hu.FalunDafa.org
 
Fá-magyarázat a Fá-konferencián Chicagóban 2004
 

(Li Hongzhi, 2004.05.23.)

Üdvözöllek benneteket mind! (mind válaszolnak: Üdvözöljük a Mestert!)

Korábban én megmondtam, abban az időben, amelyikben a gonosz el lesz távolítva a Fá-helyreigazítás egész helyzetének előrehaladtával és amelyikben a világi emberek egyre inkább tisztában lesznek velünk az igaz körülmények tisztázása által, a gonosz is egyre kevesebb lesz. Ámbár a régi erők többé nem léteznek, a dolgok, amiket ők a három világkörön belül rendeztek el, még mindig kifejtik a hatásukat. Ez azt is jelenti, ámbár kevesebb gonosz létezik, ámbár minden világi ember azon van, hogy gyorsan felébredjen, a gonosz még mindig nem akarja feladni. Ebben az időben, amelyikben a gonosz végezetül még nincs alaposan eltávolítva, még lehetnek kihatásai. Még mindig olyan rosszindulatú, csak ez úgy van, hogy többé nincsen olyan sok ereje, és egyre kevesebb hely fog létezni, ahol gonosztetteket hajthat végre.

A saját művelésük mellett a Dáfá-tanítványok manapság még nagyon sokat kell tegyenek az igaz körülmények tisztázásáért. Úgy gondolom, az igaz körülmények tisztázása, ami a Dáfá-tanítványokat illeti, mai művelőkként egy különleges művelési mód számotokra. Ez még sohasem létezett a múltban, azt is lehet mondani, hogy ez a Dáfá-tanítványok egy hőstette, a Fá-helyreigazítás és az összes élőlény megmentése közben. Tudjátok, hogy az embernek korábban a művelésnél csak az a kívánsága volt, hogy saját maga eljusson a beteljesüléshez. De amivel a Dáfá-tanítványok szembesülnek, az egy nagyon nagy dolog. Tudjátok, én újra és újra elmondtam, hogy az összes mai ember a világon nem szokványos. Ha ők mind nem szokványosak, akkor az emberek és élőlények, akiket ti megmentetek, szintén nem normál élőlények. Ez nem is lehet normál művelők által csinálva. Ez csak a mai Fá-helyreigazítás idejebeli Dáfá-tanítványok által lehet csinálva a Fá-igazoláson keresztül, csupán ők méltóak arra, hogy ezt csinálják, csupán nekik van megengedve, hogy ezt csinálják. Más szavakkal, így a történelmi kötelezettség, felelősség, amit visel az ember, szintén nagyon nagy, egyidejűleg meg lesz alapozva a jövő.

Tudjátok, minden a világegyetemben a Fá-helyreigazításnál az utolsó lépésben található. De a három világkörnek ebben a részében még léteznek a legeslegvégső élőlények, amelyek még magasabb szintekről vannak. A létezésük egy elválasztó hatást fejtett ki, úgyhogy a gonosz még mindig gonosztetteket vihet véghez a világban. Bár az óriási világegyetemmel összehasonlítva a három világkör nagyon kicsi, de össze van kötve ezzel, olyan mint egy gyújtópont a világegyetemben. Ámbár ez a földgolyó nagyon kicsi, ámbár mi azokkal az élőlényekkel állunk szemben, amelyek a legalacsonyabb szinteken vannak, amelyek úgy néznek ki mint az istenségek és az istenségek alakjával rendelkeznek – emberekkel, még a ti művelési módotok is a világegyetem legalacsonyabb művelési módjával kezdődik, viszont egy óriási nagy küldetéssel vagytok megbízva.

Az igaz körülmények tisztázásánál a Dáfá-tanítványok már nagyon sok élőlényt megmentettek, amelyik meg kell legyen mentve, de ez még nem elég. Valójában az, amit ti máig elértetek, még korlátozott, a számukat tekintve viszonylag még nagyon kevesen vannak. Különösképpen a Dáfá-tanítványok a szárazföldi Kínában viselik a legnagyobb kötelezettséget, felelősséget. A Dáfá-tanítványok főteste Kínában van, így a Dáfá-tanítványok ottan még jobban kellene csinálják, a leckéken keresztül még ésszerűbbé és tisztábbá kellene váljanak és még őszintébben, egyenesebben kellene járják az utat. Ők még több élőlénnyel kell megtapasztaltassák, tudassák a megváltást és a Dáfá-tanítványok főtesteként kellene hassanak, cselekedjenek. Minden, amit a más területekről való Dáfá-tanítványok csinálnak, a Dáfá-nak a szárazföldi Kínában levő ezen főteste körül forog, ők azon vannak, hogy megállítsák ezt az üldözést és hogy csökkentsék a Dáfá-tanítványokra nehezedő nyomást a szárazföldi Kínában. Ők azon is vannak, hogy segítsenek a Dáfá-tanítványoknak a szárazföldi Kínában az igaz körülmények tisztázásánál. A Dáfá-tanítványok Fá-igazolásának összhelyzetéből nézve, a Dáfá-tanítványok a Fá-helyreigazítás idején nagyjából és egészében véve mindannyian Dáfá-tanítványokként cselekedtek, hatottak.

Természetesen léteznek még egyesek (kivételek), mindig is léteznek még olyanok, akik nem haladnak előre szorgalmasan, végtére is a Dáfá-tanítványoknál létezik ám három kategória. Az első kategóriához azok tartoznak, akik korábban egy megegyezést kötöttek (megállapodásra jutottak) a Mesterrel és emiatt jöttek; a második kategóriához azok tartoznak, akik a múltban egy sorskapcsolatot kötöttek, nevezetesen azok, akik a múlt különböző időszakaiban egy sorskapcsolatot kötöttek velem. A harmadik kategóriához azok tartoznak, akik egy jó velükszületett alappal rendelkeznek, akik nem rosszak és úgy tűnik, hogy megcsinálják, akik azáltal jöttek, mert egy nagy kapu lett megnyitva a jelenlegi Fá-terjesztésnél. De a magatartásuk, viselkedésük nem egészen kielégítő. Máig léteznek még egyesek, akik a magánéletben egyáltalán nem úgy viselkednek mint egy művelő. Ilyen embereknél, mindegy bármennyit is teszel, te nem juthatsz el a beteljesüléshez. Az igaz körülmények tisztázásánál ti elpazaroljátok a pénzt, amit a Dáfá-tanítványok a szájuktól vontak meg. Én mindig mondtam nektek, hogy ti először másokra kellene gondoljatok, mikor valamit tesztek. Gondoltatok erre, miközben a Dáfá-tanítványok pénzét és dolgait használjátok? A gonosz nem szalaszt el egy hiányosságot sem. A gonosz mindegyik gondolatotoknál és mindegyik magatartásotoknál lesben áll. Bármihez is ragaszkodtok, a gonosz felerősíti azt. Ha a gondolataitok nem őszinték, nem egyenesek, úgy hagyja, hogy ésszerűtlenek legyetek. Mindenki azon van, hogy áldozzon, adakozzon a Dáfá számára, de némelyek még olyan szégyentelenek és ellenszolgáltatást követelnek a tanulóktól. Azon vagy te, hogy műveld magad? Kivel alkudozol te? Hol marad egy művelő megjelenése? Hogyan alapozod meg te egy művelő hatalmas erényét? Azt hiszed, hogy a Mester azért vezet benneteket, hogy a hétköznapi emberek politikáját folytassa? Léteznek még egyesek, akiknek folyvást nem tiszta a fejük, és mindig ésszerűtlenek, megfontolatlanok, nem ügyelnek a saját biztonságukra, még kevésbé ügyelnek mások biztonságára. Hiszen mikor a tanulóknak ez a része akkoriban a Dáfá-tanítványokhoz jött, már tudta az ember, hogy ők nehézségekben és vizsgákban, megpróbáltatásokban fognak tartózkodni. Ilyen nagy karma eltávolításának és csökkentésének a folyamata közben számukra ez egy nagyon komoly vizsga. Hogy ők megcsinálhatják-e, akkoriban ez még bizonytalan volt. Természetesen azok, akik ésszerűtlenek, nagyon kevesen vannak.

A mostani helyzetből szemlélve a dolgokat, úgy találom, hogy a legtöbben már meg tudják csinálni, azonban léteznek egyesek, akik nem tudják megcsinálni. A Fá-t emberi érzületekkel szemlélik, a Dáfá-tanítványok üldözését emberi érzületekkel szemlélik, a három dolgot, amit a Dáfá-tanítványoknak tenniük kell, emberi érzületekkel szemlélik. Különösképpen az igaz körülmények tisztázására nem fektettek sokan nagy hangsúlyt. Itt főként a szárazföldi Kínában élő tanulókról beszélek. Némelyeknek még mindig nincsenek erős őszinte gondolatai, így ők nem is fektetnek nagy hangsúlyt az igaz körülmények tisztázására. Némelyek még egy nagyon rossz hatást fejtettek ki ennél az üldözésnél. Néha tiszta fejűek és néha újra zavaros fejűek. Emberek – bárhonnan is jöttél, bármilyen jó is a veled született alap, mihelyt az emberekhez jutottál, pontosan ködben vagy. Valóban nehéz kijutni ebből a hamis, hibás társadalmi állapotból és az embereknek ebből a hamis, hibás kultúrájából, ami a régi erők által lett teremtve. Viszont ennek ellenére nincs úgy, hogy mindegyik élőlény teljesen a ködben található, neki van még egy tiszta oldala, ehhez jön még az életnek a lényeges vele született alapja, amelyik a saját veleszületett természet által lett megalapozva, ez mind pozitívan hathat ki, mindezeknek egy nagyon jó hatást kellene megcélozniuk, kifejteniük. Ez azt jelenti, tulajdonképpen őszinte gondolatai kellene legyenek. A viselkedés a gyakorlatban, úgy én láttam azt, egyesek nagyon rosszul viselkedtek. De tudjátok, miért jött a Mester, a Fá-helyreigazítás ezen dolgánál én éppen azért vagyok itt, hogy megmentsem az összes élőlényt, beleértve a világi embereket is a Földön. (taps) Azok, akik megmenthetőek, pontosan meg kellene legyenek mentve. Én másféleképpen tekintek a dologra, mint ti és a világi emberek. Az emberek látják, hogy valaki hibákat csinált és hogy neki ez aligha megbocsátható, én ezt nem úgy látom. Én egy élőlény összességét nézem meg minden oldal szempontjából. Ha nála a reménynek csak egy szikrája is létezik még, úgy én reményt adok neki. (taps)

Az emberek a világon azt mondták: ,,Nem rendelkezik a Mesteretek nagyon nagy képességekkel? Miért nem csinálja ő ezt vagy azt?“ Az nem úgy van, ahogyan ők gondolják. Ha az igaz gondolat által el van határozva, kicsoda kiselejtezendő, az egy szempillantás alatt meg lehet semmisítve. De hiszen miért is jöttem én? Miért kell én olyan sokat elviseljek az összes élőlény számára? Nem csináltam volna ezt mind hiába? Mivel mindegyik élőlény egy égitesttel és egy nagyon nagy dologgal van összekötve, itt egy gyújtópont van. Ha egy ember egy bűncselekményt követett el, ez nem csak egy ember bűncselekménye, gondoljatok csak bele, könnyen lehetséges, hogy az égitest egy óriási rendszere érintve van. Ha ez így van, ha egy élőlény meg lesz semmisítve, lehet, hogy az égitest egy óriási rendszere lesz megsemmisítve. Némelyeknél nem csak ezek fognak érintve lenni. Mivel ha egy élőlény a Földön bűncselekményt követett el, ki használta ki őt, ki rendezte ezt el, ki irányította őt, ki bujtotta fel őt erre, kinek a tényezői játszottak szerepet ebben, akkor ez nem csak egy vagy két mennyei rendszert érint, hanem egy óriási nagy mennyei rendszert, nekik mind kell viselniük a felelősséget ezért. Hiszen ez a világegyetem alapelve, ez a lényegi, alapvető elv az élőlények pozicionálására, elhelyezésére a világegyetemben. Ha egy ember itt rosszat tett, csak ezzel az emberrel lesz leszámolva, az ember nem is viselheti a következményeket, mindegy milyen fokig lesz megsemmisítve, az ember nem tudja viselni a következményeket. Az nincs egyszerűen úgy, hogy egy ember egy bűncselekményt követ el, ez a magas[szintű] élőlények tényezőinek részvétele által van okozva.

De másképpen mondva, ha ennél az embernél valóban őszinte gondolatok jöttek fel és ő tiszta elméjűvé vált, és amit ő akkor tenni akar, a magas szintek élőlényeként az embernek erre az oldalára is figyel. Ha az ember valóban jó akar lenni, senkinek sincs jogában, hogy bűncselekményeket követtessen el vele. Bárki is tenné ezt, le lenne taszítva. Egy élőlény főteste pozitív hatást fejthet ki. Ha ezek az élőlények a múltban már nem is voltak jók többé, a bűneik mérsékelve lehetnek, az egész világegyetemben folyó Fá-helyreigazítás elvei pontosan az élőlények Fá-helyreigazítással szembeni magatartására irányulnak. Az emberek összállapota a Földön a magas körök által van irányítva. Így az emberek magatartása befolyásolhatja a magas köröket, sőt még magasabb szinteket is.

Sok tanulónak megvan a képessége, hogy lásson egyes jeleneteket és egyes helyzeteket. Valójában én mondom nektek, ezek tulajdonképpen mind konkrét különböző szintek élőlényeinek a megjelenései a gigantikus világegyetemben. Ezek mind különböző élőlények megjelenései és különböző istenségek egyedülálló életei. De csupán a királyuk óriási főtestének a megjelenése a döntő. Normális módon ők nagyon sokat tudnak az igazságról. A viselkedésük viszont még nem ugyanaz, mint a konkrét élőlényeké, ezért az, amit némely tanulók láthattak, nem a főtest megjelenése. Így az igaz körülmények tisztázásának ez a dolga a mi Dáfá-tanítványaink számára valójában sokkal több, mint a ti személyes művelésetek. A saját művelésednél te csak egy élőlényt képeztél ki, neveltél fel, de az általatok végzett összes élőlény megmentésénél fellépő hatáson keresztül az élőlények számos főteste és számtalan élőlény, sőt még gigantikusabb égitestek is lesznek kiképezve, felnevelve, ti pontosan egy ilyen nagy dolgot viseltek, hordoztok a vállatokon.

Természetesen mindazt, ami a régi erők által lett elrendezve, mi nem ismerjük el. Mesterként én nem ismerem ezt el, természetesen a Dáfá-tanítványok szintén nem ismerik el. (taps) Mindazonáltal ők azt tették, amit tenni akartak, így a Dáfá-tanítványok annál jobban kellene csinálják és az összes élőlény megmentésénél jól kellene műveljék saját magukat. Ha ti a művelésnél démoni nehézségekbe ütköztök, saját magatokat kellene műveljétek és saját magatoknál vizsgálódjatok, nézelődjetek. Ez nem azt jelenti, hogy az ember elismerte a régi erők által elrendezett démoni nehézségeket és hogy megpróbálja az általuk elrendezett démoni nehézségek között valahogyan jóvá tenni ezt, ez nem így van. Mi megtagadjuk még a régi erők felbukkanását is önmagában és semmit sem ismerünk el, amit elrendeztek, a létezésüket sem. Mi azon vagyunk, hogy tőlük mindezeket a lényüktől fogva megtagadjuk. Minden, amit tettetek, miközben megtagadjátok és eltakarítjátok, eltávolítjátok őket, az igazán a hatalmas erény. Az nem úgy van, hogy ti az általuk okozott démoni nehézségekben művelitek magatokat, hanem ti a saját utatokat járjátok jól, miközben nem ismeritek el őket. Sőt a démoni nehézségek megjelenését, jelenségét önmagában sem ismeritek el az ő eltávolításuknál. (taps) Ebből a szemszögből nézve az, ami szemben áll velünk (ami ránk vár), a régi erők totális, teljes megtagadása. Az ő kétségbeesett küzdelmük megjelenése, megnyilatkozása szintén nem lesz elismerve se általam se a Dáfá-tanítványok által.

A világegyetemben létezik egy alapelv, amit mind ismernek, nevezetesen mindegyik élőlény el kell viselje az összes jó és gonosz következményt, amit a múltban okozott. Amennyit a Dáfá-tanítványok feláldoztak az eltávolítás közben annál a régi erők által elrendezett üldözésnél, olyan sokat is fognak kapni. Egy egészen normális élőlény, hogy ő valami jót vagy valami rosszat viselt el, ő a jövőben mindent be fog váltani, amit meg kellene kapjon. Ennél az üldözésnél a Dáfá-tanítványok üldözés és fájdalom között szenvedtek, így a történelem jövőjében nekik egy még nagyobb dicsőség lesz juttatva, ez az a dicsőség, amivel a világegyetemben egy élőlény sem rendelkezett a történelem során. Mivel a Dáfá-tanítványok olyan tanítványok, akik a Fá-helyreigazítás idején a Dáfá által vannak teremtve, ők össze vannak kötve a Fá-helyreigazítással. Egyedül ez a dolog már nagyon magasan kiemelte a Dáfá-tanítványokat, ezenkívül a Dáfá-tanítványok közvetlenül a Mester által lesznek megváltva.

Egyedül ez a dolog már egy nagyon nagy dicsőség, a Dáfá-tanítványok méltóak is kellene legyenek erre a dicsőségre. De nem is kellene úgy legyen, hogy nektek a Mester magyarázata után olyan egy megértésetek van, amely szerint aztán némelyek egyáltalán semmi mást nem csinálnak többé és teljes odaadással kizárólag a Dáfá-munkára összpontosítanak. Akkor megint ki lehetsz használva a régi erők által, mivel ők pontosan azon vannak, hogy kihasználják a hiányosságokat. Amit én ma a Dáfá-tanítványoknak mondtam, nevezetesen az, hogy ti a hétköznapi emberek között művelitek magatokat és lehetőleg a hétköznapi emberek ezen formájának megfelelően művelitek magatokat. Nektek nem szabad a végletekbe mennetek. Ti ezáltal egy stabil úton és módon bontakoztatjátok ki a hatásotokat, befolyásotokat Dáfá-tanítványként a Fá-igazolás folyamán. Nektek nagyon, nagyon sok nehézségetek van, hogy a munka mellett jól csináljátok a Dáfá igazolását, ti még egyensúlyba kell hozzátok az emberek közötti kapcsolatokat a világon, a kapcsolatotokat a családhoz és a társadalomhoz, ez valóban nagyon nehéz. De ez az az út, amit a Dáfá-tanítványoknak járniuk kell.

Korábban én már régen megmondtam, hogy ezt a dolgot két lépésre osztottam fel. Ha ezt a dolgot egy lépésben intézném el, ez a démoni nehézség világméretű lenne. Néhány milliárd Dáfá-tanítvány lenne, aki megkapja a Fá-t, és szintén elég sokan léteznének, akik egy negatív hatást fejtenek ki, ők is néhány száz milliónyian lennének, akkor ez a démoni nehézség egy világméretű démoni nehézséget okozna. Ha ez a dolog azon a módon lenne csinálva, az egész világ bele van vonva, senki sem úszhatja meg. Mindegyik ember, mindegyik élőlény meg kell határozza ez alkalommal a pozícióját. Azok, akik művelhetik magukat, azok, akik színre tudnak lépni, azok, akik ellene vannak, azok, akiknek más véleménye van, mind azon vannak, hogy saját magukat pozicionálják, elhelyezzék. Ha egyszerre néhány milliárdnyi ember jönne, hogy a Dáfá-ban művelje magát, anélkül hogy ezen a módon művelje magát, úgy néhány milliárdnyi ember kolostorba vonulna, ez egy katasztrófa lenne az emberi társadalom számára. Ez felelőtlenség lenne az emberiséggel szemben és az ezen a szinten levő Fá-val szemben. Bár én két lépésbe osztottam fel és bár ez a dolog nem történt meg, de a jövőben nem fog sok ember Dáfá-t művelni? Akkor ez a művelési mód talán egy út, ami hátra lesz hagyva a jövőbeli számos művelőnek.

A Dáfá-tanítványok kötelezettségének szempontjából nézve, sok dolog még mélyrehatóbban kell legyen csinálva, különösen az igaz körülmények tisztázása. Csináljátok ezt a dolgot az igaz körülmények tisztázásával még mélyrehatóbban, ez érinti a Fá megkapását a jövendő emberek által, ez érinti az összes élőlény megmentését, ez érinti a régi erők megtagadását, ez érinti a gonosznak és ennek az üldözésnek az eltávolítását, ez érinti a saját beteljesülést is. Tulajdonképpen némely tanulók egész idő alatt tényleg nem csinálták ezt olyan jól, azonkívül még sok tanuló létezik a szárazföldi Kínában, aki különböző kifogásokat keresett, hogy ne kelljen kijönnie. Léteznek még olyanok, akik úgymond meg vannak változtatva (át vannak nevelve), ők úgy találják, hogy elvesztették a becsületüket, ez kínos nekik és szégyellik magukat, így nem jönnek ki, ők kétségbe vannak esve. Létezik még egy része ezeknek az embereknek, akik otthon rejtőzködnek és olvassák a könyveket, ők még kifogásokat keresnek és még mindig nem léptek ki, valójában félnek. Én azt is remélem, hogy más Dáfá-tanítványok a szárazföldi Kínában segítenek ezeknek az embereknek, hogy kilépjenek és csinálják a dolgokat, amiket a Dáfá-tanítványoknak csinálniuk kell. Ameddig ez a dolog még nincs befejezve, ez az összes élőlény számára egy sors teremtette alkalom és egy esély.

Az istenségek szemében az összes élőlény megváltása semmi esetre sem olyasmi, mint az emberi társadalomban, ha egy ember valamit rosszul csinált, az emberi módszert alkalmazzák, hogy ez az ember kijavítsa a hibáját. Az istenségek könyörületesek, a legnagyobb toleranciát hordozzák magukban és valóban felelősek az élőlényekkel szemben, nem fektetnek nagy hangsúlyt egy embernek egy pillanatára vagy egy magatartására, mivel az istenségek lényétől fogva hagynak egy élőlényt felébredni, ők lényétől fogva felpezsdítik egy élőlény Buddha-természetét. Ennek a pontnak a szemszögéből, ti még több erőt kellene bevessetek az igaz körülmények tisztázásánál, még mélyrehatóbban, még jobban és szilárdabban kellene csináljátok. Semmi esetre sem kellene futólagosan elintézni. Csak ha lelkiismeretesen jól csinálja az ember, lehet sok embert megmenteni. Ha egyedi emberek, mindegy milyen kifogással élve, és gonosz szándékú emberek a szárazföldi Kínában nem hagyják a tanulókat az igaz körülményeket tisztázni, úgy ez egy zavarás, ez mind ahhoz tartozik, hogy az emberek ki vannak használva a gonosz által, hogy zavarjanak. Azok, akik így cselekszenek, ha nem téves felismerésekre jutottak, ők is a gonosz által lettek kihasználva, vagy ők gonosz szándékkal rendelkező emberek, akik egy negatív hatást fejtenek ki. Az igaz körülmények tisztázásának ez a dolga meg kell legyen csinálva, és feltétlenül a végéig kell legyen megcsinálva. Ez a dolog nem a régi erők elrendezése szerint lesz megcsinálva, mi a régi erőktől mindent teljesen megtagadunk.

Most egy másik dologról beszélek. Ti mindannyian tudjátok, hogy a Dáfá-tanítványok a szakadatlan művelésükön keresztül a Fá-igazolás közben sok rossz dolgot, amit ők a hétköznapi emberek között sajátítottak el, távolítottak el a művelésük folyamatában. Viszont némely dolgok csak kevesebbek lettek, sok dolog valóban el lett távolítva. Akkor azok a dolgok, amelyek kevesebbek lettek, még nincsenek teljesen eltávolítva. Hogy még nincsenek teljesen eltávolítva, szintén van egy célja, nevezetesen, hogy ti élhessetek a hétköznapi emberek között, mielőtt eljutottatok a beteljesüléshez, avégett hogy megmenthessétek az összes élőlényt az emberi társadalomban és tegyétek a dolgokat, amiket a Dáfá-tanítványoknak tenniük kell. De mivel neked ilyen érzületeid vannak, ezek visszatükröződhetnek az életedben, a szavaidban és a viselkedésedben különböző környezetekben, sőt a gondolataid és szándékaid mindegyikében a mindennapokban. Ha te hagyod, hogy az emberszív magával ragadjon, akkor a viselkedésed ebben a pillanatban, vagy abban a rövid időközben és ennél a dolognál semmi más mint egy hétköznapi ember viselkedése. Ha te újra és újra nem tudsz a Dáfá-tanítványok és a művelők követelményei szerint cselekedni, akkor te nem egy hétköznapi ember vagy?

Nincs semmi félnivaló, ha ilyen emberi dolgokkal rendelkeztek. Ha az ember meg tudja fékezni, gátolni őket a viselkedésében, ha meg tudja erősíteni saját magát és az őszinte gondolatokat és helyesen tud viselkedni, az pontosan művelés. Ha nem léteznének ilyen dolgok, az nem is számít többé művelésnek. Pontosan mivel ilyen dolgok léteznek, művelheted magad, erősítheted saját magad, és ebben a bonyolult környezetben és ezen üldözés közben művelheted saját magadat, így mutatkozik meg éppen a Dáfá-tanítványok nagyszerűsége, így áll (viszonyul) ez. De ha nem ügyeltek, néha ez nagyon ragaszkodónak, makacsnak mutatkozhat meg.

Valójában a Dáfá-tanítványok gyakorta jól akarják csinálni az igaz körülmények tisztázását a Fá-igazolásnál és a Dáfá-tanítványok más munkáját, így gyakran létezik nálatok veszekedés. Némely tanulóknak a magatartását ti is láttátok, nekik nagyon erős emberi érzületeik vannak, némely tanulók nagyon könnyen hagyják, hogy az emberszív magával ragadja őket. Én már nagyon régen figyelmes lettem egy dologra, én ezt mind’ nem mondtam meg nektek, mivel az igaz körülmények tisztázása általatok és más munka a Fá igazolására nagyon fontos, én nem szeretném, ha ez le lenne gyengítve ezáltal, így én mind’ nem beszéltem erről. Figyeltetek ti erre: Sokan a tanulóink közül nem hagyják, hogy mások mondjanak nekik valamit. Mihelyt mások mondanak nekik valamit, fel vannak háborodva, mihelyt mások mondanak nekik valamit, nem tudják elviselni a szívükben. Ez már nagyon feltűnő. Gondolkozzatok csak el valóban azon, még nekem Mesterként sem szabad még csak fel sem hívnom a figyelmeteket valamire. Ma ti mindannyian tudjátok, hogy a Mester valóban jót akar nektek, Könyörületességből a Mester elmagyarázza számotokra a Fá-t. Ha én egyszer megváltoztatnám a magatartásomat és egy hosszúra nyúlt arccal beszélnék veled, hamarosan biztosan nem tudnád kibírni többé, ez valóban így van. Némelyek azt mondják, bárhogyan beszél velük a Mester, ők ki tudnák bírni, ezt te csak beképzeled magadnak. Mivel a művelésnél ez kemény, valóban el kell érni azokat a mércéket.

Tudjátok, miért nem lehet még mindig sok dologtól és ragaszkodástól levetésen keresztül megszabadulni? Miért olyan nehéz ez? Én már régen mondtam nektek, hogy a mikroszkopikustól (mikrokozmosztól) kezdve a részecskék elkezdenek rétegről rétegre összeállni odáig a felszínes anyagokig. Ha ti egyszer az extrém mikrokozmoszban (a rendkívül mikroszkopikusban) megnézitek azokat az anyagokat, amelyek ezeket a ragaszkodó anyagokat képezik a gondolatokban, mik azok? Hegyek, óriási nagy hegyek, ezek olyan kemény sziklák, kőzetek, mint a gránit. Mihelyt kialakultak, az ember nem tudja többé megmozdítani őket. Tudjátok, hogy korábban sok embernél a mellék-ősszellem lett művelve, a mestereik semmit sem tudtak tenni ezen dolgok ellen, ezért a művelésnél ők egyáltalán nem akarták többé ezt a testet. Az ok erre az, hogy a művelésnél ők nem tudták eltávolítani ezeket a nagy hegyeket, nem tudták ezeket a hegyeket lefaragni, csak megpróbálhatták, hogy akadályozzák, visszatartsák ezeket, nevezetesen hogy a meditáción és gondolatnélküliségen keresztül gátolják, visszatartsák ezeket. Nem engedték hatni ezeket abban az életben, miközben ők művelték magukat, nem hagytak gondolatokat keletkezni ebből, ez az egyedüli dolog, amit csinálhattak. A művelésnél nem hagyták, hogy ez megzavarja azt az oldalt, amelyik elérhette a Taót, hogy ne keletkezzen ragaszkodás, mivel ez a rossz visszatükröződés ahhoz vezethetett, hogy ők nem művelhették volna magukat sikeresen és leestek volna, ez nem kellett megtörténjen. Vagyis mikor eljött a meghatározott idő, mikor eljuthattak a beteljesüléshez, azonnal eldobták ezt a testet, mégcsak egy másodpercet sem volt szabad várni.

Ha egy művelő nem szeretné levetni a ragaszkodásait, úgy gyakorta kifogásokat keres, nevezetesen: ,,Ha mások mondanak nekem valamit, nem éppen szívesen figyelek oda; ha a Mester mond nekem valamit, szívesen figyelek oda.” Az a nagy hegy már magától el fog tűnni, ha ezt a Mester mondja neked? Fel lehet egyszerre oszlatni azt a kemény sziklát, kőzetet, anélkül hogy művelné magát? Ha én csináltam volna ezt meg a számodra, az nem is számítana többé a te művelésedhez, ezért nem szabad ilyesmit csinálni. A saját műveléseden keresztül kell legyen eltávolítva. Sok dolgot ti nem tudtok megcsinálni, de a Mester tudja. De hogyan is csinálja hát ezt a Mester? Az nem úgy van, mihelyt érintkezésbe jövök veled, én eltávolítom őket számodra. Ha te meg tudod erősíteni az őszinte gondolataidat, ha el tudod nyomni, fojtani a ragaszkodásaidat, én már eltávolítom őket számodra darabról darabra. Amennyit elérhetsz (kibírhatsz), olyan sokat veszek én el és olyan sok lesz számodra eltávolítva. (taps) De egy művelőként, te valóban követelményeket kell felállítsál saját magaddal szemben, mint egy művelő. Ámbár néha még nem tudod megcsinálni, legalább kell rendelkezzél ezekkel az őszinte gondolatokkal, te saját magadat kell műveljed.

Sok tanuló most egyáltalán nincs tudatában ennek. Mivel a Mester egy hosszú ideig nem beszélt erről, sokan valóban azon vannak, hogy támogassák ezeket a dolgokat. A Zhuán Fálun-ban már régen beszéltem ezekről a dolgokról. A művelők ezt kezdettől fogva, a kezdeti időben el kellene érjék. ,,Ha megütik, akkor nem üt vissza; nem szid vissza, ha megszidják”, ez nem csak az ajkak által kell legyen elérve (ezt nem csak mondani kell), hanem a szív valóban mozdulatlan marad, ez a Fá-ból való felismerés. Én megmondtam nektek, többet tanulni a Fá-t, a Fá-t tanulni, a Fá-t tanulni és a Fá-t tanulni. Ha ti nem ügyeltek a Fá-tanulásra, ezek a dolgok biztosan támogatva lesznek. Éppenséggel nem szeretné hallani az ember, ami kellemetlenül hangzik, csak azt szeretné hallani, ami kellemesen hangzik, ,,a többiek nem szabad ingereljenek, bosszantsanak“. Gondoljatok csak bele, a hétköznapi emberek nem azon vannak, hogy élvezzék ezt az örömöt, boldogságot a hétköznapi emberek között? Nem élvezik ők a kellemes szavakat? Egy művelőként te a hétköznapi emberek ilyen dolgait akarod bírni? Én mondom nektek, egy művelőként te is a hétköznapi emberek között vagy, te pontosan ilyen kellemetlen szavakat kell halljál, te meg kell tudjál hallgatni ilyen kellemetlen szavakat, (taps) különben a művelésnek ezt az alapvető problémáját mégcsak nem is oldottad meg. És még azt mondod, hogy te egy Dáfá-tanítvány vagy.

Művelőkként, miért akadunk el mi néha még veszekedésekben? Miért hangsúlyozza ki az ember mindig mások viselkedését? Miért jön fel minden lehetséges érzület, mihelyt az ember hall valamit másoktól? Nem úgy kellene cselekedni, ha szidnak is, hogy a szív mozdulatlan maradjon? A konfliktusoknál sok tényező ezeknek a dolgoknak a kihatása. Mihelyt ezek a dolgok meg lesznek érintve valakinél, impulzív lesz, a szíve még kalapál is. Ebben a pillanatban többé nem gondol arra, hogy felelősséget viseljen a Dáfá-ért, mivel túlságosan is mérgelődik ezen. Némelyek újra és újra erősködnek: ,,Ah, miért viselkedik ez az ember mindig ilyen rosszul? Miért kezel ő mindenkit ezen a módon?“ Szintén léteznek egyesek, akik azt mondják: ,,A többiek mindannyian panaszkodtak rá.“ Ha nekem Mesterként valamit mondanom kell ehhez, akkor azt mondom, hogy ti mind rosszul cselekedtetek. Ha nektek egyikőtöknek sem lett volna meg az az érzülete, hogy valami kellemeset akarjon hallani, ha ti mindannyian elértétek volna, hogy a szívetek mozdulatlan maradjon, ha szidva vagytok (ha szidnak benneteket), nézzétek csak meg, hogy ő tudna-e még így viselkedni. Pontosan, mivel ti még mindannyian rendelkeztek ezzel az érzülettel, létezhetnek még tényezők, amelyek megérintik a szíveteket. Pontosan, mivel ez az érzület feljött nálatok, rendelkeztek ezzel az ellenszenvvel. Mivel ti mindannyian rendelkeztek ezzel az érzülettel, fordul elő nálatok csupán, hogy nektek mind ellenszenvetek van ezzel az emberrel szemben, aki megérintett a szíveteken. Ha ti mindannyian egy nyugodt szívet tudtok megőrizni a heves szóváltásnál és a szív teljesen mozdulatlan marad, nézzétek csak meg, hogy ilyen tényezők egyáltalán léteznek-e még.

Nem megmondtam én nektek, hogy a művelőknél nem léteznek véletlenek? Nem megmondtam én többször nektek, hogy egy művelő szíve mozdulatlan marad? A Mester ma pontosan egy hús-vér test alakjával marad a világon, de a Mester nagyon, nagyon sok képességgel rendelkezik. Nekem számtalan Fá-testem van, ők mind azon vannak, hogy elintézzék azokat a dolgokat, amik el kell legyenek intézve a Dáfá-tanítványoknál. A Fá-helyreigazítás közben ők a Fá-helyreigazítás dolgait intézik el, ők nagyon, nagyon sok dolgot csinálnak, ez nem mutatkozik meg itt. De amit én elmagyaráztam nektek, azok az ortodox, igaz alapelvek, ezek a világegyetem alapelvei, ez a Fá, amelyik nagy megvilágosultakat képez ki, hoz létre. Egy Dáfá-tanítványként, mit kíván magának az ember? Mit művel tulajdonképpen? Ti még ezeket a legalapvetőbb és legegyszerűbb dolgokat is elfelejtettétek?

Természetesen, ti az igaz körülmények tisztázásánál vagytok és sok dologgal foglalkoztok, nektek szintén még sok dolgot kell megtennetek, ti megmutattátok a Dáfá-tanítványok egy nagyszerű oldalát, de ne felejtsétek el a legalapvetőbb dolgokat művelés által eltávolítani. Az nem úgy van, hogy a döntő pillanatban ezt már el is érheti az ember, ha beszélni tud erről. Ez nincs feltétlenül úgy. Mindegy akármilyen konfliktusok is bukkannak fel, ezek hirtelen jönnek elő, az is lehet, hogy a döntő pillanatban nem tudod elérni, megcsinálni. Mert ezek nem olyanok, ahogyan elképzeli őket az ember, ezek nem is olyanok, ahogyan mondja az ember. Mint például a buddha művelésénél, azt mondják: ,,Ha én valóban odamegyek, biztosan meg tudom csinálni, én nem szeretnék semmiféle érzülettel rendelkezni.“ De hát hogyan csinálhatnád meg, ha te még nem távolítottad el ezeket a tényezőket? Nem megy, mert az az élőlény pontosan így lett kiképezve, kialakítva. Bárhová is helyezel egy követ, az egy kő marad, bárhová is helyezel egy darab aranyat, az mindig arany marad.

Ti mindannyian ismeritek a gondolatokat a művelésnél, még ha te nem is gondolsz szándékosan valamire, a rossz gondolatok maguktól feljönnek. Miért? Nem pont úgy van, hogy léteznek ilyen dolgok? Mindegy milyen konfliktus bukkan fel, mindegy mi történik, úgy én azt mondtam nektek, hogy mindkét ember, akinél egy konfliktus létezik, az okot saját magánál kellene keresse, azonkívül a harmadik is el kell töprengjen saját magán, miért hagyják őt ezt látni. Nem beszélve arról, aki saját maga közvetlenül érdekelt a konfliktusban. Miért nem műveli saját magát az ember?

Ma én elmondtam ezt a problémát, mivel ki akarom használni ezt az alkalmat. Úgy találom, ezt meg kell mondjam. Ha én ezt kimondtam, figyelmesnek kellene lennetek és ügyelnetek erre, úgyhogy a Dáfá-tanítványok Fá-igazolásának ez a dolga még szentségesebben legyen kivitelezve, ne legyetek olyanok, mint a hétköznapi emberek. Ha a hétköznapi emberek végzik a Dáfá-munkát, ők csak a szerencséjüket gyűjtögetik [áldásokat halmoznak fel]. De ha a Dáfá-tanítványok végzik a Fá-igazolás munkáját, ez gong és erény, nektek jól kellene beteljesülnötök.

Most beszélek még egy másik dologról is. Tudjátok, a Dáfá-tanítványok sok dolga kell legyen hátrahagyva a jövő számára. Nem feltétlenül az emberek számára kell legyenek hátrahagyva, könnyen lehetséges, hogy a ti Fá-igazolásotok közben az univerzumban egyfelől meg lesz nézve, hogy némely dolgok rendben vannak-e vagy sem és másfelől utána lesz nézve a jövő útjának, amit létrehoztatok. Ámbár ezek a Földön és az emberek között mutatkoznak meg, de ha fel lesznek nagyítva, különböző szinteken más megjelenéseik vannak. Mindegyik Dáfá-tanítvány létre kell hozza a saját útját, a művelésnél nektek mindannyiótoknak az útjai nem egyformák. Vagyis, mindegyikőtöknél más az út. A jövendő élőlények állapotai különböző szinteken a világegyetemben talán egy keveset meg fognak mutatkozni nálatok. Ez csak azon múlik, hogy ti a Fá-igazolásnál őszintén járjátok-e a saját utatokat vagy sem, hogy ti jók vagytok-e vagy sem, hogy ti megcsinálhatjátok-e, egy ilyen nagy tényező létezik még ebben.

Egy résznek közületek van gongnengje (természetfeletti képessége) a művelésnél. Némelyek láthatnak valamit, némelyek alkalmazhatnak egyes gongnengeket. Én éppen azt mondtam, Dáfá-tanítványként mindegyik a saját különböző útját járja. Az általatok megteremtett útnak befolyása van a jövőre a világegyetemben. Ha egy Dáfá-tanítványnak engedélyezik, hogy gongnenggel művelje magát, akkor erre biztosan létezik egy ok. Biztosan le kellene legyen fektetve alapkőként valami a jövendő élőlények számára, mivel a Dáfá-tanítványoknak pontosan egy ilyen nagy kötelezettsége van, ők pontosan egy ilyen fontos feladatot hordoznak magukkal [a vállaikon]. Sok dolgot nem magyarázok el nektek, nem szeretném alaposan elmagyarázni őket, mert én pont attól tartok, hogy különböző ragaszkodások jönnek fel nálatok.

Ha azok ebből a részből, akik gongnenggel művelik magukat, nem járták jól a saját útjaikat – ma hagyják magukat zavarni, holnap téves felismerésekre jutnak és holnapután megint hagyják magukat valamitől forróvérűvé válni, úgyhogy nem tudják többé, hol az elöl és hol a hátul – én mondom nektek, akkor ti nem jártátok jól ezt a számotokra elrendezett utat. Hogy ez az út el lett rendezve számodra, azon múlik, hogy a világegyetemben ilyen tényezők léteznek, ezek neked lettek adva és veled járatják az utat. Megértettétek, mire gondolok? (taps) Viszont némely egyedi, gongnenggel rendelkező tanulók méltatlannak bizonyultak erre a nagy küldetésre és nem járták jól az utat. Azt hiszik, hogy rendelkeznek egy pár képességgel, így önteltek, ez még nem is csak az érvényesülési vágy egy kérdése, ők még egy nagyon nagy kerülőutat is tettek, sőt némelyek téves felismerésekre jutottak és még mindig nem fogják fel! Te méltatlannak bizonyultál az ezen világegyetem által beléd helyezett nagy bizalomra, ez nem egy apróság. Ezért Dáfá-tanítványként nektek minden területre ügyelnetek kellene. Dáfá-tanítvány, vess egy pillantást az útra, amelyet jártál. Mindegyik azon van, hogy különböző környezetben a saját útját járja, beleértve a munkát, amit te az embervilágban végzel és az életmódodat, erre megvan minden ok.

A Fá, amit ma magyaráztam el, úgy a szárazföldi Kínában élő tanulókat mint a szárazföldi Kínán kívül élő tanulókat is érinti. Ezek olyan problémák, amelyek az összességben bukkantak fel. Ebben az időszakban a Dáfá-tanítványok a Fá-igazolásnál tulajdonképpen mindannyian nagyon jól csinálták. Nem szeretnék sok konkrét dologról beszélni, mivel a pompásat, a csodálatosat és a szentségeset hagyom, hogy inkább saját magatok lássátok. Ha ti ebben az időben stabilan csináljátok a három dolgot, amit a Dáfá-tanítványoknak csinálniuk kell, ti átjuthattok, úgy ti biztosan átjuthattok, győzhettek. (taps)

A szavaim még mindig ugyanazok, én nem szeretnék egyetlen egy valakit sem hátrahagyni. Vagyis a Mester gondolatai normális módon mások mint a tieitek. Néha úgy találjátok, hogy némely emberek megbízhatatlanok és nem megválthatóak vagy hogy némely emberek ilyenek vagy olyanok, én viszont nem vagyok ugyanazon a véleményen mint ti. Tudjátok, én ma olyan szélesre tártam ki az emberek megmentésének az ajtaját, az összes élőlény különböző munkája az emberi társadalomban pontosan ilyen, minden lehetséges foglalkozás létezik. Én szeretném mindegyik embert megváltani, én nem szeretném cserbenhagyni őket. (taps) Ha ti hagyjátok, hogy a Dáfá-tanítványok között még erősebb őszinte gondolatok keletkezzenek, az igazán a legnagyszerűbb. Mindegyik saját magánál kezdi, úgyhogy a környezetünk valóban nagyon őszinte, egyenes lesz, így az összes becstelen, nem őszinte tényező fel fog oszlani, így az összes tanuló, aki nem csinálta jól, látni fogja a hiányosságait, ez támogathatja, segítheti őket abban, hogy jól csinálják.

Emberek – egy élőlény megkaphatja a Fá-t a történelem mai napjaiban, ez nem egy normális dolog. Ez valóban a legnagyobb szerencse, boldogság! De mihelyt elveszítette, tudjátok-e, mi vár rá? Az nagyon szörnyű, ha rá egy ilyen nagy kötelezettség és óriási nagy küldetés lett rábízva és ő nem teljesítette ezeket, akkor egy élőlény számára ez fordított arányban áll összehasonlításképpen a beteljesüléshez. Akkor ez az élőlény valóban le fog menni a nem-lét kapuján keresztül. Nektek nem is szabad könnyelműen valakit részemről cserbenhagynotok. Mindegy milyen hibái vannak, mindegy milyen ember, én szeretném megadni neki az esélyt. Természetesen, az emberi társadalomban mindazonáltal létezik egy része az embereknek, akik nem csinálhatják meg, akkor hagyjuk őket. Amit én ma mondtam, főleg arra megy ki, hogy a Dáfá-tanítványok jobban kellene csinálják és az emberek, akik megkapták a Fá-t, meg kellene legyenek becsülve.

Azok, akik nem csinálták jól, igazán el kellene gondolkozzanak erről, semmi esetre se tekintsétek a Mester Könyörületességét tréfának. Te nem kell ezt elhidd, te járhatod az utadat, de én megmondtam, ilyen egy nagy dolog bukkant fel az emberi társadalomban, ilyen egy nagy csomó ember mutatja meg a magatartását a társadalomban. A Fá-t, amit én – Li Hongzhi elmagyaráztam, az összes ember örök idők óta meg akarta ismerni, ők nem kaphatták meg, ha meg is akarták kapni. Mindez nem véletlen. Gondoljátok csak át teljes nyugalomban, azok, akik nem csinálták jól, nektek semmi esetre sem kellene elveszítenetek az örökkévalóságotokat ésszerűtlenség és emberi ragaszkodások miatt.

Ennyit szeretnék mondani. Nagyon köszönöm! (hosszú, heves taps)

 

 

A fordítás az alábbi német változat alapján készült:

Fa-Erklärung auf der Fa-Konferenz in Chicago 2004

http://www.minghui.de/data/jingwen/0/jw61.html

 

Megjegyzés: Ennek a cikknek a mélyebb megértéséhez ajánlott elolvasni előbb a Fálun Gong és a Zhuán Fálun című könyveket, amelyek innen ingyenesen letölthetőek: 

 http://www.falundafa.org/hungarian/web-content/books.html 

Fordítók megjegyzése: Lehetséges, hogy idővel változtatásokat eszközölünk a fordításon a minél jobb szöveghűség és érthetőség érdekében