hu.FalunDafa.org
 
Fá-magyarázatLos Angeles városában
 

 (Utolsó változtatás 2007. jan. 26-án)

Li Hongzhi, 2006.02.25.

(Erőteljes taps) (Minden tanítvány: Üdvözlet a Mesternek! Üdvözlet a Mesternek!)

Jó, üljetek le. Köszönöm nektek. Sokat fáradoztatok. (Erőteljes taps)

Egy szempillantás alatt már újra eltelt egy év. Az összes élőlény megmentésének, a Fá igazolásának és az üldözés elleni bevetésnek ebben a folyamatában a Dáfá-tanítványok által már hat évet tudunk magunk mögött, és most a hetedik évben vagyunk találhatók. Dáfá-tanítványokként már láttátok a Fá-helyreigazítás helyzetének a változását, ti az egész társadalom változását is láttátok a Dáfá-tanítványok megértésének a tekintetében. Az összhelyzet változása a Fá-helyreigazítás összhelyzetével is összefügg, a Dáfá-tanítványok Fá-igazolás közbeni óriási hatásával is közvetlenül összefügg. Ez azt is jelenti, mindaz, amit a Dáfá-tanítványok tettek, nem hiábavaló. Azonkívül nagy sikert céloztatok meg. Mindaz, amit tettetek, nyilvánvaló, ezt lehet látni, ezt ti saját magatok is éreztétek. Ez azt is jelenti, ámbár hat vagy hét év telt el, most semmi esetre sem szabad lazábbra engedni a gyeplőt annál, amit a Dáfá-tanítványoknak meg kell tenniük.

Ti magatok is tisztában vagytok ezzel. A Fá-tanuláson és művelésen keresztül tökéletesen tisztába jöttetek azzal, mit tesztek. Mi semmi esetre sem vagyunk a hétköznapi emberek valamilyen politikai közössége, mi szintén abszolút nem egy klub vagyunk a hétköznapi emberek szórakozásaira. Itt a művelésről van szó, egy folyamatról van szó, amelyikben egy élőlény lényétől fogva átváltozik egy magas(szintű) élőlénnyé. Más szavakkal: ti, az itt jelenlevők mindannyian olyan élőlények vagytok, akik az istenséghez vezető úton vagytok. Akkor minden, amit a Dáfá-tanítványok a Fá-igazolás és az összes élőlény megmentése közben tesznek, különösen ebben a történelmileg döntő időszakban, számotokra a legeslegfontosabb.

Tulajdonképpen, ha erről beszélünk, mindaz, amit átéltetek, már egy nagyon, nagyon hosszú idő előtt el lett rendezve. Azonban az emberiség egy dolga sem fog tökéletesen úgy megmutatkozni, különösen a Dáfá-tanítványok művelése, mint az isteni körökben levő istenségeknél. Ha ez az eset állna fenn, akkor az nem lenne semmi más, mint hogy az istenségek saját maguk teszik ezt, akkor nem is lehetne többé szó a Dáfá-tanítványok műveléséről és nem is létezne többé az összes élőlény megmentése a Dáfá-tanítványok által. Akkor fentről lentig egyszerűen ki lehetne választani, ki van rendben és ki nincs, akkor nem is léteznének többé ilyen dolgok, mint a mai időszakban. Így én azt mondtam, hogy az emberiség jelenlegi történelme egy néhány ezer évnyi folyamatot futott át, amiről tudnak az emberek a világon. A földgolyó történelmének a szempontjából nézve, ez egy nagyon rövid folyamat. Az ezen idő előtti történelemnek, közvetve vagy közvetlenül, szintén van valami köze a mai emberekhez. Azonkívül az előző Földön, amelyik egy még hosszabb időt tett meg, ez már próbálva lett erre az alkalomra. Ez alkalommal ez az igazi. Ebből kifolyólag mindez a Fá-helyreigazítás számára lett megteremtve, szintén mindarra lett megteremtve, amit a Dáfá-tanítványok ma tesznek, ámbár pontosan úgy mutatkozik meg mint a hétköznapi emberek állapotában. Csupán egy ilyen állapotban lehetnek megmentve élőlények. Csupán egy ködös állapotban emelkedhetnek meg az élőlények és egy ember szíve megmutatkozhat. Csupán így lehet megkülönböztetni, hogy egy ember rendben van-e vagy sem. Ha valóban az istenségek lennének, akik teljesen megmutatkoznának az embervilágban, akkor nem lehetne megállapítani, ki van rendben és ki nincs, mert az, amit az ember a szívében gondol, még nem helyettesítheti az igazi cselekvését. Ha ez az eset állna fenn, biztosan nem tűnne fel többé egy rossz gondolat sem a fejében, mihelyt az ember az istenségeket látja. Összehasonlítva egy istenséggel egy ragaszkodás sem fontos többé. Így nem lehetne többé látni ennek az embernek az igazi magatartását. Ha egy valódi istenség előtt áll az ember, valóban csak őszinte gondolatai vannak. De milyen hát valójában ez az élőlény? Rendben van-e vagy sem? Olyan hosszú idő után mindez egy ilyen ködös állapotban kell legyen megkülönböztetve. Ez a művelés számára is igaznak bizonyul, csupán a ködben emelkedhet egy élőlény a leggyorsabban. Ez azt is jelenti, ámbár a köd mértéke különböző, csupán ebben a ködös folyamatban lehet szó az emelkedésről. Ha nem létezne köd, akkor nem lehetne többé szó az emelkedésről. Korábban mondtam, hogy az istenségek számára nagyon nehéz, hogy megemeljék a szintjüket. Ha egy látókört saját felismeréssel tanúsított, akkor ennek a látókörnek egy istensége. Miért? Pontosan mivel minden, ami meg lesz mutatva előtte, a világegyetem igaz arculata, nem létezik semmiféle köd, akkor nem is létezik többé művelés és nem létezik többé a kérdés, hogy felismer-e valamit vagy sem.

Azzal, amit éppen elmagyaráztam, csak azt szeretném mondani nektek, mindegy milyen hosszan tartott és milyen hosszan fog még tartani ez a vihar és szél, amit megéltünk, mi nem szabad ragaszkodjunk az időhöz. Minél őrültebben hajszolja ezt a gonosz, annál inkább megmutatkozik a Dáfá-tanítványok hatalmas erénye az összes élőlény megmentésénél. Minél komolyabb az idő, annál inkább megmutatkozik a Dáfá-tanítványok nagyszerűsége. Igen, ha már a ködben művelitek magatokat, néha felléphet az az állapot, hogy valamivel lazábbra fogtátok, néha zavarva lehettetek, és néha úgy tűnik, hogy nagyon hasonlók vagytok a hétköznapi emberekhez. Ez természetesen szintén csak annak az állapotnak a megjelenése, ami a művelési folyamatban mutatkozik meg. Ha nem erről lenne szó (nem ez az eset állna fenn), akkor nem is hívnák többé művelésnek, akkor nem is az emberek lennének többé, akik művelik magukat, hanem az istenségek. Természetesen nem létezik istenségeknek a művelése. Tehát, bárhogyan is, hogy ti a problémákat, amikbe ütköztök, jól vagy nem jól értettétek meg, hogy ti a vizsgákon jól vagy nem jól mentetek át és mennyi ragaszkodást engedtetek el, ez mind a művelés gyakorlatához tartozik és egy jelenség a folyamatban. A vizsgákon jól vagy nem jól átmenni, ez szintén normális. Nem lehet azt mondani, hogy némely tanulók nem művelik többé magukat vagy hogy ők többé nem csinálhatják meg, csak mert nekik átmenetileg nem volt tiszta a fejük, úgyhogy valamit helytelenül csináltak, vagy csak mert egy időszakban nem voltak szorgalmasak, vagy egy bizonyos időben nem jutottak át, vagy még valamit hibásan is csináltak. Ez tulajdonképpen nem mind a művelésnél való megjelenéshez tartozik? Összehasonlításképpen csupán a művelésben önmagában mutatkozik meg, hogy te jól cselekedtél-e vagy sem, hogy megcsinálod-e vagy sem és hogy ragaszkodó vagy-e vagy sem. Ez tehát azt jelenti, ebben a folyamatban létezhetnek ilyen jelenségek. A Fá-helyreigazítás egységes helyzete és minden, amit a Dáfá-tanítványok tettek, azonban a fő aspektushoz számít. Az összesség őszinte (becsületes) és nagyon egészségesen halad előre.

Mindannyian tudjátok, hogy a Fá-helyreigazításnak egy kihatása van a helyzetre. A Dáfá-tanítványok alapjában mind szilárdak az útjukon, a Fá-helyreigazítás helyzetének szükséglete szerint. Természetesen a művelés egy folyamat, amelyikben egy élőlény lesz kiképezve, kinevelve. De másféleképpen, ha az ember valóban nem alkalmas erre, a művelés egy kiselejtezési folyamat is. Minden alkalommal, mikor fellépett egy állapot, biztosan felmerülhet néhány emberi érzület, hiszen az ember műveli még magát (művelődik még). Például korábban létezett néhány nyilvánvaló változás, 1999. júliusa előtt volt egy időszak, amelyikben a Dáfá-tanítványok személyesen művelték magukat és 1999. júliusa után a Dáfá-tanítványok az üldözés elleni bevetésük közben művelték magukat. Miután a ,,Kilenc kommentár” nyilvánosságra lett hozva, ezek a gondolatok merültek fel egyeseknél: Van valami köze ennek a művelésünkhöz? Némelyek, akik jól tanulták a Fá-t és valamivel erősebb őszinte gondolatokkal rendelkeznek, tudják, hogy ez az üldözés az emberiségben levő gonosz hatalomnak – a rosszindulatú Kínai KP-nak – egy kihatása, amelyik a régi erők által van kihasználva. Csupán a Kínai KP rosszindulatú, politikai hatalma alatt létezhet egy ilyen üldözés. Ha a gonosz Kínai KP-nak nem létezett volna ez a rosszindulatú, politikai hatalma, ez az üldözés sem létezett volna. Bármilyen rosszindulatú is ez a rossz szellem, a rossz embereket kell kihasználja, hogy gonoszat tegyen. A normális rossz emberek a világon nem is okozhatnának egy ilyen nagy üldözési helyzetet. Ez azon múlik, hogy ez a rosszindulatú, aljas párt birtokolja a rosszindulatú, politikai hatalmat, így a rosszindulatú szellemek tényezői kihasználhatják ezt, hogy egy ilyen üldözést hozzanak létre. De ennél a kérdésnél némelyek nem tudják átgondolni a helyzetet, ingerültek. Hogyan lehet hát tulajdonképpen ingerült az ember? Úgy találom, főként a félelem az, amelyik szerepet játszik. Világosan megmondva, ez egy ragaszkodás, minden más csak kifogás.

Ha idáig beszéltem, úgy beszélek egyszer a Dáfá-tanítványok művelési módjáról. Tulajdonképpen mindig is mondtam nektek, hogy a Dáfá-tanítványok mai művelése egy olyan művelési mód, amelyik a nagy Taóhoz tartozik és formátlan (forma nélküli). Mindannyian a hétköznapi emberek társadalmában tartózkodnak; mindnyájuknak különböző munkája van a társadalomban; mindannyian különböző szociális rétegekben találhatóak; mindnyájuknak különböző hivatása van és mindannyian különböző saját körülmények között találhatóak. Ez azt is jelenti, mindannyian tökéletesen a társadalomban tartózkodnak, nem létezik semmiféle forma a művelésre. Én még vissza tudok emlékezni, hogy egy tanuló egy Fá-konferencián egy cédulát nyújtott be, azt kérdezte: Mester, mi a formanélküliség formájában vagyunk? Formanélküliség pontosan egy forma. Azt hiszem, mindannyian emlékezhettek még erre. (mosolyog) Tulajdonképpen gondoljátok át egyszer – Mi is hát a ,,semmi”? Korábban mondtam, ha az ,,üresség”-ről beszélnek, azt hiszik az emberek, hogy semmi sem létezik többet. Szintén léteznek némelyek, akik azt mondják, ,,semmi” azt jelenti, hogy semmi sem létezik. Ha ,,semmi” azt jelenti, hogy semmi sem létezik, mi is hát önmagában a ,,semmi”? Ha az ,,üresség” azt jelenti, hogy semmi sem létezik, mi is hát az üresség önmagában? Ha valóban egyáltalán nem létezik többé semmi, akkor ez a szó és ez a fogalom szintén nem létezne többé. Más szavakkal, a forma nélküli művelés a nagy Taóhoz tulajdonképpen a formanélküliség egy formája.

Tudjátok, a történelemben, hogy ez Sákjamuni, Lao-ce vagy Jézus volt-e vagy hogy sok megvilágosult és szent volt-e a történelem előtti korban, mikor ők a Fá-jukat vagy Taójukat terjesztették, náluk pusztán két út létezett. Az egyik az volt, hogy elhagyja a családját, hogy művelje magát, a másik pontosan az az út volt, mint az evangéliumi hitnél és a katolicizmusnál. Így az emberek a történelem tapasztalataiból a saját szűkös felismeréseik egy sorát alakították ki az istenségekről, ez egyfajta kultúrává fejlődött. Mihelyt olyan dolgokról beszélnek mint egy élőlény mennybemenetele, megemelkedése (felemelkedése) és művelése, az emberek a világon azonnal a múltnak vagy a mai kornak ezen vallási formáira gondolnak. De ezek a vallási formák nem az egyedüli formák a világegyetemben, nem képviselhetik a különböző Fá-kat, amelyek számtalan istenség által lettek tanúsítva. Nem képviselhetik az utakat, amelyeken keresztül saját maguk ki lettek alakítva. Mindegyik kis szinten számtalan istenség létezik. Hogyan képviselhetné hát őket ez a két út? Biztosan nem képviselheti őket. Hány művelési forma is létezik hát tulajdonképpen?

Ti már olvastátok ezt a Zhuán Fálun-ban. Ott az áll, hogy 84.000 buddhista iskola és 3600 taoista iskola létezik. Tulajdonképpen ez is csak egy nagyon kis réteg szempontjából lett elmagyarázva, ez egy bizonyos szinten való felismerés, azonkívül ez csak az embereknek lett elmagyarázva, hogy megértsék. Tudjátok, hogy léteznek buddhák buddhák felett, mennyek mennyek felett és istenségek istenségek felett. Milyen nagy tulajdonképpen a világegyetem? Egyszerűen határtalan. Ámbár a Fá-helyreigazítás közben a mai napig már azon vagyok, hogy elintézzem az utolsó dolgot, az alapvető tényezők, amelyekből a világegyetem össze van állítva, azok mindazon óriási élőlények is, amelyek azon a módon léteznek. A magas [szintű] élőlények számára a világegyetemben ők szintén összehasonlíthatatlanul nagyok és elérhetetlenek, hát még az emberek számára. Ez azt is jelenti, a világegyetemben olyan sok óriási élőlény létezik, és azoknak az istenségeknek mind megvan a saját útjuk, ami által ki lettek alakítva, nekik mind megvannak a Fá-alapelveik, amelyek a világegyetemről való saját felismeréseiken keresztül alakultak ki. Én itt ezt emberi nyelvvel írtam le. Azonkívül a világegyetemben még létezik néhány tucat millió különböző óriási rendszer. Ezek az óriási rendszerek természetesen szintén mind azon vannak, hogy átéljék a világegyetem végső Fá-helyreigazítását.

Képzeljétek csak el egyszer, ha ezek az óriási rendszerek istenségek, nem azt mondanák: Ti buddhák erősebbek vagytok, mint mi vagy hogyan? A világegyetem Dáfá-ját a Buddha Fá-n keresztül terjeszteni, az egész világegyetemet a Buddha Fá-n keresztül helyreigazítani, de a mi rendszereinknek nincs közvetlen összefüggésük veletek, hogyan igazíthatnátok helyre a Fá-t, ti buddhák, itt nálunk? Hogyan avatkozhatnának bele az istenségek a ti rendszereitekből az én rendszerembe? A te útjaid a Fá-helyreigazításhoz alkalmasak-e az én rendszerem számára? A ti megértésetek az élőlények létéről egészen más mint a mi megértésünk, sok felismerés összeférhetetlen egymással. Hogyan értendőek a ti megjelenéseitek (jelenségeitek) itt nálunk? Ha nem illenek hozzánk, hogyan igazíthatnák hát helyre a Fá-t nálunk? A világegyetem valóban túl bonyolult és túl nagy. A létformák, a nézetek és a megértések az életről, mindezek nagyon erősen különböznek egymástól. Az emberek igazán jónak találják az embereket, de némely istenségek egyszerűen túl csúnyának találják, ha az emberek ide-oda lóbálódzó karokkal járnak az utcán. (mind nevetnek) ,,Nézd csak az én két nagy szárnyamat és a testemet, ami úgy néz ki, mint egy erős oroszlán – milyen hatalmas ez hát!” (mind nevetnek) Az istenségeknek a nagyon messze távoli rendszerekből még különbözőbb felismeréseik és elképzeléseik vannak az életről, mint a mi rendszerünknek. A ti megértésetek a jóról és a rosszról más, mint itt nálunk. Hogyan ítélhetnétek meg ti a Fá-helyreigazításnál a jót és a rosszat nálunk? Az élőlények is nagyon erősen különböznek egymástól. Az általam terjesztett Dáfá, az a világegyetem alapvető Dáfá-ja, ami mindent felvesz magába, pusztán Buddhának a képén és Buddhának az alapelvein keresztül nyilvánul meg. Ezt ők szintén nem tudják, azért vannak ilyen gondolataik.

Más szavakkal, már az összes rendszerből való élőlények bele vannak értve a Fá-helyreigazításnál? Ha ők már mind bele vannak értve, úgy annak az életrendszernek az istenségei nem tudják, ki vagy te egyáltalán. Megengedhetik-e ők, hogy te azt csinálj, amit akarsz? Ha ez az egész világegyetemnek egy dolga, lehet-e, hogy ők ne vegyenek részt benne? Mindegyik rendszer számára létezik egy uralkodó, aki az ő óriási rendszere számára illetékes. Lehet-e, hogy ő ott egyszerűen [csak] úgy nézze? (mosolyog) Ha ők hozzá vannak számolva, tulajdonképpen szintén csak a saját szintjükön levő dolgokat tudhatják meg. Ami még magasabb dolgokat érint, amik túlmennek rajtuk és ami a legvégső dolgokat illeti, azt egyáltalán nem tudhatják. Így azt gondolják: ,,Ha ez a dolog bennünket is érint, hogyan lehet, hogy egyszerűen azt csináljátok, amit akartok? Hiszen én is számtalan élőlénnyel rendelkezem, így én is szeretnék gondoskodni arról, hogy ki legyek választva.” Ha olyan sok rendszer gondolkozik így az óriási égitestben, nem fog az összes rendszer tenni valamit a Fá-helyreigazításért? Így a kis földgolyó gyújtóponttá válik a Fá-helyreigazításnál a világegyetemben.

Korábban gyakran mondtam, hogy ez a földgolyó egy gyújtópont a Fá-helyreigazítás számára a világegyetemben. De senki sem tudja elképzelni, milyen nagy a kozmikus égitest, ti nem is ismertek egy ilyen nagy fogalmat, amivel megérthetitek. Nagyon nagy, de mindannyian előállították a megjelenési formáikat a földön. Konkrétan szólva, akárhány tucatját az ezernyi éveknek futotta is át az emberiség – én nem mesélek nagyon messzi távol fekvő időről, hanem csak a nem messzi távol fekvő időről, vagyis az utolsó emberi civilizáció megsemmisítéséről a romlottsága alapján. A megmaradt emberek beléptek ebbe az emberiségbe és azon körülmények között, hogy ők kezdetben semmiféle létanyaggal nem rendelkeztek, eljutottak a mai időszakig. A modern tudománnyal magyarázva, ők újra kezdtek az úgynevezett kőkorszakban. Ez az evolúciós elmélet természetesen nem létezik. Bárhogyan is, a történelem, aminek köze van a jelenlegi élőlényekhez, kb. tízezer év előtt jött létre. A történelem, aminek az újkor civilizációjához van köze, kb. hétezer év előtt jött létre, nevezetesen az a történelem, aminek a jelenlegi kultúra keletkezéséhez van köze, körülbelül hétezer év előtt jött létre. Az élőlények magatartásának ebben a folyamatban és mindannak, amit a történelem ennél megmutatott, közvetlen köze van ehhez a Fá-helyreigazításhoz. Azonban az ősi idő történelme csak arra szolgált, hogy egy alapot fektessen le az emberi gondolatokban, avégett hogy ők megérthessék a Fá-t, az istenségeket és arra, hogy megállapítsa az embereknek az életmódját és az alapbeállítottságát, úgyhogy egy nagy kulturális tartalommal (belső értelemmel) rendelkezzenek, hogy felismerjék a jót és a rosszat, a szépet és a csúnyát, a jószívűt és a gonoszt. Ennek az időköznek a történelme az ősidőben egy olyan folyamat, amelyikben egy alap lett lefektetve az emberek gondolatai és magatartása számára. A mai emberek magatartása és a felismeréseik a jóról és a rosszról, milyen ruhát kellene hordjanak inkább az emberek, hogyan kellene gondolkozzanak az emberek, hogyan kellene kezeljék az emberek a szüleiket, hogyan kellene kezeljék az emberek a rokonaikat és barátaikat, hogyan kellene az emberek eljárjanak az összes dologgal a társadalomban és hogyan kellene az emberek megértsék az eget, a földet és az anyagot, minderre az alap egy nagyon hosszú idő után lett lefektetve. Máskülönben az emberek gondolatai üresek és állatiak lennének. Hogyan kellett volna hát terjesszem ma a Fá-t? Hogyan születhetett volna újra a világra egy istenség egy emberi testben? Hogyan kezelik az istenségek az embereket? Így kellett létezzen egy folyamat, amelyikben az emberek elegendő ismeretekre tehetnek szert és kiteljesedhetnek. Ha ők ezt átfutották, tartoznak csupán a mai emberiséghez.

Az éveknek bármennyi ezernyijét is futotta át az emberi társadalom, még sohasem létezett egy ilyen társadalmi forma mint ma, mert korábban az idő az alapozásra volt és most a kibontakozásra van az idő. Korábban az emberiség élete valamivel egyszerűbb volt, úgy Keleten, mint Nyugaton. Kína mindig egy fő helyszín volt, ahol az istenségek a kultúrákat tanították és terjesztették. Az újkorban ,,Központi Birodalom”-nak hívták, ez is egy utalás arra. Az emberek más helyeken az emberiség központi színpadának a nézői, a mellékszerepeket is ők játsszák. Ez a folyamata és a célja is a történelemnek. De miért tűnt fel egyszerre olyan sok különböző kultúra, különböző tan és különböző megjelenése a társadalomnak? Ez pontosan a különböző, óriási kozmikus rendszerek dolgainak az emberiség legalacsonyabb szintjén való megtestesülése által lett okozva, a kiválasztáshoz szolgálnak. Ti tudjátok, hogy akár Kínában, akár a nyugati társadalomban, az ősi időben a nagy vallásokon kívül semmiféle tekintetben sem léteztek önálló kulturális rendszerek és formák. Például a zene és művészet a reneszánsz után, a különböző tanok (tanítások, elméletek) az újkor történelmében, minden hivatásnak a megjelenési formája az újkor történelmében, bezárólag a pozitív és negatív magatartással az emberiségben, ezek hirtelen bukkannak fel, mint egy lavina. Különösen az utóbbi száz évben vált a néhány ezernyi éves emberi társadalom egyszerre egy olyan társadalommá, mint a mai. Az embervilág zavaros, sok ember még önelégült, azt hiszi, hogy a tudomány haladást hozott az emberiségnek. A modern nevelés ahhoz vezet, hogy az emberek csak a hamis evolúciós elméletben hisznek, hogy az emberek fejlődtek volna ehhez a lépéshez, hogy a társadalom már egy elég magas tudományos színvonalat ért volna el, hogy az emberiség hozta volna létre a saját civilizációját és a modern civilizációt. Valójában egyáltalán nem ez a helyzet. Ezeknek a gondolatoknak a kihatásán keresztül sok ember élvezi ezt az úgynevezett tudomány általi civilizációt. A modern tudomány által kiképzett emberek, akik nem hisznek az istenségekben, tökéletesen érzik magukat. Örömüket lelik benne és olyan sok élvezetet keresnek, mint lehetséges. A modern korban szintén sok elfajult művészeti forma létezik, úgyhogy a társadalomban egyszerűen minden lehetséges megjelenik a szem előtt.

Tulajdonképpen az istenségek sohasem akarták, hogy az emberek ezen a módon éljenek. Az emberek nem láthatják az emberi társadalom ismételt megfizetésének [karmikus büntetésének] a folyamatát, ők szintén nem láthatják az egymásra ható, sorsszerű kapcsolatokat. Ha tesznek valamit, szintén nem gondolnak a következményekre, mert nem ismerik a rejtély megoldását, így ők nem is elégedettek sohasem. Ha a társadalom még tarkabarkább is lenne és túlmenne a mai előrelépéseken, az emberek szintén nem lennének elégedettek. Azért hagynak az istenségek embereket létezni, hogy szüntelenül törekedjenek? Ha egy embernek korábban volt egy szép lova, ó, úgy ő már a többiek fölé helyezve érezte magát. Ha az utcákon át lovagol a szép lovon, irigyelve lesz másoktól: Ó, ez igazán szép ló! Nézd, olyan szép lova van. Pontosan úgy érezte magát, mint a mai ember, aki egy szép autót birtokol. De ha manapság valaki egy lovon lovagol az utcákon át, a többiek ezt furcsának találják, az embereknek nincs többé ilyen képzetük. Ha manapság az emberek látnak valakit, aki egy szép autót vezet: Ó, ez valóban egy szép autó – egy BMW, (mind nevetnek) (a Mester nevet), az autó igazán szép. Az emberek élhetnek különböző állapotban és az érzés az élet iránt ugyanaz. Ha nem adták volna az embereknek ezt a modern létállapotot, az emberek nem is tudhattak volna egy ilyen állapotról. Több ezernyi év óta az embereknek, egy normális emberi állapotban, örömük telt az életben, ők pontosan úgy voltak elégedettek. A világegyetemben az emberek éppenséggel ezen a szinten való élőlények. Az embereknek ma autóik vannak. Ha az emberek tudják, hogy még léteznek repülő csészealjak, amelyek nem használnak (olyan) energiát, mint a mai, hogy egyszeriben a levegőbe emelkednek és egy másodperc alatt elérhetnek egy helyet és hogy ezt a dolgot még egyszerűbb kezelni, ki szeretne hát még egy autót? Mi is hát egy autó? Egyszerűen túl elavult. (mind nevetnek) Ha a modern emberek abban az állapotban élnének, tulajdonképpen szintén elégedetlenek lennének. Szüntelenül jobbra törekednének. Természetesen, bármit is alkothatnak meg az emberek, az az istenségek hatása, az nincs önállóan saját maguk az emberek által megalkotva. Ma az istenségek nem azért adták mindezt az embereknek, hogy ezen a módon kellene éljenek. A cél abban rejlik, hogy meg akarják mutatni a rendszereiknek az alkotását, úgyhogy ezek kapjanak egy esélyt, hogy ki legyenek választva. Ez azt is jelenti, ámbár az emberek az úgynevezett kutatás által törekszenek valamire, viszont törekvés által nem kaphatják meg. Az emberek nem láthatnak át a ködön és nem láthatják az igaz arculatot, ezért kedvük szerint élvezkednek a modern társadalomban.

Azonban az ilyen dolgok nem azért vannak ott, hogy élvezzék őket. Az istenségek sohasem akarták, hogy az emberek ezen a módon éljenek, ők csak saját magukat akarják megmutatni. Némely emberek úgy érzik magukat az életben, mint egy halhatatlan. Ha ők valóban egy halhatatlannal akarják összehasonlítani magukat, az természetesen nem összehasonlítható. Egy ilyen környezetben az emberek még kevésbé gondolnak a következményekre, még kevésbé hisznek az istenségekben és még egyszerűbben termelnek karmát, úgyhogy még gyorsabban semmisítik meg saját magukat. Azonkívül a modern ipar már komoly ökológiai szennyeződéseket (környezetszennyezést) okozott, úgyhogy az anyag elfajult, és az emberi társadalom soha többé nem tudja megoldani ezt a problémát. Ez még nem minden, más kozmikus dimenziók már komolyan meg vannak érintve ettől, mivel a világegyetem egy keringési rendszer. Az alapanyagokból (szubsztanciákból), amik ezen dimenzió élőlényei által lettek nyerve, ezekből alapanyagok (szubsztanciák) lesznek nyerve továbbá még magasabb szintek élőlényei által. Ha az élőlények az emberi dimenzióban kezdetben már tisztátalan anyagokat nyernek, úgy az ezekből nyert alapanyagok (szubsztanciák), szintről szintre felfelé tisztátalanok fognak lenni. Így a mai emberi társadalom elfajulása, beleértve a nézetek elfajulását, az istenségeket is befolyásolta. A magas szinteken levő élőlények is el vannak fajulva. Miért kell legyen helyreigazítva a Fá a világegyetemben? Ez az elfajulás természetesen nem csak az emberi dimenzióban történik, hanem az óriási égitestekben a világegyetemben különböző körülmények bukkantak fel. Ezzel én csak az itt az emberiségben létező megjelenést magyaráztam el.

Az úgynevezett sokrétű kulturális jelenségek, megjelenések, amik az újkorban az emberi társadalomban bukkantak fel, tulajdonképpen különböző világegyetemek istenségei és különböző messze távol fekvő, óriási égitestek által lettek idehozva. Emberi szavakkal ezek azok az utak és módok, ahogyan az élőlények fenntartják magukat a rendszereikben. Amiket idehoztak, azok az ő rendszereik Törvényeinek a megnyilatkozásai, amik megítélik, hogy egy élőlény megemelkedett-e vagy lefelé esik, a legalacsonyabb szintre, vagyis az emberi társadalomba. Ezek mind ilyen dolgok. Természetesen, a Dáfá irányítása alatt, az élőlények megemelkedhetnek ezeken a dolgokon keresztül és ebben a formában, ezek [a dolgok] szintén hagyhatnak rossz élőlényeket lefelé esni. A ,,forma nélküli Nagy Taón (Úton)” keresztül eljutottam ehhez a témához. Utánagondoltatok-e már egyszer ennek? Ha sok hivatás (foglalkozás, mesterség) és sok szakterület olyan dolgok, amelyek az ő messze távol fekvő létrendszereikből lettek idehozva, és ha a Dáfá-tanítványok egy ilyen környezetben művelik magukat, nevezetesen mindegyik hivatásban léteznek Dáfá-tanítványok, akik művelik magukat, az nem úgy van, hogy ti helyreigazítjátok őket ezzel a Fá-val? Az nem az ő létezésüknek az elismerése? Akkor ti nem azon vagytok, hogy megmentsétek őket?

Természetesen, ezeket az ő megjelenési formáikat az emberi társadalomban, nem hagyhatom hátra mindet az emberiségnek. Ezekben a rendszerekben az élőlények azok, amelyek meg kell legyenek mentve. Minden, ami itt az embereknél ért földet, a szint alapján nagyon rosszá fog válni, nagyon alacsonnyá is fog válni. A Dáfá-tanítványoknak és a Dáfá-nak természetesen nem szabad igazolniuk ezt az alacsony formát önmagában. Vegyük csak a vallást, azok, akik valóban tisztában vannak vele, arra használják a vallási formát, hogy saját magukat műveljék; viszont azok, akik nincsenek tisztában vele, azon vannak, hogy megőrizzék a vallási formát. Ez azt is jelenti, ezek a formák az emberiségben nem olyasmik, amikkel az istenségek szeretnének rendelkezni. Az istenségek azért akarják, hogy te ezt a formát használd, hogy megemelkedj. Ha te eléred, hogy ezeket a formákat használd, hogy megemelkedj, úgy te azon vagy, hogy a Fá-t és az istenségeket igazold és élőlényeket mentsél meg. Az nem úgy van? (taps) A Dáfá-tanítványok különböző hivatásokban és különböző üzletágakban művelik magukat, ezzel elismerik azoknak a rendszereknek az élőlényeit, ezáltal minden élőlényt is megmentenek. Korábban én mondtam nektek, amit terjesztek, az a kozmikus Dáfá, ez mindent magába zár. Képzeljétek csak el egyszer, milyen nagy ez a Fá? Én azt mondanám, olyan nagy, hogy nincs formája, viszont a formanélküliség mindent magába zár. (taps) A Fá-helyreigazításnál az összes élőlény helyre lesz igazítva a világegyetemben, és minden őseredeti dolog, ami az istenségek által lett hátrahagyva, lehetőleg meg lesz mentve.

Kezdetben egy élőlény sem tudta, mit teszek. Még a földönkívüliek is azt hiszik, hogy hozzájuk tartozok. (mind nevetnek) Senki sem tudta ezt, a Fá-helyreigazításomnál ezért tesznek úgy különböző istenségek különböző szinteken, mintha nem látták volna a régi erők zavarásait. Úgy én azt mondtam korábban, hogy az összes élőlény az egész világegyetemben bűncselekményt követett el ezzel a dologgal szemben. Azt mondtam, hogy ők mindannyian tartoztak nekem valamivel, hiszen én azon vagyok, hogy megmentsen őket. Ez a Fá pontosan a legalapvetőbb dolga az összes élőlénynek.

Valamelyik dolog az emberi társadalomban, mihelyt én kiválasztottam azt, tulajdonképpen szolgálhat a Dáfá-tanítványok művelésére. Például én korábban beszéltem a zenéről. Ha a zene tanulásánál vagy a zeneszerzésnél a Dáfá által van irányítva, tehet előrelépéseket az ember, ihletet fog kapni. Ha megkapja a tudatosságot valamire és egyvalakinek eszébe juthat, mire van szükség, úgy az az istenségek utalása, útmutatása. Ez azt is jelenti, mindegy milyen üzletágban, szakmában vagy, ha a technikád fejlődni tud, ez egy olyan jelenség, hogy te állandóan emelted a szintedet. Úgy mutatkozik meg, hogy te azon vagy, hogy egy jó ember legyél és hogy műveljed a szívedet. Az emberek szempontjából te egy jó emberré változol. A Fá-tanuláson és a befelé való művelésen keresztül, egyre jobban cselekszel, így az istenségek meg fogják adni a bölcsességet és az ihletet, amit meg kellene kapjál. A tanuláson keresztül nagyon sok mindent megérttetnek veled, még jobb dolgokat hozatnak létre veled és egy még magasabb technikát birtokoltatnak veled és még messzebb szárnyaltatják ezt túl veled. Gondoljatok csak utána egyszer, talán nem szolgálhat mindegyik tisztességes hivatás az emberi társadalomban erre? Mindent jól végzel a munkádnál, egyidejűleg műveled saját magadat. Nem emelkedhetsz meg ennél? Ha én a mai társadalomban valamelyik formát a ti művelési formátokként választottam ki, az arra szolgálhat, hogy a sikerhez (sikeresen) műveljétek magatokat avval. (taps) Csak úgy van, hogy én azt a dolgot nem választottam ki, nem választottam ki számotokra ezt a dolgot, én a Buddha formáját kerestem ki. Én a Buddha formáján keresztül magyarázom a kozmikus Fá-t, egyidejűleg használom az általam létrehozott öt gyakorlatot és a művelési módot. Én megtanítalak benneteket, hogy ezzel a módszerrel műveljétek magatokat és megmentsétek az összes élőlényt, beleértve az összes buddhát, taót, istenséget és embert. Olyan sok forma létezik, természetesen nem választhatom ki mind. A Buddha formáját választottam ki, de én alapjában a kozmikus Dáfá-t magyaráztam el. Ámbár ez a Buddha-alapelvek formája és ámbár én ezt a Buddha-alapelvek szempontjából magyaráztam el, alapjában véve az, amit elmagyaráztam, az alapvető kozmikus Dáfá. Az utak, amelyeket a művelésnél járatok veletek, mind a különböző kozmikus rendszerek nagy istenségeinek az útjai. Minden helyre lesz igazítva, ez a Fá talán nem zár mindent magába? Ez pontosan a Dáfá.

Éppen azt mondtam, mikor a ,,Kilenc kommentár” nyilvánosságra lett hozva, léteztek emberek, akik ezt nem tudták megérteni. Kérdezik, hogy mi beleavatkoztunk a politikába? Mit jelent hát politika? Ha én, Li Hongzhi, valóban arra vezetnélek benneteket, hogy a politikában műveljétek magatokat, sikeresen (a sikerhez) művelhetnétek magatokat? Az biztosan megy. Ameddig egy művelő a munkájában állandóan a Dáfá irányítása alatt műveli magát, hogy egy jó és még jobb emberré váljon, a Dáfá-ban acélozza magát, folytonosan emelheti magát és folytonosan emelkedik magasabbra, így elérheti a beteljesülést. Ha én ma benneteket egy népként vezetnélek, úgyhogy ti egy királynak a népével való formában művelnétek magatokat, művelhetnétek magatokat? (taps) Az is biztosan működik, azonkívül biztosan eljuthattok a beteljesüléshez. A kérdés csak az, hogyan járja az ember ezt az utat, hogyan veszi át a felelősséget az összes élőlényért és hogyan emeltetheti meg az élőlényeket. Ameddig ennek a Dáfá-nak az irányítása szerint cselekszik, el lehet érni. A konkrét forma szempontjából nézve, mi nem választottunk ki ilyen dolgokat. Mi ma már eljutottunk eddig a lépésig és többé nem is kereshetünk, választhatunk ki újfent valamit. Egyszerűen egy ilyen művelésformánál maradunk és a mi művelési módunk pontosan ilyen.

A zavarodottságban és a ködben nem lehet látni, milyen nagy ez a Fá. Ha valóban látni lehetne, úgy az összes ragaszkodás, ami a művelés állapotában megmutatkozott, semmi mást nem jelentene, mint hogy az istenségekkel szemben bűncselekményeket követett volna el az ember. Pont mivel nem lehet látni, ez nem számít. Te haladhatsz előre valamivel szorgalmasabban, te ezt valamivel hiányosabban is felismerheted. (mosolyog) Összehasonlításképpen a ködben való művelési forma önmagában lazább. Milyen szép lenne, ha mindent tudnék és mindent láthatnék. Ha így lenne, a művelési út olyan keskeny lenne, hogy semmiféle problémák nem lennének megengedve nálad. Ha te már elérted a megvilágosodást, az nem számít többé a műveléshez, nincs is többé megengedve neked, hogy műveld magad. Az 1999. július 20-án kezdődött üldözés előtt létezett a Dáfá-tanítványoknak egy része, amelyik nagy mértékben a fokozatos megvilágosodás állapotában volt található, nekik ezúttal nem szabad részt vegyenek ebben a bevetésben az üldözés ellen. Senki sem merészeli, hogy üldözze őket, ők nem is vettek részt ebben. Egyedül az ő közös bevetésükön keresztül ez az üldözés már le lehet állítva, de ők ezzel már mindannyian tisztában vannak. Éppen a művelési formáról beszéltem. Ha én ezt ebből a szemszögből magyarázom el, úgy gondolom, hogy a gondolataitok már kiszélesedtek és egyszerre sok mindennel tisztában vagytok. Már jobban tudjátok, milyen nagy ez a Dáfá és milyen nagy felelősséggel rendelkeztek. (taps)

Ha idáig beszéltem, úgy elmagyarázom egyszer másféleképpen. Dáfá-tanítványokként, ti nagyszerű múlttal rendelkeztek, így nagyszerű jelennel is kell bírjatok. Néha a ti Fá-igazolásotoknál vagy miközben közösen végzitek a Dáfá-munkát, a személyes művelésnél is ténylegesen létezik sok valami, amivel nem egészen elégedett az ember. Létezik egyvalami, ami a legjellegzetesebb, a legnagyobb és a legrégebben nem lett megoldva, ez olyasmi is, amit az istenségek újra és újra a fülembe sugdostak, amivel a leginkább elégedetlenek, ebben a tekintetben én ezt még sohasem magyaráztam el kifejezetten és sohasem beszéltem erről komolyan. Miért? A mai Fá-igazolásban a Dáfá-tanítványoknak szükségük van még egy kevés emberi bátorságra, emiatt nem beszéltem erről. A végén szeretném elmagyarázni, csupán mikor körülbelül elérkezett az idő, akkor fogom elmagyarázni. Milyen tekintetben? Ez nevezetesen az, hogy a Dáfá-tanítványok nem engedik meg, hogy rá legyen mutatva a hibáikra. Senkinek sem szabad azt megmondania nekik. Mihelyt erről beszél az ember, már robbannak. Ha igazuk van, nem szeretnének bíráló véleményeket hallani; ha hibákat csináltak, szintén nem szívesen hagyják ezt mások által megmondani. Mihelyt megmondja ezt nekik az ember, felmérgelődnek ezen. Ez már egy nagyon komoly problémává vált. (taps)

Miért beszélek csupán most erről? Mivel az előző időben a Fá-igazolásnál voltatok és a gonosz leleplezésénél, úgy én nem akartam, hogy túl enyhén, szelíden cselekedjetek. Máskülönben lehetséges lett volna, hogy ne tisztázzátok alaposan az igaz körülményeket. Ha ti az igaz körülmények tisztázásánál már nem magyarázzátok tovább, mihelyt a többiek mondtak valamit, úgy az nem megy. Most érettek vagytok, ésszerűek és tudjátok, hogyan kell cselekedjetek, ez már nem fogja többé befolyásolni az igaz körülmények tisztázását, ezért vártam a mai napig. Ebben a tekintetben ez már nagyon feltűnő nálatok. Művelőkként gondolkozzatok csak el egyszer, a korábbi időben én már elmagyaráztam a Zhuán Fálun-ban: ,,ha megütik, akkor nem üt vissza; nem szid vissza, ha megszidják”. Ha mások nem jók hozzád, ajándékozz nekik egy mosolyt. Ha konfliktusokat látsz másoknál, egy kívülállóként te is egyszer utána kellene gondolj ennek: Hogyan cselekedhetnék jól? Ha ez nálam történne meg, nyugodt tudok-e maradni és egy művelőként tudok-e eljárni a bírálattal és más véleménnyel? A művelésnél pont saját magánál kellene utánanézzen az ember. Hogy igaza van-e vagy sem, mindig saját magánál kellene utánanézzen. A művelésnél pontosan az emberi érzületek kell legyenek eltávolítva. Ha soha nem tud bírálatot (kritikát) meghallgatni, mindig kifelé tesz szemrehányásokat másoknak és mindig visszautasítja a többiek véleményeit vagy a bírálatát, az még művelés? Hogyan művelte hát magát? Az a szokása van, hogy mindig másoknál keresse a gyenge pontokat és nem fektet hangsúlyt arra, hogy saját magánál nézzen utána. Ha a többiek jól művelték magukat, mi kellene hát legyen belőled? A Mester nem arra vár, hogy te jól műveld magad? Miért nem tudod elfogadni a kritikát, hanem egyre csak másokra figyelsz? Miért nem műveled magad belsőleg és nézel saját magadnál utána? Miért mérgelődsz, mihelyt rólad beszélnek? Hányan érik el a jelenlevők közül, hogy nyugodtak maradjanak a szívükben, ha ti hirtelen másoktól szidalmazva vagytok és ujjal mutogatnak rátok? Hányan közületek rendelkeznek egy megingathatatlan szívvel és tudják saját maguknál keresni az okot, ha másoktól kritizálva, bírálva vagytok vagy valami a szemetekre van hányva?

Ez nem a ti hibátok. Nem úgy van, hogy az én Dáfá-tanítványaim nem cselekedtek jól. (mosolyog) Ha erről beszélünk, úgy a Mester hagyta meg ezt a keveset a számotokra. De én ma beszéltem erről, így mostantól kezdve figyelnetek kellene erre. (taps) Az utóbbi időben némely tanulók gyakrabban írtak nekem cédulákat vagy leveleket, vagy továbbíttattak valamit, ők erről és erről mesélnek, ez és ez így vagy úgy nincs rendben, (mind nevetnek) ennek és ennek valamilyen problémája van. Ezt tudom, nagyon is tisztában vagyok ezzel. Műveljétek saját magatokat. Nem szeretném, ha a Dáfá-tanítványok környezete egy olyan környezetté válna, amelyikben kölcsönösen szemrehányásokat tesznek egymásnak. Én szeretném ezt a környezetet egy olyan környezetté tenni, amelyikben minden bírálatot elfogadhattok és egyidejűleg belülre (befelé, magatokba) nézhettek. Ha mindenki saját magát műveli, belülre tekint és mindenki saját magát jól műveli, akkor nem kevesebb konfliktus fog lenni? Ez az alapelv a Fá-terjesztésem kezdete óta máig nem maradt még mindig ugyanolyan? Egy művelő nem fog jobbá válni (megjavulni) szemrehányásokon keresztül. Nem is fog úgy lenni, hogy én Mesterként valakit jobbá tehetek (kijavíthatok) kritikán, bírálaton keresztül. Ti szintén nem fogtok jobbá válni kölcsönös kritikán és szemrehányásokon keresztül. Úgy van, hogy ti a saját műveléseteken keresztül jobbak lesztek. A Mester ma elmagyarázta a Fá-t eddig a pontig, így mostantól fogva el kellene kezdenetek figyelmesnek lenni ebben a tekintetben. (erőteljes taps)

Viszont belsőleg ti fel kellene legyetek készülve, (mind nevetnek) talán már ebbe fogsz ütközni, mihelyt visszatértél (hazatértél). De ha te ebbe ütközöl, semmi esetre sem fog sejtelmed lenni róla. (mind nevetnek) Ha konfliktusok törnek rád, semmi esetre sem leszel úgy kezelve mint egy istenség. Nem is úgy fog megmutatkozni mint az istenségeknél. Ezek mind a hétköznapi emberek jelenségei, mind a hétköznapi emberek közötti konfliktusoknak a megjelenési formái. Nem lesz tekintetbe véve a becsületed. Kivéve engem, Li Hongzhi-t, senki más nem lesz különlegesen kezelve. Semmi esetre sem fogja felülmúlni a hétköznapi emberek alapelveit és megjelenését, emiatt ez mind az emberi szinten levő formában mutatkozik meg. Ami ezt a pontot illeti, úgy én azt gondolom, Dáfá-tanítványokként ti már olyan régóta tanuljátok a Fá-t és már olyan régóta művelitek magatokat, ha nem is magyarázom el a még konkrétabb alapelveket, ti már ismeritek is őket, ti már mindannyian tisztában vagytok azokkal.

Ez egy nagyon feltűnő probléma. Tudjátok, hogy a magas élőlények az utóbbi években újra és újra a fülembe súgták ezt a problémát? Én egyszerűen semmit sem kezdeményeztem. Mivel szeretném, hogy a Dáfá-tanítványoknak a Fá-igazolásnál legyen bátorságuk, hogy leleplezzék a gonoszt, úgy én nem említettem meg ezt. Egy időpontot, egy alkalmat akartam találni, hogy megemlítsem ezt a problémát. Ma eljött az idő, úgy én kiváltképp meg szeretném említeni ezt a problémát. Egyébként én mondom nektek, hogy az összhelyzetünkben ez már eléggé feltűnő. Némelyek már olyan messzire jutottak, hogy egyáltalán nem hagyják megérinteni magukat. Úgy találom, az szintén nem megy többé, ha nem beszélek erről. Némelyek olyanok mint egy gyufaszál, egy húzással már lobbannak is; úgy mint egy akna, egy lépéssel már robbannak is. ,,Nem szabad semmit sem mondanod nekem, mihelyt te mondasz nekem valamit, nem tudom elviselni.” Semmiféle más véleményt nem tudnak meghallgatni. Hogy ez most egy jó vagy rossz szándékból van [mondva] vagy hogy egyáltalán van-e valamilyen szándéka ennél, minden el lesz utasítva, még kevésbé néznek saját maguknál utána. Ez már nagyon rossz lett. De ti emiatt nem tettétek bűnösökké magatokat, mostantól fogva nektek mindannyiótoknak figyelmesnek kellene legyetek ennél a problémánál. El kell érjétek, hogy mindenkitől mondathassatok valamit magatoknak (bíráltathassátok magatokat). Ha helyesnek bizonyul, javítsátok ki magatokat, ha nem, akkor legyetek figyelmesek. Ha eléred, hogy tekintettel a kritikára és szemrehányásokra mozdulatlan maradj a szívedben, akkor te megemelkedtél. (taps)

Gyakorta léteznek tanulók, akik mondják, hogy némely tanulók ismerik a gyengéiket, és hogy tudnak a problémájukról, ők egyszerűen nem hagyják a többieket ezt megbeszélni. Természetesen én nem vagyok amellett, hogy mind szemrehányásokat tegyenek másoknak. De ha mások látják a problémát, hogy ez talán zavarhatja az igaz körülmények tisztázását vagy a ti együttműködéseteket, úgy ezt meg kellene beszélni. A Fá-testem is fog neked adni egy utalást valamelyik tanuló száján keresztül. Ti egy olyan hosszú művelési folyamaton mentetek keresztül, olyan sokat áldoztatok és valóban kemény volt számotokra. Mindent, amit tettetek, szemügyre vettem, ez szintén valóban nagyszerű. De azért, hogy bebizonyítsuk, hogy egy ember a lényétől fogva és alapjában [véve] egyáltalán művelő-e, ettől a dologtól, hogy nem hagy magának semmit sem mondani, feltétlenül meg kell szabaduljon. Ha te minden más területen nagyon jó is vagy, de csak ezen a területen nem vagy jó, úgy annak ellenére nem vagy egy művelő. Korábban a művelők kezdettől fogva kellett dolgozzanak magukon ezen a területen, ez volt szintén a előfeltétel a tanítványok kiválasztására. A Dáfá-tanítványok 1999. július 20-ai (20-án kezdődött) üldöztetése előtt én ezt így csináltam, 1999. július 20-a után többé nem fektettem hangsúlyt erre a problémára. Ma újra felhozom ezt a problémát, egyidejűleg segítek nektek, hogy eltávolítsam ezeket a kialakult (kialakított) anyagokat. (taps) Viszont ki kell javítsátok ezt a szokást, le kell szokjatok róla. Feltétlenül figyeljetek erre. Mostantól fogva, aki semmit sem hagy mondani mások által, nem számít szorgalmasnak. Aki semmit sem hagy mondani mások által, az nincs egy művelő állapotában, legalábbis ebben a pontban nem. (taps) Aki még mindig nem tud átjutni ezen a vizsgán, úgy én mondom nektek, az egyszerűen túl veszélyes! Mivel ez olyasmi, amit egy művelő alapjától fogva és a legőszintébben el kell engedjen. Ez olyasmi is, amit feltétlenül el kell engedni, különben nem juthat el a beteljesüléshez. Nem kellene úgy legyen, hogy a hétköznapi emberek végzik a Dáfá-tanítványok munkáját. Ti el kellene jussatok a beteljesüléshez, és nem vagytok oda a boldogságban, szerencsében való részesedésért.

Végezhetnek a hétköznapi emberek Dáfá-munkát, ha szeretnének? Ők egyszerűen csinálják: én ugyanúgy kiáltom ,,Falun Dafa hao (A Fálun Dáfá jó)”, szórólapokat is megyek osztogatni. Egy hétköznapi ember végezte a Dáfá-tanítványok munkáját, de ő nem műveli magát. Eljuthat ő a beteljesülésig mint egy Dáfá-tanítvány? Nem. Azonban ő egy ilyen nagy dolgot tett meg, éspedig ebben a történelmileg döntő pillanatban. Hogyan kellene hát kezelni ezt az élőlényt? Valóban kell létezzen a szerencsében, éspedig nagy szerencsében való részesedés. Remélem, hogy az itt jelenlevők a végén hát nem egyszerűen csak szerencsés fizetséget kapnak, miután olyan hosszú időn át (sokáig) műveltétek magatokat. (mind nevetnek) Létezik még nagyszerűbb [dolog], még ragyogóbb [dolog] és minden, ami egy élőlény számára valóban nagyszerű, az vár rátok. Ámde a Dáfá-tanítványok nem a boldogságban, szerencsében való részesedés miatt művelik magukat. Mostantól fogva nemcsak a hétköznapi emberekkel való kapcsolatban, hanem a Dáfá-tanítványok között is egy alapos változást kellene elérjetek ebben a tekintetben. Ha én ezt már így mondom, akkor így kell cselekedjetek. (erőteljes taps)

Egyébként, újabban létezett egy dolog a Dáfá-tanítványoknál, különösen Észak-Amerikában, más területeken szintén létezett, nevezetesen sok Dáfá-tanítvány vett részt abban, hogy megszervezze az NTDTV újévi gáláját és hogy belépőjegyeket adjon el. Mivel nagyon hideg volt, ez számotokra nagyon is nehéz volt, nagyon is sok erőfeszítést tettetek. Én láttam, hogy a Dáfá-tanítványok a hóban nagyon vékonyan voltak öltözve és az utcákon bemutatókat végeztek, hogy belépőjegyeket adjanak el. Ezt így csináltátok egymás között, így talán ti saját magatok ezt nem érzékeltétek valami különlegességként. De az istenségek szemében ez másként van látva. Mesterként én is különösen meg vagyok hatva ettől. Nagyszerűek vagytok. Ha ehhez a témához jutok, úgy azt is elmagyarázom, miért olyan fontos a globális kínai gála. Tudjátok ti, milyen nagy dolgot hordoz magában a globális kínai újévi gála?

Az eretnek Kínai KP a kulturális előadásokat mindig is propagandaként vette a pártkultúra számára és eszközként, hogy a kínaiakat agymosás és befolyás alá vonják. Emberek, akik a szárazföldi Kínából jöttek, szintén tudják, hogy minden évben egy gálát rendez ,,a tavaszünnep közös megünneplésére”. A program tele van a rosszindulatú párt dicsőítéseivel és egy nagyon erős politikai jellege van. Az NTDTV újévi gálája viszont még nagyobb, ,,a Globális Kínai Újévi Gálának” nevezik. A ,,globális” természetesen magába zárja a szárazföldi Kínát is. Így gondoljatok csak bele, hogy ez egy nagyon nagy dolog-e. Hiszen a ,,globális” nemzetközit jelent. Ha egy nemzetközi dologról van szó, akkor hát el kell érje a nemzetközi színvonalat (szabványt). Ez nem úgy van? A tanulók is valóban nagyszerűek, nekik sikerült, hogy néhány év óta olyan szép előadásokat mutassanak be a gálánál és egy olyan magas színvonallal. Bármilyen is a személyes színvonal az összességben, az emberek ezt legalábbis nem fedezték fel, (mosolyog) (mind nevetnek, taps) mind nagyon jól [elismerően] beszéltek erről. Így a művészek, a koreográfusok, a zeneszerzők és a zenekar, mindannyian egy magas személyes színvonallal kell rendelkezzenek, így némelyik dolgon alapjától fogva kell dolgozzatok. Azonkívül tudjátok, hogy korábban én megmondtam: hogy most az összgála hatásáról van-e szó vagy hogy most az a dal-e, amit énekel vagy a hangjegyek, amiket játszik, mindaz, amit a Dáfá-tanítványok bemutatnak, más dimenziókban a Fá-igazolás hatásával rendelkezik, a kisugárzott energia nagyon erős, azon van, hogy feloszlassa a gonoszt. És amit a Dáfá-tanítványok csinálnak, szintén meg lesz tanulva a jövőben az emberek által. Milyen kultúra lesz hátrahagyva a jövendő embereknek, ott a Dáfá-tanítványok csinálják a kezdetet, azonkívül a pártkultúra is el lesz takarítva ezáltal. Ez nem úgy van? Ez az oka, amiért a rosszindulatú Kínai KP olyan gonosz módon nyugtalanságot akar szítani. Az előadások közvetlenül is szerepet játszanak a Fá-igazolásnál és az összes élőlény megmentésénél, emiatt a befolyás relatív nagy, a hatás relatív jó. Ha mi folyamatosan és szakadatlanul így csináljuk tovább – nem úgy, mint most, néhány rendezvény után már vége – ha még több rendezvényt csinálunk, hány élőlényt menthetünk meg? Tudjátok? Miután a nézők megtekintették az előadást és kimentek a teremből, minden rossz gondolatuk fel volt oszlatva. Rossz gondolatok nem léteztek többet, (taps) ezért az emberek csupán ezáltal lehettek erősen meghatva.

Ennyit szeretnék mondani. Természetesen tudom, hogy ti még többet akartok hallani. (mosolyog) (taps) Tudom, hogy egy idő óta valóban nagyon sok kérdés létezik a művelésnél, a tanulók között is nagyon sok gondolat merül fel. Most szakítok egy kevés időt, hogy megválaszoljam a kérdéseket, nyújthattok be cédulákat. (taps) Hogy gyakorlati megoldásokat találjunk, a tanulók, akik egy cédulát akarnak benyújtani, kellene egyszer mérlegeljék, hogy fel kellene-e tegyék ezt a kérdést. (mosolyog) Máskülönben egy ilyen halom cédula lesz benyújtva és mi egyáltalán nem tudjuk ma végig olvasni ezeket. Nekem szintén nem sikerül, hogy mindet megválaszoljam. Így, nyújtsátok be a céduláitokat.

Kérdés: Mi rendszeresen küldtünk e-maileket a társadalom fő részének (elitjének), a különböző országok kormányzatainak és szervezeteinek és tisztáztuk az igaz körülményeket az emberi jogok tekintetében és lelepleztük a gonoszt. A hatás nagyon jó volt. Szintén még létrehoztunk, megalapoztunk egy adatbankot néhány millió címmel. Egyeseknek az a véleménye, hogy ezek a mi értékes erőforrásaink főként az igaz körülmények tisztázásának a fő feladatára és a gonosz leleplezéséhez kellene legyenek felhasználva. Másoknak az a véleménye, hogy ezek az erőforrások (adatbázisok) lehetőleg sokat kellene legyenek felhasználva, a különböző rendezvényeknek, nyilatkozatoknak, a gálák számára [készült] reklámoknak és Az emberi jogok megőrzése Kínában [nevű] mozgalomról szóló beszámolóknak stb. a közlésére, megosztására is. Ez egy nagyon konkrét kérdés, de nagyon fontos is, hiszen ha mi nem járunk el helyesen ezzel, rossz hatása lehetne.

Mester: Ti mindenekelőtt tisztában kell legyetek azzal, amit ma tesztek. Ti azon vagytok, hogy élőlényeket mentsetek meg. Mindazt, aminek semmi köze az élőlények megmentéséhez, nem kell csináljátok. Ha ti elmagyaráztátok nekik az igaz körülményeket a Dáfá-tanítványok és a Dáfá üldözéséről, úgy más dolgok többé nem fontosak.

Ilyen konkrét kérdésnél mindig a helyzetnek megfelelően kell eljárni. Ha te arra akarod rábírni őket, hogy részt vegyenek a hétköznapi emberek mozgalmában az emberi jogok megőrzéséért, úgy az nem a Dáfá-tanítványok kötelessége. Az általatok előállított médiák bemutathatják az érdeklődéseteket, adhatnak információkat a társadalomnak és leleplezhetik a rosszindulatú Kínai KP-t. Tisztában kell legyetek ezzel a ponttal. Az nem úgy van, hogy ti az emberi jogok megőrzéséért léteztek. Az úgy van, hogy az emberi jogok megőrzésének ez a formája azért lépett fel, hogy támogassa a Dáfá-tanítványokat a Fá-igazolásnál. (taps) Ti feltétlenül világosan meg kellene különböztessétek a fontosat és a jelentéktelent! Ha a belépőjegyek eladásáról van szó a gála számára, úgy az szintén arra szolgál, hogy megismertesse az emberekkel a Dáfá-t és a Dáfá-tanítványokat. (mosolyog)

Kérdés: Nekünk van egy ötletünk, nevezetesen egy könnyen megérthető dokumentumfilmet akarunk forgatni a modernkori kínai történelemről és egyet az újkori kínai történelemről, hogy kijavítsunk néhány hamis felismerést (téves ismeretet) a történelemről az emberi gondolatokban.

Mester: Tudok róla (Tudomásom van róla). Ezt csinálhatjátok.

Kérdés: Hogyan különböztethetjük meg és kereshetjük ki a helyes történelmi adatokat és tényeket, és vonhatjuk le ezekből a helyes következtetéseket?

Mester: Ha ezen dolgok számára léteznek dokumentumfilmek a történelemben, akkor az a legjobb, azok nem lehetnek hamisak. Ha több területről keres ki bizonyítási anyagot az ember, hogy tájékozódjon egy dologról, úgy azt gondolom, hogy a legkorrektebb következtetést lehet levonni. Egyvalami figyelembe kell legyen véve, nevezetesen minden, amit a rosszindulatú Kínai KP kiadott, hamis, ebben még csak nem is szükséges hinned. Ezekben az években a rosszindulatú párt mindig becsapta a kínai népet és hazudott a polgároknak.

Kérdés: Mi azon vagyunk, hogy tájékoztassuk az igaz körülményekről a nyugati társadalom fő részében (elitjében) a polgári szervezeteket és hogy leleplezzük a gonoszt, ebben a folyamatban nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk. Némely emberek még kérdezik, mit tehetnének konkrétan értünk. Ebből az okból kifolyólag alapítottunk egy lelkiismeret-alapítványt, hogy ezáltal a becsületes emberek, akik támogatnak bennünket, de nem tanulók, részt vehessenek ebben. Van egy kérdésünk: Némely emberek adakozni akarnak az üldözött Dáfá-tanítványoknak. Hogyan kellene a pénzt továbbadjuk nekik és összehangoljuk [ezt]? Hogyan kellene a jövőben helyesen eljárnunk az adománypénzekkel és az összegyűjtött pénzzel?

Mester: Ami ezt a kérdést illeti, úgy én ezt már elmagyaráztam a Fá-terjesztésnél a korábbi időben. Megmondtam, hogy művelőkként nektek nem szabad pénzt és tárgyakat gyűjtenetek. Ez csak ragaszkodást fejleszthet ki és nincs semmiféle előnye a művelés számára. Azonkívül ti a hétköznapi emberek társadalmában művelitek magatokat, szintén nem szükséges, hogy a hétköznapi emberek által legyetek eltartva. Természetesen szintén léteznek Dáfá-tanítványok, akik a templomban művelik magukat, az egy különleges eset. Amiről itt beszélek, az valami általános. Ezen körülmények alatt a pénzgyűjtést én teljesen megtiltom. Nem szabad pénzt gyűjtenetek a tanulók között és a társadalomban szintén nem szabad pénzt gyűjtenetek, mint más vallásoknál. Ilyen dolgokat nem csinálunk.

De az 1999. július 20-ai üldözés óta létezik egy változás ebben a tekintetben. A Dáfá-tanítványoknak pénzügyi eszközökre van szükségük az igaz körülmények tisztázására és az összes élőlény megmentésére, és a személyes bevétel korlátozott, azonkívül ez az üldözés nagyon hosszan is tart. Ennek a problémának a megoldására nagyon sok pénzre van szükség, az üldözés leleplezésére. Legalábbis van szükségetek pénzre, hogy szórólapokat nyomtassatok. A Dáfá-tanítványok által működtetett televízióállomásnak, rádióállomásnak és újságnak is pénzre van szüksége. Létezik még sok más munka és projekt (tervezet), aminek mind pénzre van szüksége. Ezen körülmények között megmondtam néhány Dáfá-tanítványnak, aki egy projektért illetékes, hogy mi csak a különböző országok kormányzatait, vagy különböző alapítványokat és nagyvállalatokat szabad megnyerjünk szponzorokként, hogy támogassák ezt a munkát. De valójában a régi erők ebben a tekintetben nagyon erős akadályokat állítottak fel. Az utóbbi években létezik egy befektetési hullám a kínai társadalomban, minden ország odamegy, hogy befektessen és nem merik támogatni a Fálun Gong-ot. Attól tartanak, hogy a Kínai KP hátrányokat teremt a vállalkozásaiknak. Így nézve, ők a személyes előnyökért a lelkiismeretüket is eladták. Ezen körülmények között éppenséggel nagyon nehéz támogatást kapni tőlük.

Így sok tanuló látta az igaz körülmények tisztázásánál, hogy ténylegesen léteznek nagyon jó polgárok. Miután tudomást szereztek ennek az üldözésnek a gonoszságáról, sokan közülük önszántukból pénzt akartak adományozni a tanulóknak. Mit csináljunk hát ezen körülmények között? Még mindig ugyanazt mondom: Lehetőleg nem kellene pénzt gyűjtsünk a polgárok között. Azt nem tesszük. Ha valóban létezik valaki, aki azt önszántából akarja tenni, akkor azt egyszerűen fogadjátok el. Ti azt arra használhatjátok, ahol a pénzre szükség van. Csak így lehet csinálni. Én nem vagyok emellett. De ha valóban létezik valaki, aki feltétlenül adakozni akar, akkor fogadjátok el azt egyszerűen, különben néha furcsának találnak benneteket, ha nem fogadjátok el. Néha, mikor csináltok valamit, meg is kell értessétek ezekkel az emberekkel, csupán úgy menthetitek meg őket. Vagyis ha valóban léteznek ilyen esetek, akkor éppenséggel fogadjátok el azt.

Azonban a pénz kezelésénél egy probléma sem kellene felmerüljön. Én tudom, hogy némely projekteknél némely területeken már léteznek problémák a pénzzel. Nem szeretnék erről beszélni. Gondolom, azok, akiknek ebben a tekintetben problémáik vannak, igazán nem akarják többé művelni magukat. Minden istenség néz benneteket. Egy művelő számára ez viszont túl komoly.

Kérdés: Hogyan találhatjuk meg a helyes arányt az emberi jogok megőrzésére szolgáló polgári mozgalmon keresztüli üldözés elleni bevetés és a ,,három szervezetből való kilépés” szorgalmazása között?

Mester: A ,,három szervezetből való kilépés”-sel ti azon vagytok, hogy embereket mentsetek meg, ez az összes élőlény megmentéséhez tartozik. Azon vagytok, hogy megmentsétek az embereket a szárazföldi Kínában. A szárazföldi Kínán kívül ez a kérdés nem létezik. Én már megmondtam, mikor az egész kommunista eretnek front feloszlott Kelet-Európában, az emberek ott már megtették, amit tenniük kellett. Ők feloszlatták. De ami a szárazföldi Kínában élő embereket illeti, úgy ők még semmi konkrét dolgot nem kezdeményeztek. Ha saját magukat tisztára akarják mosni, meg kell váljanak az eretnek Kínai KP rosszindulatú szervezeteitől.

Éppen elmagyaráztam, hogy az emberi jogok megőrzésére való mozgalom a hétköznapi emberekhez tartozik. A Fálun Gong semmi esetre sem egy politikai szervezet. Egyet jól meg kellene jegyezzetek magatoknak: Hogy most a szárazföldi Kínából léteznek olyanok, akik megtérnek az őszinteséghez, becsületességhez vagy hogy most léteznek olyanok, akik színre lépnek, hogy állást foglaljanak a Fálun Gong-ért, úgy ez mind az istenségek által lett elrendezve, hogy támogassák a Dáfá-tanítványokat. Semmi esetre sincs úgy, hogy a Dáfá-tanítványok támogatják őket. Nem probléma, ha ti a médiáitokban többet számoltok be róluk és több figyelmet szenteltek nekik. Azonban nem kellene összekeverjétek a jelentőset a jelentéktelennel. Mit kellene tennetek és mit nem, ezzel feltétlenül tisztában kellene legyetek! Mi nem a hétköznapi emberek egy politikai szervezete vagyunk. Nektek nem szabad teljesen bevessétek magatokat ezért. Viszont használhatjátok a médiáitokat azért, hogy beszámoljatok az üldözésről és hogy leleplezzétek. Természetesen léteznek emberek, akik színre léptek, hogy közvetlenül állást foglaljanak a Fálun Gong-ért, úgyhogy ők üldözve vannak, ezeknek az eseteknek több figyelmet kellene szenteljetek és többet kellene beszámoljatok róluk. Különösen a biztonságukat kellene nyomon kövessétek, ez mind nem probléma. Mindenekelőtt ezzel kellene tisztában legyetek, hallgassatok csak ide: elmegy, ha néhány dolognál besegítetek, de ti tisztában kellene legyetek azzal, hogy ezek a dolgok azért bukkantak fel, hogy támogassanak benneteket. Az, ami számotokra a legfontosabb, a művelés és az összes élőlény megmentése. (taps)

Kérdés: Az öt gyakorlat mantráit lefordíthatjuk más nyelvekre?

Mester: A kezdeti időben már megmondtam az angolra való fordítási munka (fordítás) közben, hogy a Fá-helyreigazításra szolgáló mantrák nem szabad legyenek lefordítva. Miért nem szabad legyenek hát lefordítva? A Fá-helyreigazításra szolgáló mantrák össze vannak kapcsolva a világegyetem hangjaival, a világegyetem sok tényezőjével és a világegyetem információival. Csupán ha szavalod őket, létezhet egy, a világegyetemmel összhangban levő, nagy hatás. Ha a hangok másmilyenek, akkor nem létezik többé ez a hatás. Az istenségek megértik ezt. Ha te olvasni akarsz valamit, nem szükséges egy hangot sem kiadnod, mihelyt arra gondolsz, ők már megértik. De ha te a mantrákat használod, hogy egy közvetlen hatást célozz meg, akkor az nem sikerül neked. Így én folyvást nem fordíttattam le őket számotokra.

Tulajdonképpen én mindig mondtam nektek, hogy a kínai kultúra egy olyan kultúra, amit az istenségek terjesztettek az emberiségben, ez egy félisteni kultúra. Így sok kulturális tényező ebben egy nagyon mélyreható tartalommal rendelkezik. A mennyben viszont nem léteznek más népek nyelvei és írásai. És a kínai írásjelek nagyon hasonlóan néznek ki, mint azok a mennyben, ugyanaz az írásmódjuk, mint azoknak a mennyben, csak a vonalak mások. Más népeknek az írásai nem léteznek a mennyben. Szintén léteznek emberek, akik látták, hogy a mennyben levő istenségek egy nép írásával írtak nekik valamit, ami meg lett mutatva az embereknek. Valójában ezek az írások istenségek által lettek elővarázsolva, hogy ezáltal megérthesse őket az ember. Mivel a kínai kultúra egy félisteni kultúra, nem egészen isteni, de nem is egészen emberi. Ilyen az állapot (Ez a helyzet).

Kérdés: A hivatások (foglalkozások), amelyeknél nem léteznek Dáfá-tanítványok, nem fognak többet létezni, helyes ez? (mind nevetnek) Például a kémek (titkos ügynökök). (mind nevetnek)

Mester: Helyes. Én már megmondtam, hogy a jövőben nem fognak többé kémek létezni, a jövőjük ki lesz törölve. (taps) Hogy a többi hivatás fog-e létezni tovább, voltaképpen tudomásom szerint igazából minden hivatásban léteznek Dáfá-tanítványok. Én tudom, hogy ők még az elnöki pozícióban is léteznek. Sőt, nagyon magas szociális (társadalmi) rétegekben is léteznek olyanok, akik művelik magukat, pusztán egy más megjelenésük van. A szárazföldi Kínában már minden hivatásban léteznek Dáfá-tanítványok, minden lehetséges hivatásban léteznek emberek, akik a Dáfá-ban művelik magukat.

Kérdés: Ha az eretnek kommunista szellem először a Párizsi Kommünben bukkant fel, lehet-e akkor, hogy ott megvan még a gyökere? Lehet-e, hogy Franciaországban, Párizsban különösen, még létezik? Milyen befolyása van most?

Mester: A gyökere nincs ott, az Kínában van. Azonkívül a gyökere is már ki lett húzva. A rosszindulatú pártnak az egész eretnek szelleme, tehát a rosszindulatú vörös sárkánynak az egész teste már szét van zúzva. A lakosság gondolataiban és különböző kulturális területeken még léteznek a tényezői, amiket hosszú idő óta beépített. Az ilyen dolgok is az eltávolításnál vannak, el lesznek távolítva. Ami a többi országot illeti, ameddig azok nem tartoznak a rosszindulatú párt országaihoz, nincs közvetlen befolyás rájuk.

Kérdés: Mesélhet Ön nekünk többet a Minghui honlap hatásáról? Különösen a más nyelvű Minghui honlapokéról...

Mester: A Minghui honlap különlegessége az, hogy főként a Dáfá-tanítványok üldözésének az igaz körülményeiről tudósít a szárazföldi Kínában. Ezek első kézből származó anyagok a gonosz leleplezésére. A beszámolók több mint 99%-a igaz, sőt a 100%-a. Ez más, mint a normál médiák. Ti több nyelvre lefordíthatjátok ezeket az információkat az igaz körülményekről és nyilvánosságra hozhatjátok őket a neten (világhálón). Ha képesek vagytok rá és megvannak az erőforrásaitok, csinálhatjátok ezt. Csinálhattok többnyelvű Minghui honlapokat, nevezetesen azért, hogy a Minghui-hálózat tartalmát minden nap láttassátok az emberekkel az egész világon.

Kérdés: Lehet-e, hogy a régi erők a Dáfá-tanítványok mellék-ősszelleménél negatív élőlényeket illesztettek be?

Mester: Ne töprengj olyan sokat. (mind nevetnek) A régi erők mindegyik résen (repedésen) behatolnak. Az igaz Dáfá-tanítványoknál is, akiket én irányítottam a történelemben, benne volt a kezük. Az nem tesz semmit. Ameddig a Dáfá-tanítványok a Fá-igazolás követelményei szerint és a Dáfá követelményei szerint tudnak cselekedni, akkor nem létezik egy probléma sem.

Kérdés: Ha megvan a lehetőség, a mellettünk levő Dáfá-tanítványokkal bocsáthatunk-e ki együtt őszinte gondolatokat, hogy megtagadjuk ezt és hogy eltávolítsuk?

Mester: Az őszinte gondolatok kibocsátásánál, hogy saját rossz tényezőket eltávolítsatok, ez a tényező már figyelembe van véve. Ti ezt már régóta csináltátok.

Kérdés: Én kérem a Mestert, hogy magyarázza el egyszer, milyen befolyásuk van az összes élőlény Dáfá-tanítványok általi megmentésére azoknak a mechanizmusoknak, amik a régi erők forgó tárcsája által vannak beállítva.

Mester: Mindegyik dimenzióban létezik egy forgó tárcsa. Ez a forgó tárcsa tulajdonképpen a korábbi kozmikus Fá megnyilvánulása. Ez szintén egy olyan forgó tárcsa, amelyik a makroszkopikustól a mikroszkopikusig, a mikroszkopikus részecskékből álló dimenzióktól a legnagyobb felszínes részecskékből álló dimenziókig végighúzódik az egész világegyetemen, neki van egy tengelye. Ez pontosan a korábbi kozmikus Fá megnyilvánulása. A jövőben ez többé nem így lesz. (mosolyog) Csupán így mesélhetek erről az élőlényeknek. Azonban ők egy speciális forgó tárcsát készítettek a Fá-helyreigazítás számára. Mindegyik dimenzióban benne volt a kezük, az emberek a világon szintén bele vannak vonva. Sőt, ők még az emberi testekbe is beépítettek ilyen forgó tárcsákat, mihelyt megmozdul egyszer, megváltozik a helyzet az embereknél, ez éppen az ilyen dolgokon múlik. A Fá-helyreigazításnál ezek a dolgok is el vannak távolítva, már nincsen többé döntő hatásuk.

Kérdés: Mi a kapcsolat a Dáfá-tanítványok összességének az acélozáson keresztüli éretté válása és a Fá-helyreigazítás vége között?

Mester: Ha ezt most így nézi az ember, úgy tűnik, hogy alapjában [véve] szinkronban folynak le.

Kérdés: Ha a gonosz kémek betörnek a lakásunkba, szabad saját magunkat megvédenünk? (mindenki nevet)

Mester: Megvédheti saját magát az ember. Ha nagyon erős őszinte gondolataitok vannak, tulajdonképpen megbéníthatjátok őket. (taps) De másképpen mondva, ha művelőként az embernek nem tiszta a szíve és nincsenek erős őszinte gondolatai, vagy fél, akkor nem lehet megcélozni ezt a hatást.

Kérdés: Hogyan menti meg a ,,Mennyei Birodalom Zenekar” az élőlényeket? Adhat Ön egy világos utalást? (mindenki nevet)

Mester: Ha ezt szeretnéd hallani, akkor elmesélem neked ezt. (taps) Tudjátok, mikor a zenekar utolsó alkalommal a kínai negyedben (Chinatown), a New York-i Flushingban menetelt, én ezt a jelenetet láttam: Mikor a zenekar játszott, nagyon erős energia lett szabadjára engedve. A felszabadított energia, valamint a hangok, amelyek tőletek eredtek, és a zene és a hangjegyek is önmagukban, mindez rendelkezik a Fá-igazolásnak és az energia felszabadításának egy hatásával.

Mikor a zenekar azon a napon a kínai negyedben menetelt, különböző dimenziókban a mennyben számtalan istenség létezett, az egész menny tele volt istenségekkel, ők mindannyian doboltak. Sok mennyei katona és mennyei tábornok viharzott előre. A Dáfá-tanítványok fúvósai által nagyon erős energia lett felszabadítva. Hiszen ti láttátok a filmekben, ha egy atombomba felrobban, egy nagyon erős lökéshullám keletkezik, nem igaz? Az ereje még egy atombombáénál is erősebb volt. (taps) Hiszen a Dáfá-tanítványok által felszabadított energia még erősebb mint az atomoké, azonkívül az összes szint részecskéiből álló energia nagyon erős. Ez azt is jelenti, mihelyt felcsendült a hang azon a napon, már egy széles, ragyogó fény keletkezik. Egy atombombánál kell még létezzen az elindításnak egy folyamata, aztán egy nagyon nagy porfelhő (por-kavargás) jön létre a lökéshullám által, nem igaz? Csak miután a porfelhő leszállt, van tisztaság. De itt már egyből tiszta(ság) lett. Aztán ott, ahol messze távol van a fénytől, nagyon sok füst létezik a lökéshullámon keresztül, amelyik gyorsan terjed szét a fény által a játszásnál. Ott aztán nagyon gyorsan tiszta lett. A messzi távolban levő helyen szakadatlanul füst keletkezik a lökéshullám által. Bárhol is érte el a fény, ott minden újra tiszta lett.

Mikor az utcán meneteltek, bármennyi néző is volt, úgy én abban a pillanatban figyelemmel kísértem a hétköznapi emberek gondolatait, ők szinte el voltak tompulva, (mindenki nevet) különösen a kínaiak, megdöbbenve nézték és semmiféle gondolatuk nem volt többé. Mi történik hát most? Minden rossz gondolat el lett távolítva, csupán később tértek újra magukhoz, (taps) és mondták: ,,Ó, a Fálun Gong valóban nagyszerű!” (mindenki nevet) Léteznek olyanok is, akik azt mondták: ,,Ah, hogyhogy létezik az amerikai társadalomban hirtelen a Fálun Gong-nak egy ilyen nagy zenekara olyan sok emberrel!” (mindenki nevet) Az amerikai társadalom számára ez már szintén egy nagyon nagy zenekar. Egyszerre olyan sok ember létezik, aki fúvós hangszeren játszik. Kiváltképp, a zenekarban játszóknak leginkább kínai az arcuk, kevesebb Dáfá-tanítvány létezik nyugati arccal. Nagyjában és egészében véve kínai az arcuk. Sőt, miután a kínaiak a kínai negyedben (Chinatown-ban) ezt látták, az volt az érzésük, hogy mi dicsőséget szereztünk a kínaiaknak. (mindenki nevet) Ennek éppen az az oka, hogy a gondolataikban semmiféle negatív nem létezik többé, minden gondolat, aminek egy negatív hatása van, eltűnt. Valóban megcélozta ezt a hatást, ez a kínaiakat érinti. Ami a nyugati embereket illeti, úgy ez nekik is nagyon újszerűnek tűnt, még sohasem láttak ilyesmit. Egyszerre egy ilyen nagy zenekar bukkant fel kínai arcokkal. Sok ember tapsolt, azt kiáltották: ,,Ráadást!” Így a hatás nagyon jó volt.

Természetesen a zenekarban más nemzetiségű Dáfá-tanítványok is vannak, ők is nagyon csodálatosak (nagyszerűek), hiszen a Dáfá-tanítványok mindazonáltal egy testet képeznek. Tulajdonképpen a tanulók ebben a zenekarban saját maguk is nagyon meg voltak hatva a játszás közben, a szentségesség egy érzésével rendelkeztek.

Kérdés: Az újévi gála mehet-e a jövő évben turnéra az egész világon?

Mester: Ami a jövő évnek ezt a dolgát illeti, úgy mi még a feltétel (az adott körülmény) szerint kell döntsünk. Ha nincs olyan sok pénzügyi eszközünk, nem csinálhatjuk meg ezt. Tudjátok, ha egyszer emberek százai utaznak, az nagyon sok pénzbe kerül.

Kérdés: Némely hivatalnokok a nyugati társadalomban befolyásolva vannak a Kínai KP által, nagyon rosszul viselkednek. Az igaz körülmények tisztázásánál, megmondhatjuk nekik, hogy szinte úgy viselkednek mint a Kínai KP hivatalnokai, de nem mint egy demokratikus országnak egy hivatalnoka?

Mester: Az nem probléma. Ki tudja, kit irányít a rosszindulatú Kínai KP-nak a szelleme, hogy ez most egy nyugati hivatalnok-e vagy a Kínai KP egy hivatalnoka. Mihelyt a gondolataid megfelelnek neki, irányít téged.

Kérdés: Talán nem kellene hinnünk, hogy a Fá bölcsességet adhat nekünk? Kifizetődik, hogy a hétköznapi emberek oktatására járjunk? Újabban egy pár nehézségem volt egy írástervezetnél. Szeretném tudni, hogy a színvonalat kellene emeljem vagy egy más oka van ennek?

Mester: Ha te az írásnak a helyes útján vagy, kevesebb nehézség fog adódni. Ha te nem a helyes úton vagy, akkor nagyobb nehézségek is léteznek. Vagy ha egy bizonyos kérdésben problémái vannak az embernek a felismeréssel, nagyobb nehézségek fognak adódni, és ha nincs probléma a felismeréssel, kevesebb nehézség létezik. Biztosan így van. Sok csoda lett létrehozva a Dáfá-tanítványok által. Megtanulhattok némely dolgokat, ez természetesen nem probléma. Ha te túl sok időt szánsz arra, hogy megtanulj valamit, ha te több hónapnyi vagy több évnyi időt szánsz arra, és azután kezded igazolni a Fá-t, úgy gondolom, akkor már elmúlt az idő. (mindenki nevet) Akkor hiába is tanultad meg. Úgy én azt gondolom, némely dolgoknál, saját magatok kellene mérlegeljetek. Egy Dáfá-tanítványként nektek egy művelő gondolataival kellene kezelnetek ilyen kérdéseket.

Kérdés: A ,,Kilenc kommentár” fontos a vietnamiak számára? A vietnamiak is ki kell lépjenek a pártból?

Mester: Ami Vietnamot, Kubát és Észak-Koreát illeti, mihelyt a Kínai KP megbukik (összeomlik), ők is megbuknak (összeomlanak). Mindazonáltal a létezésük azért lett elrendezve, hogy bátorítsák a Kínai KP-t. Ha a Kínai KP valóban egyedül áll ott, az emberei az egész világ előtt nem emelhetik fel többé a fejüket (nem járhatnak többé emelt fővel). Valójában ez a régi erők elrendezéseihez tartozik. A Dáfá-tanítványok számára pont a művelés számít. A rosszindulatú Kínai KP az, amelyik üldözi a Fálun Gong-ot, így a Dáfá-tanítványok a rosszindulatú Kínai KP általi üldözést leplezik le és feloszlatják az üldözését. A gyökere Kínában van. Mihelyt a Kínai KP tényezői fel vannak oszolva, minden más is fel fog oszlani. Ebben a tekintetben nem kell semmi különöset tegyetek. Ámbár ők is a rosszindulatú párt társadalmához tartoznak, ott még nem létezik a Dáfá-tanítványok üldözése, ezért mi nem vesszük ezt súlypontként (nem fektetünk hangsúlyt erre). Ha a Kínai KP később összeomlik, mind összeomlanak vele együtt, mind el lesznek intézve. Most nem érintjük meg őket.

Kérdés: Sok Dáfá-tanítvány hozott létre nagyon sok kiváló irodalmi művet és műalkotást, mint például zenét, költeményeket, dalokat stb. Forgalomba hozhatjuk ezeket a társadalomban a művészi feldolgozás után?

Mester: Az természetesen jó. Ha minden polgárral az általunk létrehozott műveket énekeltetnénk, az nem jó-e nagyon? Ha nagyon sok ember az egész világon, beleértve az állampolgárokat a szárazföldi Kínában, a ,,Falun Dafa hao (A Fálun Dáfá jó)” feliratú pólót viselné, úgy én azt mondom, hogy a rosszindulatú Kínai KP valóban semmit sem csinálhat. (mind nevetnek) Némelyek mondják, hogy a kínai pénznem bankjegyeire rá lehet írni ,,Falun Dafa hao (A Fálun Dáfá jó)” vagy ,,kilépni a Pártból”, (mind nevetnek) ezt az ötletet én valóban nagyon jónak találom. (taps) A pénzt nem lehet sem kidobni sem megsemmisíteni. (mind nevetnek)

Kérdés: Minden Dáfá-tanítvány a pekingi Hadian kerületből üdvözli a Mestert. Mester, nagyon hiányoljuk Önt. (Mester: Köszönöm nektek!) (taps) A Mester meg lehet győződve, hogy mi biztosan jól csináljuk a három dolgot, úgyhogy méltónak bizonyulunk a tisztelt Mester elvárásaihoz. (Mester: Azt elhiszem.) (taps)

Mester: Ha ti ezt egy pár évvel ezelőtt mondtátok volna, azt gondoltam volna, hogy a tanulók ezzel bátorítani akarnak engem. (mosolyog) Most ezt igaznak tartom és elhiszem.

Kérdés: Hogyan menthetnénk meg még hatékonyabban a homoszexuálisokat?

Mester: Hiszen ezek élőlények. Mentsétek meg őket mint normál élőlényeket. Mentsétek meg azokat, akik megmenthetőek. Nem kellene valami különlegességnek tekintsétek őket. Minél inkább valami különlegességnek tekintitek őket, annál kevésbé tudjátok megmenteni őket. Mentsétek meg őket normál polgárokként. Ameddig megmenthetőek, mentsétek meg őket. Azokat, akik nem megmenthetőek, éppenséggel nem lehet megmenteni.

Kérdés: Az eredeti oktatófilmben a gyakorlatok számára létezik egy bejátszása a Mester Fá-magyarázatának a Közbiztonsági Hivatal egyetemén. A Közbiztonsági Hivatal egyetemének a termében láthatók a háttérben a rosszindulatú párt zászlói. El kellene tüntessük őket? Vagy meg kellene őriznünk annak az időnek a történelmi felvételét?

Mester: Egyszerűen tüntessétek hát el őket. Hiszen mi akkoriban valóban nem terveztük, hogy a leggonoszabb dologként távolítsuk el a Kínai KP-t. Minden élőlénynek lett adva esély. Azon múlik, hogy a rosszindulatú Kínai KP üldözi a Fálun Gong-ot, már egy rosszindulatú démonná vált az összes élőlény számára a világegyetemben, emiatt el akarjuk takarítani és megsemmisíteni. Ez az ő saját választása.

Kérdés: A Dáfá-tanítványok más területekről szintén úgy kellene támogassák a kínai negyedet (Chinatown-t) San Franciscóban mint New Yorkban?

Mester: Gondolom, ha képes rá és megvan a lehetősége, úgy odamehet az ember, hogy támogatást nyújtson. Ezt már megbeszéltem az illetékesekkel San Franciscóból.

Kérdés: Valaki már megkapta a Fá-t és a pártból is kilépett. Mivel nem engedte el a félelmet és nem tisztelte a Dáfá-t, most elhunyt. Egy ilyen embernek lehet-e még jövője?

Mester: Ez a konkrét körülmények szerint kell legyen megszemlélve. Egy Dáfá-tanítvány számára a pártból való kilépés nem áll az első helyen. Az első helyen az összes élőlény megmentése áll és hogy az élőlényeket arra vezesse rá, hogy kilépjenek a pártból. Hogy van-e még jövője? Akkor az áll az előtérben (az nyom a latban), hogy bár megkapta a Fá-t, de nem igazolta.

Kérdés: Minden ember, aki az ez évi gálát látta, szépnek találta. Odaadhatjuk [a DVD-ket] a tanítványoknak a szárazföldi Kínában, hogy ők ott széles körben szétoszthassák, hogy ezen a módon sok élőlénynek a szívét megérintsék?

Mester: Azt csinálhatjátok.

Kérdés: A Mester egyszer elmagyarázta, hogy 80%-a a történelem előtti időkben lerögzített dolgoknak erőszakkal szét lett rombolva a régi erők által. Van-e ennek befolyása a jövendő világegyetem határtalan pompázatosságára és a tökéletes elpusztíthatatlanságára, amelyek kezdetben így voltak akarva?

Mester: Amiket szétromboltak, olyan dolgok, amik úgy lettek elrendezve. Hogyan néz ki az új világegyetem, azt ők semmi esetre sem pillanthatják meg, ha látni is akarják. Azonkívül, miután a Dáfá-tanítványok a művelésen keresztül eljutottak a beteljesülésig és istenségek vagy buddhák lettek, ha ők aztán egy saját világot akarnak létrehozni, csak egyetlen egy gondolatra van szükségük, hiszen a Fá-juk már kéznél van, emiatt ez mind nem probléma. Ezek mind nagyon kicsi dolgok. Mennyi lett ezekből szétrombolva és mennyi veszett el ezekből, ez azon múlik, hogy szükség van-e rájuk. Bármit is szeretne az ember, mindent létre lehet hozatni. Sőt azt is el lehet érni, hogy újra pontosan olyan legyen mint korábban, egyetlen egy eltérés nélkül.

Kérdés: Körülbelül egy fél éve a tanítványok egy új projektbe fogtak. De mivel az illetékes nem tudja elengedni az irigységet, zavarások bukkantak fel, ez nagyon sok nehézséget okozott a tanítványoknak, hogy kitapossák a saját útjukat. Eközben minden alkalmazott módszer nagyon közönséges, ezek szintén mind magukban hordozzák a pártkultúrát. Ehhez jön még, hogy a legtöbben közülük már eredetileg nagyon függnek az illetékestől és a Dáfá Egyesülettől, úgyhogy nekik még több félreértésük van velünk szemben. Eközben én nem értem el, hogy sok mindent tisztázzak. Abban az időben az a felismerésem volt, hogy ez egyfelől az én saját művelésemre és másfelől más gyakorlótársak művelésére szolgál. Azonban nem ismertem fel, hogy a gonosz ezáltal az időnket is elveszi, úgyhogy most ez a helyzet keletkezett. Nem tudom, hogyan kellene eljárjak ezzel.

Mester: Többet kellene saját magánál utánanézzen az ember, hogy a gondolat rendben van-e. Minél kevésbé előnyösnek mutatkozik meg a szemközti fél a konfliktusnál, annál inkább hiszi az ember, hogy ő nincs rendben és biztosan hibás. A művelés nagyon bonyolult. Az emberi érzületeket elengedni a legnehezebb. Nézzetek többet saját magatoknál utána és találjátok meg az érzületeket saját magatoknál. A legfontosabb, hogy ti mindannyian saját magatoknál nézzetek utána és jól összehangolódjatok egymással.

Némely konkrét dolgoknál lehet mondani néhány konstruktív véleményt, azonban azt is meg kellene nézni, hogy a saját vélemények egybeesnek-e az összességgel. Illetékesként neki is megvannak a nehézségei. Ha saját maga nem végzi ezt a munkát, nem is lehet abból a szemszögből szemlélni a dolgot. Sok tanuló éppen maga mögött tudja a kiképzését és még alig végezték egy illetékesnek a munkáját, nincs munkatapasztalatuk (tapasztalatuk a munkáról). Ha valaki egy projektért (tervezetért) illetékes, ez hát egy vizsga is számára. Egyébként, egyes tanulóknak a leveleit már én is olvastam. Bár másoknak a problémáiról számolnak be, a sorok között viszont a művelésnél létező saját gyengeségek találhatók. Léteznek olyanok is, akik nagyon makacsok (ragaszkodók, önfejűek), sőt léteznek némelyek, akik nagyon szélsőségesek. Némelyek szintén egy emberi szívvel panaszkodtak nálam a szívükben levő haragról. Illetékesként feltétlenül meg kell hallgatni a konstruktív (építő) javaslatokat. Azok, akik nem illetékesek, azt is jól össze kellene hangolják, amit saját maga csinál az ember. Ti a művelésnél vagytok, nem egy munka miatt dolgoztok.

Ha egy véleményt akar kifejezni az ember, természetesen ki kellene fejezze. Nektek minden dolognál úgy kellene cselekednetek mint egy Dáfá-tanítvány. Egy projektért való illetékesek szintén saját maguknál kellene utánanézzenek, ha hallották ezeket a véleményeket, ők saját maguk is jól kell műveljék magukat, csupán akkor lehet szentséges az, amit tettek.

Kérdés: A Dáfá-tanítványok a Szecsuan tartományi Ziyang-ból és Chengdu-ból, a Xinjiang-i Yili-ből, Harbin-ból, Nanjing-ból, a Guangxi tartományi Nanning-ból, a Hubei tartományi Yichang-ból és Huanggang-ból, a Gansu tartományi Jiaguguan-ból, a Liaoning tartományi Liujia-területről, a Jilin tartományi Kaian-területről, Hangzhou-ból, Shanxi-ból, Shaoguan-ból, Fuzhou-ból, Jian-ból, Alabamából, Houstonból, az USA-beli Seattle-ből, a ,,Repülő tündérek” tánciskolából a kanadai Torontóból, Szingapúrból, Új-Zélandból, Japánból, a japán Qianye-ből üdvözlik a könyörületes, nagyszerű Mestert!

Mester: Köszönöm nektek! (taps) A Dáfá-tanítványok a szárazföldi Kínában szinte szinkronban vannak a Kínán kívül élő Dáfá-tanítványokkal, különösen egy pár évvel ezelőtt volt a különbség nagyon nagy közöttük. Újabban észrevettem, hogy a Dáfá-tanítványok a szárazföldi Kínában egyre érettebbé és ésszerűbbé válnak. Ebben a pontban viszont a szárazföldi Kínán kívül élő Dáfá-tanítványok, nevezetesen a más területeken élő és más népekből való Dáfá-tanítványok, nem kellene a szárazföldi Kína Dáfá-tanítványai mögött kullogjanak, (taps) erőfeszítéseket kellene tegyetek!

Kérdés: Szeretném, kérem, a Mestert megkérdezni: A demokraták a szárazföldi Kínában és azon kívül mind azon vannak, hogy támogassák az éhségsztrájkot az emberi jogok megőrzéséért, ami a szárazföldi Kínában lett elindítva. A Dáfá-tanítványok a szárazföldi Kínában részt kellene vegyenek ebben, hogy megőrizzék a Dáfá-tanítványok hitének a jogát?

Mester: Én még mindig ugyanazt mondom, ahogyan éppen már elmagyaráztam. A Dáfá-tanítványok számára a művelés és az összes élőlény megmentése áll az első helyen. Ez kell legyen csinálva. Ami az ilyen dolgok felmerülését illeti, úgy ezek tulajdonképpen arra szolgálnak, hogy támogassák a Dáfá-tanítványokat. Természetesen, ha az ügyvédek üldözve vannak, mert védték a Dáfá-tanítványokat, úgy segítenetek kellene nekik. Elmegy, hogy támogatjátok őket néhány dolognál. Azonban meg kell találnotok a helyes mértéket. Mi nem vagyunk politikai szervezet. Te egy művelő vagy.

Kérdés: Egyes nyugati Dáfá-tanítványok belevetik magukat a nyugati nyelvezetű ,,Epoch Times”-ok munkájába, sőt egyáltalán nincs többé idejük más tevékenységekre vagy Fá-konferenciákra, amelyek Dáfá-tanítványok által vannak szervezve. Némely kínai gyakorlótársak azon a véleményen vannak, hogy ezek a nyugati tanítványok egy munka utáni ragaszkodásba jutottak. Én szeretném, kérem, megkérdezni a Mestert: Ha összehasonlítva léteznek fontosabb Dáfá-tevékenységek, szentelhetünk-e valamivel kevesebb figyelmet az újság minőségének és elkészíthetjük-e gyorsabban, (mind nevetnek) hogy ezáltal részt vehessünk a tevékenységeken?

Mester: Már mindnyájan nevetnek. Ha ti nem ügyeltek a minőségre, megmenthetitek-e még jól az élőlényeket? (mind nevetnek) Az nem megy. Mit tegyünk hát, ha az nem megy? Most tényleg vannak nehézségeink. A nehézségek átmenetiek is lehetnének. Mivel hiányzik a személyzet és pénz, biztosan úgy van, hogy nagyon kevés Dáfá-tanítvány van, aki azzal foglalkozik. Ezt nagyon jól tudja a Mester. Tulajdonképpen a kínai Dajiyuan-nál kezdetben szintén ez volt a helyzet. Ez viszont nem fog sokáig tartani. Jóllehet, hogy néhány dolog el lett halasztva és egy kevés idő el lett veszítve, talán használhattok bizonyos módszereket, hogy segítsetek és hogy megoldjátok ezt a problémát. Gondolom, ilyen konkrét dolgoknál ti saját magatok kell jól egyeztessetek egymással és találjatok egy jó megoldást.

Kérdés: Minden Dáfá-tanítvány a Hebei tartományi Langfang-területről üdvözli a Mestert! A tanítványok nagyon hiányolják a Mestert.

Mester: Köszönöm! Köszönet a Dáfá-tanítványoknak a Langfang-területről! (taps)

Kérdés: A szárazföldi Kínában némely tanítványok már többször le lettek tartóztatva jogtalanul és kínzáson keresztül üldözve lettek, ennek ellenére állhatatosak maradnak és szorgalmasan haladnak előre. Ugyancsak léteznek egyes tanítványok, akik tekintettel az üldözésre tanácstalanok és a kényelmességhez való ragaszkodásuk miatt eddig még nem léptek elő. Szeretném, kérem, megkérdezni a Mestert: Úgy van, hogy a tanítványok, akik már többszörösen üldözve lettek, áldozatot hoznak és szenvedéseket viselnek el azon tanítványok számára, akik nem tudnak előlépni (színre lépni)?

Mester: Ez viszont nincs úgy. A személyes művelés az egy személyes dolog. Ami azokat illeti, akik nem léptek elő, többet kellene érdeklődnötök irántuk és segítenetek nekik.

Kérdés: Az akaraterő és az akarat velünk született és előre meghatározott. Nekem nincs erős akaratom. Ha összeszorítom a fogamat és eltökéltséggel erőfeszítéseket teszek, egy pár napot ki tudok bírni, de ez nem tart hosszabb ideig. Nagyon aggódok és nem tudom, mi az oka. Miután erőfeszítéseket tettem, hogy tanuljam a Fá-t és hogy megtanuljam kívülről, még mindig nem emelkedtem meg. Ha a Fá-tanuláson keresztül szeretném erősíteni az akaratot, az talán már önmagában törekvés? Vagy még nem tanultam eleget a Fá-t? Ha az alapvető ok abban rejlik, hogy én saját magamat nem tudom megbecsülni, megmenthető vagyok még?

Mester: Ha egy nagyon jól művelt Dáfá-tanítvány ésszerűséggel (ésszerűen, racionálisan) fel tudja ismerni, mi a Dáfá, úgy biztosan erőfeszítéseket fog tenni. Ebben a tekintetben biztos nem fog hanyag lenni, lazítani. Másfelől, azok, akik nem haladnak szorgalmasan előre, szintén tanulják a Fá-t, ők is tudják, hogy a Fá jó, viszont ők nincsenek a Fá-ban és szintén nincsenek erős őszinte gondolataik. Természetesen nem rendelkeznek magas felismerésekkel, nevezetesen nem tudják helyesen felismerni a Fá értékét, emiatt nem tudják megerőltetni (ösztönözni) magukat.

Kérdés: Ha nyers halat eszik az ember, az ölésnek számít?

Mester: Annak a halnak a húsa, amelyik mások által lett megölve, és a nyers hús evése, nem számít ölésnek. De korábban az emberek mind tudtak egy kijelentésről: ,,Bármit is evett meg az ember, azt fogja visszafizetni.” A hétköznapi emberek számára ez biztosan így van. Mindegy, mit tett egy ember, vissza kell fizetnie. Azok, akik öltek, a következő életben mások által lesznek megölve, vagy a pokolba fognak menni. Egy Dáfá-tanítványként az embernek nincs ez a problémája. Különösen ha a Dáfá ma a hétköznapi emberek között terjed, ilyen problémák feltétlenül meg kell legyenek oldva. Ez azt is jelenti, hogy a Dáfá-tanítványok művelése, amelyen keresztül a beteljesülés felé haladnak, az első helyen áll. Ami a Dáfá-tanítványok igazságtalanságát és magukhoz vonzott gyűlöletét illeti a történelemből, úgy ezek az emelkedési tényezőkön keresztül a művelési és beteljesülési folyamatban és a szerencsés visszafizetésen, kártalanításon keresztül kárpótolva lesznek és következésképp elszámolva.

Ez azt is jelenti, amivel tartozott és a gyűlölet, amit magához vonzott, a művelésen keresztüli beteljesülési folyamatban szerencsés fizetségként, kártalanításként és megmentésként lesz kiegyenlítve. Ez teljes bizonyossággal így van. Miközben a Mester mindegyik Dáfá-tanítványnak elrendezte a művelési utat, ez már meg lett csinálva, olyan dolgok, mint magához vonzott gyűlölet, már el lettek rendezve. Ha te később a művelésen keresztül eljuthatsz a beteljesülésig és egy istenséggé válsz, úgy némelyek közülük a te világodban lesznek élőlények. Ha egy élőlény egy istenség világában van, végül is szintén egy istenség. Ez azt jelenti egy alacsony körökből való élőlény számára, hogy egy lépéssel a mennybe emelkedik. Mindegy, milyen jól születik újra egy élőlény az embervilágban a reinkarnáción keresztül, újra és újra keserűséggel jön a világra. Ha még olyan sok szerencséje (boldogsága) is van, annak ellenére nem emelte meg a látókörét (horizontját). Most egyszerre a magas horizont egy élőlénye, hiszen ezt szeretné mindegyik. Korábban nem meséltem el egy művelési történetet? Korábban létezett egy szerzetes egy templomban, a szútrák szavalásánál látta, hogy két madár ül az ablakban és nem akart elrepülni. Így azt mondta: Ti ketten a buddhista szútrákat akarjátok hallani, akkor szülessetek újra emberként és jöjjetek ide, hogy halljátok őket. Egyszerre magasra repültek a madarak, egy fának ütköztek és kimúltak (meghaltak). (mosolyog) Húsz évvel később jött két legény és szerzetes akart lenni. (mosolyog) Ez pontosan az értelme. Ha egy élőlény tudja, hogy a mennyei világba mehet, akkor nem létezik többé semmi ehhez fogható. Ha meg is kell halljon, nem fogja megbánni. A gyűlölet olyan sok szerencsével (boldogsággal) lesz helyettesítve, ez természetesen örvendetes.

Dáfá-tanítványokként minden, amivel korábban tartoztatok, ezáltal el lesz számolva és ki lesz egyenlítve, hogy az élőlények szerencsés visszatérítést, kárpótlást (kielégítést) kapjanak. Így némelyek azt gondolják: ,,Na jó, akkor a jövőben nem is szükséges többé aggódnom, sőt embereket is merek ölni.” Az nem megy! Amit te művelsz, az a könyörületesség. Amit a Dáfá-tanítványok kiművelnek, az valami jó az élőlényeknek. Ha te valóban embereket ölsz és gyújtogatsz, akkor nem vagy többé művelő, még kevésbé juthatsz el a beteljesüléshez. Akkor ott nincs is szó a szerencsés visszatérítésről az élőlények számára. Azonkívül a nehézségek a művelésnél szintén arra szolgálnak, hogy kiegyenlítsék a lelki tartozásokat (bűnöket). Ha még több nehézség jön ezekhez, az ahhoz vezethet, hogy a művelést nem tudod többé megcsinálni. Úgy te nem is művelheted magad többé. Ezzel én csak arra gondoltam, amivel a művelés előtt tartozott (maradt adós) vagy azokra az adósságokra (tartozásokra, bűnökre), amiket a művelési folyamatban a létfenntartáshoz okozott, követett el.

Térjünk rá a nyers hús evésére. A nyers hús evése a legrosszabb. Én vissza tudok emlékezni arra, hogy Jehova szintén azt mondta az általa teremtett embereknek: ,,Ti főtt ételt kell egyetek.” Ami az embereket illeti, úgy ők feltétlenül az elkészített húst kellene egyék. Miért kell így legyen? A korábbi művelők szintén láttak egy dolgot, miután egy ember vagy egy állat meghalt, a testében levő sejtek még nem haltak meg. Mielőtt a sejtek meghaltak, mindegyik sejt szelleme az ő alakjával rendelkezik. A modern tudomány nem tapasztalta (tudta) már meg ezt szintén? Miután egy szövetmintát vettek egy fehér egértől és a képet fényvezető (optikai) szálakon keresztül megjelenítették a képernyőn, megmutatkozik a fehér egér alakja. Ez azt is jelenti, ha te a nyers húst eszed, az egy nagy csomó élő állat.

A főtt hús nem rendelkezik többé azokkal a szellemekkel. De ha nyers, mit jelent hát az, mikor te lenyeled a hasadba? Az azt jelenti, te élő állatokat tettél a gyomrodba. Mivel nagyon kicsik, ebben a pillanatban te nem érzel semmit. Idővel egy súlyos betegséghez fog jutni az ember, reakciók fognak létezni. Az emberi test nagyon különleges. Az emberi test önmagában a világegyetem szerkezetével rendelkezik, ezért van kis világegyetemként megnevezve. Ha az, amit megettél, nem tud majd többé újraszületni, úgy a gyomrodban marad, idővel a magához vonzott gyűlöletből és karmából egy betegséggóc lesz, ezáltal nagyon nagy karma jön létre, így a gyomor problémákhoz juthat. Komoly esetekben ezek pontosan a gyomorbetegségek, gyomorfekélyek és gyomorrák, mindenesetre minden lehetséges. A szárazföldi Kínában láttam, hogy némely emberek a kígyók friss vérét isszák. Azonban a vér mindegyik sejtje egy kígyó. Lehet-e az jó számodra, ha az egész hasadat kígyókkal töltöd meg? (mind nevetnek) Bár az anyagi rész át lehet változtatva az emberi test felvételén (asszimilációján) keresztül, de a szellemek nem maradtak talán a hasban? Így semmi esetre sem kell nyers húst enni. Most a nyers hal evése kedvelt némely embereknél, ez szintén nagyon rossz. Ez semmi esetre sem tartozik valamilyen étkezési kultúrához, ez nagyon rossz. Így nem kell semmi nyerset enni, semmi esetre sem. Különösen művelőként nem szabad semmi esetre sem nyers húst enni.

De másképpen mondva, ha ezek a dolgok el vannak készítve, akkor már nem halottak? Ha a szellemek elmentek, csak az anyagi rész marad meg. Csupán ha egy művelő fenn tudja tartani az életét, művelheti magát, úgy tud csupán itt élni. Az embereknek megvan az ő életmódjuk. A karma a normális életen keresztül nagyon kevés, a művelőknél ez még kevesebb. Ilyen karma nem probléma egy művelő számára, nem is szükséges a következő életben visszafizetni. Ha te ebben az életben eljuthatsz a beteljesüléshez és egy istenség leszel, a Mester ezt elintézheti számodra. Te saját magad is kiegyenlítheted a művelési folyamatban. Így a nehézségek és a gond, amibe a művelés keserűségében ütközik az ember, tartalmaz ilyen tényezőket is, ezért nem kell félretoljátok őket. Éppen arról beszéltem, mihelyt valami rosszat mondanak valakiről, nem tudja elviselni. Mihelyt bírálva van, nem tudja elviselni. Tudod te, hogy minden ilyen dolognál léteznek a karmád okai?

Kérdés: Szükséges-e, hogy mindenkor rendezzünk egy újévi gálát Taibei, Taizhong és Gaoxiong tajvani városokban? Nem befolyásolhatja ez az igaz körülmények tisztázását a szárazfölddel szemben (a szárazföldi Kína felé)?

Mester: Az igaz körülmények tisztázása a szárazfölddel szemben (a szárazföld Kína felé) nem szabad befolyásolva legyen ezáltal. A következőt gondolom ehhez a kérdéshez, éspedig úgy tűnik, hogy úgy van, hogy a Dáfá-tanítványok mind azt utánozzák, ami Észak-Amerikában van csinálva, különösen az van utánozva ennél, ami New Yorkban van csinálva. Mindegyik tudja, hogy a Mester New Yorkban van és már mondják némelyek, hogy pontosan azt kellene csinálni, ami ott van csinálva. Ez nem kellene így legyen, mivel különböző helyeken szintén különböző körülmények léteznek, a helyi körülmények szerint kellene csinálni.

Tajvanban senki sem üldözi a Fálun Gong-ot, azonkívül a tajvani népnek a legnagyobb része megértette a Fálun Gong-ot. Ha tehát azon gondolatokkal fog neki az ember, hogyan tisztázza az igaz körülményeket a tajvaniaknak és hogyan távolítsa el a tajvaniaknál a gonosz Kínai KP tényezőit, akkor ez a gondolat nem egészen éri el a célját, hiszen Tajvanban nem létezik ez a probléma. Természetesen létezik most még néhány fiatalember, aki nem ismeri ki olyan jól magát a kínai történelemben, mihelyt a rosszindulatú Kínai KP az ,,egységfront”-ot hajszolja, ők csapdába eshetnek, emiatt a tajvaniakat tájékoztathatjátok a rosszindulatú párt gonoszságáról. Elvben, a lehetőségeitek szerint, ti saját magatok kellene mérlegeljetek.

De a mi tajvani tanulóink által nyújtott segítség nagyon fontos az igaz körülmények tisztázásánál a szárazföldi Kína felé, Hongkong felé és a más területeken élő kínaiak felé. A Mester mindazt, amit tettetek, abszolút helybenhagyta. Ez különösen illik az igaz körülmények tisztázására a szárazföldi Kína felé, ez hatalmas erővel lett csinálva és a hatás is nagyon jó! A tajvani tanulóknak ezt már több alkalommal is mondtam. Ezt a dolgot valóban nagyon jól csinálták. (taps)

Kérdés: Hogyan lehet, hogy ugyanannak a családnak némely Dáfá-tanítványai ugyan művelik magukat és közben ennek ellenére megoldhatatlan vitáik vannak? Sőt, ők olyan nagyon támadják kölcsönösen egymást (mindenki nevet), úgyhogy a nem-művelő családtagok megszakították a támogatásukat a Dáfá számára.

Mester: Ne feledd, azok emberek, akik művelik magukat, nem istenségek. Hétköznapi emberek hibáznak, művelők is hibázhatnak, csak náluk kevesebb a hiba, azonkívül ők meg fognak változni, ha valamit helytelenül csináltak. Ha ilyesmi történik, akkor a tanulók biztosan nem csinálták helyesen. Ha azokról a dolgokról is van szó, melyeket a Dáfá-tanítványok feltétlenül kellene csináljanak, szintén nem szabad vadul csapkodjon maga körül az ember. (mind nevetnek)

Idáig elmagyarázva, szeretnék mondani még valamit. Némelyek egyszerűen nem tudják elérni, hogy jól elmagyarázzák az igaz körülményeket a családtagoknak, mert nem csinálták helyesen. Egyrészt te nem tudod pontosan, hol a fennakadás nála, mert nem ismered az okot. Másrészt, ha ti a családtagjaitoknak tisztázzátok az igaz körülményeket, akkor a hozzátartozóitoknak tartjátok őket, de nem olyan élőlényeknek, akiket meg kellene mentenetek. Művelőként te túlmész a hétköznapi embereken. Te ugyan tudod, hogy ebben az életben egy családhoz tartoztok. De tudod te, hogy az utóbbi (előző) életben talán nem egy családhoz tartoztatok? Te ugyan tudod, hogy ebben az életben ő a feleséged. De a következő életben kihez lesz adva feleségül? Ebben az életben ők a te gyermekeid. De tudod te, kinek a gyermekei voltak az utóbbi (előző) életben?

Művelőkként, ti már nagyon tisztában kellene legyetek ezzel a ponttal, nem szabad a hétköznapi emberek személyes kötelékeinek a meglátásában megrekednetek. Neked egy élőlénynek kellene tartanod őt, pontosan úgy meg kellene váltanod, mint mindegyik élőlényt. Ha te aztán dolgozni mész, a hatás más, ez biztosan úgy van. Először is ne tartsd egy családtagnak, hanem valakinek, akit szeretnél megváltani, ha te aztán magyarázol neki valamit, akkor másképp fog lenni. Tulajdonképpen az élőlényének (a lényének) a tiszta oldala szintén tudja: ,,Ebben az életben a te családodhoz tartozok, a következő életben egy másik családhoz fogok tartozni.” Az élőlényének (A lényének) a természete tudja. Ha te valóban őszinte gondolatokkal meg akarod menteni őt, akkor az ő igaz gondolata ezt világosan meg tudja különböztetni. Nem is fog többé a hétköznapi emberek érzéseiben megrekedni.

Kérdés: A külföldön élő tanítványok, akik a rosszindulatú párt feketelistáján vannak, már sok éve nem tudnak visszatérni Kínába. Ha most szeretnék meglátogatni a rokonokat Kínában és igazolni a Fá-t, megérett már az idő erre?

Mester: (mosolyog) Most inkább ne menj még vissza. Mivel te a feketelistájukon vagy, üldözni fognak téged. Ha nem is üldöznek, szintén minden eszközzel meg fogják próbálni, hogy az ő oldalukra állítsanak. Lehetőleg ne okozzatok ilyen problémákat magatoknak. Ha te már egyszer azon vagy itt, hogy igazold (megerősítsd) a Fá-t, akkor itt van a hely, amelyiken neked művelned kell magad. Az is könnyen lehetséges, hogy a tényezők, amelyek vissza akarnak vinni, tulajdonképpen egy vizsga a szíved számára, hiszen a művelés igazán a te utad. A szárazföldi Kínában léteznek ott a tanítványok, akik ezt teszik. Ne aggódj, biztosan jól fogják csinálni, én bízok benne. (taps)

Kérdés: Ugyan én ismerem az őszinte gondolatok kibocsátásának a fontosságát, de néha rutinná válik vagy elveszítem az összpontosítást (nem tudok összpontosítani, koncentrálni). Más művelőtársaknál is előfordul ez az eset. Hogyan lehet valóban megemelkedni az őszinte gondolatok kibocsátásával?

Mester: Hadd mondjam el egyszer így: Ha a Dáfá-tanítványok a beteljesülés felé haladnak, akkor jól kell csinálják a három dolgot, stimmel? Ezek közül az egyik az őszinte gondolatok kibocsátása. Ha viszont ez olyan fontos, miért nincs ez akkor jól csinálva? Miért van ez a dolog olyan egyszerűnek tekintve és nincs hangsúly fektetve erre? Már tudja az ember, hogy ez olyan fontos, azonkívül, ha te nem csinálsz jól egy dolgot ezen három dolog közül, mi van akkor?

Én sok tanulónál láttam, mihelyt ők őszinte gondolatokat bocsátanak ki, már így néznek ki. (utánozza a tanulók bóbiskoló állapotát az őszinte gondolatok kibocsátásánál) (mosolyog) (mind nevetnek) A rosszindulatú párt gonosz szellemének a tényezői pontosan álmossá tesznek. Minél zavartabb leszel, annál inkább felerősíti ezt a zavartságot. Egyszerűen nem hagy téged őszinte gondolatokat kibocsátani, hiszen az őszinte gondolatokkal eltávolítanád és pont mivel te őszinte gondolatokkal megsemmisítenéd, zavar téged.

A Dáfá-tanítványok testei más dimenziókban összehasonlíthatatlanul nagyok a művelés közben. A dimenziók a három világkörön belül sok részre vannak felosztva a Dáfá-tanítványok által – vagy hadd magyarázzuk el más szavakkal egy picikét tovább: Amennyi része van a jövendő világegyetemnek, olyan sokat kell felvegyenek magukba a Dáfá-tanítványok. Azon a területen, amit felveszel, te viseled a felelősséget. Hogyan mehetne ez, ha te ott nem tisztítod ki a rossz és gonosz tényezőket? El kell hát takarítsad őket! Némely Dáfá-tanítványok nem fektetnek hangsúlyt az őszinte gondolatok kibocsátására, így nem csak ők saját maguk lesznek zavarva, hanem a többi Dáfá-tanítvány is zavarva lesz a gonosz tényezők által. Még csak azt sem lehet jól csinálni, amit saját maga kellene csináljon az ember? Nem csak a saját részt kellene jól csinálni, hanem még a többieknek is segíteni.

Kérdés: A szárazföldi Kínában léteznek némely Dáfá-tanítványok, akik már hosszabb ideje a rendőrség megfigyelése alatt állnak. Ők saját maguk nem ügyelnek a biztonságukra, más tanulók tanácsára szintén nem akarnak hallgatni. Mester, mit kellene tegyünk akkor?

Mester: Valóban léteznek egyes tanulók, akik túlságosan keveset ügyelnek a biztonságra. Úgy tűnik, hogy ők éppen szabadon lettek engedve a gonosz által, és miután nagyon komiszul üldözve voltak, ezt már két nap után elfelejtették. A te biztonságod más Dáfá-tanítványok biztonságára is kihat, emiatt ebben a tekintetben feltétlenül vigyáznotok kell és hangsúlyt kell fektessetek erre. Nem kellene hagyjátok kihasználni a hiányosságokat a régi erők tényezői által. Sok tanuló látja külföldön, hogy Kínában a Dáfá-tanítványok nem ügyelnek a biztonságukra, de sajnos nincs lehetőségük, hogy beszéljenek velük és csak tanácstalanul nézhetik végig. Ha a saját üldöztetését nem veszi komolyan az ember, ez másoknak is okozhat veszteségeket.

Kérdés: Én egy sokéves tanuló vagyok és 1996-ban kaptam meg a Fá-t. Viszont ma látom Önt első alkalommal és túláradó boldogságban van részem (végtelenül boldog vagyok). Kínában még nagyon sok sokéves tanuló létezik, aki még sohasem látta a tisztelt Mestert, ők csodálják a Kínán kívül élő tanulókat és remélik, hogy a Kínán kívüli tanulók meg tudják becsülni a Mestert. Az úgy van, hogy a tanítványok, akik elhagyhatják Kínát, lehetőleg külföldön kellene maradjanak?

Mester: Ennél a kérdésnél saját maga kell mérlegeljen az ember. Ha te külföldön még jobban tudod csinálni, részt akarsz venni a Dáfá-tanítványok Fá-igazolásában külföldön, akkor nem vagyok ellene. Ha a visszatérésed után te továbbra is üldözve és körözve leszel, akkor feltétlenül itt kellene maradjál. Ha viszont nem ez a helyzet, ha a környezet körülötted relatív lazább, és Kínában még sok élőlény létezik, melyet te kellene megmentsél, de még nem mentetted meg, vagy ha ott még sok dolog létezik, amit sajnálsz és még egyszer jobban akarod megcsinálni, akkor gondolom, inkább ott csináld. A Mester csak egy javaslatot tehet neked, hogyan jársz el te konkrétan ezzel, te saját magad kellene eldöntsed.

Kérdés: A Dáfá-tanítványok a Henan-tartományi Zhenzhou-ból, Angliából és a Dáfá-tanítványok összessége a Liaoning tartományi Anshan-területről üdvözli a Mestert.

Mester: Köszönöm nektek. (taps)

Kérdés: Én már egy évet gyakoroltam, de nem értem, miért vannak állandóan rémálmaim az utóbbi időben. Lehet-e, hogy nem csináltam jól? (Mester: egy nyugati tanuló)

Mester: Én már sok Fá-magyarázatban beszéltem az új tanulók állapotairól. Némely új tanulóknál úgy van, hogy ők azonnal szembesülnek az adósságaik visszafizetésével, mihelyt egy hétköznapi ember felől egy művelő irányába lépnek. A sokéves tanulók mind ismerik ezt a problémát. Ezek néha rémálmok, egy más alkalommal egészen furcsa dolgokba ütközik az ember. Valójában ezek azok a megjelenések (jelenségek), ha az ember ki akar lépni a hétköznapi emberből és a jó, valamint rossz sorsszerű kapcsolatok be kell fejeződjenek. A normál hétköznapi emberek megfelelő megtorlást, fizetséget fognak kapni. Amivel az utolsó életben tartozott az ember, vissza fogja fizetni a következőben. Ha te adós maradtál nekem valamivel, nekem nem sürgős, hogy visszakapjam, mivel a következő életben vissza kell fizesd azt nekem. Ha te viszont művelni szeretnéd magad és elhagyni a három világkört, akkor azt fogja gondolni: ,,Te még nem fizetted vissza az adósságaidat nálam. Ha elmész, nem foglak tudni többé megtalálni, vagyis hát az adósságaidat neked még meg kell fizetned nálam.” Így ő már előzetesen fel fog egyszer keresni téged és ez az oka annak, miért botlasz ebbe a furcsa dolgokba. A Mester azonban meg fog védeni téged, ugyan meg fogsz ijedni, de nem létezik veszély. Bárhogyan is, Dáfá-tanítványként nektek egy kicsit erősebb őszinte gondolataitok kellene legyenek és egy művelőként kellene szembesülnötök ezekkel a dolgokkal.

Kérdés: Némely tanulók visszajönnek a hegyről és leírták ott a feliratokat az emlékkövekről, a közös Fá-tanulás egy kis csoportjának terjesztik ezeket és újra és újra felolvastatják ott a tanulókkal ezeket a feliratokat, de ők nem olvassák át többé a Zhuán Fálun-t. Szeretném megkérdezni a Mestert, lehet ezt így csinálni?

Mester: Természetesen ez nem megy. Én ezt már többször mondtam, mondtam, hogy a Fá-t, amit a hegyen egy kis körben magyaráztam el, nem szabad önkényesen terjeszteni. Ez megzavarhatja a Dáfá-tanítványoknak az egész helyzetét a Fá-igazolásnál. Újra és újra léteznek olyanok, akik ezt továbbterjesztik, emiatt én egyszerűen nem magyarázok el semmit többé, vagyis hát az utóbbi időben ti nem hallottatok többé semmit, nem igaz?

Újra és újra léteznek olyanok, akik híreszteléseket terjesztenek. Gondolom, ilyen dolgokat ők természetesen szintén titokban csinálnak, ehhez nem szólok többé semmit, de hagyjátok ezt a jövőben. Mindazonáltal egy Dáfá-tanítványként erősebb őszinte gondolatai kellene legyenek, olyan kellene legyen mint egy művelő. Olyan sok emberi érzület van ennél, megpróbál különc lenni, és állandóan szeretne valamivel hencegni és a többieknek állandóan megmondani, mit tudott már meg újra szerencsés módon a Mester körül. Ilyesmi nem létezik, mindenki saját maga kell művelje magát. Mindegy, mennyit magyarázok a Fá-ból, ha te nem műveled magad rendesen, akkor nem juthatsz el a sikerhez.

Kérdés: Mikor egy ,,Kilenc kommentár” fórumot készítettünk elő, sok emberbe ütköztünk, aki a kommunista országokból menekült el (szökött meg), beleértve a kis kommunista testvérországokat a szárazföldi Kínán kívül. Ők már megalapozták az egzisztenciájukat külföldön, egyidejűleg viszont egy befektetési lehetőségre vágynak Kínában. Nem szeretnének a nyilvánosság elé lépni és leleplezni a rossz párt gonoszságát. Szeretném megkérdezni a Mestert, mit tehetnénk?

Mester: Más országok csupáncsak nem lesznek súlypontként véve. Ami viszont az igaz körülmények tisztázását illeti, ott minden élőlény egyenjogú, ugyanúgy lesznek szemlélve. Mi minden embernek tisztázzuk az igaz körülményeket. Mivel a rossz párt tényezői az egész világon szét vannak oszolva, nem csak a kommunista országokban léteznek. Egészen mindegy, kiről is van szó, bármilyen véleményt is képvisel, végezetül ez saját magán múlik.

Kérdés: A zene és művészet óriási égitestekről jött, de hogy néz ez ki a sporttal? (mind nevetnek)

Mester: Ami a sportot illeti, úgy sok dolog általánosan (általában) sportként van megnevezve. Sok dolog ebben szintén különböző rendszerekhez tartozik, ez viszont nincs abszolút így. Sok dolog szintén különböző rendszerekből jött. Miért jöttek különböző rendszerek dolgai? A Fá-helyreigazításhoz van közük. Az, aki a Dáfá-t terjeszti, a Földön kell megszülessen, ő itt kell terjessze a Fá-t. De milyen felszínes megjelenési formában terjeszti a Fá-t, azt senki sem tudja. Abban az időben nem is csináltam semmi különös választást. Csupán röviddel a Fá-terjesztés előtt lett mindez újra felfedve a szemem előtt, így én a Buddha Fá-t (Fofá-t) és egy buddha alakját választottam, hogy a kozmikus Fá-t terjesszem.

Kérdés: A külföldi biztonsági szolgálatok közölték velünk a Kínai KP kémeinek a neveit. Ismertetnünk kellene ezeket a neveket a tanulók között?

Mester: Hadd várjunk még egy keveset. Gondolom, ha már érintkezésbe kerültek a Dáfá-val, akkor adjunk hát nekik még egy esélyt. (taps) Ha még nem jött el az idő, amelyikben bizonyos, hogy ők többé abszolút nem megmenthetőek, még nem szeretném őket leleplezni, nagyon bizakodó vagyok. Ez a Fá olyan nagy, egyszerűen nem hiszem, hogy nem válthat meg téged. (taps) Hány tanuló tett valamit korábban, amit nem kellett volna megtegyen; hány tanuló van, aki korábban saját maga gyakorolta ezt a hivatást, ők már a Dáfá-ban művelik magukat. Ez nem a Dáfá méltóságos erénye? (taps)

Kérdés: Az őszinte gondolatok kibocsátásánál legtöbbször nem tudok lenyugodni (nyugalomba jutni). A zavarásokon múlik vagy azon, hogy a művelési szintem alacsony? Gyakran van az az érzésem, hogy az őszinte gondolataimnak a hatása nagyon csekély.

Mester: Hadd mondjam úgy, ha nálad, egy új tanulóként, csak kevés érezhető az őszinte gondolatok kibocsátásánál, akkor ennek főként az az oka, hogy a művelési folyamatod még rövid. Így a tested teljes egészében való átváltozásának körülményei még nem is értek el egy olyan érzékelhető állapotot (stádiumot). Tulajdonképpen sokan, akik már nagyon hosszú ideje művelték magukat, szintén nem mindig olyan érzékenyek. Miért alszanak el némelyek, mihelyt őszinte gondolatokat bocsátanak ki? Pont az az oka, hogy nem érzik.

Éppen mondtam egy dolgot: Pontosan mivel a ködben műveled magad, mivel te egy ilyen sűrű ködben műveled magad, művelheted magad csupán ilyen magasra. Azonkívül ebben az állapotban még olyan magas követelmények is vannak felállítva veled szemben és ha te ennél folytonosan tovább mész nagyon erős őszinte gondolatokkal, az igazán nagyszerű, akkor biztosan eljuthatsz a beteljesülésig. Normális módon az őszinte gondolatok sok tanulónál nem válnak különösen észrevehetővé, ez nem érezhető nagyon egyértelműen. Mivel az oldal, amelyik valóban hat, el van választva a nem készre művelt résztől. Mégis a még nem teljesen készre művelt oldal a főtest. A legfontosabb az, hogy a fő résznek (főtestnek) vannak-e erős őszinte gondolatai. Ha neked erős őszinte gondolataid vannak a művelésed közben, akkor megemelkedsz, állandóan változni fogsz. Ha az őszinte gondolataid erősek, akkor az általad kibocsátott gondolat erőteljes és a te készre művelt oldalad is óriási energiákat fog szabadon engedni. Mivel a készre művelt rész le van választva és az ember is még akadályozva van, emiatt nem érez olyan sokat. Ha viszont nem létezne ez az elválasztás, akkor mindegy lenne, milyen kevéssé is lennél érzékeny, hiszen, ha egy ilyen erős energia van leadva, úgy én azt gondolom, te itt valódi megrázkódtatásokat okoznál. Az emberi test nem készre művelt része szintén nem bírhatna ki egy ilyen erős energiát.

Sok tanuló nem fektet hangsúlyt az őszinte gondolatok kibocsátására. Ennek főként az az oka, hogy semmit sem éreznek. Ámde mindegy, hogy te érzel-e valamit vagy sem, ha a Mester csináltat veled valamit, akkor egyszerűen csináld azt. Ennek biztosan megvan a hatása és semmi esetre sem egy formalitás! A Mester biztosan semmi értelmetlenséget sem csináltat veled. (taps) Ha úgy lenne, akkor számodra, számomra, a Fá-helyreigazítás számára valamint a Fá-igazolásotok és az összes élőlény számára nem lenne semmi értelme. Azonkívül már olyan fontosnak jelentettük ki az őszinte gondolatok kibocsátását. Feltétlenül hangsúlyt kellene fektessetek erre. Mindegy, hogy éreztek-e valamit vagy sem, csináljátok erősebb őszinte gondolatokkal. Gondolom, egy bizonyos idő után, mindannyian fogjátok tudni érezni.

Az őszinte gondolatok kibocsátásánál nem követeljük meg a nyugalmi állapotot, amelyikben semmire sem gondol többé az ember. Az őszinte gondolatok kibocsátásánál gondolkozik az ember, és a gondolat ráadásul nagyon erős. Pillanatnyilag a gondolataink főként a rossz Kínai KP gonosz szellemére, a fekete kezekre és a rothadt kísértetekre irányulnak. Oszlassátok fel őket, semmisítsétek meg és távolítsátok el őket. Ez az állapot más mint az abszolút nyugalmi állapot.

Kérdés: Én egy 10 éves kislány vagyok és szeretném tudni, mikor fog lenni táncoktatás gyerekeknek. (mind nevetnek)

Mester: (mosolyog) Ez nem a Mester által lesz elrendezve. (mind nevetnek) A Mester csak alkalmilag segít az összehangolásnál (koordinálásnál), úgy a dolgok valamivel gyorsabban lesznek megcsinálva. Minden a Dáfá-tanítványok által lesz megcsinálva. Pillanatnyilag csak korlátozott [létszámú] tanerőink vannak. Ha léteznek a megfelelő feltételek, akkor ez is meg lesz csinálva.

Kérdés: Jó napot, tisztelt Mester! Van egy kérdésem. Pillanatnyilag még nagyon sok gyakorlótárs létezik, aki a szárazföldi Kínában törvényellenesen be van börtönözve, sokan közülük valószínűleg még semmit sem hallottak a ,,három szervezetből való kilépés” újdonságairól. Ha eljön a Kínai KP-val való leszámolás napja és néhány törvényellenesen bebörtönzött tanítvány még nem adott le nyilatkozatot a ,,három szervezetből való kilépés”-re, akkor ennek következményei fognak lenni számukra?

Mester: Ami a Dáfá-tanítványokat illeti, úgy te már egy Dáfá-tanítvány vagy. A többi aztán már nem játszik nagy szerepet. Azonban a művelésnél mindig léteznek olyanok, akiknek erős emberi érzületei vannak, olyanok is léteznek, akiknek nincsenek erős őszinte gondolataik, és új tanulók. Ha te ezekhez a tanulókhoz tartozol, akkor az valóban nem megy, hogy ne foglalj állást. A sokéves tanulók számára, akik szorgalmasan haladnak előre és már olyan sok évet is művelték magukat, ez nem fontos. Így viszonyul tehát ehhez. A legfontosabb az összes élőlény megmentése, léptessétek ki a hétköznapi embereket, avégett hogy ne kelljen a sírba kísérniük a rossz Kínai KP-t (ne kelljen a sírba szállniuk a rossz Kínai KP-val).

Kérdés: Mester, én megesküdtem az Ön képe előtt, hogy egy hibát sem követnék el többé az erotika tekintetében, ámde ezek a hibák később újra megtörténtek. Ez nehezen megvalósíthatóvá teszi nekem és én félek, hogy mindent elveszíthetnék.

Mester: Egy művelőként, egy Dáfá-tanítványként az ilyen dolgok valóban nem dicsfények. Hiszen a buddhizmusban a tilalomról (Lemondás, Parancsolat) beszélnek. Ha aztán az ember az erotika tilalma ellen vétett, akkor az a dolog valóban nagyon súlyosan nyom a latban. Tudjátok? A Dáfá-tanítványok azok, akik ki lesznek emelve a régi világegyetemből, ők kilépnek a régi Fá-alapelvekből. De a régi világegyetem, a régi alapelvek és a régi élőlények, mindez visszahúz téged!

Mikor a régi erők zavarásáról beszéltem, utánagondoltatok-e ennek egyszer? Azok is ilyen visszahúzó (hátráltató) tényezők! Mit tartanak a régi erők és a régi világegyetem a legfontosabbnak? Az pontosan az erotika, a tisztességtelen kapcsolat (érintkezés) a férfi és nő között, azt tartják a legfontosabbnak! Vagyis, ha korábban ebben a tekintetben az ember megszegte a tilalmakat (Parancsolatot), akkor ki lett üldözve a templomból, aztán egyáltalán nem művelhette többé magát. Hogyan látják ezt most az istenségek pillanatnyilag? Tudjátok, mit mondtak ők az általuk hátrahagyott jóslatokban? Ők megjósolták: Azok a Dáfá-tanítványok, akik végül még megmaradnak, azok, akik ebben a tekintetben megőrizték a tisztaságot. Ez tehát azt jelenti, hogy ők ezt a dolgot nagyon fontosnak tartják. Ha valaki aztán ebben a tekintetben megszegte a tilalmakat (Parancsolatot), vagy ha ebben a tekintetben nem csinálta jól az ember, akkor a régi erők és a világegyetem összes istensége semmi védelmet nem fog nyújtani többé neked, azonkívül lefelé fognak nyomni téged. Világos számukra, hogy Li Hongzhi nem fogja feladni a tanítványait, aztán arra unszolnak, hogy adjam fel a tanítványokat. Emiatt azokkal a tanulókkal, akik hibákat csináltak (követtek el), újra és újra megcsináltatják (elkövettetik) ezeket a hibákat, végezetül ők rosszat tesznek, az ellenkező irányba mennek, teletömik ezeknek az egész fejét helytelen felismerésekkel, aztán a tanulók szabotálják a Dáfá-t. És [a régi erők] megnézik, hogy akarom-e még őt. Világos számodra, hogy ők ezt éppen így csinálták? Némelyeknek helytelen felismeréseik vannak. Azt hiszitek, hogy ők valóban a szívükből akarnak a gonosz irányába haladni? Ennek mind megvan az oka.

Innen eredően ebben a tekintetben feltétlenül ügyelnetek kell, ez különösen a fiatalabb Dáfá-tanítványokra érvényes. Ha nem vagytok házasok, akkor egyáltalán nem szabad szexuális kapcsolatotok legyen. A házasoknál még kevésbé kellene problémák létezzenek ebben a tekintetben. Természetesen az emberi társadalomban való művelésnél a Dáfá-tanítványok megházasodhatnak, az nem probléma. Ebben a tekintetben abszolút egy hibát sem szabad csinálnotok! Semmi esetre sem szabad hagynotok, hogy a régi erők tényezői és a gonosz élőlények kihasználják a hiányosságokat és olyan messzemenően üldözzenek benneteket, míg végezetül nem művelhetitek magatokat többé, különben elveszíthetnétek a sorsalkalmat (a sors adta lehetőséget).

Amit a Mester mond, az tényleg igaz. Mindegy, hogy tudsz-e állhatatosan előrehaladni vagy nem haladsz előre állhatatosan, mindegy hogyan jutottál be ebbe a Dáfá-ba, ezernyi évek elrendezése a Földön pontosan erre a mai dologra volt előrelátva. Nektek tudnotok kell értékelni ezt az időt és nem szabad elveszítenetek ezt az esélyt. Mindegy milyen beállítottsága van az élőlényeknek a Földön a Dáfá-val szemben, tulajdonképpen ők mindannyian anélkül tesznek rosszat, hogy tudnák. Ha ők valóban tudnák, hogy pontosan erre vártak, akkor nem is tennének semmit, ami méltatlan a Dáfá-val szemben, ha agyon is ütnéd őket ezért.

Természetesen, ha erről mesélek, ez talán nem olyan könnyen érthető az új tanulók számára. Műveld magad egyszerűen tovább, később meg fogod érteni. Hiszen a Dáfá-tanítványok már egy olyan hosszú időn át művelték magukat és sok kérdéssel már nagyon [is] tisztában vannak. Ami viszont az új tanulókat illeti, ez talán nem olyan könnyen érthető. Ami az emberi társadalom által magasra van értékelve, az nem mindig valami jó. Ami az emberek által magasra van értékelve, nincs is mindig támogatva (elfogadva) az istenségek által.

Kérdés: Az észak-amerikai Dáfá-tanítványok közt léteznek sokan, akik megpróbálnak átköltözni New Yorkba vagy New Jerseybe. Szintén egyesek, akik más helyeken dolgoznak, az USA keleti partján akarnak egy másik munkát keresni, vagyis minél közelebb vannak a Mesterhez, annál jobb. (mind nevetnek) Ezt már meg lehet érteni, de más területeken is szükségünk van tanulókra, hogy ott igazolják a Fá-t. Ez különösen azokra a területekre érvényes, amelyeken a Kínai KP rossz szelleme még nagyon vadul viselkedik.

Mester: Ez valóban egy probléma. Némely tanulók átköltöznek, mivel különleges képességeik vannak, ott van szükség rájuk, akkor az nem probléma. Ami a többi tanulót illeti, úgy ti nem kellene olyan könnyelműen és vakon költözködjetek. Az életeteknek és más tekintetben magatoknak nem kellene nehézségeket okozzatok (Nem kellene nehézzé tegyétek az életeteket és más szempontból magatoknak ezt). Ha te már egyszer ezeket a nehézségeket okoztad magadnak, akkor te minden nap azon kell töprengj, honnan szerezheted be (kaphatod meg) az ennivalót és hol lakhatsz holnap. Akkor nem úgy van, hogy aztán nem tudod többé igazolni a Fá-t? Vagyis, nem kellene saját magatok nehézségeket okozzatok magatoknak és ezáltal szétrombolnotok a saját művelési környezeteteket, valamint a feltételeit a Fá-igazoláshoz. Már látom, hogy később talán egyszer itt is kellene lakjak, nyugaton. (mosolyog) (mind nevetnek, taps) Egy időnyi foglalatosság után meg is változtatom aztán a lakhelyemet egyszer. (mind nevetnek, taps)

Kérdés: Nálunk létezik néhány idősebb Dáfá-tanítvány, aki már több évet művelte magát. Ők nagyon fittek és nagyon egészségesek, sokkal fiatalabbnak is néznek ki a hasonló korú embereknél, akik nem művelik magukat. Ennek ellenére különböző öregedési jelek (az életkorra jellemző jelenségek) léptek fel náluk.

Mester: Az ok abban rejlik, hogy a felszínen levő rész még nem változott át teljesen a művelésnél, hogy még nem szabadult meg ezen dimenzió idejének a korlátozásaitól. Ha az itteni rész (oldal) olyan messzire van művelve, hogy nincs is többé megszorítva ezen idő által, vagyis teljesen megszabadult ezen dimenzió idejétől, akkor ez az idő nem is lehet többé kihatással rád. Egyes tanulóknál ez a helyzet, de szintén nincs mindenkinél így. A művelési út mindenkinél más, az elrendezett állapotok is mások. Többnyire úgy van, hogy a készre művelt rész az elválasztás alapján nem lehet működésbe hozva (irányítva) az isteni oldal által.

Egy másik ok az, hogy a régi erők zavaró tényezőinek még mindig megvannak a hatásaik. Korábban én már mondtam egyszer ilyesmit: ,,Az istenségek a világegyetemben egyáltalán semmi különlegesnek sem tartják az embereket.” Az emberek mindannyian mondják, hogy az istenségek könyörületesek lennének, helyes, ők könyörületesek. Amit ők művelnek, az pontosan a könyörületesség. De ez nem kell azt jelentse, hogy ők az emberekkel szemben könyörületesek. Nekik egyáltalán semmi közük az emberekhez. Ámbár az ember egy nagyszerű könyörületességet fog érezni, ha kapcsolatba kerül egy istenséggel, de ő egyszerűen egy ilyen istenség, nem miattad könyörületes. Könyörületesség az pontosan az ő állapota. Valójában a régi világegyetem nagyon sok istensége találja úgy: Ti Dáfá-tanítványok olyan magasra kellene műveljétek magatokat, később meg fogjátok határozni a világegyetem jövőjét, így én nem foglak hagyni téged felfelé jutni, ha csak egy picikét is eltávolodtatok a kritériumoktól, ismérvektől. Ebben a tekintetben ugyan nem lehet azt mondani, hogy ezek az élőlények kemények (könyörtelenek), de semmi esetre sem fognak számodra egy kiutat hagyni. Nem fognak lazábban eljárni veled, csak mert valami jót tettél.

Mikor én akkoriban éppen elkezdtem, hogy terjesszem a Fá-t, pontosan ezek a dolgok voltak azok, amelyeknél kátyúba jutottam velük, ezáltal egy évnyi idő lett elfecsérelve. Később világossá vált számomra, ha nem kezdem el terjeszteni a Fá-t, akkor ráadásul sok tanuló számára nem létezne többé elég idő, hogy megkapja a Fá-t, szintén nem létezne többé elég idő, hogy sok élőlényt megmentsen. Így sok dolognál mindig fáradságosan körös-körül megbeszéltem velük. Én akkoriban úgy akartam, hogy a testek átváltozása a felszínen összhangban legyen (megegyezzen) a készre művelt résszel. A művelés közben a test ki kellett volna jöjjön (oldódjon) az emberi állapotból és a művelődő tanítványok az őszinte gondolataikkal kellett volna fenntartsák egy embernek az állapotát. Éppen ilyen dolgok miatt jutottam kátyúba velük egy év hosszán át. Akkoriban én pontosan ezen dolgok miatt nem léptem a nyilvánosság elé és nem terjesztettem a Fá-t, egy év hosszán át mi kátyúba jutottunk. A mai napig sem tudom elismerni a makacsságukat (ragaszkodásukat), a jövőben sem fogom ezt elismerni. Minden élőlény, melynek köze van ezekhez a zavarásokhoz és szabotázsokhoz, fel lesz oszlatva a visszafizetésük folyamatában. Bármit is szeretnék, az úgy is fog sikerülni nekem, még ha a történelem vissza is lenne forgatva és minden újra elölről kezdődne. Ez a Fá-helyreigazításnak a nélkülözhetetlen tartalma és folyamata. Ezzel én nem az embervilágban történő Fá-helyreigazítás dolgára gondolok.

Kérdés: A Dáfá-tanítványok Pekingből és Zhangjiakou-ból üdvözlik a Mestert. A Mester beszélt egy Fá-magyarázatban arról, hogy az már nagyon jó lenne, ha Kínában meg lehetne menteni az emberek 50%-át. (nem eredeti szavak) Ennek a számnak van-e köze ahhoz, ami a ,,Buddha-természet és démon-természet” című jingwenben lett megemlítve, nevezetesen a féken tartás az anyagok két fajtája által az emberiségnek ebben a dimenziójában?

Mester: A buddha-természetnél és démon-természetnél nem erről a kérdésről van szó, hanem arról van szó, hogy a tényezőkben, amelyek a világegyetemet alkotják, léteznek pozitív és negatív alapanyagok. Ennek a két fajta anyagnak a különbözősége egyre nagyobb lesz, minél tovább megy lefelé. A pozitív anyagok egyre jóságosabbak lesznek és a negatív anyagok egyre gonoszabbak. Az emberek teremtésénél már léteztek jó és rossz tényezők az anyagokban, ezért a megalkotott ember már természettől fogva rendelkezett a jó, valamint a rossz oldalnak a két tényezőjével. Ha emberek eszementen üvöltöznek és szabadjára engedik magukat, akkor a démon-természet tör felszínre, vagyis, a démon-természet oldala hat. Ha emberek nagyon jószívűek, nagyon kedvesek, nagyon harmonikusak (összehangoltak) és nagyon barátságosak, akkor a könyörületesség (jószívűség) oldala hat.

Az jóravaló megvilágosultak igaz (ortodox) Fá-jának a művelésénél pontosan a démon-természetetek kell legyen gátolva és eltávolítva. Korábban a buddhizmusban a démon-természet csak gátolva lett, vagyis a démon-természetet gátolni és a buddha-természetet kibontakoztatni. Végül a gátlás ereje nagyon erős lett, úgyhogy a démon-természet egyáltalán nem tudott többé kihatni, mintha bezárták volna. A jelenlegi Fá-helyreigazításnál az egész világegyetem alapjától fogva meg kell legyen változtatva, emiatt a Dáfá-tanítványok a művelés közben a mikroszkopikustól fogva újólag be lesznek állítva, a szükségtelen dolgok közvetlenül el lesznek távolítva, ezáltal ennek az élőlénynek az állapota alapjától fogva meg lesz változtatva. Ez különbözik a korábbi művelésektől.

Kérdés: A nyugati társadalomban a politika egy [olyan] forma, amelyikben az emberi jogok és a szuverenitás a nép kezében van. ,,Politizálni” egy politikai kultúrának a megtestesülése, miután a Kínai KP által el lett ferdítve. Helyes ez a megértés?

Mester: Az úgy van, hogy a Kínai KP akkor, mikor előnyösnek tűnt neki, arra hívta fel a népet ,,hogy törődjenek a politikával”. Különösen a ,,kulturális forradalom” idején volt ez úgy. Mint mindannyian tudjátok, ha valaki ,,politikailag visszamaradott”-ként lett megjelölve, akkor ,,gondolatilag visszamaradott (visszamaradt gondolkodású)”-nak számított vagy ,,hogy nem törődött volna a politikával”. Ha viszont a rosszindulatú párt fenyegetve érzi magát és aztán te beavatkozol a politikába, akkor hirtelen egy bűnöző vagy. Egy szempillantás alatt jönnek a felhők és még egy szempillantás alatt jön az eső.

Azonkívül az úgy van, hogy a nyugati országokban a következő viszonyulás létezik a politikához: Társadalmi tevékenységek, melyek nem tartoznak a vallásos színképhez (árnyalathoz) és a személyes cselekvéshez sem, mind politikának számítanak. Így a nyugati társadalomban ahhoz a kérdéshez ,,vallás-e a Fálun Gong vagy sem”, a következő eredmény járult: Ez a társadalmi tevékenység nem tartozik a társadalom politikai tevékenységeinek a területéhez, emiatt ti egy vallás vagytok. Ők úgy vélik: Nektek van egy hitetek és következésképp ti egy vallás vagytok.

Emiatt mellékesen azt is szeretném nektek itt elmondani, ha később valaki megkérdezi, hogy mi egy vallás lennénk-e vagy sem, akkor nektek nem szükséges válaszolnotok a normál embereknek, nem szükséges ezt elmagyarázni nekik többé. Hogy ő most úgy véli, hogy ez egy vallás vagy sem, ezt saját magára bízzuk. Megértettétek ezt? A kínai társadalomban egy nagyon egyértelmű fogalom létezik arra, hogy ez egy vallás-e vagy sem. Egy vallásnak megvannak a templomai, az imádásai, létezik egy vallási forma, amelyikbe be kell lépni, léteznek parancsolatok (tilalmak), keresztség, ez nagyon egyértelmű. Ha te rendelkezel ilyesmivel, akkor a vallás egy tagja vagy és ezek a tevékenységek vallásos tevékenységek. Ha viszont nincs ilyesmid, akkor nem tartozol a valláshoz. A fogalom tökéletesen más, mint a nyugati társadalomban. Ha tehát a kormányzatok, a társadalmi szervezetek és kormányzati részlegek, illetve képviselők vallásként neveznek meg benneteket, akkor nem szükséges többé azt mondanotok, hogy mi nem vagyunk vallás. Ha tehát jogi kérdésekről van szó, akkor ti ezt a kérdést a vallás meghatározásával (definíciójával) és megfelelő paragrafusokkal kezelhetitek, vagyis ezen körülmények között mondhatjátok, hogy mi egy vallás vagyunk. Különösen akkor bizonyul ez helyesnek, ha jogi kérdésekről van szó. Jól megértettétek ezt? Kelet és Nyugat különböző fogalmain múlik, ezzel nem cselekedett az általam elmagyarázott Fá ellenére. Már régen beszéltem erről az ,,Esszenciák a további haladásra”-ban. Azt mondtam: ,,Mi nem vagyunk egy vallás, azonban a hétköznapi emberek egy vallásnak fognak tartani bennünket” (,,A Fálun Dáfá nem vallás, de a jövőben az emberek vallásnak fogják tekinteni.”). Ezzel a kérdéssel ti feltétlenül tisztában kell legyetek.

Kérdés: Szeretném, kérem, megkérdezni a Mestert: Ha a [turisztikai] látványosságoknál végezzük a gyakorlatokat és tisztázzuk az igaz körülményeket, közben viszont transzparenseket akasztunk fel ,,A Kínai KP önkényuralma (zsarnoksága)” illetve ,,A kilenc kommentár” feliratokkal, milyen akkor a hatás az összes élőlény megváltásának tekintetében? Kérem a Mestert egy útmutatásra.

Mester: Mikor a ,,Kilenc kommentár” éppen megjelent, a hétköznapi emberek a társadalomban, bezárólag az emberekkel a szárazföldi Kínában, még nagyon erősen sok rosszindulatú tényezőnek, valamint a rosszindulatú Kínai KP rossz szellemének az ellenőrzése alatt álltak. Ha akkoriban összekötötte volna az ember a ,,Kilenc kommentár”-t az igaz körülmények tisztázásával, akkor a megmentendő emberek csak nagyon nehezen lehettek volna megmentve. De egy évvel később, különösen a mostani időben (periódusban) megváltoztak ezek a körülmények: a gonosz Kínai KP rossz szelleme már olyan messzemenően meg van semmisítve, hogy már nem képes többé arra, hogy hétköznapi embereket irányítson. Most az emberek már saját maguk eltöprenghetnek a dolgokon és többé nem állnak a gonosz párt rossz szellemének az ellenőrzése alatt. Ha ti ezt ezen körülmények között csináljátok, akkor az többé nem probléma.

Azonkívül nagyon világos a célja a ,,Kilenc kommentár” szétosztásának valamint az embereknek a felszólítása arra, hogy lépjenek ki a pártból. A következőképpen magyarázhatjátok el a hétköznapi embereknek: A rosszindulatú Kínai KP már olyan sok éven át üldözte a Dáfá-tanítványokat, ebben az időben (periódusban) is lettek esélyek adva a rosszindulatú Kínai KP-nak, mindenki egészen világosan tudja, hogy a rosszindulatú Kínai KP üldözi a Fálun Gong-ot. Mi olyan sok éven át adtunk esélyeket neki és még mindig nem hagy fel az üldözéssel, a Dáfá-tanítványok egyre tovább vannak a halálba üldözve. Így számunkra semmi további nem marad fenn, mint hogy felfedjük a rosszindulatú pártnak az üldözését. (taps) Semmi más nem marad fenn számunkra, mint hogy felmutassuk a rossz Kínai KP gonoszságát és a bűntetteit, az üldözéseken keresztül, a kínai néppel szemben a történelemben valamint a Dáfá-tanítványoknak a mostani üldöztetését, hogy ezáltal az emberek világosan megismerjék és tudják, miért üldözi a rossz párt a Fálun Gong-ot. Ennek a rossz pártnak a feloszlatása, talán nem a legjobb út, hogy befejezze a kínaiak és a Fálun Gong üldöztetését? Minket nem érdekel a rossz párt politikai hatalma, szintén nincsenek politikai ambícióink, mi egyszerűen le akarjuk állítani ezt az üldözést. Ha a rossz Kínai KP nem hagy fel egy napon a Fálun Gong üldözésével, úgy mi sem hagyunk fel az üldözésének a felfedésével és a feloszlatásával ezen a napon. (heves taps) Valójában ez a kérdés is nagyon egyértelmű, mindenki tudja, hogy a rossz Kínai KP üldözi a Fálun Gong-ot. Miért ne kellene akkor felfedjük a ,,Kilenc kommentár” osztogatásával?!

Kérdés: Alakíthatunk különböző területeken ifjúsági zenekarokat? A Dáfá-tanítványok Torontóból üdvözlik a Mestert.

Mester: Ti már tudtok egy zenekar hatásáról, ahogyan éppen elmagyaráztam. A tanulók különböző területeken szintén tudják már, hogy New York térségében egy nagy fúvószenekar lett megalakítva. A fúvószenekarnak ez a formája katonazenekarnak is van nevezve. Az ok abban rejlik, hogy ez a fajta zenekar a katonaságból származik, később ez a népben is létezett, és mindnyájan így nevezték. Különösen az újkorban népszerű ez egy kicsit a tanulók között, ők még mindig katonazenekarnak nevezik, fúvószenekarnak is van nevezve. Ennek a zenekarnak az alapítása tulajdonképpen egyáltalán nem egyszerű. Ha ez más területeken is lenne csinálva, miközben a feltételek és a képességek hiányoznak ehhez, akkor ez valóban megzavarná a Dáfá-tanítványok más munkáját. A Dáfá-tanítványok Fá-igazolása semmi esetre sem szabad legyen befolyásolva.

Kérdés: Hogyan kellene viselkedjünk az előadócsoportokkal szemben, amelyek a szárazföldi Kínából jönnek? Ha nem az ,,ugyanaz a nóta” név alatt lépnének fel, de annak ellenére (mégis) a Kínai KP kultúráját exportálják külföldre, ugyanúgy kellene kezelnünk ezeket? Hogyan mérlegelhetnénk ezt helyesen?

Mester: Sok előadócsoport létezik, amelyik Kínától lett kiküldve, nem szükséges törődnötök velük, ennek semmi köze hozzánk. Amíg nincsenek a Fálun Gong ellen, nem szükséges törődnünk ezzel. De ha léteznek köztük olyanok, amelyek részt vettek a Fálun Gong üldözésében, akkor nem szabad hagyjátok, hogy megússzák.

Kérdés: A Dáfá-tanítványok Németországból, Tianjin-ből, Dalian-ból, Pekingből, Huairou-ból, a Hubei tartományi Yinshan-ból, Xishui-ból, Luotian-ből, Wuhan-ból, Chaoyang-ból, Haidian-ból, Ningbo-ból, Tangshan-ból, Anhui-ból, Chongqing-ből, Gansu-ból és Csangcsunból üdvözlik a tisztelt Mestert!

Mester: Köszönöm nektek! (taps) Tudom, hogy itt köztetek vannak Csangcsunból jött Dáfá-tanítványok is.

Kérdés: Új tanítványok, akik a Fá-t csupán röviddel ezelőtt kapták meg, szintén lehetnek Fá-helyreigazítás idejebeli Dáfá-tanítványokként megnevezve? Eljuthatnak-e a beteljesüléshez a hosszú évek óta tanuló tanítványokkal egyidejűleg?

Mester: Az új tanulók között valóban létezik egy rész, amelyik a Dáfá-tanítványok következő részéhez fog tartozni, mikor a Fá helyreigazítja az embervilágot. Mindegy melyik részhez tartozik, nem egyszerű megkapni a Fá-t és bejutni. Ha a jövőben az igaz arculat teljesen megmutatkozik és minden ember tudja, mi a Fálun Gong, akkor nem lesz többé olyan egyszerű bejutni. Nem úgy lesz, hogy egyszerűen már bejuthat az ember, ha szeretne. (mosolyog) Ez egészen másként lesz, mint a mostani Dáfá-tanítványok művelésénél. Innen eredően a legjobb, ha most juthat be az ember.

Kérdés: Egy tanulónak az a véleménye, hogy a koordinátor terve nem jó, úgyhogy nem lehet nagyon jól elérni a célt. Így megpróbálja önállóan végezni a munkát, lehetőleg a Fá-igazolás elvei szerint, amiket saját maga ismert fel. Én úgy találom, hogy az eljárása előnyös a Fá-igazolás számára, így eldöntöttem, hogy segítek neki és vele közösen a legjobbat nyújtom.

Mester: Valóban léteznek ilyen dolgok, hogy egy illetékes nem gondolta át jól a dolgot, vagy hogy ebben a tekintetben valóban nem cselekedett jól. Némely tanulóknak eszükbe jutott valami, így maguktól (saját kezdeményezésükre) jól csinálják, nagyon sok ilyen eset is létezik. De ha a közösség valamit csinál, léteznek tanulók, akik nem értenek egyet ezzel, és aztán szeretnének valami mást csinálni vagy a maguk oldalára vonnak néhány tanulót. Én mondom nektek, mindegy, hogy az illetékes ezt a dolgot jól vagy kevésbé jól csinálta, ti össze kellene hangolódjatok és közösen jól csinálnotok. Nem szabad az legyen, hogy az ember félrevon (a saját oldalára állít) egy pár tanulót és valami saját dolgot csinál. Aki ilyesmit csinál, az hibát követ el, Mesterként én szintén nem fogom ezt helybenhagyni.

Kérdés: Léteznek nagy nyugati cégek, amelyek kérdeznek bennünket: ,,Le kellett volna állítsuk a támogatást és a befektetéseket Kínában?” Mit kellene mondjunk erre?

Mester: Gondolom, hogy pillanatnyilag alig létezik valaki, aki le tud mondani az előnyeiről és nem fektet be többé Kínában. Természetesen, ha viszont ezt elérheti (meg tudja csinálni), aztán az a legjobb. A Mester így látja ezt a kérdést, az utolsó Fá-magyarázatban is már megemlítettem ezt: ha az ember a szárazföldi Kínában fektet be, úgyhogy a kínaiak gazdagabbá válhatnak és egy jobb életet vezethetnek (élhetnek), az nem probléma. Az, ami ellen én vagyok, a hatalmas, szakadatlan pénzátutalások abban az időben, amelyikben a Fálun Gong üldözve van, úgyhogy a rosszindulatú Kínai KP-nak megvan az ereje, hogy üldözze a Fálun Gong-ot. Abban az időben, amelyikben a leggonoszabb volt, a bruttó nemzeti jövedelem (termelés) egynegyedét használta fel a Fálun Gong üldözésére. Milyen hatalmas pénzmennyiség az! Ha nem lett volna olyan sok pénze, üldözhette volna még akkor a Fálun Gong-ot? Egyáltalán nem üldözhette volna! Kínában most senki sem hisz már a rosszindulatú pártban, ha nem fizetne pénzt, senki sem dolgozna számára. Azonkívül mindannyian tudják, hogy a Dáfá-tanítványok mind jó emberek. A rossz emberek közreműködnének-e pénz nélkül?

Kérdés: Ön úgy véli, hogy nem kellene utaljunk mások hibáira? Néha nem világos számomra, hogy a probléma másoknál van-e vagy nálam?

Mester: Én nem arra gondoltam, hogy nem szabad rámutatni mások hibáira. Amire én gondoltam, a Dáfá-tanítványok összművelésformájában olyan környezetnek kell lennie, hogy mindenki befelé tekint [magába néz]! (taps) A Dáfá-tanítványok összességének a környezetében semmi esetre sem szabad úgy legyen, hogy mindannyian kölcsönös szemrehányások közben emelkednek meg! (taps) Mesterként én csak arra biztathatlak benneteket, hogy befelé (belül) keressetek, ha problémák merülnek fel, akkor a problémát saját magánál kellene megkeresse. Az lenne a legjobb, ha mindannyian így tudnának cselekedni. Ha viszont saját maga ezt nem tudja felismerni, akkor természetesen nem hibás, hogy egy másik rámutat erre, azonban feltétlenül jószívűen, könyörületesen kellene utaljon erre az ember. Te is a könyörületességet műveled, ezért könyörületes kellene legyél. Így nektek ügyelnetek kell erre a két pontra és mindkettőt elérnetek. Gondolom, így sok probléma egyszerűen meg lehet oldva.

Kérdés: Némely nyugati értelmiségiek rosszat beszélnek a Dáfá-ról és azonkívül ehhez még kitartanak a véleményüknél, ez egy komoly probléma? Hogyan tudnánk nekik még jobban segíteni, hogy eltávolítsák a rossz szemléleteiket?

Mester: Ha egy nyugati ember mondja, a Dáfá nem lenne jó, és a Dáfá-tanítványok nem lennének jók, úgy én azt gondolom, ennek biztosan az az oka, hogy hallotta a Kínai KP propagandáját. Hiszen ő azt sem tudja, milyenek a Dáfá-tanítványok, hogyan tudna akkor még rosszat mondani róluk? Biztosan elfogadta a gonosz hazugságpropagandát. Egyszerűen magyarázzátok el neki. Nem azon vagytok már évek óta, hogy tisztázzátok az igaz körülményeket?

Miután 1999. július 20-án elkezdődött az üldözés, a Kínai KP minden újságot és rádiót bevetett, az államtól a tartományig, a tartománytól a vidéki körzetekig (falusi járásokig), egy ilyen nagy Kínában a Fálun Gong minden tévéadó, média, újság, több mint 1000 tévéadó, több száz újság által, nagy területet lefedve (elsöprően) van elnyomva és üldözve. Az egész világ összes országának a médiái a szárazföldi Kínából veszik át az információkat a Fálun Gong-ról és beszámolnak erről, mind segítettek a KP-nak, hogy üldözze a Fálun Gong-ot, az egész földgolyó fekete volt. Sok területen az emberek nem tudták, mi tulajdonképpen a Fálun Gong, mindannyian a rosszindulatú Kínai KP propagandáját fogadták el. Hiszen ezekben az években talán nincs úgy, hogy az igaz körülmények tisztázása által mindez át lett törve? A Dáfá-tanítványok elérték, hogy az emberek egészen más szemmel nézzék őket. Nem ezen a módon értétek el?

Egyszerűen az igaz körülmények tisztázásán és a rosszindulatú Kínai KP aljas, hazug propagandájának az áttörésén múlik, ezt már elértétek. Mindazonáltal még mindig léteznek egyes emberek, akik nincsenek tisztában az igaz körülményekkel, úgy mint ezek, ahogyan éppen a tanuló céduláján van elgondolva, ilyen esetek léteznek még. Akkor csináljátok tovább, amíg mindegyik ember tudja, milyen dolog ez az aljas és rosszindulatú párt. Némely emberek természetesen már nem megmenthetőek többé, mindegy mit is csináltok, nála ez többé nem elérhető, ez számomra is világos. Csupán ebből az okból kifolyólag mondtam, ha ti megmenthetitek a kínaiak felét, akkor az már nagyon jó. Más területeken is pontosan így van. Ha te azt kérdeznéd: Lehetséges minden embert megmenteni? Én megmondhatom nektek, az lehetetlen. Nektek lehet ez a kívánságotok, ti lehettek minden élőlénnyel szemben könyörületesek és megtehetitek ezt. Azonban nem szabad az legyen, csak mert léteznek olyanok, akik nem megmenthetőek többé, akkor nem csináljátok már tovább vagy lazábbra fogjátok, úgy semmi esetre sem szabad legyen.

Kérdés: Az én munkahelyemen léteznek emberek, akiknek nagyon szoros kapcsolatuk van a kínai konzulátussal, ők nagyon erősen veszélyeztetve vannak a rossz Kínai KP mérge által. Létezik még menekvés ilyen emberek számára?

Mester: Egyszerűen magyarázzátok el nekik az igazságot, egyszerűen tárjátok a szemük elé a tényállást. Ha ők valóban nem megmenthetők többé, akkor nem is lehet semmit sem csinálni.

Kérdés: Egy tanulónő a szárazföldi Kínában másodjára terhes, a világra kellene hoznia a gyermeket? Léteznek különbségek a karma létrehozásának a tekintetében kierőszakolt magzatelhajtásnál és normális szülésnél?

Mester: A szárazföldi Kínában léteznek az ottani körülmények, emiatt ezt a Mester a Fá-alapelvek szempontjából elvileg már elmagyarázta. Ezekbe a különleges körülményekbe a Mester nem szeretne itt belemenni, mert annak egy túl erős kihatása lehet. Hogy a rosszindulatú Kínai KP magzatelhajtásra kényszeríti az embereket, azt szintén megvetik az emberek az egész világon. Egy élőlényt megóvni természetesen nem hibás. Csak ennyit mondhatok, konkrét dolgoknál ezt konkrétan kell szemlélni.

Kérdés: Miért nincsenek élőlények a gránitban?

Mester: Miért léteznek hát kérdések ilyen dolgokról? (mosolyog) Ha arról van szó, hogy nincsenek benne élőlények, úgy ezzel szintén csak a gránit felszínes formájára gondolnak, amit az emberiség láthat. Ha arról van szó, milyen még mikroszkopikusabb anyagok azok, amelyek a gránitot képezik, ennél akkor ugyancsak egy másik aspektusról van szó. Ami egy alapelvet illet, úgy az egy alapelv az egyik szinten, de egy másik szinten talán nem alapelv többé. Magas szintekről szemlélve, az alacsony szinteknek a Fá-ja ráadásul ellentétes és hamis (hibás). Az alapelvek szintről szintre magasabbak, ezzel tisztában kell legyetek.

Kérdés: Létezik valaki, aki önszántából (saját kezdeményezésre) segít a Dáfá-munkánál, azonban nem tudja megérteni, hova megy valaki a beteljesülés után. Elismeri a Mestert, ámde nem olvassa állandóan a Fá-t. Mit nem csináltam még helyesen, hogy nem tudom megoldani a csomókat a szívében? Ma ő is itt ül. (mosolyog) (mindenki nevet)

Mester: Sok hétköznapi embernél nem szabad túl magas követelményeket felállítanotok. Egy Dáfá-tanítványként természetesen te nagyon szeretnéd, hogy ő megkaphassa a Fá-t. Természetesen egy élőlény számára a legjobb, ha egy Dáfá-tanítvánnyá válhat. Ez a ti óhajotok, a valódi helyzet szempontjából nézve, mindegy mennyit ért meg egy ember, számára az mind nem hibás. Azonkívül, ami egy élőlényt illet, ha ebben az időben segíteni tud valamit a Dáfá-tanítványoknak, ez az élőlény már nagyszerű, határozottan egy jó jövővel fog rendelkezni, ennyi biztos, hiszen ez az idő(szak) más mint valamelyik más időköz, az az idő(szak), amelyikben a Dáfá-tanítványok elszenvedik a nehézségeket.

Kérdés: Egyszerűen mindenben hisz, amit a Mester mond és tovább már nem gondol utána mélyebben (mélyrehatóbban) ennek. Az egy helyes állapot?

Mester: Egy istenség szemében ez az ember egyszerűen jó, azonban én szeretném, hogy többet olvassa a könyveket és többet tanulja a Fá-t. Ha én normális módon a Fá-t magyarázom, akkor talán mindannyian érezhetitek ezt a nagy könyörületes mezőt, az erő is nagyon erős és ez sok problémát megoldhat. A mindennapi életben viszont nem lehetek ilyen, nem használom ezt az erőt. Azonkívül rendelkezem még egy dologgal, készítettem magam számára egy gondolkodási képességet a hétköznapi embereknek a formájában, amit az élethez (a napi életben) használok. Egyik pillanatban talán egy viccet csinálhatok, a mindennapi élet dolgairól fogok beszélni. Te talán elcsodálkoznál: Hogyhogy a Mester szavai nincsenek többé a Fá-ban? (mosolyog) (mindenki nevet, taps) Ez már csak problematikus itt az embereknél.

Kérdés: Kereshetünk szponzorként egy kereskedőt az Epoch Times egy meghatározott oldala számára? Azonban a tartalom saját magunk által lesz meghatározva, ennél főként a mellékletről van szó.

Mester: Ha egy kereskedő egy egész oldalt finanszíroz, akkor egy pontot egész világosan kell tisztázni a szerződésben, nevezetesen mit szabad ott közzétennie.

Kérdés: A hétköznapi emberek munkájánál az az ember kívánsága, hogy valamivel több pénzt keressen vagy előléptesse magát, hogy ezáltal jobban végezhesse a munkáját, hogy megkapja azt, amit szeretne. A Dáfá-tanítványok által működtetett médiáknál vagy cégeknél szintén meg lehet szerezni erőfeszítések által a posztokat vagy a pénzt, amit szeretne?

Mester: Ha te a társadalomban jobban csinálod, akkor természetesen elő leszel léptetve, ha a főnök örül, akkor szintén valamivel többet fog fizetni neked. A Dáfá-tanítványok által működtetett médiák csak korlátozott nyereséggel rendelkeznek, még nem tudják elérni azokat az állapotokat, mint a nagy médiáknál a társadalomban. Ha ezt nem lehet elérni, ilyen gondolatok akkor talán nem légbuborékok? Ha arról van szó, hogyan kaphatja meg a pozíciót, amit kíván magának, vagyis ha ebben a tekintetben túl sokat töpreng, akkor itt nincs rendben valami, úgy tűnik, ez még csak nem is egy normális ragaszkodás. Minden Dáfá-tanítvány ellenszolgáltatás nélkül végzi a munkát, legalábbis én még nem hallottam, hogy valaki egy bizonyos pozíciót kíván magának. (mosolyog) (mind nevetnek) Egy pozíciót kívánni magának, ez bizonyára nem egy Dáfá-tanítványnak a gondolata. Hiszen az még kevésbé van rendben, hogy valamit kapni akar, vagy? A Dáfá-tanítványok azért működtetnek médiákat, hogy igazolják a Fá-t és élőlényeket mentsenek meg az igaz körülmények tisztázásán keresztül, azonkívül ők ezt feltételek nélkül és ellenszolgáltatás nélkül csinálják. Hát legalábbis senki sem létezett, aki a pozíciókat olyan fontosnak tartja. Ha a médiák valóban nagyon jól mennének és ezáltal a fizetések és még egy picike prémium lehetséges lenne, ha aztán egy párral több kedvezmény lenne lehetséges, akkor természetesen örülnék ennek. Az előfeltétel azonban az, hogy legyenek teljesítve a feltételek ehhez.

Kérdés: Miután én még több nyugati tanulóval és tajvani tanulóval találkozom, nekem van egy nagyon erős érzésem, hogy a tanulók a szárazföldi Kínából, akik a rossz párt kultúrájában nőttek fel, nagyon sok mérget vettek fel magukba. A gondolkodásmód szokásától a beszédig és viselkedésig nekünk valóban még nagyon sok tennivalónk van, hogy kihúzzuk a mély gyökeret.

Mester: Tulajdonképpen ha az emberek a szárazföldi Kínából a nyugati társadalomba jönnek, úgy viselkednek, hogy a nyugati társadalom szemére hányják, ez nem lenne rendben, az nem tetszene nekik. Miért van ez így? Az ok abban rejlik, hogy ők már hozzászoktak a rosszindulatú Kínai KP dolgaihoz, csupán ha egy bizonyos idő eltelt, veszik észre, hogy tulajdonképpen a rosszindulatú párt dolgai hamisak, azonkívül nagyon is rosszindulatúnak találják azokat. Az ok a pártkultúra betöltése [a fejükbe] egy nagyon hosszú időn át. A rosszindulatú párton kívüli életmód igazán az emberek valódi természetes életmódja, senki sem tölt beléd semmit. Így jön tehát az, ha egy ideig külföldön élt az ember és aztán visszatér egyszer a szárazföldi Kínába, akkor már nevetségesnek tűnik neki, ha csak hallja, hogyan beszélnek ott az emberek. Az az érzése, hogy minden szó a pártzsargonból ered, mert a rossz párt kultúrája már mélyen beférkőzött (belopódzott) az életbe, sőt mindegyik apróságba a gondolkodásnál. Ez ahhoz vezetett, hogy a cselekedetek, a viselkedés, a szavak, sőt az arckifejezés és a tekintet is tele vannak pártkultúrával. (mind nevetnek) Természetesen ezek nem döntő dolgok. Ameddig a Dáfá-tanítványok egy kicsit erősebb őszinte gondolatokkal rendelkeznek, ameddig tudják, mi helyes és mi hibás, le lehet szokni lassan ezekről a rossz szokásokról, ez mind nem olyan fontos.

Kérdés: Mikor a személyes művelés szakaszában a betegségkarma vizsgájába ütköztem, tudtam, hogy a karma leépítéséről volt szó. Az elviselésen és a Fá-val szembeni állhatatosságon keresztül átjutottam a vizsgán, végezetül a Mester eltávolította a karmámat. De mikor a testem a Fá-helyreigazítás közbeni művelés szakaszában üldözve van a régi erők, valamint a fekete kezeik, rothadt kísérteteik által és a rosszindulatú párt és ennek rossz szelleme által, az szintén a betegségkarma egyik formájában mutatkozik meg. Mivel én viszont nem ismerem el a régi erők üldözését, úgy én nem is kellene ezt minden további nélkül elviseljem. Elutasítom az üldözést, miközben állhatatos vagyok a Fá-val szemben és kibocsátom az őszinte gondolatokat. Szintúgy el tudom távolítani a rossz tényezőket, amelyek mögöttük húzódnak meg?

Mester: Nagyon erős őszinte gondolatokkal sem tudod őket visszatartani. Egy Dáfá-tanítványként azon nap óta, amelyiken elkezdted a művelést, már az egész életed újonnan el lett rendezve. Ez tehát azt jelenti, a te életed már egy művelő élete, semmi véletlen nem létezik többé és nem is történhet semmi véletlen. Mindennek az életutadon közvetlen köze van az emelkedésedhez és művelésedhez. Miután el lett rendezve, senkinek sem szabad változtatnia ezen valamit. Mihelyt változtat ott valamit, akkor az a mennyei törvények elleni vétségnek számít, csak a Mester változtathat meg ott valamit. Azonban hogy mindezt elpusztítsák, a régi erők a régi világegyetemben levő élőlényekkel együtt, amelyek érintve vannak a Fá-helyreigazítástól, a Fá-helyreigazítás támogatásának a nevében beleavatkoztak és ezáltal egy óriási szakadást teremtettek. Ámbár a Fá-testeim megváltoztathatnák a dolgokat, a Dáfá-tanítványoknak a művelési útjai azonban már nagyon aprólékosan el vannak rendezve. Ha egy Dáfá-tanítványnál csak egy kis dolog is megváltozna, mindent elejétől fogva kell elrendezni. Ez az óriásprojekt egyidejűleg folyik a Dáfá-tanítványok személyes változásával a Fá-helyreigazítás hatalmas erejének az előrenyomulásánál. Azonban az összvilágegyetem 99%-a már teljesen helyre van igazítva és a Fá-helyreigazítás idejebeli Dáfá-tanítványok már az utolsó fázis felé haladnak és nem szabad az legyen, egyetlen egy élőlény változása miatt, a világegyetemnek a teljesen helyreigazított részét még egyszer megváltoztatni. Ha a Mester aközben, hogy sok Dáfá-tanítvány nem csinálta jól a művelésnél, vagy valamilyen probléma jött létre, vagy valamilyen komoly dolog merül fel egy próbatétel legyűrésénél, közvetlenül síkra szállna érted, hogy megoldja ezt, akkor a Mester még egyszer keresztül kellene menjen mindenen az új, valamint a régi világegyetemben, ami kapcsolatban áll veled. Minden, amit a Fá-helyreigazítás már átfutott, meg kellene legyen változtatva, az idő is vissza kellene legyen forgatva, vagyis minden újonnan kellene legyen elintézve, vagyis egy ilyen nagy dologról van szó. Úgy én mondom nektek, valóban nem szabad legyen megváltoztatva. Bármelyik szintre is művelheted magad, úgy te pontosan ehhez a szinthez tartozol. Ha a végén nem megy többé felfelé, úgy az szintén egy [olyan] állapot megjelenéseként mutatkozik meg, amelyikben a régi erők tényezői zavarnak. Ha fellépnek a jelenségek, hogy nem tud az ember túljutni a vizsgákon, az tulajdonképpen szintén sokféle tényezőn múlik. Valóban léteznek olyanok, akik hamarabb elhagynak bennünket. Ámde azok a Dáfá-tanítványok, akik csinálják a három dolgot, biztosan el fognak jutni a beteljesüléshez, csak a szintek különbözőek.

Ha én saját kezűleg beavatkoznék, akkor a gonosz szintén kihasználná a hiányosságokat. Az új világegyetem akkor szintén be lenne szennyezve. A Fá-helyreigazítás abszolút komoly, ami meg kellett legyen csinálva a művelés elkezdéséhez, a Mester már megcsinálta számotokra, most a vizsgákon kell átjussatok őszinte gondolatok által. Ameddig erős őszinte gondolatokkal rendelkezel, segíthet neked a Mester. Ha az őszinte gondolataid [nem] erősek és nem tudják elérni a mércét, akkor a Mester egy ilyen nagy dolgot kellene megérintsen, mihelyt valamit megváltoztat. Ebből kifolyólag úgy van, mihelyt a művelésed útja egy Dáfá-tanítványként el van rendezve, elvileg többé senki sem változtathat ezen olyan könnyen valamit, mindegy hogy az jó vagy rossz számodra, senki sem képes erre. Ha valaki valami különösen előnyös dolgot is akar neked juttatni, nem illesztheti azt hozzá. Bárki is szeretne valami különlegeset adni, ami tulajdonképpen nem tartozik a művelési utadhoz, vagy bárki is szeretne téged extra módon üldözni, mindezt nem érheti el, kivéve azt, amit saját magad vonzottál ide, mert nem cselekedtél jól. Megértettetek (engem)? (taps)

Sok tanuló látta korábban, hogyan gyógyítottam betegségeket hétköznapi embereknél, még csak az ujjamat sem szükséges mozdítanom emiatt. Egy pillantással már meg vagy gyógyítva. A pillantással én már kibocsátottam valamit. A testem bármelyik részéből bocsáthatok ki isteni erőket. Mihelyt ki vannak bocsátva, meg vagy gyógyítva. Az emberek mindazonáltal emberek, néha azt gondolják magukban: ,,Hogyan lehet már meggyógyítva, ha még csak meg sem mozdultál?” Így legtöbbször egy kicsit megmozdítottam a kezeimet. Mihelyt egyszer megmozdítom a kezemet, a betegségek elvileg már eltűntek, mindegy milyen betegségek. A hétköznapi emberek minden betegségét meg tudom gyógyítani, gyógyíthatóak is. A Dáfá-tanítványoknál ez viszont másképp van. Természetesen, ha most erről beszélek, nem kellene arra a gondolatra jussatok, hogy hétköznapi embereket hozzatok ide, nem is gyógyítok betegségeket. A Dáfá-tanítványok számára szintén nem könnyű, hogy a mai napig műveljék magukat és nem szeretném, hogy valamilyen problémás dolog újra behatoljon zavarásként. Ha egy hétköznapi embernek a betegségeit is gyógyítja az ember, az érinti az egész életét és a közte és a különböző dimenziók sorsszerű kapcsolatai között levő egyensúlyt, csupán akkor lehet meggyógyítva a betegsége. Minden adósságra (vétekre) kell találni egy könyörületes megoldást, a hitelezőknek előnyök kell legyenek elrendezve, csupán akkor lehet meggyógyítva a betegsége. Most ezt nem is szeretné tenni a Mester, emiatt alapjában senkit sem érintek meg, hogy ezáltal ne merüljenek fel járulékos problémák a Dáfá-tanítványoknak ebben a művelési folyamatában. Hiszen mihelyt valamilyen tekintetben nem oldotta meg jól a dolgot az ember, azonnal problémák adódnak, és a járulékos problémák zavarásokhoz vezethetnek, emiatt ez elvileg ilyen egy helyzet.

Kérdés: Miközben a Dáfá-tanítványok nagyon komolyan üldözve vannak a gonosz emberektől valamint a rossz szellemektől más dimenziókban, némely tanítványok a kórházban kezeltették magukat a hétköznapi emberek módszerei által, mint például injekcióztatták magukat vagy gyógyszereket vettek be, hogy enyhülésre tegyenek szert. Ez nagy kárt okozhat egy művelő testének? Művelheti-e még tovább magát? Ha még nem szabadult meg a gonosz általi üldözéstől a testén, alkalmazhatja-e a hétköznapi emberek kezelési módszereit?

Mester: A művelőknél az őszinte gondolatok jelentékenyek. Ha nagyon erős őszinte gondolataid vannak, mindent elháríthatsz és mindent elérhetsz. Hiszen te egy művelő vagy, egy ember, aki az istenséghez vezető úton van és nincs korlátozva a hétköznapi emberek tényezőitől és az alacsony szintek Fá-alapelveitől. (taps)

A korábbi időszakban már mondtam nektek, hogy én mindegyik Dáfá-tanítvány nevét már kitöröltem a pokolból, mindegyik hétköznapi ember fel van jegyezve a pokol névlistáján. A Dáfá-tanítványok számára én töröltem a nevetek bejegyzését a pokol névlistáján, a pokolban én töröltettem a neveiteket, ott már nem létezik többé a nevetek. Ez azt jelenti, te már egyáltalán nem vagy többé egy három világkörön belüli élőlény, már nem tartozol többé a hétköznapi emberekhez, ezért erős őszinte gondolatokkal minden problémát megoldhatsz. A betegségkarma általi reakciók a testeden vizsgák és a felszínen biztosan betegségkarmaként néznek ki, semmi esetre sem fog úgy kinézni, mintha egy istenség beteg lenne. Úgy neked őszinte gondolatokkal kell eljárnod ezzel, mert te egy művelő vagy, ebből kifolyólag ez semmi esetre sem egy valódi betegség. Azonban a felszínen nem ilyen egyszerűen mutatkozik meg. Tudod, hogyan gondolkoznak a régi erők? Azt gondolják: Ó, te, Mesterként már olyan világosan elmagyaráztad a betegségkarma kérdését. Stimmel, akkoriban, mikor láttam, milyen elkeseredettek voltak a tanulók annál, hogy átjussanak a vizsgákon, úgy ebben a tekintetben én nagyon világosan elmagyaráztam, az itt jelenlevő tanulók is tudják ezt. Ámde a nehézségi fok a művelésnél semmi esetre sem lesz csekélyebb, bármilyen világosan is vannak elmagyarázva a Fá-alapelvek, sőt még szigorúbb lehet. Például úgy mutatkozik meg, hogy nem elég, ha csak felületesen ismerte fel, csupán őszinte gondolatokkal és őszinte cselekedettel jut át. Ha a művelésnél nincsenek erős őszinte gondolatai, nem tud jól átmenni a vizsgákon, el fognak húzódni. Azonkívül, ha nem éri el az erős őszinte gondolatokat, megrendülhet a bizalom (a bizalom egy visszaesést szenvedhet el). Talán nem léteztek emiatt már olyanok, akik elvesztették a bizalmukat és téves felismerésekre jutottak? Vagyis néha pont azt akarjátok, hogy a Mester hát még világosabban magyarázza el a Fá-t. Ami azokat a tanulókat illeti, akiknek nincs szilárd hitük a Fá-alapelvekben, ez nem helyettesítheti a művelésüket. Természetesen, egy másik perspektívából (szemszögből) nézve, a Dáfá-tanítványok erős őszinte gondolatokkal minden vizsgán átjuthatnak, miután világosan megértették a Fá-alapelveket és tovább erősítették a hitüket.

Másképpen mondva, ha úgy gondolod, hogy te egy új tanuló vagy, vagy ha nem érzed úgy magad, mintha nagyon szorgalmasan haladtál volna előre, akkor egy betegségnél inkább kórházba szeretnél menni. Akkor menj egyszerűen a kórházba, akkor egyszerűen a művelési folyamatodhoz számít és ha később jobban művelted magad, akkor tudod, mi a teendőd. A művelésnél kell létezzen egy folyamat, hiszen esélyt kell adni az embereknek. Azoknak, akik szorgalmasan tudnak előre haladni, természetesen ezt már nem szükséges többé mondani. Ha a szívedben nem érzed olyan biztosnak magad és a kórházba mész, akkor a Mester sem szólhat ehhez semmit. Ha valaki a művelésnél mindegyik lépést nagyon jól tudja megtenni, akkor minden embertől csodálva lesz, az istenségek csodálni fogják, a Mester is csodálni fogja. Ha egy tanítvány óriás léptekkel elérte a beteljesülést, (mind nevetnek) és közben sohasem bukott orra, (mind nevetnek) akkor én mondom nektek, ez az ember valószínűleg egy istenség. (mind nevetnek) Vagy az lehetne, hogy a Mester nem rendezte el helyesen a dolgot, a vizsgák mind túl könnyűek voltak, úgyhogy mindegyiken átment. Normális módon a vizsgák úgy vannak elrendezve, hogy már átmehet rajtuk az ember, mihelyt megemelkedett. Ha nem emelkedtél meg, nem is jutsz át, alapjában ez már így van. Ha valamit hibásan csinált, akkor az pusztán egy állapot volt a művelés közben. Nem lehet azt mondani, hogy ezen ember számára ez elintéződött; azt sem lehet mondani, hogy neki egyszerűen ez az állapota. Pusztán egy állapot volt a folyamatban. Ha tudja magáról, hogy néha valóban nincsenek erős őszinte gondolatai és valóban nem birkózhat meg a helyzettel, akkor mi van (mit kellene tegyen)? Nos, akkor menj hát oda. (mind nevetnek) Így van ez. (mosolyog) Akkor menj egyszerűen a kórházba.

Az alapelvek így el lettek magyarázva. Hogyan gyógyíttathatná meg viszont egy istenség a betegséget hétköznapi emberek által? Hogyan gyógyíthatná meg egy hétköznapi ember egy istenség betegségeit? (taps) (mosolyog) Ezek Fá-alapelvek. Ha viszont aztán úgy néz ki, hogy valóban nincsenek olyan erős őszinte gondolataid és nem tudsz jól uralkodni magadon, akkor menj egyszerűen oda. Ha bizonytalannak érzi magát a szívében, akkor tulajdonképpen még egyáltalán nem érte el a mércét, aztán ha az idő el is lesz húzva (hosszúra is lesz nyújtva), semmi sem változik. Ha aztán még tovább kitart, csak hogy ne kerüljön szégyenbe, akkor a ragaszkodáshoz még egy további ragaszkodás lesz hozzátéve (hozzácsatolva). Ebben a pillanatban csak két választási lehetőség létezik, vagy a kórházba megy az ember és ezzel feladja a vizsgát, vagy minden érzületet elenged és egy őszinte, becsületes Dáfá-tanítványként viselkedik, kívánság nélkül, ragaszkodás nélkül és rábíz mindent a Mester elrendezésére, hogy marad-e vagy megy. Ha ezt el tudja érni, akkor pontosan egy istenség.

Kérdés: Az igaz körülmények tisztázásának Manhattanben már vége, a különböző vidékekről való tanulók már visszatértek oda, ahonnan jöttek, hogy ott igazolják a Fá-t. Akkor nálunk tanulóknál, akik a szárazföldi Kínából jöttünk, úgy van, hogy a saját körülményeink szerint vissza kellene térjünk a szárazföldi Kínába, hogy tisztázzuk az igaz körülményeket? (mind nevetnek)

Mester: Ha te az üldözés alapján (miatt) jöttél külföldre, akkor semmi esetre se menj vissza. Ha már elérted, hogy kijuss, akkor tisztázd itt az igaz körülményeket. Ha a környezet ott a visszatérésed után igazán laza lesz, akkor az valami más, akkor menj egyszerűen vissza, az nem probléma. De ha a visszatérésed veszélyt jelenthetne számodra, akkor ne menj vissza.

Kérdés: Ha az újévi gála arra szolgál, hogy minden élőlényt megmentsen, akkor a belépőjegyek ajándékozva is kellene legyenek, akkor többé nem kellene szó legyen pénzkeresetről. Vagy a belépőjegyek ára alacsony kell legyen. Helyes ez a kijelentés?

Mester: Nem helyes. Dáfá-tanítványok azok a Dáfá-tanítványok a Fá-helyreigazítás idején. Mikor ti akkoriban megvettétek a Dáfá-könyveket, a legszívesebben nektek akartam volna ajándékozni őket, ez viszont a Fá-helyreigazítás idején való művelőkre vonatkozik. Ami a hétköznapi embereket illeti, hogy valamit feltétel nélkül meg akarnak kapni, az szintén nem felel meg ezen dimenzió elveinek. Dáfá-tanítványokként feltétel nélkül odaadhatjátok nekik, az a Dáfá-tanítványok könyörületességének számít.

De gondoltatok-e arra egyszer is, milyen nehéz a Dáfá-tanítványok médiáit működtetni? Közületek azok, akik nem működtek ott közre, nem is tudhatják. A pénz nagyon szűkös, hogy fenntartsák a tévéadót, az újságot és a médiákat. Mindannyian egész idő alatt már azon töprengenek, hogyan lehet egy áttörést elérni a hirdetések eladásánál, hogy a médiák egy kedvező szférában fussanak. Ez az én kívánságom is, és az összes tanuló kívánsága, aki a médiákat működteti. Egész idő alatt erőfeszítéseket tettek ebben a tekintetben. Ha az NTDTV tévéadó egy esti gálájával lehet egy kevéske pénzt keresni, az talán nem jó (dolog)? A karácsonyi gála rendezője a Radio Cityben szintén elismerte, hogy az ő előadásaik nem voltak olyan jók mint a mieink, hogy a programjuk nem volt olyan jó mint a mienk, mégis a belépőjegyeik nagyon drágák voltak. Egy hónap alatt 90 előadást rendeztek, ezzel minden költséget fedeztek egy egész évre, a fizetések számára való pénz is fedezve lett ezzel. Miért ne kellene ez lehetséges legyen akkor az NTDTV-nél?

Ami a jegyárakat illeti, ha az újévi gála előadásai színvonalának és annak a szemszögéből nézzük, hogy mit áldoztak a Dáfá-tanítványok, a belépőjegyek árai tulajdonképpen egyáltalán nem voltak magasak. Az USA-ban ez mindenütt ugyanolyan, az USA-ban nem létezik életszínvonalbeli különbség a különböző régiókban. A valódi probléma az ismertségi fokban rejlik. Szintén léteztek tanulók, akik jegyeket akartak venni, hogy elajándékozzák azokat. Ha az ár nem lett volna olyan magas, egy párral több jegyet vettem volna, hogy elajándékozzam, ha olyan drágák, nem is engedhetem meg magamnak és nem is ajándékozhatom el őket. Ez a probléma már létezhetett volna, emiatt némely tanulók panaszkodtak. Természetesen a jegyeknek sem mind ugyanaz az ára, léteztek olcsó jegyek is, mert hát különböző (ülő)helyek léteznek. Ezen két tapasztalaton keresztül következő alkalommal mi is módosíthatjuk a belépőárakat. Vagy hát szintén tehetnétek speciális ajánlatokat kizárólag Dáfá-tanítványoktól.

Kérdés: Tervezzük, hogy egy tévésorozatot forgassunk a Dáfá-tanítványok Fá-igazolásáról. Léteznek jelenetek, amelyek a szárazföldi Kínában kell legyenek forgatva. Mit csinálhatnánk akkor?

Mester: Valójában a probléma a forgatási helyszínnel szintén egészen egyszerűen megoldható. Tudjátok, hogy a filmmontázs szintén egy nagyon egyszerű technika. Ha filmanyagra van szükségetek valamilyen hely(szín)ről, úgy megbízhattok valakit, hogy filmezze le a helyszínt jelenetek nélkül és hozza ide.

Kérdés: San Franciscóban sok homoszexuális létezik, sok hétköznapi ember ott szintén kiáll ezért a magatartásért. A gonosz kitépett egy pár bekezdést a Mester jingweneiből, amelyekben homoszexuálisakról van szó és ezzel támadja a Dáfá-t. Szeretném, kérem, a tisztelt Mestert megkérdezni, hogy mi nyilvánosan és nagy keretben kellene kitérjünk erre (belemenjünk ebbe)? Vagy inkább néhány megmérgezett embernek egyenként kellene tisztázzuk az igazságot?

Mester: Már elegendő, hogy az egyedülálló embereknek tisztázzátok az igaz körülményeket. Nem szükséges velük törődnötök. Tudjátok, hogy egyvalamit nagyon jól kézben tartok: az embervilágban történő Fá-helyreigazításnak a dolgai most egyáltalán nincsenek belevonva. Mindegy, hogy a régi erők vagy a gonosz rothadt kísértetek azok, ha ők fel akarják karolni azokat a dolgokat, amelyek nem tartoznak a mostani időszakhoz, azt nem érhetik el. Bár látjátok, hogy ők most kötekednek, nem szükséges sokat törődnötök velük. Én tudom, mit csinálok, ha valaki mond nekem valamit, elgondolkozhatok azon, de bármit is szeretnék tenni, semmi esetre sem hagyom megzavarni. A mai Fá-igazolásomnál is így van, pontosan így van a Fá-igazolásnál az egész világegyetemben. Mindegy, ki mit javasol, én meghallgathatom azt, de tovább teszem azt, amit tenni szeretnék. Senki sem változtathat meg valamit azon. (taps) Nektek is kell tudnotok, mit tesztek. Ha megvan a helyes döntés, senki sem szabad legyen zavarva. Miközben a Dáfá-tanítványok művelik magukat, tisztázzák az igaz körülményeket, hogy élőlényeket mentsenek meg, bevetik magukat az üldözés ellen, minden lehetséges felmerülhet, ámde mindez nem szabad a legfontosabb dolgotokat félretolja. Ezt feltétlenül jól kézben kell tartsátok! Az semmi esetre sem szabad legyen, hogy valamilyen események alapján a társadalomban, sőt valami kedvező dolognál az üldözés elutasítására, ti aztán nem művelitek többé magatokat, és ezzel a dologgal foglalkoztok. Nem szabad az legyen! Művelés az már csak művelés.

Kérdés: Léteznek kiemelkedő történetek sok bölcs uralkodóról és bölcs személyiségről az ősi időkben, aki önkritikát gyakorolt, aki megköszönte a bírálatot anélkül, hogy felmérgelődjön rajta. Ez nagyon világosan érezteti velem, hogy a kritika elfogadása tekintetében nem műveltem magam szilárdan. Néha nehezemre esik, hogy jól kommunikáljak másokkal, mert arra koncentrálok, hogy igazoljam (védjem) magam.

Mester: Ha már egyszer az önigazolásról (a védekezésről) van szó, (mosolyog) nekem is éppen eszembe jut valami erről. Némelyek mondták nekem, és én is ténylegesen láttam ezt. Némelyek mondták nekem, hogy annak a rendje és módja, ahogyan a szárazföldi Kínában és a Tajvanon élő tanulók eljárnak a problémákkal, különböző. Ha egy tajvani tanuló valamit hibásan csinált és te megmondod neki, akkor meghallgatja, nem fog védekezni. De ha egy tanuló a szárazföldi Kínából valamit hibásan csinált és valaki azt megmondja neki, akkor azonnal mondja: ,,Te viszont nem tudod, azon körülmények között így és így volt.” (mosolyog) (mind nevetnek, taps) Neki már világos, hogy egy művelő számára nem jó, ha közvetlenül visszautasítja (cáfolja), így kerülő utakon próbálja magát tisztára mosni, kerülő utat tesz, hogy megvédje (igazolja) magát. Hiba az pontosan hiba, köntörfalazások nélkül. Ha valamit hibásan csinált az ember, akkor egyszerűen hibás volt. Aki el tudja ismerni a hibáit, csupán az lesz mások által tisztelve és másoktól csodálva, az istenségek is csodálni fogják. (taps) Ha valaki ezt az utat a végéig járta, és az istenségektől kérdezve lesz: ,,Mikor fordult hát elő, hogy mások által bírálva lettél és ezzel helyesen jártál el? Megmutathatod ezt nekünk egyszer?” Nincs semmi megmutatnivaló. (mind nevetnek) Akkor azt mondod: ,,Hát én semmi hibásat nem csináltam, senki sem kritizált.” Lehet az?

Hogyan lehet, hogy emberként egy hibát sem csinál (követ el)? Hogyan lehet, hogy egy művelő egy hibát sem csinál? Viszont sohasem látta az ember, hogy te elismersz egy hibát. (mind nevetnek) Nem hiányzik nálad valami? Ez nem azt jelenti, hogy a művelésedben létezik egy hiányosság? Később egyszerűen meg fogom nézni egyszer, ki tudja elismerni a hibáját. (mind nevetnek, taps) Ki lehet már hiba nélküli? Mit számít hát már egy hiba? Hiszen megint rendben van, ha mi aztán újra helyesen csináljuk, nem igaz? A kulcspont viszont a te érzületed. Talán nem kellene művelés által eltávolítani az emberi érzületeket? Ez csupán akkor egy nagy probléma, ha te állandóan megpróbálod elrejteni, állandóan ellenállsz és mégis nem akarod elengedni.

Kérdés: Elmagyarázhat a Mester, kérem, valamit az igaz körülmények tisztázásának a fontosságáról és sajátosságáról San Francisco kínai negyedében (Chinatown)?

Mester: Tudjátok-e erről a kínai negyedről (Chinatown-ról), ezen az utcán szinte minden bolt üzletel a szárazföldi Kínával, a bolttulajdonosok mind a szárazföldi Kínából jöttek. Mindegy milyen jól csinálnátok az öbölvidéken, ott a kínaiak szétszórtan élnek (laknak), a rosszindulatú Kínai KP ott nem talál visszhangra. Azonkívül ezek a szétszórtan élő lakosok szintén gyakran mennek a kínai negyedbe (Chinatown-ba), ezért nem szabad elhanyagolnotok ezt a helyet. Mi nem hagyunk szilárd földet a rosszindulatú Kínai KP talpa alatt, (taps) mindenütt el lesz távolítva. Egyszerűen nem engedjük meg, hogy ez a gonosz démon itt ártson az embereknek.

Kérdés: Az igaz körülmények tisztázása közben sok hétköznapi ember tudja, hogy a Dáfá jó, jószívűen is viszonyulnak a Dáfá-tanítványokhoz, mégsem akarnak kilépni a pártból. Van ezeknek az embereknek jövőjük? Mit lehet akkor csinálni?

Mester: Mit akarnak tenni az emberek, arról saját maguk döntenek. Azt, amit csinálnotok kellene, Dáfá-tanítványokként feltétlenül csinálnotok kell, méltóak kell legyetek önmagatokhoz.

Kérdés: A médiánk, a helyi Epoch Times újság nagy pénzügyi problémákkal szembesül. Ezen körülmények alatt gyűjthetünk-e pénzt a tanítványok között, akik részt vesznek az Epoch Times munkájában, hogy megoldjuk ezt a pénzügyi problémát?

Mester: Ilyesmit viszont még sohasem csináltam. Hiszen én tudom – a Fá-terjesztés kezdeti szakaszában abszolút megtiltottam a pénzgyűjtést. A későbbi szakaszban, a nagyon nehéz körülmények között, egész idő alatt nem egyeztem bele, hogy a Dáfá-tanítványok között pénz legyen gyűjtve. Valójában mindegyik Dáfá-tanítvány a saját jövedelméből hozta be a pénzt a Fá-igazolásba, ez nagyszerű. Ez nem gyűjtve van, hanem a saját szívből jön, ez a hatalmas erény. Ha viszont mi ezt úgy csinálnánk mint a vallások, úgy mindig az lenne az érzésem, hogy károkat okozna a Dáfá-nak, emiatt ezt eddig nem csináltam és nektek sem engedtem meg, hogy ilyesmit tegyetek. Ámbár nincs pénz gyűjtve, mindenki saját kezdeményezésre csinálja ezt. Az első esetnél passzívan működik közre az ember és a második esetnél saját szívéből kiindulva teszi azt. A Dáfá-tanítványok azon vannak, hogy igazolják a Fá-t, a hatalmas erény a sajátjuk. Ha én az összegyűjtött pénzzel tennék valamit, úgy a hatalmas erény nem a Dáfá-tanítványoké lenne, hanem az enyém. Lehetőleg ne csináljátok ezt. Ha valóban nehézségeitek vannak, akkor beszéljetek egyszer egyedi tanulókkal, akik jobb helyzetben vannak.

Kérdés: Ön az emberek feléről beszélt, akik meg lesznek mentve. Ezzel a kínaiak felére gondolt vagy az összes ember felére a Földön?

Mester: Én nem vontam le egy végkövetkeztetést sem. Arra gondoltam, ha a kínaiak felét meg lehetne menteni, úgy, Mesterként, én örvendezni fogok miattatok és az élőlények miatt. Ti nem láthatjátok, hogyan néznek ki már a mai kínaiak. Ha láthatnátok azt, sokkot kapnátok! Nem láthatjátok, hogyan néz ki az a környezet Kínában. Ha az igazi környezet megmutatkozna az emberek szemei előtt, akkor az egyszerűen ijesztő. A rosszindulatú párt azon van, hogy kísérteteket csináljon a kínaiakból, az emberek viselkedése, magatartása már eléggé messze jutott lefelé, már messzemenően túllépte az emberek legalsóbb záróvonalát (határvonalát), ehhez jön még a Fálun Gong üldözése.

Kérdés: A Dáfá-tanítványok nevében Thaiföldről üdvözlöm a tisztelt Mestert. A Dáfá-tanítványok Pusan vidékéről, Németországból, Shenyang városából, a Liaoning tartományi Chaoyang városából, a Dáfá-tanítványok Changsha-ból és a jogtalanul bebörtönzött Dáfá-tanítványok Hunan-ból üdvözlik a könyörületes, nagyszerű Mestert!

Mester: Köszönöm nektek. (taps) Itt van egy Dáfá-tanítvány a szárazföldi Kínából, aki üdvözöl engem, de a nevét inkább nem olvasom fel, a Dáfá-tanítványok védve kell legyenek.

Kérdés: Mikor összedolgozunk a művelőtársakkal Japánból, akik a honlapok kiépítésével foglalkoznak, újra és újra találkozunk tanulókkal, akik korábban már egyszer kerülőutakat jártak. A véleményeink megoszlanak, de hiányunk van olyan tanulókban, akik kiismerik magukat a technikában. Kérem a Mestert egy világos útmutatásra, hogy együttműködhetünk-e ilyen tanulókkal?

Mester: Ha kerülőutakon járt az ember és valamit hibásan csinált, de újra vissza tud találni az útra, akkor az már rendben van. Csak félő, hogy még mindig megmarad a ködben. Ha vissza tud találni az útra és semmi rosszat sem tett a Dáfá-tanítványok között, akkor a konkrét dolgot saját magatok dönthetitek el. Ilyen dolgokat ne a Mesterrel döntessetek el.

Kérdés: Ha mi a vitafórumra a rádióadásban több hétköznapi embert hívunk meg, az rendben van, amíg nincsenek a Dáfá ellen, viszont a rossz párt ellen vannak?

Mester: Az bizonyára rendben van. Gondolom, az nem probléma. Egy vitafórumot csinálni, azt alkalmasint lehet csinálni.

Kérdés: A feleségem egy technikai projektben vett részt és sok időt és erőt fektetett ebbe. Viszont azon a véleményen van, hogy a koordinátor nem méltányos vele szemben, így nem szeretne a nagy csoport tanulóival együttműködni, úgyhogy pillanatnyilag a technikáját nem lehet felhasználni a Fá-helyreigazítás projektjeihez. Aggódom, hogy letérhet az útról és kérem a Mestert egy jószívű útmutatásra.

Mester: Valójában egyszerűen az az oka, hogy nem tudja elengedni a ragaszkodásokat. Ha a vizsga túl naggyá vált, nem tudja többé kibírni. Tulajdonképpen már láttad, hogy te kiléptél a Dáfá-tanítványok művelési állapotából, hamarosan el fogod hagyni a Fá-igazolásod környezetét.

Néha valóban nehéz valakinek, ha a szíve, amelyik nem szívesen szeretne megérintve lenni, mégis meg van érintve. Szintén léteznek egyesek, akik egyszerűen nem szeretnének más véleményeket hallani. Léteznek még olyanok, akik azon mérgelődnek fel, ha a véleményeik nincsenek elfogadva és gyakorlatba ültetve. Mindezek a hétköznapi emberek érzületei, nagyon makacs emberi érzületek. Azt feltétlenül gyakorlatba kell ültetni, ha mondtál valamit? Némelyek mondják: Türelemmel ismételtem meg mindig, de nem használt semmit. De a reális körülmények valóban olyan egyszerűek, mint ahogyan elképzeled? Sok dolog létezik, ami közösen kell legyen összehangolva. Másrészt az is lehet, hogy azok, akik együttműködnek veled, valóban nem művelték olyan jól magukat, mint te. Ha viszont nem művelték olyan jól magukat, mint te, akkor ők nem Dáfá-tanítványok többé? Akkor többé nem fogsz együttműködni velük? Azonkívül mindenkinek lehet véleménye egy dologról, és ha egy ötlet még olyan jó is, annak ellenére lehet, hogy nem lesz elfogadva. Akkor nem végzi többé a munkát? Azok, akik projektekért felelnek, a felhozott véleményeket az egész dologhoz való kapcsolattal kell mérlegeljék, sok dolog között kell figyelembe legyenek véve az összefüggések. Ez az alapvető problémája a különböző gondolatoknak a felelősök és mások között.

Némely tanulók csak arra gondolnak, hogy ők uralják a legjobb technikát. Ha valakinek valami ellenvetése van ez ellen, akkor a saját útjukat akarják járni. Valójában ezzel már egy erőpróbának teszed ki magad. A felelősnek (felelős személynek) biztos megvannak a saját gondolatai. Hiszen ti Dáfá-tanítványok vagytok, arról van szó, hogyan tudtok még jobban együttműködni. ,,Ha a saját ötlet még olyan jó is lehet, ámde nincs elfogadva, akkor azt is támogatom, amit ti jónak tartatok, megpróbálok annál is segíteni, avégett hogy jól legyen megcsinálva. Azonkívül a rám eső részt olyan jól csinálom, mint lehetséges, mert művelem magam.” Nem azt jelenti, hogy csupán akkor emelkedsz meg a művelésben, ha a te technikád van alkalmazva. Arról van szó, hogyan lehet jól együttműködni és közösen jól elvégezni a munkát, ez igazán egy művelő állapota, ez áll igazán az első helyen.

Jó, ennyit mára, a cédulák is mind meg vannak válaszolva. (heves taps) Természetesen szintén tudom, hogy néhány cédula ki lett selejtezve a rendezők által. Időokokból kifolyólag valóban nem is tudok olyan sokat elmagyarázni, emiatt mindegyik Fá-konferenciánál ki kell legyenek selejtezve cédulák, amelyeken a kérdések ismétlődnek vagy amelyeknek nincs különös kihatása az egész Fá-konferencia számára. Bárhogyan is, művelőként feltétlenül egy művelő útján és módján és egy művelő gondolataival kellene gondolkozzon az ember, semmi esetre sem szabad a hétköznapi emberek gondolataival gondolkozzon. Minden kérdés, amivel találkozol, semmiképpen sem egyszerű kérdés, semmi sem véletlen és mindezek nem a hétköznapi emberek kérdései, biztosan közük van a műveléshez és az emelkedésedhez. Mivel te művelő vagy, az életutad már meg lett változtatva, a művelésutad újonnan lett elrendezve, emiatt ezen az úton nem léteznek véletlenek. Aztán viszont egy véletlen helyzetben (állapotban) fog megjelenni, hiszen csupán a ködben, ugyanolyan állapotban, mint a hétköznapi embereknél, mutatkozhat meg, hogy te is valóban műveled-e magad, hogy jól műveled-e magad vagy sem és hogy a vizsgákon, egyiken a másik után, át tudsz-e jutni. Ez éppen a művelés, ez pontosan az igaz (ortodox) felismerés!

A Fá-helyreigazítás idejebeli Dáfá-tanítványok számára átmenetileg ez már csak így van. A jövőben ez másképp fog lenni, a jövendő Dáfá-tanítványok nem ebben az állapotban fognak művelődni. Mivel a követelmények ezen időköz Dáfá-tanítványaival szemben magasak, a felelősségük nagy és a ti történelmi küldetésetek, amit a történelem bízott rátok, egyszerűen nagy, (taps) így a ködben való művelésnek ez az állapota nagyon fontossá vált. Ebből kifolyólag nem kellene azt gondoljátok, hogy valójában nem haladtok szorgalmasan előre, csak mert nem érezhetitek vagy láthatjátok, feltétlenül ügyelnetek kell erre. Sok dolgot fogsz közvetve megtudni, megérteni a művelési környezetben, ehhez jönnek még a Fá-alapelvek a Dáfá-tól. Gondolom, mindez már elégséges kellene legyen arra, hogy még erősebb őszinte gondolataid legyenek.

Ami ennek a Fá-nak a Fá-alapelveit illeti, amiket a Mester elmagyarázott, az itt jelenlevők és sokan, akik korábban a buddhizmusban vagy taoizmusban elolvastak néhány könyvet, vagy talán még laikus hívők (hittestvérek) voltak, vagy valahol már művelték egyszer magukat, megnézhetik egyszer, hogy a Fá-alapelvek el lettek-e magyarázva valamikor egy ilyen magas szintig? El lettek magyarázva valamikor ilyen nagyon és ilyen világosan? Ez sohasem létezett a történelemben. Ha ez mind légből kapott lett volna, úgy gondolom, ilyesmi egyáltalán nem létezhetett volna, egyáltalán nem is léteztek volna ilyen dolgok, amiket láttatok, a gonosz pártnak a rossz szelleme szintén nem félt volna annyira. Ha az, amit én, Li Hongzhi elmagyaráztam, a hétköznapi emberek ismereteivel van elmagyarázva, úgy már messzemenően túllépi a modern emberek felismeréseit és a modern kornak a tudáskategóriáját. Sőt még azokat a rejtélyeket is megoldottam, amelyek sok tudományos szakban meg lettek említve, mindez nem található meg a könyvekben és nem tanulható meg a társadalomban. A művelés közben világossá vált számotokra: ez a Buddha Fá, ez a világegyetem Dáfá-ja, ez az a Fá, ami valóban felfedi a világegyetem igazi alapelveit. Én szintén még sok dolgot mesélhetnék, ami az emberiség számára még nagyobb jelentőséggel bír, azonban ez a következő lépéshez tartozik. Az emberiség eredete, azok a részletek, a rejtélyek a különböző történelmi periódusokban, az emberiség különféle eseményei különböző korszakokban, a különböző személyiségek a történelemben, a jelenségek, amikben az emberek nem hisznek, bezárólag a halhatatlanokkal és még sokkal több [dolog], mindez meg fog mutatkozni az emberi társadalom valóságában a jövőben. Abban az időben egy másféle módon fogom vezetni a jövendő Dáfá-tanítványokat, másféle módon fogok egy művelési állapotot adni nekik. Ma már csak így van.

Egy Dáfá-tanítványként, te a beteljesülés utolsó lépéséig állandóan meg leszel vizsgálva, hogy eléred-e vagy sem. Sőt odáig, hogy neked csak még egy lépésre van szükséged, hogy elérd a sikert, léteznek még nagyon döntő vizsgák. Hiszen mindegyik lépés egyre döntőbb lesz a művelésetek és a vizsgátok számára, különösen a végső szakaszban. Ti tudtok a régi világegyetem szabotáló istenségeiről, ameddig még léteznek, a végéig ki fogják fejteni a befolyásukat. Ha többé nem vagy rendben, minden eszközzel megpróbálják, hogy lefelé húzzanak téged. Ők tudják, Li Hongzhi nem fog téged feladni, akkor minden lehetségest meg fognak tenni, avégett hogy leess. Mihelyt csak egy eltérülő gondolata van, ingadozásba fog jutni az ember. Vagyis minél közelebb a vég, annál komolyabbak és döntőbbek a vizsgák.

A Dáfá-tanítványok az üldözés állapotában már hosszú ideje egyre tovább állhatatosak maradtak és állandóan igazolták a Fá-t, ez nagyon fáradságos. Már nem olyan egyszerű megkapni, emiatt még kevésbé szabad lazítanotok. Egy eltévelyedés miatt vagy fokozatos csábítás miatt nem kellene eltávolodjon az ember a művelők állapotától. Mihelyt elveszítette a sorsalkalmat, túl késő minden. A gonosz törni fogja a fejét, hogy lefelé húzzon téged. Némely istenségek szintén egyáltalán nem akarják, hogy felfelé műveljétek magatokat. Nem kellene azt gondoljátok: ,,Ők jót akarnak nekünk. Azt akarják, hogy felfelé műveljük magunkat.” Nem! Minden lehetségeset megpróbálnak, hogy lefelé húzzanak benneteket, nem hagynak benneteket feljutni. Így kell gondolkozzatok, valójában ez így is van. Különböző látókörök istenségeinek különböző gondolatai is vannak. A Fá-helyreigazítás közben ők nem láthatják, milyen a világegyetem igaz arculata végezetül. Némelyek közülük éppenséggel nem tudnak kiegyezni a Fá-helyreigazítással és a Dáfá-tanítványokkal. Csak azok, akik ismerik az igaz körülményeket, láthatják csupán, milyen komoly ez a probléma. Csak ők nem merészelnek valamilyen esztelenséget elkövetni. Ha a jelenlegi Fá-helyreigazítás az egész világegyetemben nem sikerülne, akkor a világegyetem sohasem létezne újra, minden feloszlana. Az anyag eredete is feloszlana. Ha aztán az égitestben a semmiből valami újat akar létrehozatni az ember, akkor az egy rettenetesen hosszú folyamat. Azonkívül, ha az a sorsalkalom és azok a feltételek hiányoznak ehhez, nem is keletkezhet semmi.

A Dáfá-tanítványok már mindannyian tudják, az, amit elmagyarázok, egyre magasabb és egyre nagyobb lesz, ezáltal egyes dolgok a Fá-helyreigazításban egyre inkább meg lesznek mutatva. Ami az új vagy a nem szorgalmasan előrehaladó tanulókat illeti, úgy ők, a felfogóképesség szempontjából nézve, egyre könnyebben elveszítik a fonalat és számukra egyre nehezebb lesz megérteni. Ámde itt semmit sem lehet tenni, én a Fá-helyreigazítás összhelyzetéből kiindulva kell elmagyarázzam a Fá-t, emiatt így kell elmagyarázzam. Remélem, hogy mindazok, akik megkapták ezt a Fá-t, értékelni is tudják, ne szalasszátok el ezt a sorsalkalmat. Korábban a Fá-magyarázataim kezdeti idejében én már elmagyaráztam ilyesmit: ,,Ha én nem tudlak téged megváltani, akkor senki sem tud többé megváltani (Ha én nem tudlak benneteket megmenteni, akkor senki sem tud.)”. Valójában nem csak arról van szó, hogy te nem lehetnél többet megváltva. Arról van szó, hogy sohasem fog adódni ilyen sorsalkalom újra, hiszen a jelenlegi emberiség már eljutott az utolsó lépéséig. Ha a jelenlegi Fá-helyreigazítás valamint a Fá-helyreigazítás az embervilágban le van zárva, akkor a következő emberiség már egy új emberiség. Az emberek is, akik elérhetik az átmenetet, meg fognak változni, a külsejük is meg fog változni.

Most felhagyok a beszéddel. Remélem, hogy az utolsó szakaszban egyre jobban fogjátok csinálni. Semmi esetre se legyetek hanyagok. Semmi esetre se lazítsatok. Semmi esetre se legyetek figyelmetlenek. Akkor még az jön ehhez, amit éppen mondtam, a hiányzó szelet (darab), vagyis a Dáfá-tanítványoknak egy hiányossága, nevezetesen az a probléma, hogy ti kölcsönösen nem tűrtök el egy bírálatot sem. Nektek nem szabad elhárítanotok a többiek negatív, valamint pozitív véleményeit, nem szabad érintetlenül maradnotok. Mostantól fogva ez az érzület mindenkinél el kell legyen engedve. Ennél nem arról van szó, ahogyan normális módon én felszólítalak benneteket a Fá-magyarázatoknál, hogy lépésről lépésre emeljétek meg magatokat. Itt arról van szó, hogy egy nagyon döntő, végső és nagyon nagy probléma most meg kell legyen oldva. Ennyit erről. (hosszas és erőteljes taps)

A tanulók, akik ott hátul ülnek, tisztán értették? (taps) Az sem tesz semmit, ha a tanulók ott hátul egy kicsit távolabb ülnek, számtalan Fá-testem van mögöttetek. (mosolyog) (erőteljes taps minden tanítványtól)


(A fordító megjegyzése: Minden, ami szögletes zárójelek között áll, a fordító által lett hozzátoldva, hogy kiegészítse a mondatokat.)

Nyilvánosságra hozva a www.minghui.de honlapon: 2006.04.20.

 

A fordítás az alábbi német változat alapján készült: 

Fa-Erklärung in Los Angeles City (Letzte Änderung am 26 Jan. 2007)

http://www.minghui.de/data/jingwen/1/jw111.html

 

Megjegyzés: Ennek a cikknek a mélyebb megértéséhez ajánlott elolvasni előbb a Fálun Gong és a Zhuán Fálun című könyveket, amelyek innen ingyenesen letölthetőek: 

 http://www.falundafa.org/hungarian/web-content/books.html 

Fordítók megjegyzése: Lehetséges, hogy idővel változtatásokat eszközölünk a fordításon a minél jobb szöveghűség és érthetőség érdekében