran tanul, olvas az ember és összehasonlításként vesz a saját cselekedetek számára.

Kérdés: A meditációnál hirtelen egy leopárd bukkant fel. Mi ez?

Mester: Mivel gyakorolni akartál, zavarni akart téged. Ne félj tőle. Senki sem sebezhet meg téged. (taps) Mert ha én egyszer már teszem ezt a dolgot, tudom viselni a felelősséget a művelőkért. Ezért nem szükséges aggódnotok. Olyan sok ember tanulja és egyiknek sem voltak problémái. De egyet szeretnék megmondani. Neked minden esetre gyakorlóként kell szemlélned magad. Az nem megy, ha félsz. Mert a félelem is egy emberi ragaszkodás, amelyik eltávolítandó.

Kérdés: Li tanár, mi láttuk, hogy a „Kínai Fálun Gong” című könyvben az áll, hogy az első gyakorlat háromszor kellene legyen megcsinálva. Így mi háromszor is csináljuk. Miért nincsenek az „eltolás”-sal és „öntés”-sel való gyakorlatok és a „Fálun égi kör” nevű gyakorlat szintén háromszor megcsinálva?

Mester: Én mondom nektek, hogy a gyakorlatokkal ez nagyon rugalmas. Ha van időd, gyakorolj többet. Ha nincs időd, gyakorolj kevesebbet. Ha ma nincs időd és csak az első gyakorlatot tudod megcsinálni, az is megy. Ha nincs időd és csak egy mozdulatot tudsz gyakorolni, akkor pontosan csak egy mozdulatot. Ha több időd van, egypár alkalommal többször csinálod. De minden kilencedik alkalommal szünetet kell tartsál. Tehát ne végezd a gyakorlatokat megszakítás nélkül. Jobb úgy. Ennek az én -mnak a művelése más, mint a többi művelési módszer. Más művelési módszereknél akkor van nemesítve a művelési energia, ha végzed a gyakorlatokat. Abbahagyja és nyugalmi állapotba jut, ha már nem gyakorolsz. Nálunk folyamatosan [huszonnégy óra hosszán át] vannak nemesítve az emberek. A nemesíti az embereket. Miért végzed a gyakorlatokat? Ennél megerősíted a mechanizmusokat, amelyeket behelyeztem neked. Miért beszélek én arról, hogy kövesd a mechanizmusokat? Mivel a mechanizmusok automatikusan vezetnek téged a gyakorlatok végzésénél, miután az energia egyre erősebb lesz a kezeden a gyakorláson keresztül, a mechanizmusok egyre jobban meg lesznek erősítve általad, gyakorlóként és egyre több erőt birtokolnak.      

Kérdés: Mi a legjobb módszer a tanulására? Csak a -t olvasni, vagy az olvasás közben leírni, vagy csak leírni?

Mester: A szárazföldi Kínában sok ember tanulta meg a könyvet kívülről. Sokan írják le. Szintén sokan léteznek, akik nem tudják megtanulni kívülről, így gyakran olvassák azt. Minden megy. Azoknak, akik kívülről megtanulták, azonnal eszükbe jut a , ha problémákkal vannak szembesítve. Ezért nem fognak olyan könnyen rosszat tenni. A könyvet leírni is arra szolgál, hogy elmélyítse a felismeréseket. Gyakran olvasni azt, szintúgy arra szolgál, hogy elmélyítse a felismeréseket és állandóan emelkedjen.

Kérdés: Tanár, úgy találjuk, hogy talán nem helyes, ha mi Önt Tanárként szólítjuk meg. A Tanár megszólítás szemmel láthatóan túl közönséges. Ezért azt gondolom, hogy az ok, amiért Ön azt mondta nekünk, mi Tanárnak kellene szólítsuk Önt, a szárazföldi Kínában levő helyzetben rejlik. Tehát mi itt azt mondjuk Önnek „Jó napot Mester”. Nekünk, akik korábban a buddhizmusban tanultunk, az az érzésünk, hogy a Mester ül ott elől és nem a Tanár.     

Mester: Köszönöm neked. Valójában megy az minden megszólítással, Tanár, Mester, a nevem, minden megy.

Miért mondom én nektek, hogy ti minden megszólítással szólhattok hozzám? Mivel azok a becstelen dolgok szörnyű rendetlenségbe hozták a mai társadalmat. Némelyek buddhának adják ki magukat, némelyek élő buddhának, némelyek nagymesternek és némelyek vallási vezetőnek. Ennél semmi másra sem törekednek, mint hírnévre és dicsőségre. Azt mondom, hogy ti tetszőlegesen szólíthattok meg engem. A Tanár megszólításban sincs semmi rossz. Én nem szeretnék rendelkezni azokkal a dolgokkal. Nem is törekszem azokra. Természetesen, tanulóként, te tiszteletet mutatsz a Tanárral szemben. Te úgy véled, hogy a Tanár valóban azon van, hogy megváltson benneteket és segítsen nektek. Így szeretnétek így vagy úgy szólítani engem. Az akkor a ti dolgotok. Számomra már megy a Tanár megszólítás.      

Kérdés: Egyvalamit meg szeretnék mondani, Ön éppen most mondta, hogy Ön nem szeretne pénzt ezért. Ez azt a benyomást adja nekem, hogy ez egy igazi buddha. Természetesen a könyvben nem mondta a Tanár, hogy ő egy buddha. De nekem az az érzésem, hogy amikor korábban a buddhizmusban tanultam, még sohasem akadtam rá világossággal egy mesterre [egy megvilágosult mesterre], aki valóban egy utat tudott mutatni nekem. Ezért megkérdeztem másokat: Hol találsz te egyvalakit, aki nem követel pénzt tőled és a művelésnél még kézen fogva is vezet téged [még művelést fog tanítani neked], eltávolítja neked a karmát? Láttál te valamikor egy ilyen valakit? Miért mondom ezt most? Mivel az az érzésem, hogy a mi Tanárunk egy olyan vezető, aki valóban kézen fogva vezet bennünket a művelésnél. Amit korábban tanultam, hagyom. Gondolom, sokan léteznek köztünk, az itt jelenlevők között, akik a buddhizmusban tanulnak. Szintén sok laikus hívő létezik. Szintén sokan léteznek, akik más dolgokat tanulnak. De azt gondolom, mától kezdve világossággal Tanárként kellene szemléljük a Tanárunkat, aki valóban kézen fogva vezet bennünket a művelésnél [mától nekünk akként az igazi tanárként kellene kezelnünk a felvilágosult mesterünket, aki irányítja a művelésünket]. Nem kellene más dolgokat tanuljunk többé. Természetesen nem beszélek más emberekről. Mindazonáltal azt gondolom, ma jön [jött] a Tanár. Így ma kifejeztem azokat a szavakat, amelyeket évek óta akartam mondani.         

Egész életem hosszán át magas szintekre akartam művelni magam, de egész idő alatt semmit sem találtam. A tantrizmust és néhány csigong-iskolát tanultam. A mestertisztelet szertartását is csináltam. De azután az az érzésem volt, hogy én továbbra is én maradtam és egyáltalán nem tapasztaltam meg változást. De miután hallottam a Tanár -ját, azt gondoltam, hogy a Tanár -ja a Buddha (Fofá). Amikor az első napon a videón hallottam a -t, hallottam a Tanárt azt mondani, „ameddig te valóban műveled magad…”, így azt mondtam a tévének, hogy én valóban művelni akarom magam. Mindazonáltal azt kívántam, hogy a Tanár az USA-ba jöjjön. Mert minden itt jelenlevő azt kívánta. Ezért remélem, hogy a Mester még egyszer világosan megmondja nekünk, mire kellene mi ügyeljünk San Franciscóban a buddhává való művelésnél. Ez egy kérés tőlem. (taps) 

Sok laikus hívő létezik, aki a buddhizmusban tanul. Ők nem tudják elengedni a dolgaikat. Mi szintén kötelesek vagyunk segíteni nekik. Mindazonáltal szeretnék közvetlenül feltenni egy kérdést a Mesternek. Egyvalaki a buddhizmusban tanult és sok év hosszán át szavalta a buddhista szútrákat. Ő azt mondta, amikor a korábbi buddhista szútrákat szavalja, az illatozik, amikor Fálun Gong-ot szaval, az bűzlik. Ma itt van a Tanár. Nekem saját magamnak nincs egy képességem sem, szintén semmit sem láthatok. Ezért kérem a Mestert egy magyarázatra.

Mester: Oké. Valójában az igazi buddhák a -vég idejében nem törődnek többé a világon levő dolgokkal. De sok állat, amelyik intelligenciát kapott, rátapad a buddha-szobrokra. Ráveszik az embereket, hogy imádják őket és áldozatokat ajánljanak fel nekik, aminél kis előnyöket ajándékoznak az embereknek. Mihelyt az emberek valóban művelni akarják magukat, ezek a dolgok zavarnak. Például némelyek mondják, hogy illatozik, ha egy bizonyos iskolát gyakorolnak. Valójában az a sárga menyétnek a szaga. A szagok különbözőek a két dimenzióban. Ezen az oldalon illatozik, azon az oldalon bűzlik. Az embereknél illatozik. A buddháknál ez bűzlik valójában. Nem akarja, hogy te a Dáfá-t tanuld. Így szántszándékkal adta le ezt a szagot.   

Gondolom, a tanulók San Franciscóban nemcsak San Franciscóra kellene tekintsenek, hanem az egész USA-ra. Ami azt a kérdést illeti, hogyan kellene művelje magát az ember: A forma olyan kell maradjon, ahogyan van. Annak a rendje és módja, ahogyan csinálom, szintén hátrahagyandó a későbbi embereknek. Különben a templomba mentem volna és szerzetes lettem volna és ott csináltam volna ezt. Az nem megy, hogy a templomba menjek, mert a vallások nem képesek többé arra, hogy sok embernek tegyék lehetővé, hogy megkapja a -t. Én azért használtam ezt a formát, hogy a művelésnél vezessem az embereket. Ezt meg kell tartsátok. Az nincs úgy, hogy azonnal tilalmak és szabályok kell legyenek betartva, mihelyt bejön az ember az ajtón. Az nem úgy megy. Ha tanulni akarja az ember, kell létezzen egy felismerési folyamat. Ha jónak találja, akkor olvassa a könyvet. Ha a felismerések meg vannak emelve, önmagától automatikusan még jobban fogja csinálni az ember. A laikus hívőkkel a vallásban ez még egyszerűbb. Csupán a szerzetesek a legszánalomraméltóbbak. A vallásban levő forma teljes egészében blokkolta (elzárta) őket. Nem tudnak érintkezésbe kerülni a -val. Ezt ők nem is merik.

Kérdés: Tanár, nekem két kérdésem van. Az első kérdés: A sorskapcsolatnak köszönhetően ma idejött a Tanár és találkozott velünk. A Tanár azt mondta, hogy neki sorskapcsolata van velünk. Mit gondol a Tanár, milyen messzire vagyunk mi, a tanulók? Közülünk mindannyian eljuthatnak a beteljesüléshez?

Mester: Én mondom nektek, minden jelenlevőnek, bezárólag a gyerekekkel, elrendeztem egy utat a beteljesüléshez, ameddig te művelni tudod magad. (taps) Ne örüljetek túl korán. A művelésnél a mester átvezeti az ajtón a tanulókat, de a művelés egyvalakin saját magán múlik. Én úgy rendeztem el neked, meg tudlak védeni és erősíteni. Mindegyik szinten nemesítem számodra a művelési energiát. De a szívnek a művelése csak saját magadon múlik. Teljes egészében tőled függ, hogy a problémáknál és a vizsgán való túljutásnál elviselheted-e ezt és átjuthatsz-e a vizsgán. Természetesen, ha te valóban nem tudod megcsinálni, utalások lesznek adva neked. Csak persze félő, hogy a gondolatod (gondolkodásod) akkor a végletbe megy és te nem ismered ezt fel, egészen mindegy, milyen sok utalás van adva neked. Akkor az nehéz. Én mondom nektek, ha ti nem tudtok átjutni egy vizsgán, valami nagyon kellemetlen dolgot hallotok, az valóban úgy van, hogy a -testem ingerel kellemetlen szavakkal téged és mond neked valamit. Nagyon nehéz vizsgákon átjutni. De miután az ember átment egy vizsgán és visszanéz, úgy találja, hogy a vizsga valójában semmi. De nem tudja, miért volt olyan ragaszkodó akkoriban. Ha valóban átjutott az ember, a xinxing is megemelkedett. A karma is el van távolítva. Az garantáltan így van. Ha a problémák mások által lettek okozva, ők még De-t is kell adjanak neked. Ezért mondom én nektek, hogy nem rossz dolog szenvedést elviselni. Csak az emberek vélik úgy, hogy ez egy rossz dolog és az ember nem él boldogan, ha szenvedést visel el. Művelőként nemcsak a karmát távolítja el az ember szenvedéseken keresztül, hanem a szintet is megemeli és eljuthat a beteljesüléshez. Ha te azt mondod, hogy egyszerűen szerencsével akarsz rendelkezni az emberek között, egy picike szenvedést sem akarsz elviselni és csak kényelmesen akarsz gyakorolni, akkor nem távolíthatod el a karmát és nem is emelheted meg a xinxinget. Úgy nem is juthatsz el a beteljesüléshez. Ilyen az alapelv.          

Ezt elmondtam ugyan, az alapelvek ugyan egyértelmű módon el lettek magyarázva, de ennek ellenére lehet, hogy az ember ezt nem tudja kibírni a szenvedés elviselésénél. Korábban elmondtam nektek egy igazságot: Miért van a buddháknak olyan nagy szerencséjük? Ők valóban úgy szerencsét, mint egy hosszú életet is birtokolnak. Ez éppen abban rejlik, hogy az ember olyan sok szerencsét élvezhet, amilyen sok szenvedést viselt el. Ha én ezt úgy rendezném el, hogy ti, az itt jelenlevők, egy ilyen nagy szenvedést viselnétek el, akkor közületek egy sem juthatna el a beteljesüléshez. Valójában a Mester fog segíteni nektek, hogy sok karmát távolítsatok el, ameddig valóban művelhetitek magatokat. Pont éppen mondtam, hogy azért, hogy megkapjátok ezt a -t, talán nagyon sok életben viseltetek el szenvedéseket. Sok ember valóban azért jött, hogy megkapja a Fá-t. Már sokkal korábban viseltek el ezért szenvedéseket. Mi hiányzik most még nálatok? Nálatok csak a hétköznapi emberek érzületeinek az eltávolítása hiányzik. A szenvedés, amelyről beszélek, szintén a ragaszkodások eltávolításánál létező szenvedésre vonatkozik.     

 

(Utolsó – német – változtatás:                                   )

(A magyar fordítás elkészült:                          2011. 03. 10.)

(Utolsó – magyar – változtatás:                      2011. 03. 10.)

 

 

A fordítás az alábbi német változat alapján készült:

Erstmalige Erklärung in den USA

www.falundafa.de/herunterladen/USA1996.pdf

Jelen pillanatban ez a link törölve van. A fordítás át lett nézve az alábbi angol változat alapján:

First Fa Teaching Given in the United States

http://www.falundafa.org/book/eng/lectures/19961005L.html

 

Megjegyzés: Ennek a cikknek a mélyebb megértéséhez ajánlott elolvasni előbb a Fálun Gong és a Zhuán Fálun című könyveket, amelyek innen ingyenesen letölthetőek:

https://hu.falundafa.org/falun-dafa-video-audio.html

 

Fordítók megjegyzése: Lehetséges, hogy idővel változtatásokat eszközlünk a fordításon a minél jobb szöveghűség és érthetőség érdekében.