hu.FalunDafa.org
 
A Fá-magyarázat a Fá-konferencián Kanadában 2005
(A Fá magyarázata 2005-ben a kanadai Fá-konferencián)

(Li Hongzhi, 2005.05.22. Toronto)

(Erőteljes taps) Üdvözöllek mindnyájatokat! (taps) (mind válaszolnak: Üdvözlet a Mesternek!)

Még vissza tudok emlékezni, hogy a mi akkori Fá-konferenciánk Torontóban, 1999. július 20-a előtt, pontosan itt lett megrendezve. (erőteljes taps) Mikor a rosszindulatú Kínai KP akkoriban neki akart fogni az elnyomásnak és üldözésnek, egy mondatot mondtam nektek: Egyszer megingathatatlannak (elmozdíthatatlannak) lenni, nyugtalanságok ezreit fékezi meg! (erőteljes taps) Természetesen némely tanulók meg tudják érteni, de némelyek ezt úgy értik, hogy többé semmit sem tesz az ember és többé semminek nem fog (kezd) neki. (mosolyog) (mind nevetnek) Megingathatatlannak (elmozdíthatatlannak) lenni azt jelenti, hogy a szilárd őszinte gondolatok és az igaz hit megingathatatlan marad. Ez nem azt jelenti, hogy a Dáfá-tanítványok többé nem tesznek eleget az összes élőlény megmentése kötelezettségének és nem járják többé a művelés útját, amelyiken ők saját maguk démoni nehézségeknél emelkednek meg. Hogyan mehetne (működhetne) hát ez? Bárhogyan is csinálja, mindazonáltal a művelésnél van és mindegyik a hétköznapi emberek különböző felismeréseivel és különböző erős ragaszkodásaival jött a Dáfá-hoz. A művelési folyamatban a hétköznapi emberek sok érzületét szintén nagyon nehéz eltávolítani, úgyhogy létezik egy különböző megértése a Fá-nak és különböző felismerések a Fá-ról. Így a felismerések, a csomó ragaszkodás különböző tanulóknál világosan megmutatkozott ezen démoni nehézség közben, ti is láttatok különböző állapotokat, amik az üldözés közben mutatkoztak meg. Ez az üldözés ránk lett kényszerítve, ez nem szabad legyen elismerve. Viszont az üldözésnél mi valóban láttuk a gyenge pontokat, mi a Dáfá-tanítványok egy nagyszerű oldalát is láttuk. Azok, akik a mai napig követték a Mestert és az üldözésen keresztül át tudtak jutni, éppenséggel nagyszerűek! (erőteljes taps)

Korábban mondtam, ha nem létezne ez az üldözés a Dáfá-tanítványok művelése közben, egy másik fajta művelés létezett volna a Dáfá-tanítványok számára. Ez természetesen már a múlté, nincs is értelme többé, hogy erről beszéljünk. De ha már így van, ha az igaz Dáfá-tanítványok egy ilyen állapotban megerősíthetik önmagukat és megemelkedhetnek, ha az üldözés leállításánál és az összes élőlény megmentésénél a mai napig át tudtak jutni, az valóban nagyszerű. Láttátok, milyen rosszindulatú, milyen komoly és milyen alantas ez az üldözés. Azonkívül még van egy különlegessége, ami különbözik az istenségek vagy buddhák tanítványainak az üldözésétől a történelemben, nevezetesen minden más üldözés a történelemben nyilvános volt. De a mai rosszindulatú Kínai KP a nép üldözésének különböző rosszindulatú tapasztalatait hordozza magában és különböző aljas trükköket a történelemből, ezért ennél az üldözésnél, ennél a rosszindulatú elnyomásnál sok trükk, cselfogás egy titkos és rejtett módon van kivitelezve. Ebből kifolyólag nagyon is nehéznek tűnik, hogy úgy tájékoztassuk erről az embereket a világon, hogy a társadalom meg legyen rázva, hogy ez az üldözés felháborodást váltson ki az emberekből a világon vagy a Dáfá-tanítványok támogatva legyenek. Hiszen a gonosz megpróbálja elkendőzni az igaz körülményeket, azonkívül az üldözésnél nagyon rosszindulatú cselfogásokat alkalmaztak. Ez még sohasem létezett. Ez azt is jelenti, a kommunista, rosszindulatú párt már száz éve gyűjtötte össze a legrosszindulatúbb tapasztalatokat, egy rendkívül alattomos módon titkolja az üldözés bűntényét.

Más szavakkal, ilyen egy démoni megpróbáltatás, ami a Dáfá-tanítványokra lett kényszerítve, még sohasem létezett a múltban. Mikor ők akkoriban elkezdték az üldözést, az eszközeik nyilvánosak voltak. Azonkívül olyan egy hév létezett, hogy elnyomják a Dáfá-tanítványokat, úgyhogy az embernek az az érzése támadt, mintha az ég beszakadna. Ezt azonban nem érték el a gonosz erők, a rothadt kísértetek és a rosszindulatú párt. Később észrevették, ha ez még sokáig tart, a nemzetközi társadalom felfigyelne erre és ez ellenszenvet váltana ki a kínai polgároknál, úgyhogy sok ember a társadalomban támogatná a Dáfá-tanítványokat és fellépne az üldözés ellen. Így ők ezt az üldözést fokozatosan egy titkos üldözéssé változtatták át. Egyfelől felszínesen (a felszínen) úgy tűnik, hogy a Kínai KP rosszindulatú pártja megint győzött, másfelől az embereknek az a felszínes benyomásuk támad, mintha ez nagyon nyugodttá vált volna, hogy egy békés képet varázsoljon elő. Titokban a Dáfá-tanítványok továbbra is alattomos módon üldözve vannak, az utóbbi időben a rádiók, a televízió és a Kínai KP újságai, melyeknek egyedül van szavuk, szintén semmi többet nem számoltak be erről. Mindazonáltal az elnyomás és az üldözés eszközei sohasem lettek lazábbra engedve. Ezek viszont annak az üldözésnek, ami a múltban még sohasem létezett, az eszközei, melyeket az aljas kormányzat a nép ellen vet be. Mindannyian láttátok, hogy a világ országainak a fő médiái ezen körülmények között legtöbbször nem számoltak be a Dáfá-tanítványok üldözésének a körülményeiről. Hallgatnak, miközben ez a bűntény történik.

Természetesen erre még létezik egy tényező, nevezetesen Kína most egy gazdasági piaccá vált a világon, sok ország tartja Kínát egy kedvező befektetési környezetnek. Nem azt jelenti, hogy a Kínai KP valamilyen kiváló tartalékokkal rendelkezik vagy hogy a Kínai KP megjavult, úgyhogy a környezet jobbá vált Kínában vagy hogy a kommunizmus eretnek pártja valamilyen jó intézkedéseket foganatosít, amik vonzották a befektetőket az egész világon. Valójában az ok nagyon egyszerű, nevezetesen a Kínai KP elszegényítette és megfélemlítette a kínaiakat, úgyhogy ők sok pénzt akarnak keresni, azonkívül a kínaiak nagyon szorgalmasak, valamivel hosszabban és stabilabban tudnak dolgozni, csak ez a pont vonzotta a befektetőket. Mivel más népekből a világon sok ember olyan, ha valami pénzt keresett, nem akar többet dolgozni; csupán ha az egész pénzt elköltötték, keresnek megint munkát. De a kínaiaknak ez a tulajdonsága, hogy a Kínai KP által szegénnyé és megfélemlítetté váltak és ebből kifolyólag több pénzt akarnak keresni, nevezetesen mihelyt ennél pénz kereshető, egyre tovább végzik a munkát, mindegy milyen munka az – ez a pont sok befektetőt vonzott, akinek stabil munkaerőre, különösen technikai képzettségű (technikai minősítéssel rendelkező) stabil munkaerőre van szüksége. Így az eretnek Kínai KP megragadta a kínaiaknak ezt a lelki alkatát (lelkiállapotát) és eközben megint kihasználta a kínaiakat. Azonkívül a befektetők tőkéjét, valamint nagy csomó pénzügyi eszközt, anyagi eszközt és személyzetet használ fel arra, hogy elnyomja a polgárokat, és hogy üldözze a Fálun Gong-ot. Így sok ország a világon gazdasági előnyök miatt nem foglalt állást ezzel az üldözéssel szemben.

Az üldözésnél mi azt is láttuk, bármit is támogat az emberi társadalom, minden megbízhatatlan. Sok ember a világon beszél az emberi jogokról, az államok dicshimnuszokat zengenek a vallásszabadságról, sőt úgy tűnik, hogy az emberek az egész világon ezt a legalapvetőbb létfeltételnek és az emberiség legeslegfontosabb jogának tartják. De ha a Kínai KP rendkívül rosszindulatúnak mutatkozik és a kínaiakat, az emberi jogokat valamint a vallásszabadságot rendkívül komolyan lábbal tiporja, sok kormányzat és média a világon hallgat. Vagyis, tekintettel a személyes előnyökre minden másnak nincs többé jelentősége (értéke), legyen az vallásszabadság vagy legyenek azok az emberi jogok. Ami egy ember lelkiismeretét illeti, mi láttuk, ebben a pillanatban az emberek úgynevezett lelkiismerete szintén egy fillért sem ér. A propaganda ezekről a dolgokról csak arra szolgál, hogy megőrizze néhány ember gyakorlati (realisztikus), létező előnyeit. A Dáfá-ban azonban a valódi, igaz kozmikus alapelvek vannak tartalmazva, amiket ti felismertetek a művelésnél, ez örökre megváltoztathatatlan és megingathatatlan marad. Minden körülmények között és mindegyik környezetben meg kellene őrizni az igaz (ortodox) alapelveket, ezek minden körülmények között be kell legyenek tartva az emberek által. Ha egy művelőnek mindegyik környezetben erős őszinte gondolatai vannak, ezáltal meg lehet őt emelni, felvilágosítást és segítséget fog kapni, úgyhogy az őszinte gondolatai meg lesznek erősítve és nem lesz megzavarva emberi cselfogásoktól és egy eretnek csábítástól sem. Ez pontosan a kozmikus törvény és az emberek ortodox, igaz hite az istenségekben. Ez olyasmi, ami az igaz alapelveken keresztül lesz megmutatva, miközben egy művelő megemelkedik. Nem hasonlítható össze azzal, amit a hétköznapi emberek prédikálnak, ami arra szolgál, hogy megőrizze a hétköznapi emberek személyes érdekeit. Vagyis, mindez túlszárnyalja a hétköznapi embereket. Ebből kifolyólag juthatnak át csupán a Dáfá-tanítványok ezen az üldözésen.

Ezen a két okon kívül [arra], hogy sok kormányzat és szinte minden nagy média a világon nem foglal állást, tulajdonképpen létezik még egy lényeges ok, nevezetesen a régi erők tényezői a régi világegyetemben azon vannak, hogy más embereket, akik nem kapták meg a Fá-t, elválasszanak ettől. Nem engedik meg, hogy ezek az emberek részesek legyenek ennél a dolognál. A cél az, hogy azokon a részterületeken ,,vizsgáztassák le” a Dáfá-tanítványokat. Ha a világi emberek beleavatkoznának, ez a ,,vizsga” a Dáfá-tanítványok számára nem érne el egy olyan rosszindulatú (gonosz) fokot. A Dáfá-tanítványok számára való elrendezéseiknek a célja az, hogy ezen kemény, úgynevezett démoni megpróbáltatás közben megnézzék, hogy ők megcsinálhatják-e vagy sem. Ez akkor nem lenne többé elérve. Ez pontosan a legalapvetőbb ok.

Bárhogyan is, ezen üldözés közben én és a Dáfá-tanítványok maradéktalanul megtagadjuk ezt az üldözést. Miközben maradéktalanul megtagadjuk ezt az üldözést, ha ti a Mester elvárásai szerint, vagyis az elvárásaim szerint megőrzitek a művelők speciális állapotát, ha ti Dáfá-tanítványokként a felelősségetekkel mindent jól tudtok csinálni, akkor azon vagytok, hogy szorgalmasan jussatok előre. Korábban mondtam, hogy mindegyik művelőnek, mint mindenkinek a múltban a művelésnél, egy nagyon súlyos állapota (helyzete) volt, ez nevezetesen a keserves, kemény vizsgák egy hosszú időn keresztül. Különösen ha a hétköznapi emberek személyes előnyeinek közepett műveli magát az ember, ez egyszerűen túlságosan nehéz. Létezik minden lehetséges személyes előny, ami csábít egy művelőt, ha te egyszer nem figyelsz, egy gondolat, egy felismerés alapján, sőt az emberi szíved alapján a csürhével fogsz tartani. Ebből kifolyólag ennél a művelési fajtánál nagyon nehéz. Pontosan mivel nehéz, mutatkozik meg a másik oldalon, hogy a mai Dáfá-tanítványok magas szintekig művelhetik magukat. Ha nem lett volna kemény környezet, a közvetlen vizsga, próbatétel a művelők felszíne számára és azon élőlény főteste számára nem lett volna olyan heves.

Tudjátok, hogy ez a vallásoknál volt-e vagy a különböző művelési fajtáknál a múltban, a művelésnél semmi felelősség nem lett viselve egy ember legkülső felszínéért és ezért a valóságos emberért. Ez azt is jelenti, nem lett ügyelve arra, hogy annak az embernek a fő-ősszelleme a sikerhez művelheti-e magát. Így leginkább meditációban művelték magukat nagyon hosszú időn keresztül. A különböző állapotok, amik a művelés közben jelentek meg, amik a ragaszkodások eltávolítására szolgáltak, csak a mellék-ősszellemre tudtak kihatni. De a Dáfá-tanítványok ezen művelési formájánál az emberi társadalomban a művelők még mindig rendelkeznek a hétköznapi emberek különböző ragaszkodásaival, amelyek nem lettek eltávolítva, különböző, felszínes csábítások léteznek az emberek számára személyes előnyök által, ezek nagyon közvetlenül mutatkoznak meg. Ez ahhoz vezet, hogy a művelők felszínének a művelése komolyan van véve, úgyhogy az emberi oldal változása a felszínen valami döntővé vált. Ez szintén a legnehezebb súlyponttá vált a művelésnél. Ehhez jön még az előfeltétel, hogy a megmentendő és megemelkedett célpont egy embernek a főteste, így egy embernek a valódi művelése áll az első helyen. A művelési mód egy közvetlen vizsgává vált annak az embernek a felszínén. A vizsgák a mellék-ősszellemnél és az emberi test minden más élőlényénél aztán többé nem olyan közvetlenek, hiszen ők mindannyian egy ködmentes állapotban találhatóak, ez az ember viszont közvetlenül a reális, személyes előnyök közepett lesz vizsgáztatva. Ez tudniillik a Dáfá-tanítványok művelésének a különlegessége. Miért mondtam én mindig, hogy ,,egy ember valóban egy istenséggé művelheti magát”? Ez pontosan az értelme. ,,A forma szemszögéből nézve, valóban az ember az, aki műveli magát”, mivel az emberi test a művelésnél a főtestté vált.

A kezdeti időben, mikor ez a Dáfá terjesztve lett, sok istenség nem tudta megérteni, így azt mondták: ,,Túlságosan figyelembe veszed (nagyra becsülöd) az embereket.” Más szavakkal: ,,Te figyelembe veszed (nagyra becsülöd) az embereket, minket viszont nem.” Már hiszen ki tartotta korábban az embereket valami különleges dolognak? Az emberek olyan ragaszkodók, a viselkedésük olyan alávaló, nincs egy tiszta megértésük, értelmük. Miért akarod hát megváltani az embereket? Természetesen sok indok létezik, amiket ők nem ismernek. Mikor én nektek korábban elmagyaráztam a Fá-t, már mondtam nektek, hogy az alacsony szinteken levő istenségek nem ismerik az emberi felszín igaz körülményeit. Az emberi történelemben egy olyan hosszú időn keresztül olyan sok élmény (megélt dolog) létezik, egy ember felszíne a reinkarnációknál olyan sok mindent szenvedett el. A Fá-helyreigazítás az összes élőlény megmentésére szolgál. Hogyan lehetne, hogy ilyen élőlényeket ne mentsen meg az ember? A Dáfá általi Fá-helyreigazításnak a világegyetemben nincs egy olyan megjelenése, mint a korábbiaknak, amiknél a művelés csak egy fajta élőlényekért vagy egy meghatározott terület élőlényeiért volt felelős. A Fá-helyreigazításnál minden élőlényt meg akar menteni az ember, amelyik megmenthető, bezárólag az élőlények összes létformájával, amit az istenségek egy ember főtesténél teremtettek meg. Azonkívül sok ember egy nagyon hosszú időn át viselt el szenvedéseket. Hogyan lehetne, hogy ne mentse meg őket az ember? A három világkör fő teste (elsődleges lénye) nem az ember? Akkor nem kellene megmenteni minden élőlényt a három világkörben? Ez a művelési mód és az alap, amit az emberek egy olyan hosszú időn keresztül fektettek le a történelemben, valamint a szenvedések, amiket elviseltek, nem birtokolják már a legnagyobb hatalmas erényt régtől fogva? Nem lehet akkor azt mondani, hogy ezek az élőlények többnyire nagyszerűek és mindenek előtt kellene legyenek megmentve? Ha itt az embereknél vesszük a Fá-helyreigazítás kiindulópontját, nem arra kellene gondolni először, hogy az élőlényeknek ez a része – az emberek – meg legyen váltva?

Természetesen, az ok nem is olyan egyszerű. A múltban már [előre] látta az ember mindezeket a mai dolgokat. A három világkör létrejöttének kezdeti idejében lassanként már el lettek rendezve a legkülső felszín emberi alakjánál az élőlények és feltételek, melyekre szüksége van a Fá-helyreigazításnak. Egyidejűleg hagyja az ember ezeket az élőlényeket egy óriási nagy, hatalmas erényt birtokolni, miután egy nagyon hosszú időszakon keresztül túljutottak. Más szavakkal, egy ember felszíne szintén nem csak egy egyszerű ember. A magatartás valamint a bölcsesség, alacsony szellemi színvonalon, az emberi szint által, a három világkör klímája (környezete) által és az emberek megteremtésénél használt kritériumok által lett meghatározva. Ha csak a jelenség szemszögéből kíséri figyelemmel az ember, ezt nem lehet látni, hiszen minél magasabbak a tényezők, annál nehezebben érezhetők az emberi test felszínén. Mivel olyan nehezen érezhetők, úgy egy ember igaz körülménye – az igaz arculat mindig rejtve maradt a különböző szintek élőlényei számára. Az nem úgy van, hogy minden istenség ismeri a három világkör és a világegyetem közötti kapcsolatot. Tudjátok, hogy a történelemben nagyon sok kultúra és prófécia lett hátrahagyva az emberi társadalomban. Sok dolog található a három világkörnek a közvetlen közelében, még az istenségek sem ismerik ezeket. [Sok dolgot nem ismernek a három világkörnek a közvetlen közelében található istenségek sem.] Ez nem egy furcsa jelenség? Miért? Hogyan lehet az, hogy nem tudják? Még az emberiség is felismerhet egyes jóravaló alapelveket néhány bölcsészeti elméleten keresztül a történelemben, különösen azokat a próféciákat, amik a történelemben az emberiségnek lettek hátrahagyva, amik nagyon is találóak. Hogyan lehet hát, hogy az istenségek semmit sem tudnak erről?

Valójában az emberi társadalomban és a három világkörben nagyon sok rejtély létezik. Nagyon sok rejtély létezik, amit az istenségek nem ismernek. Azonkívül nagyon sok és nagyon nagy különbség létezik az emberiség ideje és sok istenség ideje között. Ha mi például egy embert egy részecskének tekintünk, akkor egy istenség, aki valamivel nagyobb részecskékből van összeállítva, mint az emberek – vagyis ha az ember ezt a térfogat szempontjából nézve szemléli –, csak korlátolt dolgokat érzékelhet, ismerhet fel és tudhat az emberi társadalom hosszú történelméből. A részecskék, amelyeknek egy kisebb térfogatuk van, mint az emberiségéinek, vagy az istenségek, akik kisebbek mint a molekuláris részecskék, nagyon gyors időkkel rendelkeznek. Így sok élőlény egyáltalán semmit sem tud a három világkör lényeges történelméről, a három világkör létezésének a céljáról és az élőlények létezésének igazi értelméről. Egy istenség nem fog valóban meghalni, viszont feltámadhat a szintjén. Mi egyszerűnek vesszük ezt a szót ,,feltámadás”. Ő is újból fogja kezdeni, mivel korábban a világegyetemben keletkezés, fennállás, romlás és megsemmisülés létezett, úgy mint ahogyan az embereknél születés, öregedés, betegség és halál és az újraszületés létezik. Hiszen a világegyetem megteremtésénél le lett rögzítve az elv a rendszeres (szabályos időközönkénti) visszatérésről a Fá-alapelvekbe. Az isteni szinten (látókörben) is létezik egy ilyen állapot, csak az istenségek idejein belül ez a folyamat nagyon lassúnak tűnik. Azonkívül az istenségek mindent tudnak a feltámadási folyamatukról. Nem úgy van, mint az embereknél. Ha ők [az emberek] tudomást szereznek a halálukról, nagyon félnek. Újraszületés – létezik valóban a következő élet? Az emberek számára ez egy rejtély, nem engedik nekik ezt látni. Az istenségek az ő állapotukban azonban tudják, ez csak úgy van, hogy a feltámadásnál az emlékezés az előző életükre (az előéletük emléke) törölve lesz. A feltámadásnál nincs többé emlékük korábbról, ez pusztán egy ilyen állapot. De mindez olyan hosszú ideig tart számukra, mintha nem létezne az életnek egy vége. Viszont a feltámadási folyamatuknál semmit sem tudnak korábbról. A hosszú időszaknál nem úgy van, hogy minden istenség ismeri a három világkör történelmét (történetét). Még a mai Fá-helyreigazításnál sem tudja minden istenség, miről van szó, nem is érthetnek meg mindent és nem láthatják a Fá-helyreigazítás mindegyik lépését. Különböző köröknek az élőlényei szintén csak akkor láthatják, mikor a Fá-helyreigazítás csakhamar meg fog jelenni a szemük előtt. Mielőtt azonban a Fá-helyreigazítás megérkezett, nem láthatják. Ez ahhoz vezet, hogy minden élőlény a világegyetemben ezen Fá-helyreigazítás közben különböző magatartást mutat. Léteznek pozitív és negatív valamint passzív megértések, ilyen egy állapot ez. Mi láttuk az állapotokat, amiket az emberek mutattak a mai emberi társadalomban, én mondom nektek, ez alapjában véve nagyon hasonlít a magas körökben levő helyzetre.

Milyen állapotban volt hát a különböző körök összes élőlénye és az összes istenség 1999. július 20-a előtt, miközben a Dáfá széles körben terjeszkedett? Mind azt mondták: Ó, a Dáfá valóban jó. Milyen kár, hogy egy ilyen jó Fá-t adnak át az embereknek, azonkívül az embereknél van terjesztve, akik a legrosszabb állapotban találhatók. Némelyek azt is gondolták: A Dáfá-t ebben az időben terjeszteni, csupán így mutatkozhat meg még inkább a Dáfá nagyszerűsége. Némely élőlények azt hitték: Li Hongzhi könyörületes, akkor minden rossz dolgot hozzá tolunk, eltávolíttatjuk vele a bűnös karmát. Kihasználták ezt az alkalmat, hogy rosszat tegyenek. Viszont a bűnös karma, ami lefelé lett nyomva, olyan nagy mint a menny. Mikor sok istenség ezt látta, azt gondolták: Megcsinálja-e ő még ezt ilyen körülmények között? Mindnyájuknak különböző véleményei és megértései voltak. De nagyjából és egészében véve akkoriban azok, akik egy pozitív szerepet játszottak, túlsúlyban voltak. De mikor az üldözés 1999. július 20-án elkezdődött, újra megváltoztatták a nézetüket. Különböző körök sok élőlényének egy figyelő, passzív magatartása volt. Nem is avatkoztak bele, mikor látták, hogy a rothadt kísértetek rosszat tettek, úgy mintha nézték volna, hogy te megcsinálod-e hát vagy sem. Ha megcsinálod, hű, akkor az nagyszerű lenne, akkor egyetértek veled (támogatlak). De az akadály miatt, ami azért jött létre, mivel a régi erők és régi élőlények érintve voltak és mikor az összes élőlény látta, hogy az embervilág telítve van a rosszindulatú áramlattól, mindannyian a saját önző gondolataikkal törődtek. A legtöbben azt hitték, hogy ez a dolog nagyon nehezen vezethetne sikerre: Ha ez nem lesz megcsinálva, akkor én is bele leszek vonva. Így ők nem foglaltak állást. Szinte minden élőlény különböző körökben egy ilyen állapotban található. A kozmikus Fá már csak arra van ott, hogy megmentse a különböző körök összes élőlényét, nem szabad legyenek túl magas követelmények felállítva az élőlényekkel szemben. Ha mind olyan őszinték, becsületesek lennének, nem is lett volna szükség Fá-helyreigazításra. Pontosan mivel így van, mivel nincs többé rendben, csupán azért léphet fel egy ilyen állapot. Ez nevezetesen az istenségek magatartása a Fá-helyreigazítással szemben és a Dáfá-tanítványokkal szemben.

Természetesen, a Fá-helyreigazítás összhelyzetének szakadatlan előrehaladtával, a helyzet szintén folytonosan változik az embervilágban és a három világkörben. Ti már láttátok, hogy a mai emberek magatartása nagyon hasonló ahhoz, mint a mennyben. Másfelől mondva, ha a világon sok embernek az élete áll összefüggésben a mennyel és van meg a származása, gondoljátok egyszer át, ennek nincs közvetlen köze a magas körök mostani állapotához? Természetesen, az emberek a felszínen nincsenek ennek a tudatában. Most sok ember szeretne már színre lépni, ez azon múlik, hogy sok élőlény és király különböző körökből látta a Dáfá általi Fá-helyreigazítás feltartóztathatatlan tendenciáját, ami teljes bizonyossággal sikerre fog jutni. Így ők egyik a másik után állást foglalnak és cselekszenek [is] egyik a másik után. A régi világegyetem utolsó tényezői már régen látták ezt a lépést. A világegyetemben létezik még sok még magasabb végső élőlény. Ámbár semmi közük a régi erők tényezőihez, ők is a korábbi élőlényekhez tartoznak, nekik is megvannak még az elfajzott nézeteik. A Dáfá-tanítványokkal ellentétben ők megpróbálják mindezt megőrizni az eredeti hiányosságok és a régi világegyetem elfajulásának (elkorcsosulásának) a különlegességei alapján. A Dáfá-tanítványokkal szemben azt hiszik, hogy ez a fajta üldözés lehetővé teszi nekik, hogy műveljék magukat. A nézeteik akadályként hatottak, azonkívül a felszínes embervilág és a más körök közötti elválasztódást, szakadást okozták, ez is akadályozza az embereket a világon, hogy megértsék a Fá-t. Úgy találják, csupán ha egy ilyen állapotot élt át az ember, [akkor] van rendben, csupán ha az alsó körök összes élőlénye és az emberek a világon állást foglaltak, [akkor] lehetnek megtartva. Ha egy élőlény ebben az állapotban választ (hozza meg a döntését), mutatkozik meg igazán, hogy nagyszerű. Azonban ők nem értették meg, hogy a Fá-helyreigazítás állapotának megvan-e ez az igénye és ami a legfontosabb, hogy a jövendő világegyetemnek erre így nincs szüksége. A Fá-helyreigazításnál ez a negatív és visszájára fordított tényező szintén nincs elismerve. Azonkívül egy élőlény magatartása a Fá-helyreigazítással szemben a legeslegfontosabb, ez érvényes az úgynevezett végső, legmagasabb élőlényekre is, akik irányítani akarják a Fá-helyreigazítást.

A Fá-helyreigazítás minden élőlény jövőjét érinti, nem csak a Dáfá-tanítványokra és a világon levő emberekre vagy különböző köröknek az élőlényeire irányul. A Fá-helyreigazítás óriási, ki zárhatja ki hát magát ebből? Egyidejűleg, mivel a Fá-helyreigazítással szembeni magatartás a legeslegfontosabb, úgy senkinek sincs joga, hogy gátolja az élőlényeket, úgy, hogy ők öntudatlanul vétkezzenek a Fá-helyreigazítással és a Dáfá-val szemben. Kezdettől fogva nem kellett volna létezzenek zavarások a régi erők tényezői által. Csupán ha minden élőlény más tényezőktől való zavarás nélkül és teljesen irányítás-mentesen szemléli ezt a dolgot és foglal állást erről, az igaz. Máskülönben ezen elrendezés szerint úgy néz ki, ha ők egy élőlény számára jót szeretnének elrendezni, akkor jól csináltatják ezt vele, és ha egy másik élőlény számára úgy szeretnék elrendezni, hogy rosszat kellene tegyen, úgy ők rosszat csináltatnak vele. Egy élőlénynek önmagának ez az igazi cselekvése, eljárása? Nem! De a mostani helyzetből nézve, a régi, végső tényezők a világegyetemben még mindig azon vannak, hogy zavarják azt, amire szükség lesz a jövőben és ami el kell legyen érve.

Ami az élőlények magatartását illeti a világon, amit mi láttunk ma, ámbár a régi erők irányítása alatt állnak, minden élőlény és a különböző körök istenségei elkezdtek fokozatosan egyetérteni a Dáfá-val. De ez az egyetértés nem onnan ered, hogy ők valóban feltétel nélkül elfogadták a Dáfá-t, a Fá-helyreigazítást és a Dáfá-tanítványokat, hanem mert a Fá-helyreigazítás sikerének az áramlata megtöltötte az egész mennyet, úgyhogy nincs más választásuk. Természetesen viszonylag sokan léteznek, akik valóban tisztában vannak ezzel, mivel látták a Fá-helyreigazításnak ezt a tendenciáját, úgyhogy minden, ami a jövőhöz tartozik, teljes bizonyossággal sikerülni fog. Az emberek a világon természetesen nincsenek mindezzel tisztában, ők pusztán azt látták, hogy mi nem lettünk elrettentve a Kínai KP kormányának az üldözésétől, amelyik egy aljas módon kormányoz. Náluk egyfajta emberi felismerés mutatkozik meg. Hű, a Fálun Gong erős, hatalmas. Egy ilyen hosszú idő után a Fálun Gong még mindig nem lett elnyomva, leverve Kína egy ilyen rosszindulatú, eretnek pártjától, sőt egyre inkább felvirágzik. De a Kínai KP a Fálun Gong üldözésénél saját magát hajszolta a bukásig. Mindamellett a Fálun Gong nagyszerű! Azonkívül az őszinte gondolatok minősége, amit a Dáfá-tanítványok mutattak, olyan a kínaiak számára, mintha látták volna a reményt a nemzeti kínai erkölcs megemelkedésére. Korrupt hivatalnokok, bűnözés, törvényszegés a társadalomban – a társadalom, amelyik a Kínai KP uralma alatt van, már olyan kaotikussá vált, tovább már nem megy többé. Ehhez jön még, hogy a Fá-helyreigazítás kezdeti idejében felnyitották a kínaiak gondolatait, hogy felismerhessék és megkaphassák a Fá-t. Ez ahhoz vezetett, hogy a kínaiak rendkívül intelligenssé váltak. Viszont az üldözés közben ők nem tudják ezt az intelligenciát a Fá megértésére használni, hanem a bűnözésre használják. Így van leverve a Zhen, Shan, Ren a Dáfá-tanítványok elleni üldözés közben ezekben az években, rosszindulatú dolgok vannak prédikálva, úgyhogy az élőlények bűnözésének a rendje és módja szintén rendkívül titkossá és bonyolulttá vált. Tekintettel a valóságos helyzetre Kínában a Kínai KP szélhámosbandája egyáltalán semmit sem tehet. Tekintettel a bűnökre, amiket saját maga okozott és a társadalom bonyolultságára, egyáltalán nincs többé abban a helyzetben, hogy ezt újra jóvá tegye.

Pont azért mondtam ezt, mert ma megint csak itt ülök és magyarázom nektek a Fá-t. (erőteljes taps) Már öt vagy hat év telt el. Ha ma itt a Fá-t magyarázom, talán ti is másképp érzitek magatokat. A tanulók, akik akkoriban itt ültek és hallgatták a Fá-t, talán még inkább másképp érezték magukat. Mi már szinte átjutottunk ezen a rosszindulatú, kegyetlen üldözésen. Hiszen a Fá-helyreigazításnál a rosszindulatú, eretnek Kínai KP tényezői nagy számban, drasztikusan és gyorsan vannak eltávolítva. Ezek olyanok, ahogyan elmagyaráztam, egyszerűen eretnekek, egyszerűen rosszindulatúak, egyszerűen rosszak. Ameddig még léteznek, rosszat fognak tenni. Ezen a helyen – Kínában, bár a polgároknak a kommunista eretnek párt rosszindulatú tényezői által okozott akadályai, valamint az emberekéi a világon el lesznek távolítva, redukálva és lecsökkentve, bár többé nincs nagy hatásuk, azonban a Dáfá-tanítványok üldözése még mindig tart. Csak ha tökéletesen el vannak távolítva, lesz vége ennek az üldözésnek. A kommunista eretnek pártnak ezek a tényezői teljes bizonyossággal el lesznek távolítva az istenségek által a Fá-helyreigazításnál! (erőteljes taps)

A kommunista eretnek párt azt is látta, hogy saját maga az összeomlás előtt áll, és már úgyszólván elvesztette a játszmát. Sok ember biztosít magának egy kiutat, sok ember szintén azon van, hogy takargassa a bűntetteit ennél az üldözésnél. Természetesen még sok ember létezik, aki ki akar lépni a rosszindulatú, gonosz pártszervezetekből. Mindez még az eretnek párt makacs követőit is kétségbe ejti és megfélemlíti, különösen a pártból való kilépés, a kilépésekkel a velejükig hatol a félelem. Ők úgyszólván már elveszítették a játszmát, azt is látták, hogy mindez nem működik többé. Mindegy milyen a magatartása a hétköznapi embereknek, hogy ők aggódnak-e a kínai társadalomért és a népért, mindezen aggodalmak semmit sem hoznak. Az istenségek régi koroktól fogva sohasem lazítottak az ellenőrzésen valamelyik nép és valamelyik ember fölött az emberiségben. Ha az istenségek káoszt akarnak [elérni] egy társadalomban, úgy akkor az kaotikus lesz. Ha az istenségek egy embert tébolyodottá akarnak tenni, akkor tébolyodott fog lenni. Ha az istenségek egy társadalmat stabilan akarnak tartani, stabil is fog maradni. A kommunista eretnek párt egy ilyen nagy táboránál, ha ez fel kellett oszoljon, egy pár napon belül fel lett oszlatva. (taps) Azon múlik, hogy az istenségek ezt így akarják-e. Nem így van?

Minden az emberi társadalomban a Fá-helyreigazításért lett megteremtve. Ma minden szintén csak az én Dáfá-tanítványaim Fá-igazolásáért létezik. Jegyezzétek meg magatoknak: Ti vagytok igazán a mai emberi társadalom prominens, kiemelkedő személyiségei, ti vagytok igazán [olyan] élőlények, akik az összes élőlény fókuszában állnak, ti olyan élőlények is vagytok, akik mindegyik embernek a jövőjét a világon meg fogjátok határozni! (taps) Így számotokra, vagyis a Dáfá-tanítványok számára, az összes élőlény megmentése valamint, hogy saját magatokat jól műveljétek, a legeslegfontosabb. Ennél nem csak a te saját beteljesülésedről van szó egy élőlényként, hanem az összes élőlényről és a reményről, amit még több élőlény helyezett belétek! Ennyit mára. (hosszú, erőteljes taps)

Pillanatnyilag csak azokról a dolgokról van szó, amiket éppen csináltok, emiatt nem szabad túl sok más dolgot meséljek, úgy hogy azok a dolgok, amiket most csináltok, fel legyenek hígítva. Az, amit most csináltok, nagyon fontos, ebből kifolyólag nem beszélek többet. Köszönöm nektek! (erőteljes taps)

 

A fordítás az alábbi német változat alapján készült: 

Die Fa-Erklärung auf der Fa-Konferenz in Kanada 2005

http://www.minghui.de/data/jingwen/0/jw78.html

 

Megjegyzés: Ennek a cikknek a mélyebb megértéséhez ajánlott elolvasni előbb a Fálun Gong és a Zhuán Fálun című könyveket, amelyek innen ingyenesen letölthetőek: 

 http://www.falundafa.org/hungarian/web-content/books.html 

Fordítók megjegyzése: Lehetséges, hogy idővel változtatásokat eszközölünk a fordításon a minél jobb szöveghűség és érthetőség érdekében