A Nagy Út (Dáfá) azért van itt, hogy megmentse az embereket ezekben az utolsó napokban, és arra irányítja az embereket, hogy spirituálisan fejlesszék magukat. Némely emberek nem igazán dolgoztak önmagukon spirituálisan, annak ellenére, hogy a Dáfá-tanítványok között vannak. Kulcsfontosságú pillanatokban mindig emberi ragaszkodásokkal, emberi gondolkodással vagy emberi érzelmekkel értékelik ki a dolgokat. Némelyek közülük még olyan dolgokat is mondtak, mint „ezt és ezt tettem a Dáfá számára” vagy „ezt és ezt az összeget áldoztam a Dáfá számára” stb. Legvalószínűbb, hogy ezt az embercsoportot használják fel a Kínai Kommunista Párt (KKP) gonosz ügynökei.
A Nagy Út mindig is létezett. Az emberi világban csak az emberiség megmentése érdekében nyilvánult meg ezekben az utolsó napokban. Mire is lehetne hát szüksége neki, hogy az emberek megtegyék a számára⁉ A Nagy Út ment meg embereket! Az nincs úgy, hogy az emberi lények tesznek dolgokat a Nagy Út számára! Amikor ti, emberi lények, az igazságtalanságtól vagy a gonosz üldözésétől szenvedtek a spirituális utatok során, a Tanárotok megvéd benneteket, karmát és bűnöket visel el számotokra. A Tanárotok nem tartozik nektek semmivel! Kizárólag a ti megváltásotokért teszi ki magát azoknak a szóbeli gyalázkodásoknak, amelyeket a gonosz KKP zúdít rá. Mi a teendő, amikor a hitelezők, akiknél adósságokat halmoztatok fel, és még azok is, akik olyan cselekedetek miatt szenvedtek, amelyek miatt több életen keresztül súlyosan eladósodtatok, ragaszkodnak ahhoz, hogy visszafizessétek nekik? A világegyetem törvényei is kiértékelnek minden egyént. Ezért találkoztok megpróbáltatásokkal a spirituális utatokon, és ezért vagytok kitéve üldözésnek. Sajnos, ha nem viselkedtek jól az üldözés során, a megpróbáltatások még hevesebbé válnak. És amikor nem tudjátok legyőzni őket, néhányan közületek elkezdenek neheztelni a Dáfára, vagy még Rám is. De mindezek a dolgok a részetekről felmerülő problémák miatt történnek. A Tanárotok nem tartozik nektek semmivel. Miközben megment benneteket, a Tanárotok bűnöket és karmát is visel el számotokra, és mindent megtesz, hogy ellensúlyozza azokat. A tény az, hogy ti tartoztok a Tanárotoknak. Ne gondoljátok tévesen, hogy amikor segítettetek felhívni a figyelmet a Dáfára és az üldözésre, csatlakoztatok a Dáfá-tevékenységekhez, vagy részt vettetek a Dáfá-projektekben, akkor valamit a Dáfá számára vagy Számomra tettetek. Ezeket a módszereket adom nektek arra, hogy megmentsétek és segítsétek egymást, hogy együtt mentsétek meg az embereket, és ezzel egy időben megmentsétek magatokat; így ezekben az utolsó napokban a lények képesek segíteni egymás megmentésében. Ezeket a dolgokat nem a Nagy Út, nem a Dáfá számára teszitek. A Nagy Út mindig is létezett, és senki sem tudja befolyásolni. Azért jött erre a világra, hogy megmentse az embereket a végidőben, és az ember máskülönben nem is tudna a Nagy Út létezéséről a világegyetemben.
A Dáfá-tanítványok tudatosságának a növelése azt a célt szolgálja, hogy spirituálisan tökéletesítsék magukat, miközben a megpróbáltatásokon keresztül edzik magukat, ami a karmájuk csökkentéséhez vezet. Ez még nagyobb jelentőséget ad az ember spirituális gyakorlatának, és még csodálatosabbá teszi azt. Ezt sem a Dáfá kedvéért teszik, hanem saját magukért. A rossz bánásmód és az igazságtalanságok, amelyeket az üldözés során elszenvedtek, arra szolgálnak, hogy ledolgozzátok a bűneiteket; nem arról van szó, hogy a Dáfá kedvéért viseltek el valamit, még kevésbé a Tanárotokért! A Dáfá azért van itt, hogy megmentsen minden életet, beleértve titeket is! Hogyan is tartozhatna nektek bármivel, amikor megment titeket? Te voltál az, aki a végidőben való felbomlás előtt megfogadta, hogy eljön erre a földre, és gyakorolja a Dáfát, hogy megmentse azokat az életeket, amelyeket képviselsz. Más szóval, te az életeddel írtad alá, hogy a Dáfá követője leszel, és spirituális gyakorlásban veszel részt a Dáfá irányítása alatt. Kezdetben azután kezdted el a gyakorlást, miután hallottad a Dáfá-tanítványoktól, hogy a Dáfá itt van – nem azért, mert valaki kényszerített téged erre. Az ember mindig dönthet úgy, hogy nem gyakorolja a Dáfát, még akkor is, ha az életével tett fogadalmat, amikor erre a világra jött. De az a te saját dolgod, ha meg akarod szegni ezt a fogadalmat, és senki másé. Az, hogy gyakorolsz-e vagy sem, a te saját döntésed!
Némely emberek azt mondják, hogy ők gyakorlók, de a valóságban azok a dolgok, amiket tesznek, nem azok, amiket egy spirituális tan gyakorlóinak kellene tenniük, és gyakran valójában a „Dáfá-tanítvány” cím lejáratását jelentik.
Tehát meg akarom mondani azoknak, akik nem igazán dolgoztak önmagukon spirituálisan, és neheztelnek, miután nem sikerült átjutniuk a próbatételeken a spirituális fejlődésük során: a spirituális gyakorlás arról szól, hogy önmagukon dolgozzanak. Minden, amit teszel, beleértve azt is, amin a tudatosság növelése érdekében dolgozol, és az üldözés, amit e folyamat során elviselsz, a spirituális fejlődésed része, és ezt kell tenned, és ezen kell átmenned. Az üldözést, amit a régi erők róttak rád, a karmádnak köszönheted. Amit tettél, nem tetted sem a Dáfá számára, sem a Tanárod számára. Inkább a karmikus adósságaid adtak valamit a régi erőknek, amit ellenetek használhatnak fel.
Talán arról van szó, hogy Én, a Tanárod, túl sokat viseltem el érted a minden lény iránti együttérzésemből, és túl sokat tettem érted abban a reményben, hogy sikerrel jársz az önművelésedben, és ez vezetett ahhoz, hogy mindezt adottnak veszed? És néhányatok talán még azt is gondolta, hogy a Tanárotok valamilyen módon hasznot húz belőletek. A Tanárotok dolgokat visel el értetek, semmit sem nyer tőletek, és mindazt, amit tesz, a minden életért való szánalomból teszi! Hogy sikerrel jártok-e a spirituális utatokon, az csak rajtatok múlik. A világegyetem Fá-helyreigazítása elérte a végső szakaszt, és ezután az időszak után komoly kiválasztási és eltávolítási folyamat következik. Tedd tehát azt, ami leginkább az érdekedben áll! Az isteni lények nagyra becsülik azokat a Dáfá-tanítványokat, akik átmentek ezen a történelmi időszakon. Nektek is meg kell becsülnötök magatokat, és meg kell találnotok a módját, hogy átvészeljétek ezt a példátlan és leggonoszabb üldözést. Válj egy igaz megvilágosodott lénnyé! Ezeken a dolgokon keresztül eléritek azt, amit az isteni lények csodálatosnak tartanak!
A Tanárotok,
Li Hongzhi
2023. augusztus 31.