A Dáfá tanítványok teljesítik küldetésüket

Üdvözlöm az ausztrál Fá konferencián résztvevő Dáfá tanítványokat!

Jelenleg látható, hogy a hamis információkkal szolgáló propaganda és a negatív befolyás, amelyet a Kínai Kommunista Párt a Dáfá tanítványok üldözésével az egész világra hozott, már teljesen szétesett. Hazugságaik darabokra törtek és a káoszból újra felépült a rend. Ezt a Dáfá tanítványok érték el az egész világon, különböző eszközökkel, beleértve saját médiák és weboldalak létrehozásával, és az igaz tények tiszázását szolgáló különböző akciókkal, valamint azzal, hogy kapcsolatot vettek fel különböző nemzetek kormányaival. Ez lehetővé tette a világ kormányai és emberei számára, hogy megérthessék a Dáfá és a Dáfá tanítványok jóságát és csodásságát, miközben az egész világ megismerhette a Kínai Kommunista Párt gonosz, embertelen és bűnös természetét, valamint undorító csaló viselkedését – a helyzet megfordult. Amihez a leginkább gratulálni lehet, hogy az igaz tények tisztázásával nagyon sok ember megmenekült a világon és nagyon sok kínai kilépett a gonosz Párt szervezeteiből – most már reményük van.

Mindezt persze csak a Dáfá és a Dáfá tanítványok érhették el. Ezért annak érdekében, hogy még jobban csinálhassátok, a Fá tanulása az egyetlen út, hogy jobban csinálhassátok, és hogy teljesíthessétek ezt a történelmi küldetést.

Végül sok sikert kívánok a Fá konferenciához!

Mesteretek, Li Hongzhi
2019. október 13.

Utolsó változtatás a magyar fordításon: 2019. október 20.