Fálun Dáfá.hu

3. FEJEZET A XINXING MŰVELÉSE
 

A Fálun Gong összes gyakorlójának a Xinxing művelését kell a legfontosabbnak tartania és fel kell ismernie, hogy a Xinxing a döntő a Gong növekedésénél. Ez a magas szintekre való művelés egyik alapelve. Pontosabban kifejezve a művelési erő, ami a szintet meghatározza, nem a gyakorlatok végzéséből, hanem a Xinxing műveléséből származik. Könnyű a Xinxing emeléséről beszélni, de nagyon nehéz ezt a gyakorlatban megvalósítani. A művelőknek különösen sokat kell beleadni, javítaniuk kell a megvilágosodási képességüket, el kell tudják viselni a szenvedést a szenvedésben, el kell tudják viselni az elviselhetetlent és így tovább. Miért nem nő a Gong, annak ellenére hogy egyes emberek sok éven át gyakoroltak Qigong-ot? Ennek alapvető okai a következők: Először is, nem fektettek hangsúlyt a Xinxing-re; másodszor pedig nem kapták meg a magas szintek ortodox Fá-ját (igaz tanítását). Ezt a két pontot világosan ki kell hangsúlyozni. Sok mester fektet hangúlyt a Xinxing-re művelési útjának tanításánál – ez valóban a művelési út tanítása. Azok, akik csak a gyakorlatok mozdulatait és módszereit tanítják, anélkül hogy elmagyaráznák az embereknek a Xinxing fontosságát, valójában az eretnek Fá-t (a rossz utat) tanítják. Ezért a gyakorlóknak tényleg nagy erőt kell kifejetniük ahhoz, hogy meg tudják emelni Xinxing-jüket. Csak akkor léphetnek be a magasabb szintek művelésébe.

1. A XINXING TARTALMA

A Xinxing, amiről a Fálun Gong-ban van szó, nem csak az ,,erényt" tartalmazza. Ez sokkal átfogóbb, mint az erény. Az erényen kívül tartalmaz még sok dolgot, különböző területekről. Az erény az ember Xinxing-jének csak egy megtestesülése, tehát, ha csak az erényt használjuk a Xinxing jelentésének megértéséhez, akkor az távolról sem elegendő. A Xinxing azt tartalmazza, hogy hogyan kezeljük a nyereség és veszteség kérdését. A ,,nyereség" a kozmikus tulajdonságokkal való azonosulás elérését jelenti. A világegyetemet képző különleges tulajdonságok a következők: Zhen (Őszinteség, az Igaz), Shan (Könyörületesség, Jószívűség) és Ren (Türelem, Tolerancia). Egy gyakorlónak a kozmikus tulajdonságokhoz való azonosulását az erénye testesíti meg. A ,,veszteség" azt jelenti, hogy lemondasz a rossz gondolatokról és tettekről, mint pl. a kapzsiságról, a személyes érdekekről, a testi vágyról, különböző vágyakról, az ölésről, a harcról, a lopásról, a rablásról, az álnokságról, az irigységről és így tovább. Ha magas szintre akarja valaki magát művelni, le kell mondania még a vágyak kielégítésére való törekvéséről is, amelyekhez az emberek ragaszkodnak. Ez azt jelenti, hogy minden ragaszkodásról le kell mondani és hogy a hírnevet és minden személyes előnyt nagyon könnyedén kell venni.

A hús-vér test és a jellemvonások egy teljes embert alkotnak együtt. A világegyetem ugyanilyen, ez is valami anyagi létező és rendelkezik még a Zhen-Shan-Ren tulajdonságokkal is. A levegő minden részecskéjében léteznek ezek a tulajdonságok. A hétköznapi emberek társadalmában ezek a tulajdonságok olyan formában mutatkoznak meg, hogy megdícsérik az embert, ha jót cselekedett; és megbüntetik, ha rosszat cselekedett. Magas szinteken, természetfeletti képességek formájában mutatkoznak meg. Aki megfelel ezeknek a tulajdonságoknak, az egy jó ember, aki ezek ellenére cselekszik, az egy rossz ember. Aki megfelel nekik és azonosul velük, az elérte a Tao-t. Az szükséges tehát, hogy egy gyakorlónak különösen magas Xinxing-je legyen, hogy hozzáigazodjon ezekhez a tulajdonságokhoz. Csak így tudja magát valaki magas szintekre művelni.

Könnyű jó embernek lenni, de már nem olyan könnyű a Xinxing-et művelni – erre fel kell készülniük a művelőknek. Aki őszinte szívet akar, annak először egy őszinte akarattal kell rendelkeznie. Az emberek ebben a világban élnek és a társadalom bonyolult. Ha jótetteket akarsz véghezvinni, akkor valaki meg fog akadályozni ebben. Ugyan te nem akarsz senkit sem megsebezni, de léteznek emberek, akik különböző okok miatt téged megsebeznek. Néhány dolog ezek közül nem véletlenül történik. Meg fogod érteni az okokat? Mit tegyél? Az evilági vesződések minden percben próbára teszik a Xinxing-edet. Tudsz uralkodni magadon mindenfajta körülmények között, meg tudsz felelni a Xinxing-gel szemben felállított szigorú követelményeknek, ha alaptalanul megsértenek vagy a saját érdekeid károkat szenvednek, ha pénzzel vagy egy vonzó nővel kerülsz szembe, ha egy hatalmi harc közepén találod magad vagy olyan emberek között, akik irigységből és gyűlöletből egymás ellen áskálódnak, vagy ha különböző társadalmi nézeteltéréseid vagy családi konfliktusaid vannak, vagy különféle fájdalmak miatt szenvedsz? Természetesen, ha minden helyzetben jól tudsz uralkodni magadon, akkor már megvilágosulttá váltál. Mindenesetre a legtöbb gyakorló hétköznapi emberként kezdi. A Xinxing művelése is lépésről-lépésre történik. Ha azok, akik művelni akarják magukat és elhatározzák, hogy nagy szenvedéseket viselnek el és nehézségeket vészelnek át, azok végül elérik majd az igaz gyümölcs-helyzetet. Remélem, hogy minden művelő szigorúan ügyelni fog Xinxing-jére és ezt meg is őrzi, és emeli művelési erejét, olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak lehetséges!

2. VESZTESÉG ÉS NYERESÉG

A Qigong-körökben éppen úgy, mint a vallási körökben is, beszélnek a veszteségről és a nyereségről. Egyesek úgy gondolják, hogy a "veszteség" csak pénzadományozásból, jócselekedetből és a rászorulók segítéséből, a "nyereség" pedig a Gong megszerzéséből áll. A szerzetesek a templomban szintén adakozásra szóllítanak fel. Ez a megértés leszűkíti a veszteség jelentését. Az a veszteség, amire mi gondolunk, sokkal tágabb értelemben értendő és egy igen nagymértékű dolog. Amit kérünk tőled, az nem más, mint, hogy add fel a hétköznapi emberek szívét, azt a szívet, ami valamihez ragaszkodik és nem tud dolgokat elengedni. Képesnek kell lenned arra, hogy feladd azt, amit fontosnak tartasz, és hogy feladd azt, amit a véleményed szerint nem lehet feladni. Ez az igazi veszteség. Valami jót tenni másoknak és könyörületességet mutatni, csak egy részét jelenti a veszteségnek.

A hétköznapi emberek valamilyen mértékig híresek akarnak lenni, egy kis előnyt is akarnak szerezni és valamivel jobb és kényelmesebb életet szeretnének élni, valamint több pénzt is szeretnének. Ezek a hétköznapi emberek céljai. Mi, művelők azonban mások vagyunk. Amit mi kapunk, az a Gong és nem ezek a dolgok. Nem kell annyira törődnünk a személyes érdekekkel és könnyedén kell vennünk azokat, de ez nem azt jelenti, hogy tényleg el kell veszítened valamit. A hétköznapi emberek társadalmában műveljük magunkat és úgy kell viselkednünk, mint a normális emberek. A döntő az, hogy engedd el a ragaszkodásokat – nem kell tényleg valamit elveszítened. Ami a tiéd, azt nem veszíted el; ami pedig nem a tiéd, azt nem is szerezheted meg. Mégha meg is szerezted, vissza kell adnod. Ha valaki valamit nyer, akkor valamit el is kell veszítenie. Természetesen lehetetlen mindent egyből jól csinálni, mint ahogy az is lehetetlen, hogy egy éjszaka alatt egy megvilágosult lénnyé váljál. Apránként művelődni, lépésről-lépésre emelkedni – ez megvalósítható. Amennyit fel tudsz adni, annyit fogsz kapni. A személyes érdekeket mindig könnyedén kell venned. Inkább kevesebbet kapni, de megőrizni a nyugalmat. Anyagi szempontból talán a rövidebbet húzod, de az erény szempontjából és a Gong szempontjából is nyerni fogsz. Így szól az alapelv. Mindenesetre ne akard ezeket dicsőségért, pénzért vagy más személyes előnyért elcserélni. Meg kell próbálni ezt mélyebben megérteni a megvilágosodási képesség segítségével.

Egyszer ezt mondta valaki, aki a nagy Taot művelte: ,,Amit mások akarnak, azt én nem akarom. Ami másoknak van, az nekem nincs meg. Ami azonban nekem van, az nekik nincs. Azt akarom, amit mások nem akarnak." Egy hétköznapi ember számára nagyon nehéz elégedettnek lenni. Az ilyen ember mindent birtokolni akar, kivéve a köveket a földön, amiket senki nem akar felemelni. Ez a Tao-művelő azonban ezt mondta: ,,Akkor felveszem én a köveket." Egy közmondás így tartja: "A ritkaság értékessé tesz valamit, a hiány egyedülállóvá." Ugyan itt a kövek értéktelenek, más dimenziókban azonban értékesek lehetnek. Ez egy olyan alapelv, melyet egy hétköznapi ember nem érthet meg. Sok magasra művelődött, nagy erénnyel rendelkező embernek, akik a beteljesülésig művelték magukat, egyáltalán nincs semmije; számukra nem létezik olyan dolog, amiről ne tudnának lemondani.

A gyakorlás útja nagyon is helyes, a gyakorlók a legokosabbak. A dolgok, amikre a hétköznapi emberek törekednek, és azok a jelentéktelen előnyök, amiket birtokolni akarnak, nem tartósak. Mégha el is értek vagy ki is harcoltak maguknak valamit, esetleg egy kis előnyt szereztek, az mit használ? A hétköznapi emberek között létezik egy mondás: A születésnél semmit sem hozhatsz magaddal, a halálnál semmit sem vihetsz magaddal; semmivel sem jön, semmivel sem távozik; még a csontokat is elhamvasztják. Teljesen mindegy, hogy milliomos vagy egy magas és kiváló hivatalnok vagy, semmit sem vihetsz magaddal. A Gong-ot azonban magaddal viheted, mert az pontosan a főtudatodon növekszik. Azt mondom neked: nem könnyű a Gong-ot megkapni. Különösen értékes és nagyon nehéz megkapni. Még ezer aranyért cserébe sem kaphatod meg. Ha sok Gong-od van és egy napon már nem akarsz gyakorolni többé, ameddig semmi rosszat nem teszel, a Gong-od átváltozhat olyan anyagi dolgokká, amit birtokolni szeretnél; mindez a tiéd lehet. Ekkor azonban azokon a dolgokon kívül, amiket ebben a világban kapsz meg, nem kaphatsz semmit, amit egy művelő kaphat.

Valamilyen személyes érdekből kifolyólag, egyes emberek erénytelen utakon szerezték meg azt, ami tulajdonképpen nem az övék. Azt hiszik, hogy előnyöket szereztek. Valójában az előnyöket, amiket kaptak, az erényükkel cserélték el; csakhogy ők ezt nem tudják. Ilyenkor egy gyakorlónál a Gong csökken; egy nem-gyakorlónál az élettartam lesz rövidebb, vagy valami más csökken majd. Mindenesetre a számlát ki kell egyenlíteni, ez egy kozmikus alapelv. Vannak olyanok is, akik másokat mindig bosszantanak vagy gonosz szavakkal megsebeznek és így tovább. Miközben ez történik, ezek az emberek az adóságnak megfelelő mértékű erényt dobnak oda másoknak. A sértésért, amit másoknak okoztak, erényt cserélnek el.

Egyesek úgy gondolják, hogy egy jó ember gyakran húzza a rövidebbet. A hétköznapi emberek szemében a rövidebbet húzta, de ő azt kapta, amit a hétköznapi emberek nem kaphatnak meg, vagyis az ,,erényt" – egyfajta fehér anyagot, mely különösen értékes. Erény nélkül nem létezik Gong, ez egy abszolút igazság. Sok ember gyakorol Qigong-ot, de miért nem nő a Gong-juk? Éppen azért, mert nem művelték ki az erényüket. Sokan beszélnek az erényről, mindenki megköveteli az erényt, de nem magyarázzák el a valódi alapelvet, hogyan változik át az erény Gong-gá. Ezt saját magának kell felismernie. A Dazang-szútra több, mint tízezer kötetből áll, Sákjamuni több, mint negyven éven keresztül magyarázta a Fá-t élete során, és mindez az erényről szólt; minden régi kínai könyvben, ami a Tao műveléséről szólt, az erényről beszéltek. Lao-ce írta az ötezer írásjelű könyvet ,,Tao Te King" címmel, ebben szintén az erényről van szó. Egyesek azonban ezt egyszerűen nem értik meg.

Beszéljünk most a veszteségről. Ahol nyereség van, ott veszteség is van. Ha valóban művelni akarod magad, jópár nehézséggel fogsz szembetalálkozni. A mindennapokban ez kétfajtaképpen mutatkozik meg. Az egyik az, hogy egy kis testi szenvedést fogsz elviselni, itt és ott fáj majd valamid, de ezek nem betegségek. A másik forma az, hogy a társadalomban, a családban vagy a munkahelyen megtörténhet, hogy hirtelen konfliktusok tűnnek fel a személyes érdekek miatt vagy nézeteltérések az érzelmi kapcsolatok miatt. Ezek a Xinxing-ed emelkedésére szolgálnak. Általában ezek a dolgok teljesen hirtelen bukkannak fel és nagyon heveseknek tűnnek. Ha olyan problémába ütközöl, mely zavarba hoz téged és megtöri a büszkeséged, akkor hogy fogsz viselkedni? Ha teljesen higgadt tudsz maradni, ha ezt el tudod érni, akkor ezen a nehézségen keresztül emelted a Xinxing-ed, és ennek megfelelően nőtt a Gong-od is. Ha keveset értél el, akkor keveset is kapsz. Amilyen sokat adsz, olyan sokat kapsz. Ha az ember nehézségekbe kerül, ezt nem tudja mindig felismerni. Nekünk azonban meg kell próbálni ezt felismerni, nem vehetjük magunkat egy kalap alá a hétköznapi emberekkel. A konfliktusoknál nagyvonalú magatartást kell felvennünk. A hétköznapi emberek között műveljük magunkat és a Xinxing-ünket szintén a hétköznapi emberek között kell acéloznunk. Egy párszor meg fogunk botlani, ebből levonhatjuk a tanulságot. Az lehetetlen, hogy ne ütközzünk semmilyen nehézségbe és hogy kényelmesen növekedjen a Gong.

3. ,,ZHEN-SHAN-REN" EGYIDEJŰLEG MŰVELENDŐK

A mi iskolánkban egyidejűleg lesz művelve a "Zhen (Őszinteség, az Igaz), Shan (Könyörületesség, Jószívűség) és Ren (Türelem, Tolerancia)". A ,,Zhen" jelentése – igazat mondani, igazat tenni, a valóhoz, az eredethez visszatérni, és végül egy ,,igaz emberré" válni. A ,,Shan" a könyörületesség keletkezéséről, jótékonyságról és az emberek megváltásáról szól. A Ren-t különösen ki kell hangsúlyozni. Csak Ren által lehet nagy erényű emberré művelődni. A Ren nagyon erős, túlmegy a Zhen-en és a Shan-on. Az egész művelési folyamat közben türelmet kell gyakorolj és őrizned kell a Xinxing-ed, nem cselekedhetsz kedved szerint.

Nem könnyű türelmet gyakorolni, ha beleütközöl valamibe. Egyesek azt mondják: ,,Ha nem üt vissza és nem szitkozódik az ember, még akkor sem, ha megütik és szidalmazzák; és még akkor is türelmet gyakorol, ha a közeli rokonok és a jóbarátok előtt alázzák meg, akkor ez nem olyan, mint az a szánalmas Ah Q?" Én azt mondom, ebben a tekintetben teljesen normálisan viselkedsz és az intelligenciád egy cseppet sem alacsonyabb másokénál; ha könnyen veszed személyes érdekeid, akkor senki nem fogja mondani, hgy buta vagy. Türelmet tudni gyakorolni nem gyávaság és nem egy ,,Ah Q" magatartása, hanem az erős akarat és önuralom kifejezése. A kínai történelemben létezett egy Han Xin nevű ember, akit azzal aláztak meg, hogy egy másik ember lábai között kellett átmásznia. Ez a nagy tolerancia. Egy régi mondás úgy tartja: ,,Ha az embert megsértik az utcán, kihúzza a kardját és küzd." Ha egy hétköznapi embert megsértenek, kihúzza a kardját, szidja és üti a másikat. Egy ember számára nem olyan könnyű erre a világra jönni. Egyesek csupán a becsületükért élnek, tényleg nem éri meg; ez a fajta élet túl fáradtságos. Kínában létezik egy mondás: ,,Egy lépés vissza, a tenger széles, az ég végtelen." Ha problémák adódnak és ilyenkor egy lépést visszalépsz, egy más képet fogsz látni.

Gyakorlóként, azzal szemben, aki konfliktusba kerül veled és megsért a jelenlétedben, nemcsak hogy türelmet kell gyakorolnod és nagyvonalú magatartást kell felvenned, hanem még meg is kell köszönnöd neki. Ha nem került volna konfliktusba veled, akkor hogyan emelhetted volna a Xinxing-edet és változtathattad volna át a fekete anyagodat szenvedés elviselése által fehér anyaggá és hogyan növekedhetett volna a Gong-od? A nehézségek közepette nagyon nehéz az embereknek tűrni. Neked azonban feltétlenül uralkodnod kell magadon. A Gong növekedésével a nehézségek is egyre szaporodni fognak. Minden attól függ, hogy emelkedni tud-e a Xinxing-ed. Az elején, ha bosszant téged valaki, talán teljesen bosszús vagy és nagyon rosszul érzed magad a szívedben. Olyan bosszús vagy, hogy fájni fog a gyomrod. Nem engedted, hogy a harag úrrá legyen rajtad és türelmet gyakoroltál. Akkor ez nagyon jó, mert elkezdtél tűrni, tudatosan gyakoroltál toleranciát. Fokozatosan fogod emelni a Xinxing-ed, és valóban könnyedén fogod venni ezeket a dolgokat. Akkor ez egy még nagyobb emelkedés. A hétköznapi emberek nagyon erősen a szívükre veszik a konfliktusokat és az apróságokat. A becsületért élnek és nem tudnak toleranciát gyakorolni. Ha fel vannak ingerelve, mindent meg mernek tenni. Ami azonban mások szemszögéből nagyon nagy, a te szemedszögedből gyakorlóként nagyon kicsi, egyszerűen túl kicsi. Mivel neked egy sokkal távolabbi és nagyszerűbb célod van, olyan sokáig fogsz élni, mint a világegyetem. Ha ilyenkor visszagondolsz erre a dologra, észre fogod venni, hogy ez számodra már teljesen jelentéktelen. Ha szélesebb látószögben gondolkodsz, le tudod gyűrni mindezeket a dolgokat.

4. AZ IRIGYSÉG ELTÁVOLÍTÁSA

Az irigység egy nagyon nagy akadály a gyakorlásnál és nagyon nagy befolyással van a gyakorlókra. Közvetlenül befolyásolhatja a gyakorlók művelési erejét. Irigységből ártani lehet más művelőknek. Az irigység komolyan zavarhatja a magas szintekre történő művelésünket. Egy gyakorlónak százszázalékosan el kell távolítania az irigységét. Van, aki elért egy bizonyos szintet a gyakorlásnál, de az irigységet egyszerűen nem tudja eltávolítani. Ezenkívül, minél tovább nem tesz semmit az irigység ellen, annál erősebb lesz az irigység. Ez a fajta ellenhatás nagyon törékennyé teszi a Xinxigjét, amit már más tekintetben megemelt. Miért beszélek külön az irigységről? Mert az irigység a kínaiak körében mutatja meg magát a legerősebben és a legfeltűnőbben. Sok helyet foglal el a gondolataikban, de sokan nincsenek ennek tudatában. Keleten az irigység elég egyedülálló. Keleti irigységnek vagy ázsiai irigységnek is nevezik. A kínaiak nagyon befelé fordulóak és tartózkodóak. Nem hagyják olyan könnyen kiismerni magukat. Így könnyen kialakul az irigység. Mindennek két oldala van, a zárkózottságnak előnyei és hátrányai is vannak. A nyugatiak elég nyitottak. Egy iskolás például száz pontot kapott az iskolában. Örömmel szalad haza és kiabálja közben: ,,Száz pontot kaptam!" A szomszédok kinyitják az ajtót vagy az ablakot és gratulálnak neki: ,,Gratulálok, Tomi!" Örülnek a gyermek sikerének. Ha ez azonban Kínában történik, el lehet képzelni, milyen erős ellenszenvet fog kiváltani, alighogy meghallja az ember. ,,Mi abban olyan különleges, hogy száz pontot kapott? Mit kell vele hencegni?" A reakció egészen más. Egyszerűen irigyek.

Egy irigy ember szívesen néz le másokat és nem tudja elviselni, ha mások túlszárnyalják. Ha látja, hogy másoknak jobban megy, belül kiegyensúlyozatlannak érzi magát. Nem tudja elviselni és nem tudja elismerni az alárendeltségét. Ha mások fizetésemelést kaptak, az ő fizetését is meg kell emelni. Ha mások prémiumot kaptak, ugyanaz az összeg jár neki is. ,,Ha az ég beszakad, akkor ezt együtt kell hordanunk." Ahogy látja, hogy mások többet keresnek, féltékeny lesz rájuk. Mindenesetre nem tudja elviselni, ha valaki felülmúlja. Egyeseknek sikerük van a tudományos kutatásaiknál, de nem merik felvenni a jutalmakat, félnek a többiek irigységétől; egyeseket kitüntetnek, de nem mernek másoknak mesélni róla, félnek az irigységtől és a gúnytól. Egyes Qigong-mesterek nem érzik jól magukat, ha látják, hogy más Qigong-mesterek tanfolyamokat adnak, odamennek és rendetlenséget okoznak. Ez a Xinxing kérdése. A gyakorlók együtt gyakorolnak. Egyikük még nem gyakorolt olyan hosszú ideje Qigong-ot, de már kapott természetfeletti képességeket. És már valaki tesz is egy megjegyzést: ,,Hiszen semmilyen különlegességet nem látok rajta. Én évekig gyakoroltam Qigong-ot és egy egyész halom vizsgabizonyítványom van. Én még nem is kaptam természetfeletti képességeket, akkor ő hogyan kaphatta meg?" Így tör a felszínre az irigység. A gyakorlásnál saját magadban kell keresned, többet kell művelned magad és az okokat saját magadban kell keresned. Ha valamilyen tekintetben nem csinálta jól, meg kell erőltetnie magát, hogy emelje magát, saját magával kell foglalkoznia. Ha állandóan másokkal bajlódsz, mindenki más jól fog művelődni és emelkedni, te viszont ugyanazon a helyen maradsz. Akkor nem volt számodra minden hiába? Hiszen a művelésnél saját magát kell művelnie!

Irigységből valaki még árthat is a többi művelőnek. Például mondhat valamit, ami nem valami kellemes, úgyhogy a többiek szíve nem tud lenyugodni; ha bizonyos természetfeletti képességeket kapott, akkor irigységből ezekkel árthat más művelőknek. Például egy nagyon jó művelő meditált. Mivel Gong volt a testén, úgy ült ott, mint egy hegy. Ketten pont akkor repültek arrafelé. Egyikőjük korábban szerzetes volt. Az irigység miatt nem művelte magát magasra. Ugyan rendelkezett bizonyos Gong-gal, nem művelte magát sikeresen. Mikor a meditáló előtt mentek el, az egyik azt mondta: ,,Ez XY, aki műveli magát. Tegyünk egy kerülőutat!" A másik erre ezt mondta: ,,Egyszer a kezem egy csapásával lehasítottam a Tai-hegy egy sarkát." Aztán felemelte a kezét és le akart csapni a gyakorlóra. Mikor azonban felemelte a kezét, nem tudta többé megmozdítani, mert a gyakorló az igaz Fá-t művelte és volt egy védőernyője. Így nem tudta megütni. Ártani akart valakinek, aki az igaz Fá-t művelte. A dolog nagyon komoly volt és meg lett büntetve. Az irigyek magukat és másokat is megsebeznek.

5. A RAGASZKODÁS ELTÁVOLÍTÁSA

A ragaszkodás azt jelenti, hogy a gyakorlók bizonyos dolgokhoz vagy bizonyos célhoz ragaszkodnak, nem engedik el és túlzottan törekednek rájuk és nem tudnak megszabadulni ettől, eközben még nagyon makacsok is és nem hallgatnak semmilyen tanácsra sem. Egyesek arra törekednek, hogy természetfeletti képességeket kapjanak ezen a világon. Ez teljes bizonyossággal befolyásolni fogja a magas szintekre való művelésüket. Minél erősebb ez a kívánság, annál nehezebb róla lemondani, és annál kiegyensúlyozatlanabbak és ingadozóbbak lesznek belsőleg. Végül azt hiszik, hogy semmit se kaptak. Még azt is kétségbe fogják vonni, amit megtanultak. A ragaszkodás az ember vágyaira vezethető vissza. A különlegességei azok, hogy céljai nyilvánvalóan szűk határokon belül mozognak és viszonylag világosak és konkrétak; és normál esetben az ember saját maga sincs tudatában ennek. A hétköznapi embereknek sok függőségük van. Hogy megkapjanak valamit vagy elérjenek valamilyen célt, minden elképzelhető eszközt bevetnek. Egy gyakorló ragaszkodása azonban másféleképpen mutatkozik meg, például egy bizonyos természetfeletti képességre törekszik, átadja magát egy bizonyos illúziónak vagy ragaszkodik egy bizonyos jelenséghez és így tovább. Teljesen mindegy, hogy művelőként mire is törekszel, az nem helyes. Ezt a függőséget meg kell szűntetni. A Tao Iskolában a semmisségről, a Buddha Iskolában az ürességről beszélnek, az ürességbe kell lépni. Végül el kell érjük az ürességet és a semmisséget és le kell tennünk minden függőségünkről. Mindent, amit nem tudsz feladni, fel kell adnod. Például a természetfeletti képességek utáni törekvést. Ha ezekre törekszel, az azt jelenti, hogy használni akarod őket. A valóságban ez ellentétben áll világegyetemünk tulajdonságaival, valójában ez a Xinxing kérdése. Ha akar valamit, biztosan be szeretné mutatni más emberek előtt és dicsekedni akar ezzel. Ezek a dolgok azonban nem arra valók, hogy mások előtt felvágj velük. Még akkor is, ha valami nagyon tiszta okból kifolyólag akarsz valami jót ezzel tenni, akkor sem feltétlenül biztos, hogy az a dolog helyes lesz, ha megteszed. Ha különleges módszerekkel avatkozol bele a hétköznapi emberek ügyeibe, nem biztos, hogy feltétlenül egy jó dolog lesz. Egyesek hallották a tanfolyamon, hogy a tanfolyamon résztvevők hetven százalékánál kinyílt az Égi Szem. Aztán belegondoltak: ,,Én miért nem éreztem semmit?" Otthon a gyakorlatok végzése közben az Égi Szemre összpontosítottak, amitől aztán még fejfájást is kaptak. Ennek ellenére a végén semmit sem láthattak. Ez ragaszkodás. Mindenkinek más a testi minősége, az alapjuk is más. Lehetetlen, hogy mindenki egyidejűleg láthasson az Égi Szemével, az is lehetetlen, hogy mindenkinek az Égi Szeme ugyanazon a szinten legyen. Egyesek láthatnak valamit, mások nem. Ez mind normális.

A ragaszkodás leállíthatja a gyakorló művelési erejének a növekedését vagy ingadozóvá teheti azt. A legrosszabb esetben rossz útra vezetheti a gyakorlókat. Azok, akik rossz Xinxing-gel rendelkeznek, néhány természetfeletti képesség felhasználásával valami rosszat tehetnek. Léteznek példák arra, hogy valaki rosszat tett, mert a Xinxing-je nem volt szilárd. Egy egyetemistánál megjelent a gondolatellenőrzés természetfeletti képessége, aminél a saját gondolkodásával irányítani tudta mások gondolatait és tetteit. Ő arra használta ezt a képességet, hogy rosszat tegyen vele. Némelyeknél jelenségek tűntek fel a gyakorlás közben, és pontosan látni akarták, hogy mik voltak azok és mi is történt valójában. Ez szintén ragaszkodás. Egyesek bizonyos tevékenységeket szenvedéllyé fejlesztettek ki, amikről nagyon nehéz lemondaniuk. Ez szintén ragaszkodás. Az emberek alapjai és célkitűzései különbözőek; néhányan azért gyakorolnak, hogy elérjék a legmagasabb szinteket, miközben mások csak azért gyakorolnak, hogy kapjanak valamit. Az utóbbi gondolat teljes bizonyossággal ahhoz vezet, hogy a gyakorlás célja korlátozva lesz. Ha ez a fajta ragaszkodás nem lesz eltávolítva, nem növekedhet a Gong-juk, még akkor sem, ha végzik a gyakorlatokat. Ezért a gyakorlóknak nagyon könnyedén kell venniük minden anyagi érdeket, ne törekedjenek semmire és mindennél a dolgok természetes lefolyását kövessék. Így el lehet kerülni, hogy ragaszkodás alakuljon ki. Egyedül csak a gyakorló Xinxing-jén múlik. Ha a Xinxing nincs alapjában megemelve és még ha csak egyetlen ragaszkodás nincs eltávolítva, akkor sem lehet sikeres a művelésben.

6. Karma

6.1 A Karma keletkezése

Az erénnyel ellentétben a Karma egyfajta fekete anyag. A buddhizmusban gonosz Karmának nevezik; mi Karmának nevezzük. A rosszat tevés a Karma keletkezését jelenti. A Karma azáltal a hibák által keletkezik, amelyeket ebben vagy egyik előző életében követett el valaki, például valakit megölt, valakit zaklatott, mások előnyeit, juttatásait megszerezte magának, valakiről rosszat mondott a háta mögött és valakihez barátságtalan volt és így tovább, mindez Karmát teremt. Egy bizonyos fajta Karma átadható valakinek az elődöktől vagy közeli rokonoktól és jóbarátoktól. Ha valaki ököllel megüt valakit, akkor az ütéssel egy időben egy darab fehér anyagot dob oda a megütöttnek, és ezáltal a fehér anyagtól mentes rész fekete anyaggal lesz feltöltve a testén. Az ölés a legnagyobb gonosztett és a legnagyobb rosszcselekedet, ami megsokszorozza a Karmát. A Karma az egyik fő oka annak, hogy miért lesz beteg valaki. Természetesen ez nem feltétlenül betegség formájában mutatkozik meg. Valamilyen nehézségeket is előhívhat és így tovább. Ez mind a Karma hatása. Ezért a gyakorlóknak semmi esetre sem szabad rosszat tenniük, minden rossz cselekedet rossz információkat fog teremteni, amelyek komolyan befolyásolják a gyakorlást.

Néhányan támogatják a növények Qi-jének a gyűjtését. A tanfolyamokon meg is tanítják másoknak, hogyan kell a növények Qi-jét gyűjteni. Nagy lelkesültséggel mesélik, melyik fának jó a Qi-je és melyik fának milyen színű a Qi-je. Északkelet-Kína egyik parkjában egyesek ki tudja milyen Qigong-ot gyakoroltak – össze-vissza hemperegtek a földön. Amikor felálltak, körbejárták az erdei fenyőket és összegyűjtötték a Qi-jüket. Egy fél év után az erdei fenyőknek ez a csoportja kiszáradt. Ez egy olyan tett, ami Karmát okoz, ez is ölés! Nem jó a növények Qi-jét gyűjteni, abból a szempontból sem, hogy így a vidék nem tud zöldelni és az ökológiai egyensúly is felbomolhat, valamint a magasabb szintek szempontjából sem helyes ez. A hatalmas világűr határtalan, mindenhol találhatsz Qi-t gyűjtésre. Olyan sok Qi-t gyűjthetsz, amennyit csak akarsz. Miért akarod bántani a növényeket? Ha művelő vagy, hol marad jóságos és könyörületes szíved?

Minden dolognak van intelligenciája. A modern tudományban már kezdik felismerni, hogy a növényeknek nemcsak életük, hanem intelligenciájuk, gondolataik és érzéseik is vannak, sőt még természetfeletti képességekkel is rendelkeznek. Ha az Égi Szemed elérte a Fá-szem szintjét, észre fogod venni, hogy a világ egészen máshogyan néz ki. Ahogy kilépsz az ajtón, a kövek, a falak, a fák és így tovább, megszólítanak. Minden tárgyban létezik egy élőlény, már a keletkezésénél bele lett öntve egy élőlény. A földi emberek sorolják be a dolgokat szerves és szervetlen anyaggá. Az emberek a templomban még egy tál eltörése miatt is sajnálkoznak, mert ha a tál széttört, az az élőlény fel lesz szabadítva. Ha az élettartama még nem fejeződött be, sehová sem mehet. Ezért nagyon gyűlöli azt, aki megölte. Minél erősebb a gyűlölet, annál nagyobb lesz ennek az embernek a Karmája. Egyes ,,Qigong-mesterek" még vadászni is mennek. Hol marad a könyörületességük? Sem a Buddha sem a Tao Iskolában nem cselekszenek az emberek a mennyei törvényekkel ellentétben. Ha ilyesmit tesznek, akkor ez ölésnek számít.

Egyesek azt kérdik, hogy gyakorolhatnak-e, ha sok Karmát termeltek, miközben tyúkokat és halakat öltek vagy halakat fogtak ki és így tovább. Ez nem teljesen úgy van, ahogyan ők azt elképzelik. Akkoriban mindezt tudatlanságuk következtében tették, és ez nem teremtett nagy Karmát. Már az is elég, ha nem tesznek ilyet később. Ha azonban újból megteszed, az azt jelenti, hogy felismerésed ellenére is továbbra ugyanúgy cselekszel – akkor ez már nem megengedett. Egyes tanítványok rendelkeznek evvel a fajta Karmával. Eljöttél erre a tanfolyamra, és ez azt jelenti, hogy sorskapcsolatod van és magasra művelheted magad. A legyeket és a szúnyogokat agyon szabad csapni, ha azok bejöttek a szobába? Ha a jelenlegi szinteteken így cselekedtek és megölitek őket, akkor az nem helytelen. Ha nem lehet őket elűzni és aztán agyoncsapjátok őket, akkor agyoncsaptátok őket. Ha eljött az idő, hogy valami meghaljon, akkor annak természetesen meg kell halnia. Amikor Sákjamuni még élt, egy napon fürdeni akart és megkérte a tanítványát, hogy tisztítsa ki a fürdőkádat. A tanítvány észrevette, hogy a fürdőkádban férgek voltak. Visszajött és megkérdezte a mestert, hogy mit tegyen. Sákjamuni még egyszer ezt mondta: ,,Azt mondtam neked, hogy tisztítsd ki a kádat." A tanítvány megértette és kitisztította a fürdőkádat. Bizonyos dolgokat nem kell túl komolyan venned. Nem akarjuk, hogy túlzottan elővigyázatos emberré váljál. Bonyolult körülmények között nem jó szerintem, ha minden pillanatban feszült vagy és félsz, nehogy még egy kicsi hibát is elkövess. Akkor ez egyfajta ragaszkodássá válna – a félelem önmagában véve is egy ragaszkodás.

Könyörületes szívvel kell rendelkeznünk. Ha minden dolgot könyörületes szívvel kezelsz, akkor nem fognak olyan könnyen problémák felmerülni. Ha könnyedén kezeled személyes érdekeidet és egy kicsit jószívűbb vagy, ez hatással lesz rád, bármit is csinálsz, ezért nem fogsz semmi rosszat tenni. Ha hiszed, ha nem, fel fogod fedezni, hogy ha mindig dühös vagy és mindig harcolni és veszekedni akarsz másokkal, mégha egy jó dolgot is akarsz tenni, el fogod rontani. Gyakran láttam embereket, akik sohasem engedtek, ha igazuk volt. Ha az igazság az ő oldalukon van, akkor ezt haladéktalanul ürügyként használják, hogy másokat megvádoljanak. Ezenkívül nem kelthetünk viszályt, ha valami nem tetszik nekünk. Néha nem feltétlenül helytelen az, ami nem tetszik neked. Ha művelőként folyamatosan emeled a szintedet, a szavaid energiát hordoznak és befolyásolják a hétköznapi embereket, ezért nem szabad felelőtlenül beszélned. Mivel nem láthatod a dolgok igazát és a sorsszerű összefüggésüket, könnyen tehetsz valami rosszat és teremthetsz Karmát.

6.2 A Karma eltávolítása

Az evilági alapelvek, hasonlítanak a mennyekben lévőkre: Amivel másnak tartozik az ember, azt vissza kell fizetnie. A hétköznapi embereknek is vissza kell fizetni azt, amivel tartoznak. Minden nehézség és probléma, amibe életed során ütközöl, a Karmád következménye, és vissza kell fizetned a tartozást. Igaz művelőként, meg lesz változtatva az életutad, ez az út újra lesz rendezve úgy, hogy alkalmas legyen a művelésedhez. A Karmád egy részét a mester távolítja el. A maradék pedig Xinxing-ed emelkedését segíti elő. Átváltoztatod és kiegyenlíted a Karmád a gyakorlás és a Xinxing művelése által. Mostantól fogva azok a problémák, melyekkel szembe nézel, nem véletlenül történnek majd. Készülj fel szellemileg. Nehézségekbe fogsz ütközni, hogy ezáltal minden dolgot elengedj, amit a hétköznapi emberek nem tudnak elengedni. Sok kellemetlenség fog érni, a családban, a társadalomban – minden területen keletkezhetnek problémák; vagy hirtelen valamilyen szerencsétlenség fog érni; vagy olyan esetek is vannak, hogy megvádolnak és alaptalanul hibáztatnak, holott tulajdonképpen másvalaki a bűnös, és így tovább. A gyakorlók nem lesznek betegek, de hirtelen nagyon beteg leszel, a betegség nagyon hevesen jön, és ez nagyon kínoz. A kórházi kivizsgálásnál azonban semmiféle betegséget nem lehet megállapítani. Anélkül, hogy az okát ismernék és anélkül hogy kezeltek volna, mégis újra egészséges leszel. Valójában ily módon fizetted vissza azt a Karmát, amivel tartoztál. Talán egy napon a házastársad alaptalanul fogja kitölteni rajtad a haragját. Egy jelentéktelen apróság is csúnya veszekedéshez vezethet. Azután ő sem érti teljesen, hogy mi is volt tulajdonképpen a baj. Művelőként tisztában kell legyél azzal, miért fordul elő ilyesmi: Egyszerűen ez úgy van, hogy jön és neked ezt a Karmát vissza kell fizetned. Ebben a pillanatban uralkodnod kell magadon, meg kell őrizned a Xinxing-ed, hogy ez a probléma megoldódjon. Értékelni kell tudnod és meg kell neki köszönnöd, hogy segít neked a Karmádat eltávolítani.

Ha valaki hosszabb ideig meditál lótuszülésben, a lábak elkezdenek nagyon fájni, egyes embereknél annyira fáj, hogy azt hiszik, hogy belehalnak. A magas szinteken felnyílt Égi Szemmel rendelkező emberek láthatják, hogy a gyakorló testének a belsejéből és a külsejéről is felszabadul egy nagy darab fekete anyag, mikor nagyon fáj. A fájdalmak a lótuszülésnél lökésszerűen jönnek és az erős nyilaló érzés szinte a szívig hatol. Egyeseknek jó a megvilágosodási képessége és ilyenkor egyszerűen nem veszik le a lábukat. Így a fekete anyag el lesz távolítva és előbb fehér anyaggá, majd Gong-gá változik át. Egy gyakorló Karmáját nem lehet teljesen eltávolítani csak a lótuszülés és a gyakorlás által. A Xinxing-jén és a megvilágosodási képességén szintén javítania kell és ki kell néhány nehézséget is állnia. Az a fontos, hogy jószívűek legyünk. Fálun Gong-unknál nagyon korán megjelenik a könyörületesség. Sok gyakorlónak minden ok nélkül kicsordulnak a könnyei, ahogy leülnek gyakorolni. Bármire is gondolnak, nagyon szomorúnak érzik magukat; mindegy kit látnak, úgy találják, hogy az szenved. Ez azt jelenti, hogy könyörületesség keletkezett nála és az eredeti természete és az igazi énje elkezdett összekapcsolódni a világegyetem tulajdonságaival: Zhen-Shan-Ren. Ha megjelent a könyörületességed, mindennel nagyon jóságosan fogsz eljárni. Már az első pillantásra nagyon jószívűnek mutatkozol, úgy belsőleg, mint ahogy külsőleg is. Most már senki sem fog téged zaklatni. Még ha valaki valóban zaklat is téged, nem fogsz visszaütni az óriási könyörületességed hatása miatt. A könyörületesség egy olyan erő, ami megkülönböztet téged a hétköznapi emberektől.

Ha nehézségekbe kerülsz szembe, a könyörületesség segíteni fog, hogy legyőzd a nehézségeket. Egyidejűleg a Fá-testem védelmez téged és óvja az életedet, de a nehézségeket saját magadnak kell legyőznöd. Mikor például Taiyuan városban egy tanfolyamot tartottam, egy idős házaspár a tanfolyamomra akart jönni és sietősen átszelte az utcát. Mikor az utca közepén voltak, egy autó száguldott arra, elkapta az idős hölgyet, és több, mint tíz méteren keresztül húzta magával, aztán a földre esett. Csak több, mint húsz méter után állt meg az autó. A vezető kiugrott az autóból és valami gonoszat mondott. A mellette ülő sem mondott semmi jót. Az idős hölgy azonban nem mondott semmit. Ebben a pillanatban visszaemlékezett a szavaimra. Miután felállt, ezt mondta: ,,Minden rendben, minden rendben. Nem történt semmi." Azután a férjével együtt továbbment a tanfolyamra. Ha azonban abban a pillanatban ezt mondta volna: ,,Óh jaj, itt és ott vagyok megsérülve, vigyél a kórházba.", akkor valóban meg lett volna sérülve. Ő azonban nem így cselekedett. Később azt mondta nekem ez az idős hölgy: ,,Tanár, én tudtam, hogy mi történt. Ez segített nekem, hogy eltávolítsam a Karmámat! Egy nagy szerencsétlenséget szenvedtem el és egy nagy darab Karmát távolítottam el." A magatartása mutatta, hogy a Xinxing-je és a megvilágosodási képessége nagyon jó. Ebben a korban, ilyen sebesség mellett olyan messzire lett vonszolva és aztán még erősen a földhöz is vágódott, de ő egyszerűen csak felállt. A szíve nagyon őszinte volt.

Ha jönnek a nehézségek, akkor néha olyan hatalmasnak tűnnek, hogy egyszerűen nem talál az ember semmilyen kiutat, mindegy, hogy mennyi ideig is töri rajta a fejét. Egy pár nap után azonban talán hirtelen felbukkan a kiút, hirtelen nagy fordulatot vesz a dolog. Valójában ez úgy van, hogy a Xinxing-ünk megemelkedett és utána természetes módon oldódott meg ez az ügy.

Hogy a szellemi szintedet emeljed, ki kell állnod a kölünféle világi nehézségek próbáit. Ha a Xinxing-ed időközben valóban megemelkedett és stabilizálódott, akkor eltávolodott a Karmád; a nehézségeid eltűnnek és a Gong-od is megnő. Ha a Xinxing vizsgájánál nem tudod megőrizni a Xinxing-edet és valamit rosszul csináltál, ne veszítsd el a bizalmadat. Le kell vonnod ebből a tanulságokat és rá kell jönnöd, hogy hol hibáztál, és igyekezned kell a Zhen-Shan-Ren művelésében. Lehet, hogy máris azután jönni fog egy következő probléma, mely próbára teszi a Xinxing-ed. A művelési erő emelkedésével, a Xinxing probatételei talán egyre hevesebben és váratlanabbul fognak jönni. Minden alkalommal, mikor átmentél egy vizsgán, nő egy keveset a Gong-od. Ha nem állod meg a helyed a vizsgán, akkor stagnálódni fog a Gong-od. Egy kisebb vizsgánál csak egy keveset növekszik; egy nagyobb vizsgánál azonban nagyon megnő. Remélem, hogy minden gyakorló kész arra, hogy nagy szenvedéseket viseljen el, és megvan az elszántsága és az erős akaratereje ahhoz, hogy nagy nehézségeknek tegye ki magát. Anélkül, hogy adnál valamit, nem lehet valódi Gong-ot kapni. Lehetetlen Gong-ot kapni egy kis szenvedés és igyekezet nélkül. Ha a Xinxing-ed nem válik alapvetően jobbá, ha nem engeded el a személyes ragaszkodásaidat, akkor nem művelődhetsz egy megvilágosulttá!

7. DÉMONI BEAVATKOZÁS

A ,,démoni beavatkozás" bizonyos látomásokra és jelenségekre vonatkozik, amelyek a gyakorlás közben tűnnek fel és a gyakorlásnál zavarják a gyakorlókat. Arra szolgálnak, hogy megakadályozzák a gyakorlókat a magas szintekre való művelésben. Azt is lehet mondani, hogy a démonok ezáltal adóságokat hajtanak be.

Ha valaki magas szintre művelte magát, teljes bizonyossággal szembe találkozik majd a ,,démoni beavatkozás" problémájával. Elkerülhetetlen, hogy az adott személy vagy az elődei ne tettek volna semmi rosszat sem – ezt nevezik Karmának. Hogy egy ember alapja jó vagy nem, azt az dönti el, hogy mennyi Karmája van. Még egy nagyon jó embernél is lehetetlen az, hogy ne legyen Karmája. Ezt nem érzékelheted, mert nem műveled magad. Ha csak a betegségeidet távolítod el és egészségesen tartod magad, egy démon sem törődik veled. Ahogy magas szintre műveled magad, törődni fog veled, hogy megakadályozzon téged a magas szintre való művelésben, hogy ne legyen sikeres a művelésed. A démonok megjelenési formái különbözőek. Egyesek a mindennapi életünk jelenségeinek formáját magukra öltve tűnnek fel. Egyesek más dimenziókból származó jelenségek formájában zavarnak. Minden alkalommal, ha leülsz meditálni, zavarni fognak, így nem tudsz lenyugodni. Így nem tudod magas szintekre művelni magad; ha lótuszülésben meditálsz, néha azonnal elaludnál vagy sok gondolat jár a fejedben, úgyhogy nem tudsz belépni a gyakorlás állapotába; néha előfordul, hogy az addig egészen nyugodt környezet hirtelen megváltozik, ahogy a gyakorlatokat végzed. Hirtelen hangos lépteket lehet hallani, ajtócsapódásokat, dudálnak az autók, cseng a telefon, minden lehetséges zaj felmerül, úgyhogy nem tudsz lenyugodni.

Egy másik fajta démon az erotika démona. Ha lótuszülésben meditálsz vagy álmodsz, egy szép férfi vagy egy szép nő jelenik meg előtted, akik megpróbálnak magukhoz csalogatni és elcsábítani, miközben izgató mozdulatokat végeznek, hogy felkeltsék a vágyadat az erotika után. Ha első alkalommal ezt nem tudod legyőzni, a zavarás erősödni fog, a démon addig fog csábítani, amíg lemondasz a gondolatról, hogy magas szintekre műveld magad. Ezen a vizsgán nagyon nehéz túljutni, nem kevés gyakorló adta fel emiatt a művelését félúton. Remélem, hogy lelkileg fel vagytok készülve erre. Ha nem őrizted meg elég jól a Xinxing-edet és az első alkalommal nem sikerült, akkor ebből egy nagyon komoly tanulságot kell levonnod. A démon többször fog zavarni téged, míg valóban meg tudod őrizni a Xinxing-ed és teljesen lemondasz erről a fajta ragaszkodásról. Ez egy nagy helytállási vizsga, amin túl kell jutni, különben nem lehet elérni a Tao-t és sikerrel művelődni.

Egy másik fajta démon a következő formában mutatkozik meg: A gyakorlatok végzése közben vagy álmában valaki hirtelen nagyon tisztán, ijesztő arcokat pillant meg, amik nagyon gonosznak és valóságosnak tűnnek; némelyek közülük késsel akarják megölni az embert, azonban csak megijeszteni tudják őt; mégha meg is próbálják leszúrni, akkor sem tudják, mert a mester már egy védőernyőt helyezett el a gyakorló testén kívül. Megijesztik a gyakorlót, hogy visszatartsák a gyakorlatok végzésétől. Ezek a dolgok azonban csak egy bizonyos szinten és egy bizonyos szakaszban lépnek fel és nagyon gyorsan eltűnnek. Egy pár napig, egy hétig vagy néhány hétig tart csak. Csak attól függ, milyen magas a Xinxing-ed és hogyan tekintesz ezekre a dolgokra.

8. VELESZÜLETETT MINŐSÉG ÉS MEGVILÁGOSODÁSI KÉPESSÉG

A veleszületett minőség a fehér anyagra vonatkozik, tehát a látható erény-anyagra, amit egy ember a születésnél magával hozott. Akinek sok van ebből, annak az alapja teljes bizonyossággal jó. Egy jó alappal rendelkező ember számára könnyű, hogy visszatérjen az Igazhoz és felismerje a Tao-t, mert lelki szinten semmi sem akadályozza ebben. Ahogy tudomást szerez a Qigong tanulásáról vagy a művelésről, érdeklődést mutat iránta és szívesen szeretné tanulni. Képes arra, hogy kapcsolatot vegyen fel a világegyetemmel. Úgy, ahogyan Lao-ce mondta: ,,Ha egy nemes ember hallja a Tao-t, szorgalommal fogja követni; ha egy átlagember hallja a Tao-t, félig elfogadja, félig kételkedik benne; ha egy erénytelen ember hallja a Tao-t, teli torokkal nevet rajta, ha nem nevetne rajta, akkor az nem is lenne a Tao." Azok, akik könnyen visszatérhetnek az Igazhoz és fel tudják ismerni a Tao-t, a ,,nemes emberekhez" tartoznak. Ezzel ellentétben annak az embernek a testén kívül, akinek sok fekete anyaga van és rossz alapja, képződik egyfajta akadály, ami lehetetlenné teszi számára, hogy elfogadja a jót. Ha érintkezésbe kerül a jóval, akkor az akadály nem engedi, hogy higgyen benne. A valóságban ez a Karmának a hatása.

A veleszületett minőségről folyó vitához tartozik a megvilágosodási képesség kérdése is. Ha a megvilágosodásról van szó, néhány ember azt gondolja, hogy a megvilágosodás egyenlő az okossággal. Azok, akik a hétköznapi emberek szemében okosak és ravaszak, egyszerűen túl messzire távolodtak el attól a műveléstől, amiről mi beszélünk. Az effajta okos embereknek általában nem könnyű eljutni a megvilágosodáshoz, ők csak a reális anyagi világra fektetnek hangsúlyt. Sohasem akarják a rövidebbet húzni és egyetlen előnyt sem szalasztanának el. És még léteznek olyan emberek is, akik azt képzelik magukról, hogy nagy tudással és sok ismerettel rendelkeznek és hogy nagyon okosak. A művelést csak mesének tartják. A gyakorlásnál a Xinxing-et műveljük, és ez számukra elképzelhetetlen. Úgy gondolják, hogy minden gyakorló buta és babonás. Az a megvilágosodás, amire mi gondolunk, nem az okosságra vonatkozik, hanem arra, hogy az emberi természet visszatér az Igazhoz és hogy egy ember jóvá válik és megfelel a kozmikus tulajdonságoknak. A veleszületett minőség határozza meg egy ember megvilágosodási képességét. Ha jó a veleszületett minőség, akkor a megvilágosodási képesség is jó. A veleszületett minőség határozza meg a megvilágosodási képességet, de nem teljes mértékben csak a veleszületett minőség határozza meg. Akármilyen jó is legyen egy ember veleszületett minősége, nem fog menni, ha rossz a megértése és ezt nem tudja felismerni. Bár egyes emberek veleszületett minősége nem annyira jó, de a megvilágosodási képességük jó. Így felfelé művelhetik magukat. Nálunk az összes lény egyetemes megváltásáról van szó, a megvilágosodási képességét nézzük és nem a veleszületett minőségét. Bár sok rossz dologgal rendelkezel, de amíg elszántan akarod magad felfelé művelni, ha kialakul nálad ez a gondolat, akkor ez már egy őszinte hozzáállás. Evvel a gondolattal, csak egy kicsivel kell többet beleadnod, mint a többieknek. Végül te is sikeresen művelheted magad.

Egy gyakorló teste már megtisztult. Miután létrejött a Gong, a test nem lesz többé beteg, mert a testben lévő magas energiájú anyagok nem engedik meg, hogy a fekete anyag továbbra is ott maradjon. Egyesek azonban ezt egyszerűen nem hiszik el és állandóan azt gondolják, hogy betegségeik vannak. Ezt mondják: ,,Miért érzem magam ilyen rosszul?" Azt mondjuk, hogy az, amit kaptál, az Gong. Egy ilyen jó dolgot kaptál, hogyan érezhetnéd jól magad? A művelésnél ennek megfelelően valamit adnod is kell érte. Minden kellemetlenség valójában azonban csak felületes és egyáltalán nem tudja a testedet befolyásolni. Úgy néz ki, mint egy betegség, de egyáltalán nem az. Mindez egyedül a saját megvilágosodásodon múlik. A gyakorlóknak nemcsak szenvedést a szenvedésben kell tudniuk elviselni, hanem egy jó megvilágosodási képességgel is rendelkezniük kell. Ha némelyek problémákba ütköznek, nem próbálják meg felismerni az értelmét annak. Én itt magas szintekről beszélek és arról, hogyan kell a magas szintek mércéinek megfelelni, de ők még mindig hétköznapi embereknek tartják magukat. A gyakorlásnál mégcsak egy igaz gyakorló állapotába sem tudják magukat hozni és azt sem hiszik el, hogy ők akár magas szinteket is elérhetnek.

Ha magas szinteken a megvilágosodásról beszélnek, ez a megvilágosodáshoz való eljutást jelenti. A megvilágosodást felosztották hirtelen megvilágosodásra és fokozatos megvilágosodásra. A hirtelen megvilágosodás arra vonatkozik, hogy valaki az egész művelési folyamat közben egy zárt állapotban található. Ha a művelés egész lefolyását maga mögött tudja és a Xinxing-je megemelkedett, az utolsó pillanatban az összes természetfeletti képessége egy robbanással felszabadul és az Égi Szeme ebben a pillanatban a legmagasabb szinten lesz nyitva. A tudata érintkezésbe kerülhet magas szintű élőlényekkel más dimenziókból. Hirtelen látja az igaz arculatát az egész világegyetem különböző dimenzióinak és összeköttetésbe is tud lépni velük. Kibontakoztathatja hatalmas isteni képességeit. A hirtelen megvilágosodás útját járni a legnehezebb. Minden korszakban csak nagyon jó veleszületett minőséggel rendelkező embereket választottak tanítványnak és a művelési út csak egyetlen egy követőnek lett átadva. A hétköznapi emberek ezt nem tudják elviselni! Én a hirtelen megvilágosodás útját jártam.

Amit továbbadok nektek, az a fokozatos megvilágosodáshoz tartozik. A művelés közben feltűnnek bizonyos természetfeletti képességek, amikor ennek így kell lennie. Ez azonban megintcsak nem jelenti feltétlenül azt, hogy ezek a természetfeletti képességek arra lettek adva, hogy használd őket, amikor megjelennek. Ha a Xinxing-ed még nem ért el egy bizonyos szintet és nem tudsz uralkodni magadon és könnyen teszel rosszat, a természetfeletti képességeket átmenetileg nem kapod meg és nem tudod őket használni, de végül megkapod ezeket. A szinted a művelés által fokozatosan emelkedni fog és fokozatosan fel fogod ismerni a világegyetem igazságát. Úgy, mint a hirtelen megvilágosodásnál, a végén el fogsz jutni a beteljesülésig. A fokozatos megvilágosodás útját járni könnyebb. Itt nincs semmilyen veszély. A neheze abban rejlik, hogy látod az egész művelési folyamatot, és így még szigorúbb elvárásokat kell magaddal szemben felállítanod.

9. A TISZTA SZÍV

A gyakorlatoknál egyesek nem tudnak lenyugodni. Módszerek után kutatnak, hogy lenyugodjanak. Valaki megkérdezett: "Tanár, miért nem tudok lenyugodni a gyakorlatoknál? Meg tudsz tanítani valamilyen módszereket vagy készségeket, hogy le tudjak nyugodni a lótuszülésben?" Én azt mondtam neki : Hogy tudnál lenyugodni?! Mégha valamilyen istenség is tanítana meg valamilyen módszerekre, nem tudnál lenyugodni. Hogy miért? Mert nem tiszta és nyugodt a szíved. Az ember ebben a társadalomban él. Különböző érzésekhez és vágyakhoz, minden területről származó személyes érdekekhez és még a rokonaid és barátaid érdekeihez is ragaszkodsz. Az ilyen dolgok túl nagy részt foglalnak el a fejedben, magasra értékeled őket, le tudsz akkor így nyugodni a meditációnál? Mégha meg is próbálod elnyomni őket, maguktól jönnek fel.

A buddhizmus művelési módszereinél a ,,Törvényről, a Meditációról és a Bölcsességről" beszélnek. A ,,Törvény" azt jelenti, hogy mindent fel kell adni, amihez az ember ragaszkodik. Egyesek azt a módszert alkalmazzák, hogy Buddha nevét folyamatosan szavalják. A szavalásnál nagyon kell összpontosítani, hogy minden más gondolatot egyetlen gondolat helyettesítsen. Ez azonban egyfajta képesség és nem módszer. Ha nem hiszed, kipróbálhatod egyszer. Miközben folyamatosan ismételgeted Buddha nevét, garantáltan újra feljönnek más gondolatok is. Korábban a tibeti lámaizmusban a lámáknak naponta néhány százezerszer kellett folyamatosan ismételgetniük Buddha nevét, egy héten át. Azután már azt sem tudták, hol áll a fejük. A végén nem maradt semmi a fejükben és minden más gondolatot egy gondolat helyettesített. Ez egyfajta képesség, nem biztos, hogy képes vagy erre. Egyes művelési utaknál olyan módszereket is tanítanak, mint pl. a gondolatok összpontosítása az elixírmezőre, számolás vagy bizonyos dolgokra való koncentrálás és így tovább. Valójában azonban mindez nem tud téged az abszolút nyugalomba juttatni. A gyakorlók szívének tisztának és nyugodtnak kell lenni, fel kell adniuk a személyes érdekeket és el kell engedniük a kapzsiságot.

Ha valaki le tud nyugodni és a meditációba tud mélyedni, az képességének magasságát és szintjét tükrözi. Ha valaki a leülés után azonnal képes lenyugodni, akkor ez szintjének egy megtestesülése. Nem tesz semmit, ha most még nem tudsz lenyugodni és ezt nem tudod elérni. A művelés közben majd lassanként képes leszel rá. A Xinxing lassanként emelkedik, a Gong is lassanként fog nőni. Ha az ember nem veszi könnyedén a személyes érdekeket és vágyakat, nem nőhet a Gong-ja.

A gyakorlóknak mindig a magas mércének megfelelő elvárásokat kell magukkal szemben felállítaniuk. Nem létezik egy pillanat sem, amelyben a gyakorlókat ne zavarnák a társadalom különböző bonyolult jelenségei, a sok alacsonyszintű és egészségtelen dolog és a különböző érzések és vágyak. Amit a televízióban, a moziban és az irodalmi művekben terjesztenek, arra vezet rá téged, hogy erős ember akarj lenni a hétköznapi emberek között és hogy egy még realistább hétköznapi ember légy. Minél kevésbé tudod magad ezektől a dolgoktól távol tartani, annál jobban eltávolodsz egy gyakorló lelki szintjétől és Xinxing-jétől és annál kevesebb Gong-ot fogsz kapni. Egy gyakorlónak lehetőleg kis mértékben vagy egyáltalán nem kell kapcsolatba kerülnie alacsonyszintű és egészségtelen dolgokkal. Amikor néz, nem kell ezekre odafigyelnie, amikor hallgat, nem kell ezekre hallgatnia és nem hagyhatja magát mások által megindítani; a szívnek mozdulatlannak kell maradnia. Gyakran mondogatom, hogy a hétköznapi emberek szíve engem nem tud megérinteni. Ha valaki jót mond rólam, nem kezdek el örvendezni; ha valaki szidalmaz, akkor nem kezdek el haragudni. Teljesen mindegy, mennyire rosszak a zavarások, amelyek az emberek illetve a hétköznapi emberek között merülnek fel és amelyek a Xinxingre vonatkoznak, semmilyen hatással sincsenek rám. Egy gyakorlónak minden érdeket könnyedén kell kezelnie, amelyet elsajátított, és semmit nem szabad a szívére vennie. Csupán akkor érik meg lassan a szíve arra, hogy felismerje a Tao-t. Ha nem törekszel dicsőségre és személyes érdekekre, ha a hírnév, a személyes érdekek és a társadalmi pozíció számodra közömbösek, többé már nem lesznek gondjaid, bosszúságaid és pszichikailag mindig kiegyensúlyozott állapotban leszel. Ha mindent el tudsz engedni, természetes módon válsz tisztává és nyugodtá.

Elmagyaráztam nektek a Dáfá-t (nagy Fá), megtanítottam nektek az öt gyakorlatot és rendbe hoztam a testeteket. Elhelyeztem a ,,Fálun"-t és a ,,Qi-mechanizmusokat" a testeteken. A Fá-testjeim is védelmezni fognak benneteket. Mindent, amit adnom kellett, odaadtam nektek. A tanfolyam alatt ez tőlem függ, mostantól fogva azonban rajtatok fog múlni. ,,A mester átvezet az ajtón, a művelés tőled függ." Amíg a Dáfá-t alaposan tanuljátok és megpróbáljátok szívvel, lélekkel felismerni, ha mindenkor ügyeltek a Xinxing-etekre, szorgalmasan és valóban művelitek magatokat, el tudjátok viselni a szenvedést a szenvedésben és el tudjátok viselni az elviselhetetlent, akkor úgy gondolom, hogy teljes bizonyossággal sikeresek lesztek a művelésnél.

A Gong művelésének útja maga a szívben rejlik
A szenvedés hullámai sodorják a határtalan Nagy Törvény hajóját.


[1] (“laow-dzz”) An ancient figure popularly regarded as the founder of Daoism.

[2] (“ah-cue”) A character in a well-known Chinese novel who is known for his weakness and foolishness.