Az égitest olyan gigantikus, hogy egyetlen istenség, király vagy úr sem tudja, mi van a túloldalán, és az élőlények száma olyan nagy, hogy megszámolni sem lehet őket. Mindazonáltal az égitestben levő minden lénynek – a saját, anyagból álló szintje szempontjából nézve – teljes körű rálátása van arra a világra, amelyben él; hasonlóan ahhoz, ahogyan az istenségek szemlélik a világot, csak azzal a különbséggel, hogy neki hiányzik a bölcsesség és az isteni képességek. Más szóval az égitestben, a világegyetemben egyetlen élőlény sem található az emberiségnek abban az állapotában, amelyben az ember nem látja annak a világnak az igazságát, ahol él, nem érzékeli más életformák létezését a saját életkörnyezetében, és nem ismeri fel az anyagi dolgok valódi megnyilvánulását a saját életkörnyezetében. Ennélfogva annak a rendje és módja, ahogyan az emberek gondolkodnak és megértik a világot, nagyon különleges és alkalmatlan. Ez pontosan egy „elködösített” társadalom. (Kivételt képeznek a három világkörben élő eredeti halhatatlanok és a művelési körben létező egyedi jelenségek).
Miért van ez így? Mert az égitest és az égitesten belül lévő sok kozmikus rendszer a keletkezés, fennállás, hanyatlás és megsemmisítés törvénye szerint elérte a „megsemmisítés” végső fokát. A megsemmisítés közbeni szörnyű végérvényes feloszlatás során mindent kitörölnek, és semmi sem marad meg többé, és ezért a Teremtő eldöntötte, hogy megment minden élőlényt.
Az égitest, a világegyetemek azért jutottak el a megsemmisítés pontjához, mert az égitest és az égitesten belüli sok világegyetem, valamint a világegyetemeken belüli számtalan élőlény – bezárólag a minden egyes világegyetemben létező sok úrral, királlyal és istenséggel – a keletkezés, fennállás, hanyatlás és megsemmisítés hosszú folyamata során úgy fejlődött, hogy ők mindannyian már nem olyan jók, mint amilyenek a létrejövetelüknél voltak. Ez azt jelenti, hogy a hosszú évek folyamán ők mindannyian már nem felelnek meg azon szintek mércéinek, amelyeken találhatók. Ez elkerülhetetlen törvényszerűség az élet folyamatában.
Ezért annak érdekében, hogy minden élőlényt megmentsen, a Teremtő egy világot teremtett az égitesten kívül. Ezt arra használja, hogy megmentse a végtelenül sok élőlényt az égitesten belül. Ezt a világot „három világkörnek” hívják. A három világkörben három szint van, amelyen élet létezik: A legalacsonyabb szinten lévő élőlények semmiféle képességeket és bölcsességet nem birtokolnak; kizárólag a legösszezavaróbb és legnyomorúságosabb környezetben léteznek. Ez pontosan az emberi társadalom. A második szint emberei és lényei, akiknek az intelligenciája csupán az emberek szintjén lévőnél magasabb, csak azt láthatják, hogy mi történik az emberiség területein és a sajátjaikon. Az emberek emberfeletti lényekként nevezik meg őket. Egy még magasabb szinten lévő élőlények láthatják a két alacsonyabb szinten lévő élőlények élethelyzeteit és a saját szintjeikét. Ők birtokolják a legmagasabb bölcsességet a három világkörön belül. Az emberiség összefoglalóan mennyei lényekként nevezi meg őket. A három világkörben azonban egyetlen élőlény sem képes látni az igazi világegyetemet és azokat a mennyei világokat, ahol a mennyei istenségek tartózkodnak.
Ennélfogva az emberiség „ködben” él, ahol a legcsekélyebb bölcsességgel rendelkezik, és képtelen felismerni a dolgok lényegét. Ez a Teremtő úttörő intézkedése, avégett hogy a végső szakaszban minden élőlényt meg lehessen menteni a végérvényes megsemmisítéstől. Az emberi természetük jósága révén ki kell találniuk a tudatlanság szenvedéssel teli világából. Ez tényleg nagyon nehéz. A keletkezés, fennállás, hanyatlás és megsemmisítés folyamatának a végén azok az élőlények, akiket tulajdonképpen meg kellene semmisíteni, csak a szenvedés elviselésével és a karma csökkentésével tudnak kijutni. Egyidejűleg képesnek kell lenniük arra, hogy megőrizzék a jóságos természetüket, csupán akkor ismerheti el őket a „jövő”. Amikor elkezdődött a végső szakasz, a Teremtő jóváhagyta, hogy az égitest sok istensége, királya, ura és a még gigantikusabb legfelső istenségek és legfelső megvilágosultak – az égitest egy-egy területének az uralkodói – emberként szülessenek újra. Minden bölcsességüket és képességüket lepecsételték. A legnyomorúságosabb, legtehetségtelenebb, leginkább bölcsesség nélküli és teljesen lezárt emberi testben kell szenvedést elviselniük és karmát csökkenteniük. A keserűségben őszinte gondolatok segítségével kell megőrizniük a jóságos természetüket. Csupán akkor veheti őket komolyan minden istenség és a Teremtő, és ismerheti el őket a jövő. Azokat, akik egyre újra testet öltenek az emberi társadalomban, és eközben fokozatosan eltávolítják a bűnös karmájukat, egyre jóságosabbak lesznek és egyre több erényt halmoznak fel, biztosan kiválasztják a megmentésre, illetve megváltásra, és a megmentés kezdeténél a végső szakasz végén a Teremtő garantáltan megmenti és az új világegyetembe viszi őket. Más szóval az emberi társadalomnak ez az „elködösített” létmódja a társadalom és az élet egy különleges formája, amelyet a Teremtő azért teremtett, hogy minden élőlényt megmentsen. Az emberek ködben élnek, és ezért mindegy, hogy kit kérnek meg a köd feloszlatására, semmit sem fog használni. A mennytől a földig egyetlenegy élőlény sem merészeli elpusztítani ezt az összes élőlény megmentésére szolgáló környezetet.
Az embervilágban egyre újra léteznek olyan emberek, akik azt mondják, hogy az istenségekben való hit babona volna. Ezért mondják némely emberek: „Ha látom, elhiszem; ha nem látom, akkor nem hiszem el”. Így némely emberek rossz dolgokat mernek tenni, anélkül, hogy a következményekre gondolnának. Bármilyen magas is lehet egy istenség, amint emberként ölt testet, és emberi teste van, ő egy ember. Amint belép az emberi testbe, bemegy a ködbe; ennélfogva léteznek olyan emberek, akik karmát okoznak ebben az elködösített világban. A Teremtő azért hozta létre a három világkört, hogy az élőlények a szenvedésben csökkenthessék a bűnös karmájukat. Az alapvető cél a saját erkölcs javítása. Csak azt lehet megmenteni és térhet vissza a mennyországba, aki mentes a bűnös karmától. Annak, aki karmát okozott, törlesztenie kell a karmát. Ezt az égitest és a világegyetem törvénye határozza meg. Az ember azonban a ködben található. Nagyon valószínű, hogy ismét bűnös karmát okozott az embervilágban, tehát magától értetődően törlesztenie kell azt; ha nem ebben az életben, akkor a következőben. Tényleg sok ember létezik, akinek nagy bűnös karmája van. Avégett hogy meg lehessen menteni őket, a Teremtő még elviseli helyettük a szenvedésük egy részét. Ez a legnagyobb irgalom és a legnagyobb szeretet minden élőlény iránt. Amikor egy élőlény karmája elér egy bizonyos mennyiséget, az élőlényt tényleg megsemmisítik. A bűnös karmád törlesztése és a mennybe való visszatérés az igazi célja annak, amiért az embervilágba jöttél. Mindenki fogadalmat tett a Teremtőnek a reinkarnáció során. Természetesen a bűnös karma törlesztése nagyon nehéz. A karma veszekedésekhez, háborúkhoz és betegségekhez vezet az emberek között. Fáradozáshoz, éhezéshez és szegénységhez vezet, úgyhogy az emberek szenvednek. Természetesen létezik nagy és kicsi bűnös karma, és éppen azért létezik különbség szegény és gazdag között, mert létezik nagy és kicsi karma. Ha az emberek az elködösített világban meg tudják őrizni a jóságukat, akkor kevesebb karmát fognak létrehozni és kevesebbet fognak szenvedni!
Ez azt jelenti, hogy az emberek „elködösített világát” az összes élőlény megmentésére, valamint az égitest és az összes világegyetem megmentésére teremtették meg. Olyan nagy oka van ennek a „ködnek”, hogy sohasem fogják feloszlatni az emberek kívánsága szerint. Sok halhatatlan van a világban. De miért nem tudják teljesíteni az embereknek azt a kívánságát, hogy feloszlassák a ködöt? Nem merik! Mert az elködösített világot a Teremtő az égitestek és minden élőlény megmentésére teremtette meg, és ez minden élőlény reménye a megmentésre!
Mesteretek, Li Hongzhi
2024. szeptember 30.