Racionalitás

A járványok az Istenek elrendezései, és elkerülhetetlenek a történelem folyamán. Amikor az emberek romlottá válnak a szívükben, karmát hoznak létre, betegek lesznek, és csapásokat szenvednek el. Ezekben az időkben, azok akik nem hisznek az Istenekben különböző intézkedésekhez folyamodnak. Az „intézkedés” hangalakja már önmagában azt mondja: az intézkedések valójában téves megvalósítások. A történelemben sok pozitív lecke létezett, azonban a gonosz Kínai Kommunista Párt agymosásának következtében a modern kínai emberek ateista gondolkodásmódja miatt, az emberek nem hisznek az Istenekben és nem hisznek a történelem tanulságaiban.

Valójában a járványok azért jönnek, hogy a romlott emberi szívet vegyék célba, az emberek megromlott erkölcseit, és a karmájukat, ami nagyra nőtt. Ha egy ilyen járvány az Istenek elrendezése, akkor milyen megoldás működhet, hiszen ez az ami az Istenek szándéka? Vannak emberek, akik tudják, hogy ez a helyzet, és imádkoznak az Istenekhez védelemért, ám az még mindig hatástalan lehet. Miért? Mert az emberek szíve romlottá vált, és olyan sok karmájuk van, hogy azon a ponton meg kellene legyenek semmisítve – akkor miért kellene őket megvédeni? Az embereknek őszinte megbánást kellene mutatniuk az Istenek felé: „Mit csináltam rosszul? Remélem kaphatok egy esélyt arra, hogy kijavítsam magam” – ez az egyetlen megoldás, csak ez a gyógymód létezik.

Jelenleg azonban egy ilyen járvány, mint a „KKP Vírus” (vagy „Wuhan Koronavírus”) okkal jön, és meg vannak a célpontjai. Azért jön, hogy megsemmisítse a gonosz párt követőit, és azokat, akik a gonosz KKP oldalán állnak. Ha nem hiszed, csak nézd meg: jelenleg a gonosz párthoz szorosan kapcsolódó országok a leginkább érintettek és ugyanez igaz az egyénekre is. Tehát, mit lehet tenni? Maradj távol a gonosz KKP-tól és ne igazodj hozzá. Ez azért van, mert a vörös démon áll mögötte; gazember módon viselkedik és cselekszik, és nem tartózkodik semmilyen gonoszság elkövetésétől. Az Istenek elkezdték megsemmisíteni, valamint azokat is mind megsemmisítik, akik mellette állnak. Ha nem hiszed, csak várj és nézd meg.

A Dáfá tanítványok közül azok, akik nem voltak szorgalmasak, és szélsőségekbe estek, siessetek és igazítsátok ki magatokat, őszinte szívvel tanuljátok a Fát és műveljétek magatokat – mert ti vagytok a legkomolyabb veszélyben. Az igaz Dáfá tanítványoknak mind van energiájuk, ők azok, akik eltávolítják a karmát és megsemmisítik a betegséget okozó mikroorganizmusokat, ők a megváltás követei a végső-Dharma korának idejében. Ők mind ésszerűek tudnak maradni az emberek megmentésénél és az igazság tisztázásánál. Jelenleg egy olyan helyzet állt elő, hogy különböző térségekben néhány tanuló megkért mindenkit, hogy kollektíven küldjenek őszinte gondolatokat a „KKP Vírus” (vagy „Wuhan Koronavírus”) feloszlatására. Ez nem helyes. Nem azért vagytok itt, hogy megváltoztassátok a történelmet, hanem, hogy megmentsétek az embereket a legveszélyesebb történelmi időszakban. Az olyan dolgok, mint az igaz tények tisztázása, segíteni az embereknek kilépni a KKP-ból és a kapcsolódó szervezeteiből, valamint az igaz szavak őszinte kántálása a legjobb gyógymódok és megoldások az emberek megmentésére. Ahogy az emberek szíve jobbá válik, a dolgok pozitív fordulatot fognak venni. A KKP a haldoklás állapotában van, és nagy káoszt okoz az emberi társadalomban, hogy ártson az embereknek. A Dáfá tanítványait nem kerítheti hatalmába a káosz, és tartaniuk kell magukat az alapokhoz, csak akkor láthatsz át világosan a zűrzavaron.

Li Hongzhi,
2020. március 19.

Utolsó változtatás a magyar fordításon: 2020. március 20.